Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-30 / 100. szám
I Tüntetések a munkaügyi reform ellen Tüntetők rohamrendőrökkei csapnak össze a francia kormánynak a béreket és a munkakörülményeket érintő, valamint a nyugdíjkorhatár emelését célzó gazdaságpolitikai intézkedéseit ellenző tiltakozáson Párizsban M unkácsy-festményt árvereztek Huszonhét embert előállították és közülük 24-et őrizetbe vettek péntekre virradó éjjel Párizsban, akik kirakatokat törtek be, gépkocsikat gyújtottak fel és megdobálták a rendőröket, miután a Nuit debout (Talpra éjjel!) elnevezésű térfoglaló mozgalom rendezvénye véget ért a République téren. Párizs. A rendőrök hajnali fél 2-kor kezdték oszlatni a téren azt a több száz embert, akik nem voltak hajlandó távozni az éjfélig engedélyezett nagygyűlés után. „Fél 4-ig dobálták a rendőröket. Nincs egyetlen sérült, sem a rendőri oldalon, sem a tüntetők között” - közölte pénteken a prefektúra. Az őrizetbe vett 24 ember ellen viszont eljárás indul. Miközben a téren csütörtök este az egy hónapja minden este megszokott vitafórum zajlott több száz ember részvételével a demokrácia működéséről, a prefektúra közleménye szerint este 11 órakor egy 150 fős csoport megpróbálta elhagyni a teret, amelyet körbezártak a rendőrök. A tömeg ekkor kezdte el dobálni a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. Az oszlatás fél 2-kor kezdődött meg, ekkor a rendőröket ismét megdobálták. Miután a teret fokozatosan teljesen kiürítette a rendőrség, a tömeg a szomszédos utcákba szorult, és itt két autót és két motort felgyújtottak. Az elmúlt napokban a közösségi oldalakon szélsőséges csoportok arra hívtak fel, hogy „jobban el kell foglalni a teret barikádokkal” a munkajogi reform elleni csütörtöki tüntetések után. Az esti összetűzések előtt egyébként már délután több fiatal megjelent a tér körül, és üveggel, valamint a tér kövezetéből kiemelt betondarabokkal dobálta meg a helyszínt biztosító csendőröket és rendőröket, akik megpróbálták a térre érkezők és távozók közül kiszűrni a rendbontókat. Csütörtökön Franciaország több városában komoly zavargások kísérték a munkajogi reform ellen meghirdetett tüntetéseket. Az összecsapásokban megsebesült 24 rendőr, közülük hárman igen súlyosan, 124 embert őrizetbe vettek. A rendőrség szerint Párizsban mintegy 300, álarcot viselő rendbontó csapott össze a rendőrökkel, miközben 17 ezren békésen vonultak fel a különböző helyszíneken. Az egyik szakszervezet szerint országosan 500 ezren tiltakoztak. New Vork. Munkácsy-fest- ményt árverezett el a héten New Yorkban a Christie's - írja pénteki számában a Világgazdaság. A magyar festő Szófán ülő nő című képe az előzetesen becsült áron, jutalékkal együtt 245 ezer dollárért (67 millió forintos ösz- szegért) kelt el, és ezzel a legértékesebb eladott festmények közé került az aukciósház 19. századi európai alkotásokat felvonultató hétfői árverésén. A Munkácsy Mihály 1887- ben, mahagónifa-táblára festette a zsánerképet. A festő esetéStockholm. A balti országok nem hálásak, pedig Moszkva „békésen elengedte” őket a Szovjetunió felbomlását követően - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus a legnagyobb svéd napilap, a Dagens Nyheter pénteki számának nyilatkozott. Ebben Lavrov a balti államok közül Litvániát kiemelve hangsúlyozta, hogy az a „legagresszívebb, oroszellenes ország”, amely a NATO-t „orosz- ellenes irányba” tolja. Hozzátette, kollégái a NATO- ban egykoron azt mondták neki, hogy Észtország, Lettország és ben továbbra is a Poros út I. című kép tartja az aukciós rekordot: 2003-ban 220 millió forintért cserélt gazdát Budapesten - emlékeztetett a lap. A Világgazdaság úgy tudja, még egy 19. századi magyar festmény szerepel a nemzetközi piac tavaszi árverésein: idősebb Markó Károly 1841-ben festett olajképe a kölni Van Ham aukciósház kínálatában bukkant fel. Az Itáliai táj Krisztus megkeresztelésével című alkotás becsértéke 40-45 ezer euró (12,5- 14 millió forint). Az árverést május 13-án rendezik. Litvánia majd „lehiggad”, ha már csatlakozott 2004-ben az észak-atlanti szövetséghez. Az orosz külügyminiszter az interjúban megvédte az orosz harci repülőgépek műveleteit ebben a hónapban a Balti-tengeren, mondván, csupán meg kívánták tekinteni „távolságból” egy amerikai hadihajót. Április 11-én és 12-én Szu-24- es típusú orosz harci gépek többször is közel repültek a Donald Cook amerikai rombolóhoz a térségben, ami nyilatkozatháborút váltott ki Washington és Moszkva között. Uj Eurostar-járat indítása Moszkva és a balti országok Hat mázsa római bronzpénzt találtak Csatornázási munkálatok közben rendkívüli régészeti leletre bukkantak a munkások a dél-spanyolországi Tomares településén; 19 agyagamforában mintegy 600 kilo- grammnyi római kori bronzpénz volt elrejtve. Madrid. Ana Navarro, a sevillai archeológiái múzeum igazgatója szerint ehhez fogható, a Római Birodalom korából származó leletre még sosem bukkantak Spanyolországban, amelynek értéke történelmi szempontból felbecsülhetetlen. Az amforák közül kilenc teljesen épen maradt, mindegyikben több ezer pénzérme található, amelyek egy része - az első vizsgálatok szerint - frissen vert, és sosem került forgalomba - részletezte a felfedezést az igazgató. A szakemberek máris elkezdték a találgatást, hogy a katonák zsoldját, vagy a birodalom valamelyik intézményének kincstárát rejtik-e az amforák. Az érmék az időszámítás szerinti III-IV. századból származnak, némelyiken Maximianus, másokon Constantinus császár képe látható - mondta az igazgató. A lelet értékelése sok időbe telik majd, ráadásul a régészek szeretnék átvizsgálni a területet is ahonnan előbukkant, hátha egyéb kincseket is rejt még a föld. Ezért kérvényezik, hogy állítsák le az ott zajló csatornázási munkálatokat. A rómaiak az időszámítás előtti 3. században érkeztek az Ibériai-félszigetre, ahol létrehozták Hispánia nevű provinciájukat, amely több mint 7 évszázadon át fennmaradt. Egy Eurostar vonat a hollandiai Roosendaal pályaudvarán 2016. április 28-án. A Siemens vállalat vasúti szerelvényeket gyártó részlege és a Holland Vasutak, az NS vasúttársaság próbajáratokat indít az Amszterdamot, Brüsszelt és Londont összekötő útvonalon. A három nagyvárost érintő járatokat várhatóan 2017 végén üzemelik be. HIRDETÉS Varga Gyógygomba termékek- az egész családnak www.vargagyogygomba.hu 06 70 423 1127 • 06 30 391 8080 Újabb rajzok a Nazca-vonalak mellett Lima. új, vélhetően egy képzeletbeli lényt ábrázoló geoglifát fedeztek fel japán régészek Peru déli részén, a világhírű Nazca- vonalak közelében. A csak madártávlatból észlelhető és nehezen kivehető, 30 méter hosszú rajzolat 2000-2500 éves lehet a térséget 2008 óta kutató japán csoport vezetője, Szakai Mazato szerint. A kutatók bizonytalanok abban, hogy az újonnan felfedezett geoglifa embert vagy állatot ábrázol-e, mert az ábra meglehetősen erodálódott és ezért nehezen felismerhető - közölte a perui kulturális minisztérium. A felfedezést a National Geographic spanyol nyelvű internetes oldalán olvasható, a japán kutatócsoport hétéves munkájáról szóló beszámolóban említik. A cikk szerint Szakai Maszato, a lamagatai Egyetem kutatója egy nyelvét öltő képzeletbeli állat ábráját véli felismerni. Az újabb geoglifát a Nazca-vonalaktól 15 kilométerre, egy sivatagos vidéken találták. Ugyanez a japán kutatócsoport 2015 júliusában 24, korábban ismeretlen geoglifát fedezett fel Nazca városától másfél kilométerre északra. A világörökségi listán is szereplő, 1927- ben felfedezett Nazca-vonalak állatokat, állatszerű lényeket, növényeket és geometriai alakzatokat ábrázolnak, csak a magasból ismerhetők fel. Csubakkáról neveztek el egy bogárfajt Csubakkának kereszteltek el egy Pápua Űj-Gui- neában felfedezett röp- képtelen bogarat, amely a testét borító sűrű, szőrszerű kinövések miatt emlékeztette a kutatókat a Csillagok háborúja-fil- mek szőrős vukijára. Washington. A müncheni Állami Zoológiái Gyűjtemény, a Pápua Új-Guinea-i Egyetem és a karlsruhei Természettudományi Múzeum szakemberei négy új ormányosbogárfajt azonosítottak a Pápua Új-Guinea fennhatósága alá tartozó Új-Britannia szigeten és eredményeikről a ZooKeys című folyóiratban számoltak be. A kutatókat jó ideje Pápua Új-Guineának is otthont adó Melanézia - Óceánia egy földrajzi és etnokulturális régiója a Csendes-óceán nyugati részén, Ausztráliától északra - más területei bővelkednek ezekben a bogarakban. A Trigonopterus chewbacca névadójával ellentétben nem rendelkezik nagy méretekkel, mindössze 2,78-3,13 milliméter hosszú. Teste fekete, lábai és csápjai rozsdabarnák. Amiben azonban nagyon is emlékeztet Han Solo hű cimborájára, az a fejét és a lábait beborító sűrű, szőrszerű kinövés. Forrás: www.phys.org lalkoztatta a gondolat, hogy miért nem észlelték még a fajokban gazdag Trigonopterus bogárnem egyetlen kép- viselőjét sem a szi- ;holott a