Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-05 / 104. szám
Jubileumi kerékpártúra Nagyoroszi. A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület jubileumi kerékpártúrát szervez a 10 éves „Örökségeink útján” Zöldúton május 7-én, szombaton. Gyülekezés 8 órakor a nagyoroszi falumúzeumnál, majd 9-kor indulás. A résztvevők egyebek mellett természetközeli képeket készíthetnek a település határában lévő tónál, madarakat figyelhetnek meg a Páskomlegelőn, megtekinthetik a pataki kultúrházban az elmúlt tíz év képeiből készült vetítést, valamint meglátogathatják az érsekvad- kerti helytörténeti emlékházat, a pusztaberki értéktár-bemutatót és a horpácsi Mikszáth-kúriát. Az utazás a borsosberényi közösségi háznál fejeződik be. A kerékpártúrához minden megállónál csatlakozhatnak! A nehéz terepviszonyokra való tekintettel a kirándulás 12 éves kor felettieknek ajánlják a részvételt. A 12-16 év közötti túrázók csak felnőtt kíséretével kerékpározhatnak! Bukósisak ajánlott, láthatósági mellény viselete pedig kötelező! A biciklis utazásra jelentkezni legkésőbb május 5-ig lehet! A programról bővebb információ a sugarkankalin@ gmail.com email-címen, illetve a 20/364-9004-es telefonszámon kérhető! Az év salgótarjáni rendőre Ez évben az elismerő címet Tőzsér Roland címzetes rendőr százados vehette át. Salgótarján. A megyei jogú város közgyűlése jutalmazta meg „Az év rendőre” díjjal Tőzsér Roland címzetes rendőr századost, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, Vagyonvédelmi- és Helyszínelő Alosztály főnyomozóját. Az elismerő címet Fekete Zsolt polgármester a város közgyűlése előtt 2016. április 28- án adta át. Tőzsér Roland címzetes rendőr százados 1999-től dolgozik a Belügyminisztérium alkalmazásában. A rendőrség tiszti állományában, nyomozóként, 2008-ban kezdte meg szolgálatát. 2011-ig a Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán teljesített szolgálatot, majd saját kérésére a salgótarjáni kapitányságon folytatta munkáját, mivel a szülővárosában élők biztonsága érdekében szerettet volna tovább szolgálni. Elhivatottan, precízen és kiemelkedően végzett nyomozói munkájának köszönhetően 2015-ben főnyomozónak nevezték ki. Salgótarjánban a kiemelt jelentőségű bűncselekmények felderítésében, szakmai munkájával, emberi hozzáállásával jó példát mutat kollégáinak. Bátonyterenye. Április 29-én elballagtak a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Fáy András Szakképző Iskolája és Kollégiuma végzős tanulói is. A rendészeti szakirányú szakközépiskolás diákok mellett a hegesztő, asztalos, ipari gépész és mezőgazdasági gazdaaszszony szakos szakiskolások is búcsút vettek iskolájuktól. Az ünnepség a ballagok könyvének aláírásával indult. Ezt - az iskolai szignál felcsen- dülése és a Himnusz elhangzása után - az alsóbb évfolyamosok verses irodalmi összeállítása követte. Az itt maradók nevében Lőcsei Gergő 10. osztályos tanuló köszönt el a balla- góktól, majd Letörni Zoltán, Bátonyterenye alpolgármestere intézett hozzájuk szívhez szóló beszédet. Az iskolazászló felszalagozása és átadása után a ballagok nevében a 12. osztályos Simó Leona Nikoletta köszönt el az alma matertől, majd végzőseink útnak eresztették a, világhoz, szóló, színes léggömbökbe rejtett üzeneteiket. Az ünnepséget - a jutalomkönyvek és oklevelek átadása után - a Szózat hangjai zárták. Soósné Lehoczki Beáta pedagógus Beszélgetések önmagunkkal: a válságkezelésről A gazdasági válság fogalma manapság már senki előtt nem ismeretlen. Nincs ember, aki megkérdőjelezné a létezését, hiszen nap, mint nap érzi az élete terhét a vállán nyugodni. Legyen szó munkáról, magánéletről, vagy a hétköznapi életben előttünk álló, megoldásra váró feladatainkról. A világban uralkodó káoszt látva - háborúk, terrorizmus, éhezés, természeti katasztrófák - szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy globális értelemben is válság van. A valóság ijesztő képet fest. Még belegondolni is szörnyű, hogy milyen jövő elé nézhetünk! Ezek után egyértelmű a kérdés: Hogyan lehet, mindezt túlélni? Ilyen körülmények között, hogyan lehetünk kiegyensúlyozottak és boldogok? El tudunk indulni a változás útján? Kurt Tepperwein természettudós és terapeuta könyvében jól szemlélteti, hogyan keletkeznek a válságok. Nyomatékosítja bennünk azt a tényt, hogy ne féljünk életünk mélypontjaival szembe nézni! Ahogyan Rumi, egy perzsa misztikus felismerte, a válsághelyzet adta lehetőséget: „A méregben benne rejlik az orvosság is!” Ha ezt a bölcsességet értelmezzük a világ jelenlegi helyzetére, felismerhetjük, hogy a mélypont, a krízis, kiváló lehető ség arra, hogy kizökkentsen és felébresszen minket, korábbi rossz berögződéseinkből! A megélhetésért folytatott küzdelemben a boldogság utáni hajszában, elfáradt és erőtlenné vált az ember. Nem vágyunk már másra, csak biztonságra, nyugalomra, békére. A kényelmünket segítő, felhalmozó-vásárló életmóddal elértük, hogy anyagilag teljesen telítődtünk. Felesleges tárgyak hegyekben magasodnak az otthonainkban, amit sajnálunk kidobni, pedig, már alig férünk tőle. A szerzés utáni boldogság azonban, sok esetben várat magára, mert mindeközben a családok szétszakadva élnek. Előfordulhat, hogy évtizedeken át nem beszélnek egymással, kibékíthetetlen ellentéteik miatt, hiába van meg mindenük, a boldogságukhoz a sokadik notebook és okos telefon sem járult hozzá. Mit tehetünk tehát válsághelyzetben? Hogyan változtassunk az életünkön?Például tanuljunk a régiektől, őseinktől! Nézzük meg, hogyan oldották meg az életet a nagyszüleink, akik háború után, szegénységben nevelték fel gyermekeiket! Igaz, nem chaten üzentek egymásnak, mégis jól működő életvezetési ismeretekkel, a legnagyobb nélkülözésben is túléltek. Hogyan sikerült nekik mindez? Mondjuk úgy, hogy ismerték az együttműködés fogalmát! Amikor még a családok ösz- szefogtak, és legdolgosabb tagjukat küldték munkára, nehogy szégyenbe maradjanak mások előtt. A munka visszaadása pedig, kötelesség volt, becsületbeli alapon, amihez elég volt a kézfogás, mint adott szó. A közösség a rosszul dolgozó tagját megszólta, ha nem végezte jól a feladatát, legközelebb nem mentek hozzá dolgozni. Az egymásba kapaszkodás jelentette számukra a túlélés lehetséges esélyét! Mára a közösségeink felbomlani látszanak, elvesztettük ezt az együttműködő képességünket, az erre való szándékot, és akaratot! Mi kellene ahhoz, hogy újra felismerjük az ősök hagyományában rejlő kincset: azt, ahogyan segítő kezek tudták egymás életének boldogulását jobbá tenni? Örömmel adni a másiknak úgy, hogy nem irigyeljük, ha bárkinek több lesz. A közösségi munkában erősödtek az emberi kapcsolatok. A régi időkben nem csak állami ünnepeken, alkalmi hagyományőrző rendezvényeken, „tudták le” a szereplést, „őrizték” a hagyományt. Elődeink még tudták, hogy a tradíciót nem csak őrizni, folytatni is kell! Ma, el tudnák képzelni lakhelyükön, tízfős csoportokban, családok között a közös munkát? Nehéz lenne szakítani, kényelmesebb szokásaikkal? Például amikor fizetünk azért, hogy valaki lenyírja a füvet a társasház körül. Az együttműködés kialakulásának akadálya, hogy családoknak, barátoknak kellene kibékülniük? Úgy gondolja, az idő hiánya nem engedi meg mindezt, mert a megélhetéséért közben dolgoznia kell?Lehet erre megoldás a közösség önszerveződő, összehangolt munkája? Az egymást segítő tevékenység kisegítheti a szoros időrendünket? Min múlik mindez? Mit kellene tenni? Elhatározás, döntés, akarat kérdése csupán? Gondolkodott már rajta, hogy az utóbbi években mit tett a közösségéért, amivel építette, segítette a környezetét, hogy változzon az élete? Látják mennyi mindenre képes egy krízis helyzet? Megannyi kérdés, j amelyek segítségével átértékelhetjük az eddigi gondolkodásunkat, cselekedeteinket, probléma- megoldó képességünket! Miközben lehetőséget is kaphatunk, hogy megteremtsük egy élhetőbb élet reményét! Ha minden egyes ember, a hétköznapjaiban, ké- i pessé válik a problémái megoldására, és rendet tesz maga körül, közben akaratlanul is hozzájárul, a világban megszülető rend és béke, megteremtéséhez! Ezért elsőként, közös gondolkodásra bíztatnám a kedves olvasót: ismerjük fel a személyes felelősségfontosságát az életünkben! Hiszen, boldogulásunk valódi lényege, a közvetlen környezetünkben, szeretetközösségekben formálódik, és erősödik, ha mindannyian úgy akarjuk! A kérdés csupán az, valóban akarjuk- e? Jancsó Henriett 4 , &mi$k -uVíjúaiT g, Ä Ä ^
