Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-02 / 51. szám

Február 29. 3 9 25 30 32 33 36 45 47 49 50 56 59 61 62 70 71 74 75 79 2016. MÁRCIUS 2., SZERDA w \r-Js „Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, emlékem igy áldás lesz rajtatok. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA LÁSZLÓ (volt falugondnok) életének 65. évében örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése március 6-án (vasárnap) 11 órakor lesz a szalmatercsi temetőben. . Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD t KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZ ZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján. Meredek út 1.24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás. Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS ISTVÁNNÉ sz. Fehér Klára (volt síküveggyári dolgozó) életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése március 4-én (pénteken) 9.30 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÉBER ISTVÁN (volt önkéntes tűzoltóparancsnok, egykori sportbíró) életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése március 5-ón (szombaton) 13.30 órakor lesz a Somoskőújfalui temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN SOMOSKŐÚJFALU központjában családi ház melléképületekkel, nyári konyhával, fúrt tót­tal eladó. Érd.: 06-30/291-7053, 32/314- 373. SALGÓTARJÁNBAN, a Vásártéren üresen ál­ló, 41 m2-es, földszinti, 1 szobás, gázkon- vektoros lakás pincerésszel eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Érd.: 06-20/230-4616. JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, ill. kisha- szon-gépjármüvet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, ál­lapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638. MEGVÉTELRE keresünk mindenféle típusú veterán autót (keleti-nyugati), motort, ke­rékpárt. Hívjon bizalommal! Tel.: 06- 30/565-4638, Salgótarján. _ 2003-AS Peugeot Boxer 2800 cm3-es, HDi, 3 személyes, zárt mikrobusz, 1. tulajdonos­tól, ugyanitt 1993-as Lada Samara 1.3,5 aj­tós, 1. tulajdonostól, 70 000 km-rel, 2 év műszakival eladók. Tel.: 06-30/338-2399. GYŰJTŐ keres veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt autót, motort, kerékpárt pl. Trabant, Wartburg, Skoda, Zsiguli, Barkas, Polski Fiat stb. bár­milyen állapotban, okmányok nélkül és hiá­nyosan is. Megmaradt autóalkatrészeket ke­leti-nyugati, használtat, újat, autós-motoros könyveket, leírásokat, katalógusokat, újsá­gokat? kezelési útmutatót, reklámkiadványt, az Autó-Motor 1955 előtti példányait, régi forgalmi engedélyt, rendszámtáblákat, vete­rán kerékpárt, motort, oldalkocsit, motor­utánfutót, Bervát, Pannit, Pannóniát, pedá- los Simson SR2-est stb., stabilmotort, gép­táblákat, zománctáblát, bármilyen közleke­déssel kapcsolatos dolgot. Régiség és komp­lett hagyaték is érdekel. Tel.: 06-30/912- 9916. E-mail: antiklimlom@gmail.com VEGYES SZARVASAGANCSOT (hullajtottat), és trófe­ákat vásárolok, akár 6500-66.500 Ft/kg-ig. Hívjon bizalommal! Visszahívom! Tel.: 06- 30/475-7928 SZARVASAGANCS vásár! Hullott szarvas­agancsot vásárolok 6700-20.000 Ft/kg-ig, őz- és dámagancsot 4500 Ft/kg-ig, trófeá­kat akár 68.500 Ft/kg-ig. Az ár nem ámítás! „rex-humanum" TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. 24 órás ügyelet: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 (32) 431 -544 Kérdéseivel forduljon szakmai .vezetőnkhöz: 06-30/217-6418., Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy GELLÉRTHEGYI GYULÁNÉ sz. Solymosi Klára 79 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Hívjon bizalommal! Visszahívom! Nógrád megye, 06-30/338-2399. MINDENFÉLE szarvasagancsot (hullajtottat) és trófeákat vásárolok magas áron! Díjtalan kiszállás. Hívását köszönöm! Tel.: 06- 20/511-4209. _ ELADÓK: új sarok ülőgarnitúra, újszerű 3-2- 1 ülőgarnitúra (ágyazhatós), modern étke­zőgarnitúra (üvegasztal 6 székkel, külön vit­rinnel), kombihűtő, sima hütő, gáztűzhely, fatüzelésű kályha (Servant, román, német), 70, 90 l-es üst + üstház, fateknő, elektro­mos terménydaráló és kukorica morzsoló egyben, húsdaráló (5,10,22-es), hurkatöl­tő, 25, 50 l-es üvegballon, fonott demizso- nok, káposztás cseréphordó 15,351, szőlő- prés és daráló, 500 l-es műanyag kád, disz­nótoros zománcozott edények és fazekak különböző méretekben, 100 l-es fa boros­hordó, 80 kg-os kovácsüllő, ipari, nagymé­retű vassatu, 220 V-os kisméretű köszörű, 380 V-os fa abrikter, Camping bicikli, Sim­son motor. Tel: 06-30/565-4638. HAGYATÉKBÓL eladók: hagyományos mosó­gép és centrifuga, automata mosógép, hű­tő- és fagyasztószekrény 3-7 fiókos, hűtőlá­da, Salgó tűzhely (masina), porszívó, mikro, Rehab+ kerekesszék, 55 cm, 72 cm-es szí­nes tévé, tv-állvány, Magnat házimozi kopmlett rendszer, modern kétakasztós szekrény, újszerű, komplett előszobafal, sző­nyegek, FÉG 850 gázkonvektor, gáztűzhely, 11,5 kg-os PB-gázpalack, gáz Siesta, Szar­vasi kávéfőző, fatüzelésű kályha, elektromos terménydaráló, 300 l-es cefréshordó, 220 V- os villanymotor, Whirlpool páraelszívó, ha­gyományos női- és férfikerékpár, kisgyerek bicikli. Tel.: 06-30/5011-666. FIGYELEM agancsvásár! Hullott szarvas­agancsot, trófeákat vásárolok 6500-80 000 Ft/kg-ig (őzet, dámot, töröttet, selejtet, rá- gottat is). Az ár nem ámítás! Tel.: 06- 30/611-3866. Hívjon bizalommal! EERMESTER vásárolna hullott szarvasagan­csot 6500-85 000 Ft/kg-ig, óz- és dám­agancsot 4500 Ft/kg-ig, vadászhagyatékot, trófeákat akár 65 000 Ft/kg-ig. Az ár nem ámítás! Tel.: 06-30/544-7377. LÁBON álló 40 éves diófa eladó. Tel.: 06- 20/466-0250. VADÁSZLŐFEGYVER cseh Bock Bücho vegyes csövű, valamint 0.22-es kispuska eladó. Tel.: 06-70/341-4068. kot, térítőt, falitányért, régi pénzt, régi 200 Ft-ost, kitüntetést, katonai tárgyakat, porce­lánt, régi üvegeket, feliratos szódásüveget, rádiót, könyveket, iratokat, pedálos játék Moszkvicsot, régi gyerekjátékokat, diafil­met, diavetítőt, lemezautót, modell, elemes autót stb. Veterán autót, motort, kerékpárt, bútorokat és kiegészítőket, dunnát, párnát, fateknőt, zománcozott babakádat. Minden érdekel, hívását köszönöm! Tel.: 06- 30/475-7928, Salgótarján. ÁLLAT HÍZÓ sertések eladók 140-170 kg-ig. Érd.: 06-30/613-9606. A FÉRFIAKNAK egy bizonyos életkor után va­lami pluszra van szükségük a partnerkap­csolatukban. PARTNER PLUSZ kapszula. Kapható: Borostyán Patika Salgótarján, Füleki u. 53-55., Szent György Patika Balas­sagyarmat, Rákóczi u. 51., Gyógyír Patika Pásztó, Semmelweis u. 9. ______ RÉGISÉG________ RÉ GISÉGET, komplett hagyatékot vásárolok! Szarvasagancsot és trófeákat, fateknőt, fatá­lat, hokedlit, sámlit szennyesládát, komódot, konyhaszekrényt dunnát, párnát. Minden, ami zománcozott: babakádat edényeket zsírosbö- dönt, katlant, vödröt, lavórtartót lavórral, ceg­lédi kannát, ipari lámpákat zománcozott rek­lámtáblát, zsétárt, ételhordót. Lemezből ké­szült locsolókannát fazekat kádat, fonott üve­geket, üvegballont, káposztás cseréphordót. Mindenféle háziszőttes vásznat zsákot térítőt tekercset, derékaljat, hagyományos mosógé­pet és centrifugát, fatüzelésű kályhát, Salgó tűzhely (masinát). Minden érdekel, hívjon biza­lommal, visszahívom, díjtalan kiszállás! Tel.: 06-30/475-7928, Salgótarján.________ AN TIK tárgyakat, komplett hagyatékot vásá­rolok! Régi kázsmér kendőt, szoknyát, nép­viseleti terméket, háziszőttes vásznat, zsá­BRUTTO mmEN APRÓHIRDETÉS LAKOSSÁG miRDETESMiE-ilffliiE N Dicsérte a Spotlightot a vatikáni média A Vatikán lapja méltatta a legjobb film Oscar-díját el­nyert Spotlight.- Egy nyomozás részletei című filmet, amiért hangot adott a katolikus papok ál­tal szexuálisan zaklatott ál­dozatok „mély fájdalmá­nak” és leszögezte, hogy Tom McCarthy alkotása nem katolikusellenes film. VatikáflWffOS. Az Osservatore Romano hétfő délután megje­lent számában két cikket is szentelt a Los Angelesben va­sárnap megrendezett Oscar-díj- átadó gálának és a legjobb film Oscarjának, amelyet a Spotlight kapott. A film a Boston Globe újságíróinak tényfeltáró nyomo­zását mutatta be, amely kiderí­tette, hogy katolikus papok több száz gyereket erőszakoltak meg és molesztáltak szexuálisan Bostonban, és ezt az egyház szisztematikusan a szőnyeg alá söpörte. A Vatikán újságja Michael Sugar producer Oscar-beszédét is idézte, aki a ceremónia színpa­dáról a következő szavakkal üzent az egyházfőnek: Ferenc pápa, ideje megvédeni a gyere­keket és helyreállítani a hitet!”. Sugar hozzáfűzte: reméli, hogy a filmben ábrázolt áldozatok hangja olyan kórus, amely egé­szen a Vatikánig elhallatszik. A lap szerzőjének értelmezése szerint ez azt jelzi, hogy még él a hit az intézmény iránt és a pápa iránt, aki folytatja az egyház meg­tisztítását És még él a hitbe vetett bizalom is, hiszen ez a hit „védel­mezi az áldozatokat és megvédi az ártatlanokat”. A cikk írója, Lucetta Scaraffia szerint a Spotlight nem katolikus-ellenes film, „hangot ad a hívőket ért sokknak és mély fáj­dalomnak, amikor szembesülnek a szörnyű valósággal”. Az Osservatore Romano má­sik Oscarral foglalkozó írása szerint a Spotlightnak „volt bá­torsága bemutatni olyan ügye­ket, amelyeket mérlegelés nél­kül el kell ítélni”. A Vatikáni rádió, amely a ve­lencei filmfesztiválon bemutat­kozó alkotást már októberben lelkes, dicsérő szavakkal üdvö­zölte, az Oscar-gálát követően is elismerően beszélt a filmről, az alkotást a téma „alapos és au­tentikus” feldolgozásáért di­csérte, és ugyancsak Idézte Sugar megszólalását. A filmet a pozitív vatikáni méltatások előtt katolikus kö­rökben is kedvezően fogadták, néhány hete Ferenc pápának a papok szexuális visszaéléseivel foglalkozó tanácsadó testületé is megtekintette a produkciót. Szinte egyidejűleg azzal, hogy a Spotlight alkotói átvették az Oscar-szobrot, George Pell bíbo­ros, Sydney érseke arról beszélt, hogy a katolikus egyház hatal­mas kárt, a hívőknek pedig csa­lódást okozott a papok által elkö­vetett szexuális visszaélések ke­zelésében. A bíborost az ausztrá­liai papok által a 60-80-as évek­ben elkövetett több száz szexuális visszaéléssel kapcsolatban hall­gatta meg tanúként az ausztrál kormány pedofíliaellenes bizott­sága. A Rómában tartózkodó Pell videokonferencia közvetítésével szólalt meg vasárnap a Sydney­ben zajló vizsgálatban, és kijelen­tette: az egyházzal együtt azon igyekszik, hogy jóvátegye a tör­ténteket MÁRCIUS 2. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Lujza és Axel nevű kedves olvasóinkat! Lujza. A Lajos férfinév francia megfelelőjének (Louis) női párjából, a Louise névből származik. Névváltozata a Ludovika. axel. Az Absolon anyakönyvezhető rokon neve. Dán, svéd rövidülés. A Nap kel: 6.20, nyugszik: 17.31. A Hold kel: 1.06, nyugszik: 10.47. Nógrád „ Hírlap Kiadja a Nógrád Hírcentrum Kft. felelős kiadó, a Kft. ügyvezető igazgatója. E-mail: nograd.szerkeszto@gmail. com !K9gradhircenlrunikfl@gtiiail.ctTni Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190,601 mellék Terjesztési csoport: 32/418-190,607 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft, egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyrt. 11741000- 20181442 pénzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kft. teijesztöi hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt regionális ámshcly ein kérésziül történik. Főszerkesztő: FENYVESI GÁBOR Felelős kiadó: SÁNDORNÉ CSUKA ENIKŐ Főszerkesztő helyettes: SCHVEICZER KRISZTIÁN Tel.: 70/630-0191 Fotóriporter: GYURKO PÉTER Hirdetésfelvétel: SZABÓ ANDREA Tel.: 32/418-190 Hirdetés: NÉMED1NÉ B ARTANUSZ ANDREA Tel.. 20/975-3357 Terjesztési vezető: FUTÓ DÁVID Tel: 70/630-2899 Készült : Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Székhely: 1225 Budapest, Campona út 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: nyotnda@mediawcdcs.ltu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, j át ékokon akciókon, szavazáson, rejténypályázatokon résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mail ben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon'. 32/418-190. Az adatokat megadva hozzájámlnak althoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezeit személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve tőriését. A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, teijesztésével. az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni MTI csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem őrzünkmeg és nem KÍxmKAKMAt.0 küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A Nógrád Megyei Híriap példány számát a MATESZ hitelesíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom