Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-30 / 100. szám

A Váci Egyházmegye melléklete - VI. évfolyam 4. szám - 2016, Húsvét 5. szombatja - Szerkeszti: Magyar Bertalan - www.vaciegyhazmegye.hu nHa gyűlöl titeket | a világ, 1 tudjátok meg: engem előbb gyű­lölt nálatok Ha a világból volná­tok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból...” (Jn 15,18-19) Értem én, Uram, hogyne érte­ném. Olvastam számtalanszor, felolvastam sokszor, magyaráz­ták nekem, magyaráztam mások­nak. De, ha ez az evangélium, akkor l I mit kezdjek a szentleckével? Amiben egész héten mást se hall­gatunk, mint szegény Pál vessző- j futását. Hogy hányszor kövezték ’ meg, csukták börtönbe, űzték el, l nevezték csalónak, miközben ő hétméi földes léptekkel megtérítet­te fél Kisázsiát. Igen: szóról-szóra beteljesedett rajta a te jövendölésed, Uram. j Csakliogy nem a „világ”, hanem i az övéi által. Azok által, akik élő- j ben hallották tőled a te búcsúbe- j szédedben elhangzott szavakat. Vajon hogy bírta ezt Pál lelke? Mert az enyém nehezen bírja, Uram - nem mintha Pálhoz mer- j néni mérni magam persze. Nem ; tesz boldoggá, ha gyűlöl a világ, j de azt még elviselem. Csakhogy i amikor - az enyéim teszik? j Az enyéim? Most nézem csak: a btícsúbe- I szédedben egy szó sincs arról, ! 1 meddig ér a ,világ”, és hóimét ; kezdődnek az „enyéim”. Hogy Pál ; azokhoz ment zsinatra, akik buj- \ lógattak ellene. Hogy Szent ; | Ferenc egyenesen a szultánt akar- | j ta megtéríteni, s amikor ezt élve \ j megúszta, arra ment haza, hogy | s Szent Ferenc rendje már nem az ő : rendje. Hanem a Tied. | Na, szépen vagyunk. Még j ; csak magát se sajnálhatja az j I ember. (mb) Az ügyeknek is van emlékezete Laudatio A váci Püspöki és Káptalani Levéltár kapta „Az Év Kutatóhelye” címet Húsvét ünnepi napjaiban egyházmegyénk egy külön elismerésnek is örvendezhetett. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) „Az Év Kutatóhelye 2015” címmel ismerte el a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár tevékenységét. A díjat a MACSE elnöke április 4-én, hétfőn a váci Credo-házban adta át ünnepélyes keretek között Papanek Ferencnek, a Levéltár vezetőjének. M. B. ... Fo tó: Sátori Lászlóné A jelenlevő közönség, a csa­ládfakutatók és levéltárosok valószínűleg mindenkinél joK ban tudják a régi igazságot: a múltunk megőrzése a jövőnk záloga emelte ki Beer Miklós megyéspüspök, a konferenciát köszöntő szavaiban. - Ennek jegyében gyűltünk egybe most is, hogy megünnepeljük a levéltár elnyert dinét és meg hallgassuk a szakemberek elő­adásait tette hozzá a főpász­tor. Dr. Varga Lajos segédpüs­pök, a levéltár1 prefektusa rövid előadásban foglalta össze a levéltárak működését a kezde­tektől, amikor a könnyen meg sérülő hordozóanyagok (viasz táblák, papirusz) szinte lehe tétlenné tették az írások meg őrzését. Elmondta: a mai érte­lemben vett levéltárak XIII. Benedek pápa idejében, a kora 18. században terjedtek el: a pápa ezt elrendelő irata így fogabnaz: az ügyek emlékezete írásos formában marad meg a legjobban. Ma a püspöki levél tár a püspöki hivatal törvény hozói, közigazgatási és bírósá­gi iratait, emellett Vácott a káp­talan és a szeminárium iratait is őrzi. A családfakutatás szá­mára a legérdekesebbek az úri. libri parochialis, a plébániai iratok, légióként az anyaköny­vek lehetnek. Ezek protokollu mai, azaz szabályok szerint elkészített másolatai a levéltá rakban, évszázadokra vissza menőleg kereshetővé teszik a családok történetét. így válik a levéltár, amely a jelenben a püspökség kormányzati tévé kenységének dokumentálója, az évszázadok távlatában az egyház és családtörténészek legfontosabb, sokszor egyetlen forrásává fejtette ki előadásé ban Dr. Varga Lajos. Ezután Dr. Kollega Tarsoly István, a MACSE elnökének díjátadó beszéde következett. Elmondta: a MACSE a maga folyton bővülő, jelenleg 937 tagjával méltón képviseli a magyar családtörténet kuta tás „amatőr” ágát. Ennek a szerteágazó tudománynak és tevékenységnek alapját adják azok a szorgos önkéntesek, akik folyamatos munkával indexelik a különböző anya könyveket; nekik köszönhető, hogy a napokban az indexelt nevek száma elérte a tízmilli ót. Az „Év Kutatóhelye” díjat az egyesület 2011-ben alapí­totta azon magyarországi és határon túli levéltárak, könyvtárak és múzeumok részére, amelyek a legna gyobb segítséget nyújtják a MACSE munkájához. 2015- ben a határon túli kategóriá­ban a kassai levéltár lett az Év Kutatóhelye, Kis-Magyaror szágon pedig a kutatók szava zatainak nagy többségét a Váci Püspöki Levéltár kapta, például azért, mert Vácott nagy erőfeszítés árán folya matosan digitalizálják az ada­tokat, és ezeket könnyen hoz záférhctővé teszik az interne ten keresztül - méltatta Dr. Kollega Tarsoly István a levél­tárat, majd átadta a díjat. Papanek Ferenc, a levéltár vezetője, az elismerés megkö szönése után, röviden bemu­tatta az immár elektronikusan is kutatható levéltár működé sét. Elmondta: Kalocsa és Győr után, hazánkban harmadik­ként, 2013 első félévétől kezdő dött meg a levéltár rendszeré­nek digitalizálása. Először az alaplel tárt kellett naprakésszé formáhii és feltölteni az adat bázisba; ezután kezdődhetett meg a képi digitalizálás. A püs­pöki vizitációk és a plébániák történetét leíró História domu- sok után, 2014 második félévé­ben megkezdődött az anya­könyvek beszállítása és a fény­képezés. Azóta körülbelül 500 ezer kép készült, amelyekből mintegy 400 ezer kutatható. A rendszert a levéltár honlapja kezeli, az egyes képek neveit magának az iratnak a neve adja. Ezért egyszerű a hivatko­zás és könnyű a visszakeresés. A képmegjelenítő szoftvert külön levéltári e-kutatáshoz fejlesztette ki egy egyetemi hallgató még Kalocsán; a képek mérete és minősége olyan, hogy könnyen betöltőd­jön még kis sávszélesség mel­lett is, de jól nagyítható legyen. A képek mindegyike vízjelzett, hogy tudható legyen, tőlünk származik a kép - mondta el az igazgató, majd a gyakorlat­ban is bemutatta, milyen köny- nyen elérhető egy adat a világ hálón keresztül az e-levéltár előfizetői számára. Az ünnepi rendezvény a baráti és szakmai beszélgeti sekre jó lehetőséget adó állófo­gadással fejeződött be. ■ Támogassa Egyházunkat jövedelemadójának felajánlható részével! Az egyházi 1%-ról rendelkezzen a Magyar Katolikus Egyház javára; tjpchnilpl szám: *i 0011 / A civil szervezeteknek adható 1%-ot adja a helyi, vagy az egyházmegyei segítő szervezeteknek: Mígazzi Alapítvány Adószám: 18694277-1-13 Segítő Szeretet Alapítvány Adószám: 19180595-1-13 Ember a Kórházban Közhasznú Alapítvány Adószám:18715118-1-13 |pMÁi«.caÁi>sü HTj katolikus ifjúsági találkozó 9.00 közös reggeli ima - SILLYE JENÓ és barátai vezetésével 10.00 föeiőadás - BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ kármelita szerzetes, majd szentséglmádás Renátó atya vezetésével, Siitye Jenő zenekarának közreműködésével 12.00 fakultációk \ — , ~ 13.30 ebédszünet, idő a személyes találkozásokra 15.30 énekpróba a szentmisére , 16.00 szentmise - föcelebránsrSNÉLL GYÖRGY püspök atya r 18.00 közös éneklés a Májorehestra gitáros kórussal, utána táncház fíütoít nagymarosi-talaltoo.hu II nagymarositaiattoo 2016. május 21 16 éven aluliaknak: gyerekmaros kamaszmaros diákmaros XII. VÁCI ESYHÁZNEBYEI TALÁLKOZÓ VECSES 2016. JÚNIUS 25 A TALÁLKOZÓ FŐ88 PROGRAMJAI DÉLE LŐTT ^CSÉSl0^ 9:09 Ünnepélyes megnyitó UH» Or. Széket? «not püspök atya éfóádisa 11:29 HdrtAs Gábor szaféz* smttm atya «kiadása A kőm iebért teteje alatt színes zenés-tónt.os bemutotők délután 1$:ÖŐ Irgalmasság imaórája 17*30 Együtt ünnepeljük a Szentmisét Dr. 8e*r Miklós püspök atyával ESTE 18:4$ Közös zenéfgetés A rendezvény ideje alatt gyóntatás, kvlHimlh programok és váltósaim gyermek foglalkozatok vrítják a résztvevőket Az Irgalmasság Szent ívének kiemelt rendezvénye egyházmegyénkben! nyernek Kit 5/

Next

/
Oldalképek
Tartalom