Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-09 / 57. szám
Megvannak az időpontok FÉRFI KÉZILABDA BL. Az MVM Veszprém március 19- én és 26-án találkozik az ukrán motor Zaporizzsjával, a MOL-Pick Szeged pedig március 20-án és 23-án mérkőzik a német THW Kiellel a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A sorozat honlapjáról kiderül, hogy az ukránok a Kijev melletti Brovariban fogadják a magyar bajnokot, közép-európai idő szerint 17 órakor, és a veszprémi visszavágó is délután 5-kor kezdődik. A Tisza- partiak március 20-án 18.30- tól csapnak össze hazai pályán a Kiellel, és a 23-án, szerdán esedékes visszavágó ugyancsak este fél hétkor kezdődik. Amennyiben a veszprémiek továbbjutnak, a lengyel Wisla Plock és a macedón Vardar Szkopje párharcának győztese vár rájuk a negyeddöntőben. Még egy hely kiadó Rio 2016. Egy fordulóval a kontinentális selejtezőtorna vége előtt eldőlt, hogy az ázsiai konföderációból Ausztrália és Kína válogatottja jutott ki a riói olimpia női labdarúgó- tornájára. A Japánban zajló hatcsapatos viadal hétfői, negyedik fordulójában az ausztrálok az észak-koreaiak 2-Des legyőzésével biztosították helyüket a nyári játékokon, míg a kínaiak azzal, hogy 1 -0-ra nyertek a dél-koreaiak ellen. Nagy meglepetés, hogy a házigazda japánok együttese nem került az első kettő közé. A női torna 12 válogatottat számláló mezőnye szerdán válik teljessé az európai selejtezőtorna zárultával, amelyen Svédország, Norvégia, Hollandia és Svájc küzd az utolsó kvótáért. Ausztrália és Kína mellett Kolumbia, Franciaország, Németország, a Dél-afrikai Köztársaság, Zimbabwe, Új-Zé- land, Kanada és az Egyesült Államok csapata vívta ki korábban részvételét, míg Brazília házigazdaként induló. Együttműködés Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Olimpiai Bajnokok Klubja (OBK), ennek értelmében az olimpiai bajnok sportolók az MH Egészségügyi Központban is igénybe vehetik a szükségessé váló egészség- ügyi ellátást. A szerződést Simicskó István honvédelmi miniszter és Nébald György, az OBK elnöke írta alá a testület hétfői közgyűlése előtt. Simicskó István elmondta, hogy amikor aranyérmes olimpikonokkal találkozott, többször is elhangzott az igény, hogy „szükségük lenne kiemelt, magas színvonalú ellátásra”, mert „bár az olimpiai bajnokok a pályafutásuk befejezése után is egészséges, sportos életmódot folytatnak, a kor haladtával nemcsak kisebb-nagyobb sportsérülések érik el őket, hanem általános betegségek is”. Nébald György az MTI-nek azt mondta, köszönet jár a Sportkórháznak mindazért, amit eddig a sportolókért tett, ám a Honvédkórházban az ellátás szélesebb körű és a felszereltség is magasabb színvonalú. Bejelentette visszavonulását NFL. Ahogyan azt már 24 órával ezelőtt az amerikai média tényként közölte, hétfőn bejelentette visszavonulását Peyton Manning az észak-amerikai profi amerikai- futball-liga (NFL) történetének egyik legjobb irányítója. A negyvenedik születésnapját márciusban ünneplő játékos klubja, az idei Super Bowl- győztes Denver Broncos vezetőinek társaságában közölte, hogy befejezi játékos-pályafutását. Manning 18 szezont játszott az NFL-ben, az utolsó négy évet Denverben töltötte, előzőleg pedig tizennégyet húzott le Indianapolisban, ahol a Coltsot két nagydöntőig vezette, és 2007- ben győzött is a Super Bowlon. Az idei sikerrel a liga történetének első irányítója lett, aki két csapattal is Super Bowlt tudott nyerni. Manning számos rekorddal fejezi be karrierjét: ő adta az NFL történtében a legtöbb hatpontos gólt érő átadást (touchdown-passz, 539), neki van a legtöbb passzolt yardja (71 940) és holtversenyben Brett Favre-val a legtöbb győztes mérkőzése (186) a ligában. A Tennessee egyetemről draftolt játékost egyedülálló módon ötször választották a liga legértékesebbjének (MVP), 14-szer került be a Pro Bowl-ba, emellett hétszer a legjobb csapatban (All Pro) is helyet kapott. Pályafutása 18 idényéből 15 alkalommal a rájátszásba vezette csapatát. Manning egyénileg legjobb idénye a 2013-as volt: a Broncos színeiben NFL-rekordot jelentő 5477 yardot passzolt és 55 TD- passzt osztott ki. Ebben a szezonban azonban a csapat végül sima vereséget szenvedett a Seattle Seahawkstól a döntőben. Manning pályafutása alatt magasan a legtöbb pénzt kereste az NFL-ben: 1998-ban újoncként hat évre, 47,7 millió dollárért (11,6 millió dolláros aláírási bonusszal) írt alá az Indianapolishoz, majd 2003-ban további egy évre, 18,4 millió dollárért láncolta magához (franchise tag) a klub. Ezt követte egy elképesztő, hét évre szóló 99,2 millió dollárról szóló kontraktus, 2010-ben 90 millió dollárért hosszabbított, de ezt nem töltötte ki, mivel egy év múlva, súlyos nyaksérülése után a klub már nem tartott rá igényt. Manning végül 2012-ben öt évre szóló, 96 millió dolláros szerződést kötött a Denverrel, amelyből az utolsó, még hátralévő idényében 19 millió dollárt keresett volna. Az irányító összességében 247 millió dollárt (közel 70 milliárd forint) keresett az NFL-ben. Peyton Manning, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő, az idei Super Bowl-győztes Denver Broncos irányítója Lara Gut vezet az összetettben A szakági pontversenyben élen álló osztrák Eva- Marla Brem nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának múlt szombatról hétfőre halasztott óri- ás-műlesikló versenyét a szlovákiai Jasnában, ahol Lara Gut negyedik lett, s ezzel átvette a vezetést az összetettben. ALPESI VK, Brem a sikerével 20 ponttal növelte az előnyét a szakági pontversenyben a német Viktoria Rebensburggal szemben, aki a hétfői első futamban nagyon rossz időeredménnyel zárt, a második csúszás alkalmával viszont mindenkinél gyorsabb volt, így másodikként végzett. Óriás-műlezik. A svájci Lara Gut az olasz Federica Brignone mögött negyedik lett Jasnában, ezzel megelőzte az összetett pontversenyben az amerikai Lindsey Vonnt, aki sérülése miatt a hátralévő futamokon már nem indul. Eredmények, női óriás-műlesiklás: 1. Eva-Maria Brem (osztrák) 2:30.60 perc (1. futam: 1:15.34 p/2. futam: 1:15.26 p), 2. Viktoria Rebensburg (német) 2:30.87 (1:17.30/1:13.57), 3. Federica Brignone (olasz) 2:31.12(1:16.45/1:14.67). Az összetett vk állása 34 futam után (még 6 van hátra): 1. Lara Gut (svájci) 1257, 2. Lindsey Vonn (amerikai) 1235 pont, 3. Viktoria Rebensburg (német) 994, ...40. Miklós Edit 195. A szakági vk állása 8 futam után (még 1 van hátra): 1. Brem 542, 2. Rebensburg 490,3. Lara Gut (svájci) 412. Sarapova egyéves eltiltásra számíthat tenisz, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint egyéves eltiltásra számíthat Marija Sarapova, az oroszok korábbi világelső teniszezője, aki hétfőn bejelentette, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon. Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére.- A meldonium használatáért rendszerint egyéves eltiltás jár - jelentette ki Craig Reedie WADA-elnök. - Kelet-Európá- ban ez a gyógyszer vény nélkül is kapható enyhébb verzióban, erős hatóanyaggal viszont orvosnak kell felírnia. Sok ilyen esettel találkozunk január 1. óta, mivel nem minden sportoló figyel arra, hogy mi szerepel a tiltólistán. Az AP hírügynökség szerint ugyanakkor bizonytalan, hogy mire számíthat a 28 éves teniszező: több évre is eltilthatják, viszont ha a sportág nemzetközi szövetsége (ITF) csak kisebb figyelmetlenségnek tekinti az esetet, akkor elképzelhet tő, hogy tovább versenyezhet. Az ITF a honlapján egyelőre azt közölte, hogy a vizsgálat lezárultáig felfüggeszti az orosz játékos versenyengedélyét. A világranglistán hetedik Sarapova elismerte, hogy december 22-én megkapta a WADA legújabb változásokat tartalmazó levelét, de nem nézte át a listát. Hozzátette: a 2000es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Egy tavalyi orosz felmérés szerint 4316 vizeletmintából 724 tartalmazott meldoniumot. Az Orosz Tenisz Szövetséget vezető Samil Tarpiscsev ugyanakkor nem számít komoly büntetésre: - Badarság az egész. A sportolók azt szedik, amit felír nekik az orvos vagy fizioterapeuta. Szerintem Sarapova szerepelni fog a riói olimpián. A 35 tornagyőzelemnél tartó teniszezőt az amerikai Serena Williams búcsúztatta az Australian Open negyeddöntőjében, azóta sérülés miatt egyetlen versenyen sem indult. A szerdán elrajtoló Indian Wells-i szupertornától alkarsérülés miatt már korábban visszalépett. A világ legjobban kereső női sportolója pályafutása során eddig több mint 36 millió dollár pénzdíjat gyűjtött, tavalyi ösz- szes bevételét pedig 29,5 millióra becsülte a Forbes gazdasági magazin. Egyik szponzora, a Nike amerikai sportruházatgyártó cég kedden közölte, a vizsgálat végéig felfüggeszti Sarapova támogatását. f» dalt a jövő héten, a St. Moritz-i vk-döntő keretein belül rendesiklásban már csak egy futam van hátra a szezonból, azt a via-