Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-15 / 87. szám
Fölényesen nyert a Salgótarján TEKE NB I, NB II, Keleti csoport, 20. forduló NBI. Salgótarjáni TK - Gázművek MTE 7-1 (3315-3220) Salgótarjáni TK: Fancsik I. 534/1, Stréer T. 542/1, Balázs P. 557/1, Telek T. 568/1, Rendes M. 549, Béta E. 565/1. Gázművek MTE: Gulyás Cs. 517, Nádaski T. 500, Császár P. 546, Nyúl T. 559, Paulovits P. 567/1, Bányai B. 531. Az előző fordulóban botlással felérő döntetlen után mindenképpen javítani szeretett volna a Salgótarján. Az első párban Fancsik István és Stréer Tamás ezt meg is kezdték, nagy csatában ugyan, de 59 fa előnyt és két csapatpontot szereztek. Utánuk pályára lépő Balázs Péter és Telek Tamás párosnak jól dőltek a bábúk, de szintén nagy küzdelmek árán nyerték mérkőzésüket, mert ellenfeleik végig versenyben voltak. Végül 20 fás siker koronázta játékukat. A befejezés előtt már 4-0, valamint 79 fa volt az előny, amit Bóta Ervin még megtoldott 34 fával, ám Rendes Miklós a végére egy kicsit kiengedett, de a fölényes győzelem így sem maradt el. Az utolsó két fordulóban egy hazai és egy idegenbeli mérkőzés van a Salgótarjánnak, de az éllovas Szegvárnak is hasonló a sorsolása. További eredmények: Szegvári Tekézők SE - Kazincbarcikai VTSE 7.5-0.5, Vilati Eger SE - Ceglédi Vasutas SE 4-4, Oroszlányi SZE - Tiszakécske VSE 3-5, Fővárosi Vízművek SK - Gyulai SE 2-6, KÖFÉM SC - Bábolna SE 5-3. A bajnokság állása 1. Szegvári TSE 2017 0 3114.5-45.534 2. Salgótarján 20 16 1 3 106-54 33 3. Kazincbarcika 20 13 1 692.5-67.5 27 4. Bábolna SE 20 11 1 8 87-73 23 5. Ceglédi VSE 20 10 3 777.5-82.5 23 6. Fővárosi V .20 10 1 9 89-71 21 7. Oroszlány 20 8 2 1078.5-81.5 18 8. Vilati Eger 20 7 1 1270.5-89.5 15 9. Gyulai SE 20 7 1 12 63-97 15 10. KÖFÉM SC 20 5 2 1363.5-96.5 12 11. Gázművek 20 4 2 14 57-103 10 12. Tiszakécske 20 4 1 15 61-99 9 Ifjúságiak: Szegvári Tekézők SE - Kazincbarcikai VTSE 0-4, Vilati Eger SE - Ceglédi Vasutas SE 1 -3, Oroszlányi SZE - Tiszakécske VSE 1-3, Fővárosi Vízművek SK Gyulai SE 1-3, KÖFÉM SC - Bábolna SE 0-4, Salgótarjáni TK - Gázművek MTE 3-1. A bajnokság állása 1. Oroszlány 20 18 0 2 69-11 36 2. Gázművek 20 13 i I 651.5-28.5 27 3. Bábolna SE 20 13 ( ) 7 53-27 26 4. Tiszakécske 20 12 1 I 749.5-30.5 25 5. Kazincbarcika 20 12 1 I 7 57-33 25 6. Vilati Eger 20 11 1 8 49-31 23 7. Szegvári TSE 20 9 0 11 36-44 18 8. Ceglédi VSE 20 9 0 11 35-45 18 9. Fővárosi V, 20 7 0 1329.5-50.5 14 10. Salgótarján 20 7 0 1327.5-52.5 14 11. Gyulai SE 20 5 0 15 25-55 10 12. KÖFÉM SC 20 2 0 18 8-72 4 NBE Széchenyi SC - Bátonyterenyei TK 6,5-1,5 (2724-2623) Széchenyi SC: Pál J. 476/1, Nagy T. 430/1, Gulyás F. 479/1, Vincze Z. 456, Bajzát R. 429/0.5, Lukács Z. 454/1. Bátonyterenyei TK: Bakos Gy. 416, Kecskés J. 425, Márton F. 444, Horváth J. 472/1, Nagy I. 429/0,5, Sáfár Z. 437. Nem indult jól a mérkőzés a vendégek számára, hiszen Bakos Gyula és Kecskés János is kikapott, így 2-0-a és 65 fa lett a különbség a hazaiak javára. A folytatásban Márton Ferenc 10 fa hátránnyal fordult, amikor ellenfele beindult, és egyéni csúcsát megdobva simán nyerte a mécsesét. Horváth János szintén 10 fa különbséggel, de ezúttal előnynyel fordult a második szettre. Szoros küzdelemben azt is sikerült megnyernie, így begyűjtötte első csapatpontot. A végjátékra már 85 fa volt közte, ami rá is nyomta bélyegét a vendégek játékára. Nagy Imre hátrányba került az első szettben, de fordulás után ezt ledolgozta, még vezetett is, de végül döntetlen lett az öszszecsapás. Sáfár Zoltán ellenfeleiének is jól dőltek a bábuk, és simán nyerte az első szettet. A másodikban ugyan Sáfár volt a jobb, de a mérkőzését már ő sem tudta megfordítani, így végül sima vereség lett a vége. Nádújfalu KSE - Sajóbábonyi VSE 3-5 (2442-2504) Nádújfalu KSE: Horváth S. 439/1, Gubán F. 425/1, Nagy D. 387, Kotroczó Cs. 356, Gubán P. 412, Puporka K. 423/1. Sajóbábonyi VSE: Juhász T. (Kavalecz T.) 420, Szecsődi P, Térjék J. 434/1, Ács P. 420/1, Komjáti K. 422/1, Kavalecz T. 403. Nagy csatában maradt alul a Nádújfalu. Szentesi VTE - SomosiTK 7-1 (2493-2305) Szentesi VTE: Kovács 1.458/1, ifj. Csanki 1.377, Máté Gy. 410/1, Szabó L. 442/1, Szkurák Z. 406/1, Csanki 1.400/1. Somosi TK: Nágel P. 404, Balázs P. 442/1, Svantner L. 308, Verbovszky Gy. 381, Németh B. 393, Molnár Z. 377. A tabella alsó felében lévő hazaiak ellen sem sikerült pontot szerezni a vendégeknek. További eredmények: CHINOIN SC - Mezőtúri AFC 2-6, Szanki OBSE - Olajos TK 4-4, Postás SE - Rákoshegyi VSE 6-2. A bajnokság állása 1. Szanki OBSE 20 15 1 4 110-50 31 2. Bátonyterenve 20 14 0 6107.5-52.5 28 3. Postás SE 20 13 1 6 93-67 27 4. Nádújfalu 20 11 1 894.5-65.5 23 5. Sajóbábony 20 11 1 8 86-74 23 6. Olajos TK 20 11 1 8 79-81 23 7. Mezőtúr 20 10 0 10 84-76 20 8. CHINOIN SC 20 10 0 10 80-8 20 9. SzéchenyiSC 19 6 2 11 68-84 14. 10. Szentesi VTE 19 6 1 1260.5-91.5 13 11. Rákoshegy 20 6 1 1357.5-102.5 13 12. Somosi TK 20 1 1 18 32-128 3 Ifjúságiak: Szentesi VTE - Somosi TK 1-0, Széchenyi SC - Bátonyterenyei TK 0-1, Nádújfalu KSE - Sajóbábonyi VSE 0-1, CHINOIN SC - Mezőtúri AFC 1-0, Szanki OBSE - Olajos TK 1-0, Postás SE - Rákoshegyi VSE 0-1. A bajnokság állása 1. CHINOIN SC 2016 1 3 16.5-3.5 33 2. Szentes 19 14 2 3 15-4 30 3. Sajóbábony 20 12 0 8 12-8 24 4. Bátonyterenve 20 12 0 8 12-8 24 5. Mezőtúr 20 11 0 9 11-9 22 6. Nádújfalu 20 11 0 9 11-9 22 7. Postás SE 20 10 0 10 10-10 20 8. Somosi TK 20 10 0 10 10-10 20 9. Széchenyi SC 19 8 1 10 8.5-10.5 17 10. Szanki OBSE 20 7 0 13 7-13 14 11. Rákoshegy 20 6 0 14 6-14 12 12. Olajos TK 20 0 0 20 0-20 0 B. T. Bajnokságok, eredmények labdarúgás Megyei I. osztály. Góllövőlista élcsport- ja. 18 gólos: Pál Gergő (Mát- ranováki VSC). 16: Greff. Ádám (Berkenye SE). 15: Kovács Erik (Cered VSE). 14: Bódis Martin (Balassagyarmati VSE -1, Szécsény VSE - 13). 12: Csépe István (Pásztói SK), Puruczki Balázs (Érsekvadkert SE). 11: Varga Gyula (Érsekvadkert SE), Tóth Patrik (Mátranováki VSC), Bőgér Dávid (Berkenye SE). 10: Tarlósi Milán (SBTC), Mátyás Péter (Balassagyarmati VSE). Megyei I. osztály, ifjúságiak, 17. ffoduló: Szécsény VSE - Nagybátonyi SC 13-0, Ka- rancslapujtő KSE - SBTC, Nőtincs SE - Palotási SE 4-0, Héhalom SE - Berkenye SE 3- 4, Érsekvadkert SE - Ri- móci SE 0-8. 18. forduló: Palotási SE - Héhalom SE 4- 0, Cered VSE - Berkenye SE 3-1, Nagybátonyi SC -Érsekvadkert SE 6-3, Rimóci SE - Mátranováki VSC 3-0. A bajnokság állása 1. Rimóc 13 12 0 1 85-7 36 2. Szécsény 14 11 0 3 74-19 33 3. Cered 14 10 1 3 52-30 31 4. Berkenye 15 8 1 6 69-43 25 5. Mátranovák 13 7 2 4 43-26 23 6. Nőtincs 13 7 0 6 36-25 21 7. Palotás 15 5 0 10 42-42 15 8. Érsekvadkert 14 5 1 8 51-71 15 9. Héhalom 14 .3 2 9 18-41 11 10. Nagybátony 15 3 0 12 23-108 8 11. Karancslapujtő 12 1 1 10 22-103 3 Megjegyzés: Az Érsekvad- kerttől, Nagybátonytól és a Karancslapujtőtől 1-1 pont levonva. kézr a Pest megyei bajnokság, nők, rájátszás az 1-8. helyért, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Bugyi SE - Salgótarjáni Strandépítők 31-33, Aranyszarvas SE - Csömöri SSZN KFT 28-31, Verőcei SE - Dunakeszi Kinizsi USE 27-41, Kóka KSK-DabasKC VSE 19-29. Infantino magasabb pénzdíjakat szeretne FIFA. Magasabb pénzdíjazást szeretne a női világbajnokságokon Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. A februárban megválasztott sportvezető szerint a mostani jutalmak alacsonyak, s ezen mindenképpen változtatni akar. Kiemelte, hogy bár a torna győztesének járó összeg a 2011-es németországi világ- bajnoksághoz képest a tavalyi kanadai tornára megduplázódott - a győztes amerikai válogatott 2 millió dollárt (több mint 622 millió forintot) érdemelt ki -, az így is „alacsonyabb, mint lehetne, vagy kellene lennie." Hozzátette, az, hogy több pénzt fektessenek a női labdarúgás fejlesztésébe, szintén fontos, akárcsak az, hogy több nő kerüljön vezető pozícióba a labdarúgó-szövetségekben.- Ez arról szó, hogy mi a jogos és mi a megérdemelt. Ennek rendben kell lennie, ezért le kell ülnünk egy asztalhoz tárgyalni, és megtalálni a megfelelő megoldást - nyilatkozta Infantino a Fox televízió-csatornának adott interjúban. A női labdarúgás elismerése aktuális téma az Egyesült Államokban: a vb-győztes válogatott áprilisban egyenlő feltételeket követelve nyújtott be panaszt, mert az amerikai szövetségnek a férfiválogatotthoz képest több bevétele van a női együttessel összefüggésben, játékosainak ennek ellenére 40 százalékkal kevesebbet fizet. A szabadfogásúaknái Ritter Árpád kapitánynak lényegesen kisebb a mozgástere, így a mostani csapat gerince utazik Mongóliába is szükség esetén. Ugyanakkor a szakember bízik benne, hogy a csapat két legjobbja, a vb- és Eb-harmadik Veréb István (86 kg) és az Eb-ezüstérmes Ligeti Dániel (125 kg) közül valaki már Szerbiában kvótát szerez.- Azt gondolom, hogy minden versenyzőnk lényegesen jobb állapotban van, mint volt a márciusi Európa-baj- nokságon, s ezt látni szeretném tőlük a szőnyegen is - mondta az MTI-nek a szakember. Gulyás István női szakág-vezető szerint csapatának két húzóembere, a vb- és Eb-bronzérmes Barka Emese (58 kg) és a világbajnok Sastin Marianna (63 kg) akár már most hétvégén elérheti célját, mert a mezőnyben nincs olyan, akit ne tudnának legyőzni. Meglátása szerint az Eb-n gyengébben teljesített Barka az utóbbi hetekben előre lépett, lényegesen jobb állapotban van, mint a kontinensviadalon, míg Sastin már az Európa-bajnokságon is jól birkózott, s most is kiváló formában van. A csapat többi tagja még fiatal, ennek ellenére Gulyás István szerint a három viadal valamelyikén 53 és 75 kilóban is lehet esély a kvótára: Szerbiában előbbiben az U23-as Eb-n harmadik Dénes Mercédesz, 7 5 kilogrammban pedig az ugyanott aranyérmes Németh Zsanett képviseli a magyar színeket. A magyar birkózók közül eddig csak a kötöttfogású Lőrincz Viktor (85 kg) szerzet kvótát, a tavalyi Las Vegas-i vb- n elért ötödik helyezésével. A Nagybecskereken szereplő magyar csapat. Nők. 53 kg: Dénes Mercédesz. 58 kg: Barka Emese. 63 kg: Sastin Marianna. 69 kg: Vilson Vanessa. 75 kg: Németh Zsanett. Szabadfogás. 57 kg: Molnár József. 65 kg: Lukács Norbert. 74 kg: Gulyás Zsombor. 86 kg: Veréb István. 97 kg: Szmik Attila. 125 kg: Ligeti Dániel. Kötöttfogás. 59 kg: Knipli Csongor. 66 kg: Lőrincz Tamás. 75 kg: Szabó László. 98 kg: Varga Ádám. 130 kg: Lám Bálint. meg a szerbiai Nagybecskereken. A sportág európai képviselői számára erőltetett négy hét következik, ugyanis a kontinentális selejtező viadalt követő héten Ulánbátorban kerül sor az első világ kvalifikációs versenyre, majd két héttel később Isztambul ad otthont az utolsó kvótaszerző viadalnak. A hétvégén Nagybecskereken (Zren- janin) minden súlycsoportban a döntősök szereznek országuknak riói kvótát, míg Mongóliában az első három, majd Törökországban ismét csak a két-két finalista harcol ki kvalifikációs helyet. Sike András, a kötöttfogásúak kapitánya Szerbiában elsősorban a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamástól (66 kg) várja azt, hogy megváltja riói repülőjegyet.- Jó formában vannak a versenyzők, ott tartanak, ahol kell, így optimistán várom a versenyeket. Zrenjaninban egy kvótát mindenképpen szeretnék - mondta az MTI-nek, hozzátéve, hogy a csapat nagy része már szerdán elutazott Szerbiába, a vasárnap érdekelt Varga Ádám (98 kg) és Lám Bálint (130 kg) pedig pénteken csatlakozik társaihoz. Nagybecskereken a legeredményesebb magyar szakágban nem lép szőnyegre a meghatározó emberek közül a világbajnoki és olimpiai harmadik Módos Péter (59 kg), a kétszeres Eb-első, világbajnok Bácsi Péter (75 kg) és a vb- győztes Kiss Balázs (98 kg). Ők a tervek szerint a jövő héten utaznak Ulánbátorba, ha súlycsoportjukban most hétvégén Knipli Csongor (59 kg), az idei Ebbronzérmes Szabó László (75 kg), illetve Varga Ádám (98 kg) nem szerzi meg az olimpiai indulási jogot. birkózás. A kötöttfogás, a szabadfogás és a nők kapitánya is bízik abban hogy legalább egy-egy versenyzőnek sikerül kvótát szereznie a birkózók idei első olimpiai kvalifikációs versenyén, melyet péntektől vasárnapig rendeznek Minden szakágban bíznak a kvótaszerzésben f