Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-02 / 51. szám

Két jelentős és értékes régészeti lelet került elő a közelmúltban Szolnokon, illetőleg a város környékén. Az egyik Pálóci Imrének, Mátyás király pohárnokmesterének sírkőtöredéke, amely húsz évig porosodott egy családi ház padlásán, a másik pedig egy 14. századi nehézlovassági kard. Mindkettőt földmunkák közben találták meg laikusok, vagyis egyik sem tervszerűen vezetett régészeti feltáráson került elő - mondta el a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze.

Sosem tudjuk meg, ki forgatta ezt a fegyvert a középkorban- Szenzációként terjedt el nemrég a hír, hogy a Szolnok melletti Kengyelen előkerült egy középkori nehézlovassági kard. Ki talált rá a leletre?- Nagyon érdekes a kard előkerülésének története, és szoros összefüggésben áll azzal, hogy januárban bemutattunk a megyei napilapban egy másik régészeti leletet - amely ugyancsak magántulajdonban van -, és miután ezt elolvasták, a publikáció hatására jelentkeztek nálunk a miég- találók. Szolnok mellett van egy kis falu, Kengyel, onnan hívtak fel bennünket telefonon még aznap, és mondták, hogy van egy kardjuk, amelyre még az előző évben földmunkák közben bukkantak rá, és szívesen behoznák a múzeumba. így kezdődött a történet. A megtalálók egyébként tisztességes, becsületes, szerény földműves emberek, és Ingyen adták oda a múzeumnak a kardot, és még a nevük elhallgatását is kérték, mert attól tartanak, hogy ha kiderülne, ki találta meg, akkor a nevük alapján be lehetne majd azonosítani azt a parcellát is, ahol a kard felszínre került.- Ezt szeretnék elkerülni?- Igen, mert akkor fennállna a veszély, hogy leletvadászok kezdenének kutakodni arrafelé. És ezzel együtt is nagyon jó tapasztalni, hogy vannak pozitív példák, amelyek hatnak az emberekre. A megtalálók például any- nyira ragaszkodnak anonimitásukhoz, hogy még akkor sem akarták felfedni kilétüket, amikor Kengyel polgármestere azzal keresett meg bennünket, hogy szeretné kitüntetni őket a nemes cselekedetükért. - Mi teszi jelentőssé a januárban bemutatott leletet?- Ez egy középkori sírkő töredéke, amely minden bizonnyal Pálóci Imre, Mátyás király pohárnokmestere, majd későbbi lovászmestere a végső nyughelyét jelölte. Egy vörös márványból faragott síremlék részletéről van szó, amely rendkívüli jelentőséggel bír Szolnok történetében. Erről meg tudtuk állapítani azt is, hogy mikor készült és kié lehetett. Egy egész alakos lovagi sírkőnek a mellkasi része került elő. Az elhunytat késő gótikus páncélban ábrázolták, így tehát lényegében a kőből kifaragott, liliomokkal díszített mellvért került most elő. Egy királyi lovászmesterről beszélünk, egy valódi báróról, azon öt arisztokrata egyikéről, akik Mátyás király uralkodása alatt tizenöt évnél hosszabb ideig viseltek bárói méltóságot. Ő előszeretettel tartózkodott Mátyás király környezetében Viseg- rádon, Budán, amerre ment az udvar, hiszen tagja volt a szőkébb királyi tanácsnak, így tehát a napi politikai élet alakítására is hatással volt. Természetesen a tá- gabb, vagy teljes tanácsnak ugyancsak tagja volt, hiszen az volt a nagybirtokosok, a mágnás családok testületé.

Felvidéken, Tőketerebesen található, Perényi István tárnokmester Mátyás-korabeli sírköve. A Pálóci sírkő miden bizonnyal központi, talán budai, esetleg esztergomi kőfaragó műhelyben készült, és itt került elő, Szolnokon, egy mélygarázs építése közben, 1996-ban, éppen húsz éve. Azóta egy padláson őrizték.- Anélkül, hogy tudták volna, mi van a birtokukban?- Látták, hogy faragott kőről van szó, tehát tudták azt is, hogy értékes, de igazából nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, ezért is rakták el a padlásra, így őrizték meg. Én búvárrégészettel is foglalkozom, s együtt merültem a tulajdonos fiával. Ő mesélte, hogy van nekik egy régi kövük, és kérte, hogy nézzem már meg, hátha fontos. Gyakorlatilag így indult az egész kutatás. Utána D. Mezey Alice művészettörténészszel közösen közöltük ennek a sírkőnek a leírását, bemutatását.- Hogyan sikerült azonosítaniuk, hogy kinek készült?- Nem volt egyszerű feladat, mert nincs rajta felirat, de a rendelkezésre álló adatokból kiinPálóci Imre lovászmester lovagi síremlékének részlete- Hol láthatunk teljes egészében épen maradt, hasonló korú alkotásokat?- A szolnoki faragványtöredék nemcsak a település késő középkori időszakának értékelésében játszik kulcsszerepet, hanem hazánkéban is. A Lővei Pál nevével fémjelzett művészettörténeti kutatás már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy az 1460-as évektől kezdődően az elhunyt zászlót tartó alakját ábrázoló síremlékek párhuzamba állíthatóak az örökös - nem a hivatalvi- *

selésen, hanem a családi nagybirtokon alapuló - bárói rend, a „zászlósurak” 15. századvégére Intézményesen is kialakult rétegének magára találásával. A Pálóci-sírkőtöredék a bárói elit lzovagalakos sírköveinek korai időszakához kapcsolódik, de sajnos a hasonló korú, teljes egészében épen maradt alkotások kivétel nélkül a mai Magyarország határain kívül találhatók. Később, a Jagelló-korból, amikor ez a típus általánossá vált, nálunk is fellelhetők ép példányok. A szolnoki tehát egy nagyon fontos lelet, legjobb párhuzama a

dúlva sikerült egyetlen személyre leszűkíteni a kört. A farag- vány stílusa alapján számba vehető időszakban Szolnokot a Pálóci família birtokolta. A Pálóciak családfájának elemzését követően pedig kijelenthető, hogy a sírkőtöredék a legnagyobb valószínűséggel az 1483- ban elhunyt Pálóci Imréé lehetett. Nagyon érdekes kérdés azonban, hogy őt miért éppen Szolnokon temették el. Úgy tűnik, hogy a Pálóci család egyes ágai között rivalizálások voltak, amelyek olykor erőszakba is torkolltak. Imre unokatestvére, István, aki egyébként felépítette a sárospataki várat, kiszorította Imrét a családi fészekből. Ő ezért egy Sárospataktól viszonylag távol eső, másik, de ugyancsak jelentős Pálóci-birtokon alakította ki a saját rezidenciáját, és itt is temették el.- Mikor láthatja a közönség ezt a sírkövet?- Ez a sírkő továbbra is magán- tulajdonban van, a tulajdonosai nem ajándékozták a múzeumnak, és egyelőre eladni sem akarják. Meggyőződésem szerint nem

szabad ezt a folyamatot siettetni. Egyelőre az a lényeg, hogy nyilvántartásba került, és a szakemberek megvizsgálhatták, feldolgozhatták. A tulajdonos érzelmileg kötődik a sírkőhöz, és szeretné, ha idővel majd az unokájának adhatná. Tehát nem anyagi megfontolások miatt ragaszkodik hozzá. Ezt tiszteletben kell tartanunk. Május utolsó hétvégéjén lesz a Régészet Napja elnevezésű országos rendezvény, amelyhez a szolnoki Damjanich János Múzeum is csatlakozott. Már megbeszéltem a tulajdonossal, hogy akkor majd ezt a sírkövet is bemutatjuk a múzeumban. A továbbiakban pedig az analógiák alapján megpróbáljuk majd rekonstruálni a teljes sírfedlapot is. Mert annyira kánonszerűen ismétlődnek az egyes részletek, amelyek megjelennek, hogy lényegében ez megoldható.- Mennyi lehet egy ilyen lelet eszmei értéke? Nagyon fontos, hogy eszmei értékről beszélünk, mert forgalmi értéke természetesen nincs. Úgy gondolom, hogy több millió forint is lehet.

Előbb-utóbb majd a kardról is meg tudjuk állapítani, hogy kié volt? Nem. Ez egy nehézlovassági kard, amely a 14. század második felére keltezhető, nyolcszög alakú markolatgombbal. Viszonylag pontosan meghatározható a kronológiája. Mivel aránylag könnyű volt, a markolata pedig hosszú, két kézzel is lehetett fogni, de egy kézzel is lehetett forgatni. Ez egy nagyon hatékony fegyver volt, viszonylag sokat készítettek belőle abban az időszakban. Azt sajnos soha nem tudjuk meg, hogy kié volt, de munkahipotézisek már felmerültek azzal kapcsolatban, hogy kié lehetett. Teljesen biztosat azonban nem tudunk majd mondani róla. Ez a fegyver nagyon komoly értéket képviselt akkoriban, és nagy becsben tartották, sok esetben pedig még később, a török időkben is használták ezeket a jól elkészített kardokat.- Milyen állapotban találták meg?- A kard el volt görbülve, amikor megtalálták, és sajnos megpróbálták kiegyenesíteni. Akkor tört le a penge vége. Most még megpróbáljuk ezt a hiányzó töredéket is begyűjteni, és akkor lenne egy teljesen ép fegyverünk.- A letört végét kidobták a megtalálók?- Azt a lelőhelyen hagyták. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a fegyver hosszú időn át a földben volt, amely évtizedek óta intenzív mezőgazdasági művelés alatt áll, tehát kész csoda, hogy egyáltalán még ilyen állapotban van. A restaurátor kollégák szak- véleménye alapján azonban helyre lehet állítani a kardot, mert a belső részét a rozsda nem károsította. Persze nem lesz olyan szép fényes, mint újkorában, de egy abszolút konzerválható, restaurálható fegyverről van szó, és azon vagyunk, hogy a hiányzó töredékét is felkutassuk.

Szakembereknek, amatőr rajongóknak és laikusoknak is tartalmas, tanulságos időtöltést jelent az űrhajózás történetét bemutató Space kiállítás, amely még két hétig tekinthető meg Budapesten, a Millenáris Parkban.

A látogatók a jól megtervezett útvonalon az űrrepülés kezdeti, elméleti próbálkozásait megismerve juthatnak el a gyakorlati alkalmazásokig, amikor a második világháború poklában a német tudósok kikísérletezték és rendszerbe állították a VI és V2 rakétákat, amelyek akkor még természetesen a tömegpusztítást szolgálták. A német szakembereket Vehrner von Braun vezette, aki munkatársaival az amerikaiaknak adta meg magát a háború végén, személye egyúttal garanciát jelentett az Egyesült Államok rakétaiparának fejlődésére. A tárlat remekül szemlélteti, hogy az ötvenes évek közepétől mennyire hasonló elvek, és minták alapján fejlődött egymás mellett, egymással versengve a szovjet, és az amerikai űrtechnika, amelyet 1957-ben az első műhold, a Szputnyik felbocsátásával látszólag a Szovjetunió nyert meg. A szinte mindent felülíró versengés onnantól teremtette meg a maga csodáit, hogy Gagarin űrrepülése után Kennedy elnök bejelentette: a hatvanas évek végéig amerikai emberek jutnak el a Holdra, és vissza is térnek onnan. Ugyanerre készült a Szovjetunió is, a kiállítás pedig szemléletesen megmutatja azokat a ma már elképzelhetetlen erőfeszítéseket, amelyeket a két szuperhatalom megtett a siker érdekében.

A tárlat vendégei életnagyságú modelleken tekinthetik meg a korabeli űrhajókat, az Apollo-küldetések holdautóit, szédülhetnek egy keveset a Mir-űrállomás modelljében, és megérinthetnek egy holdkövet is. A kiállítás valamennyi állomása mellett többnyelvű, szakszerű, de a laikusok számára is érthető magyarázat található. Az igazán vállalkozó kedvűek beülhetnek egy, az űrhajósok kiképzésekor használt, minden irányba gyorsulva forgó giroszkópba is, amelyben tudósítónk négy percet bírt ki, ami az egyik NASA-alkalmazott egy nappal korábban teljesített négyórás időtartamához képest szerény eredmény.

Tucatnyi diáknak fizetnének az Iowai Állami Egyetem (ISU) kutatói azért, hogy egy vitatott tudományos kísérlet részeként gén módosított banánt fogyasszanak.

A The Des Moines Register című helyi lap szerint az ausztrál Queenslandi Műszaki Egyetem tudósai által fejlesztett banánban egy olyan gén található, amely segítheti az Afrikában élők szervezetének A-vitamin- termelését. Az A-vitamin-hi- ány és a társult fertőző betegségek miatt következik be a legtöbb gyermekkori haláleset Afrikában.

Wendy White, az ISU élelmiszer-tudományi professzora és a kutatás vezetője még 2014 nyarán fordult az egyetem diákjaihoz azzal, hogy egy tucat női önkéntest keres, akiknek háromszor négy napig kellett volna olyan diétát követniük, amelynek része lett volna a természetes mellett a génmódosított banán fogyasztása is. Az önkénteseknek fejenként ki- lencszáz dollárt (mintegy kétszázötvenezer forintot) ajánlottak fel. A viták miatt azóta is húzódó, azonban a tervek szerint idén végül megvalósuló kísérletet a kizárólag természetes ételek fogyasztásának szószólói közül sokan veszélyesnek ítélik, ugyanakkor a kutatás támogatói szerint a beültetett gén egy másik banánfajtából származott, és fogyasztása biztonságos.

A múlt héten a kísérletet ellenző aktivisták követelték az egyetem vezetésétől és a kutatást támogató Bili és Melinda Gates Alapítványtól, hogy állítsák le a projektet. A petíciót több mint ötvenhétezren írták alá. A tiltakozók a közleményükben úgy fogalmaznak: az ISU diákjait arra kérték a tudósok, hogy legyenek az elsők, akik ilyen „ismeretlen veszélyeket rejtő” génmódosított élelmiszert fogyasztanak, miközben a kutatás nem kellően átlátható módon zajlik, az intézmény közösségének tagjai pedig nem kaptak válaszokat többek között a kutatás kockázataival, általánosíthatóságával kapcsolatos aggodalmaikra sem.

Sírkő és kard évszázadok üzenetével