Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-16 / 88. szám
FOTÓ: GYURKÓ PÉTER Mé gis van remény Eddigi munkássága ismeretében nem meglepő, hogy Földi Péter, Kossuth-díjas festőművész alkotásain továbbra is hangsúlyosak az állatmotívumok, amelyek szimbolikus, többértelmű jelentéstartalmat hordoznak. Az újabb keletű művek közé sorolható „Csigaúton” kapcsán is számos kérdés tehető fel: hol kezdődik a kép kiinduló nézőpontja, hol áll a néző maga, a képen kívül vagy belül létezik? A csigaúton gyűrűző irány megszabhatja sorsunkat: a befelé haladó, bezáruló mozgás vezethet a megsemmisülés végpontja felé, de a kezdőpontból kivezető spirál a szabadulást, az elszakadást, a távolodást is mutathatja. E gondolat abban a beszédben hangzott el, amelyet Gedeon Hajnalka grafikusművész, a Bolyai János Gimnázium tanára, a Derkovits Gyula Iskolagaléria vezetője mondott Földi Péter kiállításának minapi megnyitóünnepségén. Az 1949-ben Somoskőújfaluban született - s ma is ott élő - festő több mint négy évtizedes alkotómunkája során mindenféle izmustól, képzőművészeti iskolától, divatáramlattól független, szüntelenül kereső, kutató szemléletű, minden ízében egyedi, összetéveszthetetlen karakterű művészetet produkált. Sokat őrzött meg a gyermekrajzok spontaneitásából, keresetlen őszinteségéből, folyamatosan merített - és merít - a népművészet, a néphagyomány tiszta forrásaiból, logikájából, formakincséből is. Olyan festészetet teremtett, amely nemcsak e tájon, szőkébb hazájában jelent kivételes, felbecsülhetetlen értéket, de szerves, integráns része a kortárs magyar - s akár az egyetemes - képzőművészetnek is. Az már eleve dicséretes, hogy a jeles, a Kossuth-díj mellett számos más kitüntetéssel, díjjal is elismert művész, nyugalmazott főiskolai tanár - aki az elmúlt években, évtizedekben megszámlálhatatlanul sok egyéni és csoportos tárlaton vett már részt rangosabbnál rangosabb bel- és külföldi kiállítóhelyeken - elfogadta az iskolagaléria felkérését. Sőt, azzal, hogy a közelmúltban festett képek egyikét-másikát éppen erre az alkalomra készítette, meg is emelte a bolyais kiállítás rangját. E szép gesztus mintegy viszonzásaként Gedeon Hajnalka vállalkozott a tárlat megnyitására, s lévén pályatárs, szakember, a festmények érdemi elemzését tárta a diákok, a tanárkollégák és a megjelent vendégek, érdeklődők elé. Azt hangsúlyozta, hogy Földi Péter képei teremtő erővel, szug- gesztív energiákkal bírnak. Az alkotó aktív szereplővé avatja a nézőt, aki kénytelen állást foglalni a festményeken megjelenített dilemmákban, a - mint minden embert - festőt is gyötrő kétségek kivetü- léseiben. Az alapvető ősi rendet, szoros köteléket - amelyben Földi Péter figurái élnek - ugyanis minden oldalról körülveszik, behálózzák beláthatatlan félelmek, fenyegető veszedelmek. Ez magyarázza - mutatott rá Gedeon Hajnalka - hogy több festményének témájában is a jó és a rossz harca, a gonosz erők és az ártatlan tisztaság küzdelme ölt testet. Mintha a „Halotti beszéd” sorai elevenednének meg: „...Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az tiltott gyümölcstől, és az gyümölcsben haláltevék.. ” Földi Péter alkotásai a klasszikus képépítés szabályaival öntörvényű viszonyban állnak. A művek síkszerűsége különböző nézőpontokból kiindulva viszonylagossá válik. Kompozíciói nem szoríthatók a megszokott keretek közé, terei nem mélységükkel, inkább végtelen lebegésükkel, időtlen folyamatosságukkal fejtik ki expresszív hatásukat A festmények izzó színei a technika által adott lehetőségeket kihasználva hoznak létre parázsló rétegeket - emelte ki Gedeon Hajnalka s - annak ellenére, hogy Földi Péter képein a tragikus tartalom talán még hangsúlyosabb, még drámaibb erejű, mint korábban - azzal fejezte be mondandóját hogy „mégis van remény. A csapdákkal teli sötétség az új nap felkeltévelfóloszlik, és biztosak lehetünk abban, hogy az élet megy tovább.” -csébéBalról az első, a Kossuth-díjas festőművész, mellette a Derkovics Gyula Iskolagaléria vezetője, Gedeon Hajnalka művésztanár Földi Péter a „Meszeslábú a fal mögött” című festménye Az egymásra találás érdekében érdemes volt füllenteni (Molnár Piroska és Jordán Tamás) A Nemzet színésze, a Kossuth-díjas Molnár Piroska már régen kivívta azt a rangot, hogy a rendezők afféle jutalomjátéknak szánják, ha felkérik egy hozzá méltó szerepre. így volt ez néhány évvel ezelőtt az Orlai Produkciós Iroda Ronald Harwood „A nagy négyes” című darabjának előadásában, amelybe Vári Éva, Szacsvay László és Benedek Miklós mellé választotta GálffiLászló. S így van mostanság a budapesti Rózsavölgyi Szalon előadásában futó, Hindi Brooks által írt „Romance.com” című előadásban is, minthogy a női főszerepet DicsőDániel rendező Molnár Piroskára bízta. Hasonló a helyzet, a szintén Kossuth-díjas Jordán Tamás esetében, aki nemcsak párja, de egyenrangú partnere is pályatársának. A produkció a minap a Zenthe Ferenc- bérlet keretében eljutott Salgótarjánba, a József Attila Művelődési Központ színpadára is, s a két kitűnő művész már a bejövetelkor learatta az életművével kiérdemelt tapsot. Az előadás végi siker azonban jórészt már ebben a darabban nyújtott alakításuknak szól és nem mellékesen annak, hogy az amerikai írónő egy kedvesen humoros sztorit tűzött tollhegyre. A szellemes címből - amely a szójáték-szerűen a romantikus komédia műfajára is utal - már tudható, hogy a történet valamiképpen az internettel függ össze. A megözvegyült, fotelben üldögélő Nora, „lóti-futi” leányunokájától - akit Sipos Vera személyesít meg - kap egy laptopot, hogy lekösse magát illetve tartsa a kapcsolatot a külvilággal. A nagymama csetelés közben akad a szintén nem fiatal amorósóra, Benre. Sűrű levélváltásaikban mindketten huszonévesnek, sőt Rómeónak és Júliának tettetik magukat, s egyre szenvedélyesebben élik át hazudott énjüket Szó- használatukban a „gyömickölés” a szex szinonimáját jelenti. Csakhogy előbb utóbb a megismerkedés sem kerülhető el, s ettől nyilván mindketten tartanak. A nagymama értelemszerűen unokáját, Ben pedig egy színészjelölt kávéházi alkalmazottat (Domokos Zsolt alakítja) küldi el a találkozóra. Kíváncsiak azonban levelezőtársukra és kísérőként a „felbujtók” is megjelennek a randevún. Természetesen lelepleződnek, de egyszersmind meg is kedvelik egymást, mint ahogyan szerelem szövődik a két fiatal között is. Egyedüli vesztes a leány kérője, az unalmas jógaoktató (Forman Bálint) lesz. A legnagyobb nyertes pedig a közönség... Cs. B. „Színészarcok - 50 év színháztörténelem..." A fenti cím nem teljes, mert kiegészítendő azzal, hogy a „...József Attila Művelődési Központ színpadán”. S hozzáteendő, hogy fotókiállításról van szó, amely P. Tóth László képeiből látható az Előtér Galériában. Ez azt jelenti, hogy aki mostanság belép az ötvenedik évfordulóját ünneplő intézménybe, csupa ismert, jeles színművész portréjával találja szembe magát. Balázs Péter, Gálvölgyi János, Harsányi Gábor, Haumann Péter, Holtai Kálmán, Lőte Attila, Székhelyi József, Törőcsik Mari és mások mellett ott sorakoznak azok is - Bajor Imre, Csala Zsuzsa, Feleki Kamill, Hofi Géza, Kabos László, Psota Irén, Sinkovits Imre, Sztankay István - akik sajnos már az égi társulatba távozottak listáját gyarapítják. A József Attila Művelődési Központ Szrogh György tervezte 1966 áprilisában felavatott új épületének programjában természetesen a színházművészet is helyet kapott. Legelőször április 22-én az akkor nagyon jó hírű Pécsi Balett nyújtott színháztermi élményt, június 20-án pedig a besztercebányai Tajovszkij Színház mutatta be Jan Cikker „Bajazid bég” című operáját. 1966 őszén a már régen megszűnt Kis Színpad Heltai Jenő „Naf- talin”-jával Kabos László főszereplésével és frenetikus sikerével vendégszerepeit a néhány hónappal azelőtt felavatott színpadon. Fellépett a Miskolci Nemzeti Színház, az Állami Déryné Színház társulata és elkezdődött a szolnoki színház, majd a debreceni opera salgótarjáni előadássorozata. A mai Zenthe Ferenc Színház távoli elődjének tekinthető nagy múltú acélgyári Petőfi színjátszók ugyancsak az első produkciók között mutatták be fesztiváldíjas darabjukat, William Faulkner „Rekviem egy apácáért” című drámáját, az egyik szerepben Kerner Edittel, aki előadóművészként és a helyi társulat tagjaként napjainkban is aktív részese a város, a megye kulturális, művészeti életének. Ekkoriban P. Tóth László még nem volt ott az előadásokon, harminckét év óta viszont elválasztha- tatlan részese a színházi produkcióknak. Az első, amelyet fényképezett 1984 őszén John Murrel illetve Georges Wilson „A languszta sikolya” című darabja volt a Nemzeti Színház pre- zentálásában Psota Irénnel - aki Sarah Bern- hardtot játszotta - és egy másik színészóriással, Sinkovits Imrével a főszerepben. S innentől kezdve már nem volt megállás: azóta P. Tóth László rendre ott ül az első sorban, s idejekorán megkérdezi, hogy fényképezhet-e. Szerencsére az esetek döntő többségében igen a válasz. Sőt: némi túlzással, némelyik társulat el sem kezdené az előadást, ha az ügyelő nem látná meg a nézőtéren a salgótarjáni fotóst. Huszonöt évvel ezelőtt, 1991. november 16-án, „George Bemard Shaw nyomában” címmel jelent meg az „Új Nógrádiként titulált megyei lap hasábjain olyan színházi előadással foglalkozó írás, amely mellett P. Tóth László fotója szerepelt. A képen Bálint András és Kerekes Éva látható a Radnóti Színház „Pygmalion”-jában. 1992-től vált rendszeressé a színikritikákhoz készült P. Tóth László-fotók megjelenése immár a „Nógrád Megyei Hírlapiban. Joggal nevezhető küldetésnek, amit P. Tóth László művel, több szempontból is. Először is, mint a Nógrád Megyei Fotóklub Életmű-díjjal kitüntetett törzstagja egy sajátos műfajban, a színházi fotózás területén gazdagítja a helyi, a nógrádi fotóművészetet. Kedvence, csaknem kizárólagos témája az emberábrázolás, s ezen belül jutott közel a színházhoz, a színművészethez. Hiszen egyetlen másik élőlény - az élettelen világról nem is szólva - sem képes annyi arcát mutatni, önmagát érzelmileg, gondolatilag annyi módon reprodukálni, mint éppen az ember, akinél - az ókori bölcsek szerint - nincs csodálatosabb. Hát még a színésznél, aki eleve arra hivatott, hogy minél több alakot, jellemet, személyiséget formáljon meg, ami azért könnyű s egyszersmind nehéz, mert mint Shakespeare időtlen érvényű megállapításként az „Ahogy tetszik”-ben megfogalmazta: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében. ”A P. Tóth László fotografálta színészek arcán, gesztusain ott bujkál, oda sűrűsödik a dráma és a humor - mint a színjátszás szimbólumaként ismert maszkon a lefelé görbülő és a felfelé ívelő száj - kettőssége. Ahogyan az életben, a művészetben külön kategóriát képviselt, a fotókon is megkülönböztetett helye van Hofi Gézának, akihez személyes jó viszony fűzte P. Tóth Lászlót. Ez magyarázza, hogy a politikai kabarészínpad kivételes személyiségével a fotográfus együtt szerepel egy felvételen... A művészi mellett nem kevésbé fontos azonban az a dokumentációs érték sem, amelyet e fotók képviselnek. Egy válogatás közülük nem véletlenül szerepelt 2011-ben Pécsett a „POSZT”-nak nevezett országos színházi fesztiválon is. De a helyi gyűjteményeket is gazdagítja, a jövő számára is érzékelhetővé és értékelhetővé teszi egy-egy előadásról, művészről készült, s archivált sorozat. S ez azért lényeges, mert - mint köztudott - a színjáték a pillanat művészete, s ha nem őrződik meg fényképeken, filmeken, örökre elillan, eltűnik a legnagyobbak, a halhatatlanok produkciója is. Bár ezúttal (is) csak töredéke szerepel P. Tóth László sokezernyi, a digitális fotózással értelemszerűen megsokszorozódott felvételének, azt jól érzékelteti, hogy felbecsülhetetlen értékű munkát végez mind a város kulturális, művészeti élete mind a magyar színháztörténet szempontjából. Legközelebb már joggal mutathatja be azokat a képeit is, amelyek a négy éve működő Zenthe Ferenc Színház előadásain készültek. P. Tóth László munkássága G. B. Shaw egy szép gondolatával jellemezhető legtalálóbban: „Arcunkat a tükörben látjuk, a művészi alkotásokban megláthatjuk lelkünket is." Csongrády Béla A mikrofonnál P. Tóth László, a háttérben az általa készített fotók. Balra a megnyitón közreműködött Sándor Zoltán előadóművész 4 „Gyömickölés” a neten
