Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-19 / 65. szám
Sándor Zoltán művészeti vezető (balról) és Simon Lajos igazgató gazdagítandónak tartja a színház névadójának kultuszát. ~9Sf ! Háttérben ^ a „Dunakanyar” \ Í készülő díszlete. Zenthe-kultusz a Fő téren (is) M Az új közösségi, közművelődési színtér sokféle kamaraműfajnak is otthont ad... Sokak előtt ismert, de érdemes, sőt szükséges újra és újra leírni, közzétenni, hogy Zenthe Ferenc, a Nemzet színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja, Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára Salgóbányán született 1920. április 24-én. Szülőföldjével különösen élete utolsó évtizedében ápolt szoros kapcsolatot. A „Tenkes kapitánya” című televíziós sorozat legendás címszereplője, a „Szomszédok” elnevezésű teleregény Taki bácsija, a „Jób lázadása” című Oscar-díjra is jelölt 1983-as magyar-NSZK kooprodukciós filmdráma egyik főszereplője, aki egy fél évszázadon át volt a Madách Színház tagja, tíz évvel ezelőtt, 2006. július 30-án hunyt el Budapesten. Salgótarjánban 2008 óta van kialakulóban a rangos, megnyerő. egyéniségű színművész emlékét méltó módon őrző kultusz. Ennek első megnyüvánulása a Molnár Péter á Ital a Zenthe Ferencről készített mellszobor avatása volt 2008. október 24-én Salgóbányán. 2010-ben, a születésnapján a lábnyomát megörökítő gránitlapot avatták fel ugyancsak az Ipoly Erdő Zrt. salgói vár alatti kertjében. 2012 áprilisában tartottak először Zenthe- emléknapot, amelyet azóta rendszeresen megrendeznek. Ugyanazon év tavaszán született meg a Zenthe Ferenc nevét viselő helyi színház. 2013-ban emlékplakettet neveztek el róla, tavaly június 23-án pedig átadták emlékszobáját Salgóbányán, a Geocsodák Házának épületében. Időközben a Dornyay Béla Múzeum kiadásában megjelent egy könyv is Zenthe Ferencről, s aztán a 2015/2016-os színházi évad elején a József Attila Művelődési Központ északi szárnyában kialakították a Zenthe Szalonnak elnevezett közösségi, közművelődési teret, amelynek szerepéről az alábbiakban lesz szó Simon Lajossal, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és azon belül a színház igazgatójával, valamint Sándor Zoltánnal, a társulat művészeti vezetőjével folytatott beszélgetés során. Simon Lajos azt hangsúlyozta, hogy elképzeléseik, terveik szerint a Zenthe Szalonnak több funkciót is szánnak. Egyrészt arra törekednek, hogy a 2008-ban elindult kultikus folyamatok szervezésének, továbbéltetésé- nek ne csak Salgóbányán, hanem a város központjában is legyen egy állandó helyszíne. Ezt a tendenciát erősíti, hogy a szalon lényegében a Zenthe Ferenc Színház otthonaként működik. Ott kaptak helyet a társulati irodák, munkaszobák, próbahelyiségek és ott található az a mintegy száz- százhúsz fő befogadására alkalmas kamaraterem is, amely megfelelő technikai felszereltséggel ellátva alkalmas intim jellegű színházi előadások megtartására is. A társulat első ilyen bemutatójára március 21-én, hétfőn 19 órakor kerül sor: akkor lesz a premierje Karinthy Ferenc „Dunakanyar” című kétszemélyes darab- j ának Tóth Zoltán és Falati Hedvig közreműködésével. (A Tóth Zoltán rendezte előadás előkészületekről részletesen lapunk múlt szombati, március 12-i számában jelent meg írás: a szerk.) A Zenthe Szalon a Salgótarján Színházáért Egyesület központjának és a társulat stúdiósai, utánpótláscsoportjai bázisának is tekinthető. A szalonban folyó munka is hozzájárulhat annak a nagyon vágyott célnak az eléréshez, hogy a Zenthe Ferenc Színház megkapja az úgynevezett kiemelt előadó-művészeti szervezet minősítést, mert az egy újabb jelentős lépés lenne a társulat továbbépítésében, a színházi kultúra fejlesztésében. Simon Lajos úgy véli, hogy Salgótarján színháza megfelel e cím egyébiránt nem kis követelményeket támasztó feltételeinek. Sándor Zoltán is azt emelte ki, hogy a szalon mindenekelőtt a Zenthe Ferenc Színház színvonalas működését, a névadó kultuszának elmélyítését segíti, s újdonságot, perspektívát jelent a Salgótarjánban még gyermekcipőben járó kamaraszínházi előadások számára. De e helyszín kaput nyit más jellegű produkciók, műfajok számára is. Lehet itt önálló előadói esteket, pódiumrendezvényeket, felolvasásokat tartani elsősorban helyi, illetve Nógrád megyében értéket létrehozó, közvetítő alkotók, művészeti csoportok részéről illetve részvételével, de nem kizárt - alkalmasint kívánatos - olyan országos rangú művészek (példának okáért Mácsai Pál) meghívása is. A Fő téri Zenthe Szalonban rendezendő estek különböznek az immár kilenc éve működő Szerdatársaság Irodalmi Kávéház programjaitól, hiszen azok jórészt az írók, képzőművészek, zenészek, táncosok stb. műhelyébe betekintést engedő találkozók, s kevésbé jelentenek fórumot az előadó-művészet számára. Ezen rendszeres, tudatosan felépített, s új ötletekkel - mint például egy színházi fesztivál - folyamatosan kiegészített kínálattal tovább színesedik, gazdagodik a megyeszékhely egyébként sem szegényes kulturális kínálata - mondta Sándor Zoltán művészeti vezető. Csongrády Béla Rendezte: Miké István Piktoriális fotózás Miközben a Zenthe Ferenc Színház megyeszerte sikerrel turnézik Harold Pinter a „Hazatérés” című drámájával - amelynek főszerepét Mikó István játssza - a jeles színművész által rendezett „Nebántsvirág”-ot a minap a kassai teátrum vitte színre Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ színpadán. F. Hervé 19. századi francia komponistát - aki amellett, hogy színész, író, színházigazgató is volt, meggyőződéssel hirdette a zene gyógyító erejét - az operett sajátos változata, a „musiqette” megteremtőjeként tartják számon. Leghíresebb két operettje a „Lili” és a „Nebántsvirág”. Magyarországon az utóbbi futott be nagyobb karriert. 1975- ben például a Fővárosi Operettszínház előadásán a címszerepben a műfaj olyan kiválóságai, mint Kovács Zsuzsa, Lehoczky Zsuzsa és Oszvald Marika váltották egymást. Ez a darab is természetesen a szerelemről szól, amelynek azonban a „happy end”-ig - ahogy lenni szokott - átmeneti akadályok állják az útját. Denise de Flavigny - aki nem más, mint a „Nebántsvirág” kisasszony - jól nevelt zárdanövedék- kéni viselkedik a „Fehér galambénak nevezett intézetben, titokban azonban színpadra vágyik és fejből fújja a „kétéle- tű” - nappal lányneveldei zenetanár, éjjel színházi ember - Celestin Floridor dalait. A maga udvarias módján tiltakozik az ellen, hogy szülei egy számára ismeretlen, nemesi származású gazdag tiszthez adják férjhez. A „véletlenek” összejátszása folytán jelen lehet Floridor művének premierjén, sőt, miután a primadonnát alakító színésznő, Corinna, féltékenységből megtagadja a fellépést, Denise „ugrik be” helyére. Párizs - ahová kénytelen-kelletlen indult kérőjét személyesen megismerni Floridor kíséretében - helyett nem kevés kaland árán a kaszárnyából „a francia hadsereg oltalma alatt” a klastromba tér vissza, ahol a kitartó hadnagy meglepődve és örömmel tapasztalja, hogy az a fiatal primadonna, aki iránt a színházban szerelemre lobbant és a neki szánt bájos zárdái leány azonos személy... Röviden ennyi a történet, amely éppen különössége, fordulatossága révén igencsak megdolgoztatja a közreműködőket, élükön természetesen a rendezőt Könnyen lehet ugyanis túlzásokba esni, visszaélni a bőven adódó humorforrásokkal. A szakma csín]át-bínját tapasztalatból (Is) ismerő Mikó István azonban elegánsan kikerüli a buktatókat és élvezetes, minden elemében kulturált előadást produkál a Kassai Thália Színház társulatával. Nincs gond a színészek hangjával - a címszereplő Dégner Lilla kifejezetten jól énekel, pedig nem könnyű dallamvezetésűek Hervé dalai - s ez alapvető kérdés egy operett összhatása szempontjából, Kár, hogy - bizonyára az olcsóbb előállítás kedvéért - nincs élő zenei kíséret. A fellépők mindegyike megfelel a rá osztott szerepnek, néhá- nyan azonban meghaladják az átlagosan jó színvonalat is. A szerelmes és megcsalt őrnagyot a Salgótarjánban is ismert és kedvelt Pálos Árpád remek karikírozókészséggel formálja meg. A Kövesdi Szabó Mária alakította zárdafőnöknő egyszerre szigorú és megértő a gondjaira bízott ifjú hölgyekkel. NádasdiPéter Floridorként ügyesen váltogatja kettős énjét. Az alkoholt sem megvető őrmester szerepében élvezetesen ko- médiázik Illés Oszkár. A daliás Champlatreaux hadnagyot Madarász Máté kelti életre. A „vérgazdag” durcás dívát Varga Lívia személyesíti meg, a növedékek - akik egyéb (sminkes, fodrász, öltöztető) szerepet is betöltenek - sorából a „fekete bárány” Marianne-t játszó Lax Judit emelhető ki. A darabbéli színházigazgató Richtarcsík Mihály, aki egyszersmind a koreográfiáért is felelős. Az ízléses - három helyszínre is gyorsan átformálható - díszletet Gadus Erika tervezte és az ő nevéhez fűződnek a tetszetős jelmezek is. A kellemesen szórakoztató „Nebántsvirág” joggal kerül be a Jászai Mari-díjas Mikó István már az eddigiekben is gazdag listát produkáló emlékezetes rendezései közé. Az előadás egyébként része annak a négy estét felölelő bérletsorozatnak, amelyet a Zenthe Ferenc Színház az operettkedvelők számára a 2015/2016-os évadban indított... csébé A záróképben együtt örömködnek a zárdanövendékek, a katonák és a színháziak. Balról a harmadik a címszereplő, Dégner Lilla. Ez magyarosabb fogalmazásban annyit ták Magyarországra. Jirí Jurzykowski örömtesz, mint festői, képi fényképezés. Két mű- mel vette a lehetőséget és társaival - akik vészeti ág fonódik tehát össze e sajátos, a alkotócsoportot alkotva szintén elkötelezték megszokottól, a hagyományostól eltérő áb- magukat e kreatív metódus mellett - együtt rázolásmódban, mondhatni műfajban. tett eleget az invitálásnak. Homoga József elA festői fényképezésben nagy szerepet kapnak a fények „Ez a kombináció a dokumentarista fotográfia és a művészi érzés fúziója, egyesítése, amely a szerző által keletkezik... A piktoriális vagy képi fotózás alkalmazásával., a művészet átlépi a dokumentálás fogalmát és egy olyan új alkotást hoz lézre, amely a szerző fantáziáját, elképzelését, tehetségét és álmait is tartalmazza egy-egy adott témában” - mondta Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke abban a megnyitóbeszédben, amellyel a pályatársak, az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a salgótarjáqi fotóklub 466. kiállítását. Ennek keretében három csehországi településről - Jablunkovból, Trinecből és Orlovból - érkezett fotós, Jirí Jurzykowski, Josef Frydrych és Vaclav Legierski - mutatkozik be piktoriális fotóival Salgótarjánban, a lózsef Attila Művelődési Központban. A három vendég közül Jirí Jurzykowski kezdett el legkorábban foglalkozni ezzel a technikával. 2015 áprilisában a jablunkovi városháza galériájában éppen akkor volt egyéni tárlata, amikor a nógrádi fotóklub képviseletében Bodrogi László és felesége, valamint Homoga József és neje a város turisztikai centrumában állíthatták ki felvételeiket. Természetesen megtekintették a piktoriális fotókat is és alkotójukat meghívismerését fejezte ki a cseh vendégeknek, hogy nemcsak műveiket küldték el, hanem személyesen is eljöttek Salgótarjánba. Közös kiállításuk alkalmából emléklapot és egy fotónaptárt adott át mindhármuknak. A nevükben (is) Jirí Jurzykowski mondott köszönetét a vendéglátóknak és a szép számú érdeklődőnek, majd Josef Fry- drychkel és Vaclav Legierskivel együtt lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy mint a Beszkid csoport - amely a lengyel kapcsolatokra is utal - tagjai egyetértenek a piktoriális fotózás alapelveiben, de minden képbe saját élményeiket fogalmazzák bele. Arra törekszenek, hogy aki megnézi fotóikat, az gondolkozzon el, gondolja tovább a'látvány inspirálta benyomásait Annál Is inkább, mert olyan valóságelemeket is megörökítenek, egymás mellé rendelnek, amelyek csak az ő látásmódjuk szerint tartoznak össze, de azt is küldetésüknek tartják, hogy a maguk sajátos módján őrizzenek meg a jövőnek megszűnésre ítélt objektumokat, épületeket, városrészeket, műtárgyakat. A színekkel igyekeznek csínján bánni, mert nem szeretnék, hogy a lényegről elterelődjék a figyelem. A kiállítás április 7-éig látható a fotóklubban. Cs. B.
