Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-01 / 50. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER HIRDETÉS 2 016. MÁRCIUS l.r KEDD Nyolc kategóriában osztottak díjakat Immár 35. alkalommal rendezték meg a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok - Kamarajátékok fesztiválját az elmúlt hétvégén Ba­lassagyarmaton. A rendezvény kere­tében az ország számos pontjáról, valamint a határainkon túlról is ér­keztek társulatok, akik profi és szín­vonalas darabokkal készültek. A rendezvényen résztvevőit között a szakmai zsűri nyolc kategóriában osztott ki elismerést Balassagyarmat A fesztiválon résztvevő amatőr színjátszó társulatok nyolc kategó­riában vehettek át kitüntető címeket: Ba­lassagyarmat Város Önkormányzatának a legjobb előadásért járó fődíját, a KB35 tár­sulat SUHA című produkciója nyerte el. A városvezetés egyik különdíját Formanek Csaba, kiváló szerzői, rende­zői, és színészi alkotómunkájával érde­melte ki. A másik elismerést pedig a RÉV Színházi és Nevelési Társulat Irina című előadása kapta, a kiváló rendezői és szí­nészi munkáért. A Delta Tech Mérnöki Iroda Kft. szí­nészi különdíját a MÓKA Színjátszó Csoport Bányavirág című előadásában Iván megformálásáért Varga István ér­demelte ki. A XXXV. ISZN Arany Maszk díját és a dr. Czudar Sándor áItal felajánlott kü- löndíjat Haragonics Zalán nyerte el, az Ederlezi című produkcióban nyújtott előadói teljesítményével. A zsűri dönté­se alapján a dr. Czimbalmos István által felajánlott különdíját Maczák Ibolya kapta meg az Ederlezi című előadás rendezői és dramaturgiai munkájáért. Jagyutt Péter felajánlott különdíját a HANDS UP NAURU!, mint a legígérete­sebb fiatal társulat érdemelte ki. A Nóg- rád Megyei Önkormányzat Közgyűlés­ének különdíját pedig a Tinnyei Ama­tőr Társulat Liliom című előadásának címszerepét játszó Monostori Ferenc kapta. Lelkigyakorlat Böjté Csabával Mátraverebély-Szentkút. A nemzeti kegyhelyen nagyböj­ti lelkigyakorlatot tartanak március 3. és 6. között, ame­lyen Böjté Csaba ferences atya is részt vesz. A program csü­törtökön 16.30 órakor indul a regisztrációval, amely után az elmélkedés és a vesperás va­csora következik. A nap végül egy filmvetítéssel fejeződik be, ami az erdélyi gyermekotthon­okról fog szólni. Péntek a reggeli imádsággal indul, a délelőtt pedig az el­mélkedés jegyében telik, ami az ebéd után tovább folytató­dik. A lelkigyakorlat második napja a szentmise és a vacso­ra után a szabadtéri keresztút- tal fejeződik be. A szombat ha­sonló lesz a péntekhez annyi különbséggel, hogy. a délután folyamán rózsafüzért is imád­koznak, illetve az istentisztele­ten gyertyás körmenet és tisz­teletadás lesz a kegyszobor előtt, valamint közös imádsá­got mondanak a nemzetért. A lelkigyakorlat március 6- én, vasárnap fejeződik be egy délelőtti misével, valamint egy fórumbeszélgetéssel. Az el­mélkedéseket, a szentmiséket és a keresztutat Böjté Csaba atya tartja. A napok során - a csendes időszakokban - pedig alkalom nyílik a vele való sze­mélyes beszélgetésre és a szentgyónás elvégzésére is. A salgótarjáni Sulyok Krisztina végzett a máso­dik helyen a 2015-ös Év Tanára választáson a ta­nulók szavazatai alapján. A diákok szempontjából rendkívül fontos, hogy olyan tanár álljon velük szemben, aki amellett, hogy ké­pes átadni a megfelelő tudást, emberileg is megállja a helyét. A Középsuli.hu nemrég adta át a 2015-ös Év Tanára Díjat, amelyet az online magazin olvasói által a legjobbnak választott pedagógus kapott meg. Az elismerés külön­legessége, hogy a fiatalok nem csupán szavaznak, hanem ők maguk jelölik kedvenc tanárai­kat a címre. A több ezer szavazót megmoz­gató kampány végért egy főváro­si rajztanár végzett az élen, míg a második helyet Sulyok Kriszti­na, salgótarjáni angoltanár zse­belte be. A győztes egy külföldi úttal lett gazdagabb, míg a máso­dik és harmadik helyezettek bel­földi wellness-hétvégén vehet­nek részt. ( Nógrád megye „kedvenc peda­gógusa” a salgótarjáni Bolyai Já­nos Gimnáziumban angol nyel­vet tanít. A múlt év júliusában szavazták meg a hét tanárának, A második helyet Sulyok Krisztina (balról a második), salgótarjáni angoltanár zsebelte be ahonnan egészen az ezüstére­mig jutott. A Középsuli.hu-nak elmondta, hogy a tudás haté­kony átadásához a szakmai tu­dáson és jártasságon kívül egye­bek mellett határozottságra, tü­relemre, segítőkészségre és em­pátiára is szükség van. Úgy véli, egy jó tanár-diák vi­szony a kölcsönös tiszteleten, őszinteségen és bizalmon ala­pul, illetve hiszi, hogy egy tanár- nakTeginkább „partnernek” kell lennie ebben a kapcsolatban. Számára az jelenti a kihívást, ha azokat a diákokat, akik külön­böző okokból kifolyólag elveszí­tették a nyelvtanulás iránti vá­gyukat, motiváltságukat, sikerül pozitív élményekhez juttatnia a nyelvtanítás során.- Amikor egy évvel ezelőtt el­indítottuk' tanárversenyünket, fontosnak tartottuk, hogy a zöm­mel háttérben dolgozó több ezer pedagógus publicitást kapjon. Ők azok, akik a mindennapi ne­hézségek közepette segítik tanít­ványaikat, és sokszor színvona­las szakmai műhelyeket tarta­nak fenn országszerte. Remél­jük, tanárversenyünkkel hozzá­járulhatunk ahhoz, hogy növeljük ennek a fontos háttér­munkának a társadalmi elis­mertségét - mondta Hajdú An­na, a Középsuli.hu Suli rovatá­nak vezetője. (T.V.) •>.V SALGÓTARJÁNI Í?;‘Á PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONDERENCIA KÖZPONT Március 4.19.00 Thalia Színház (Kassa) Nebántsvirág Szólójegyek vásárolhatók! Március 5.19.00 Experidance Production: Én, Leonardo - A fény születése. Jegyek vásárolhatók! Március 25.15.00 Nyuszi Hipp, Nyuszi Hopp! Húsvéti zenés bábos barangolás és bfltykőlgetés (Klubterem) Március 25.17.00 Alma Együttes koncert. (Színházterem) Jegyek már kaphatók! APOLLÓ MOZI 14.00 Szeleburdi svéd család slel 15.30 Spotlight ■ Egy nyomozás részletei 16.00,18.00 30 Egyiptom istenei 17.45,19.45 Ave, Cézár! 20.00 Deadpool ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ ELMARAD: Gombóc Artúr, a nagy utazó (Családi Bérlet) HELYETTE: 2016. április 3. 14.00 József Attila Színház: Nyakigláb, csupaháj, málészáj VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Értéktár - Nyugdíjasok dalos találkozója 10.15 Symbolica 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hirfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Csendes Percek - Az Adventista Egyház műsora 19.50 Háttér - A kommunizmus áldozatainak emléknapja 20.15 Értéktár - Zongorista növendékek találkozója 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV Aprofri»9*jin!!a SaJgataepm ttmivtiutasl Nfwpit#» Kft További programok a WWW.STKULT.tNFO honlapon! Eltiltották, mégis vezetett Salgóíar Egy kereszte­ződésben kezdett előzni egy személygépkocsi, s eközben egy másik járműnek ütközött a napokban Salgótarjánban. A baleset következtében sze­mélyi sérülés nem történt, de az autót vezető férfi megállás nélkül tovább hajtott. A váro­si rendőrkapitányság járőrei rövid időn belül azonosítot­ták és a helyszín közelében igazoltatták a sofőrt. Az in­tézkedés alkalmával megál­lapítást nyert, hogy a 37 éves salgótarjáni fiatalember úgy vett részt a közúti forgalom­ban az általa vezetett gépjár­művel, hogy az engedélyhez kötött járművezetéstől a Sal­gótarjáni Járásbíróság ez év szeptember 31-ig eltiltotta. A hatóság vele szemben jármű- vezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elköveté­se miatt - őrizetbe vétele mel­lett - gyorsított bírósági eljá­rást kezdeményezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom