Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-17 / 63. szám

Magyar rendőrkontingens indult Macedóniába Magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot. Budapest A miniszterelnök bel­biztonsági főtanácsadója szerint jelentősen változhat Magyaror­szág nemzetközi megítélése, miu­tán osztrák jogi szakértők úgy ér­veltek: nem kifogásolható a mene­dékkérők befogadásának ausztri­ai korlátozása, mivel az Európai Unió alapszerződése kimondja, hogy a tagállamok saját hatásköre a közrend fenntartása és a belső biztonság megőrzése. Azzal, hogy néhány hete lezár­ták a macedón-görög határt, az il­legális bevándorlással összefüg­gésben jelentősen megváltozott a helyzet, a macedón rendőrség tá­mogatására nem csak Magyaror­szág, de Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország is kül­dött egységeket - mondta el Papp Károly országos rendőr-főkapitány a kontingens útba.indításakor. Felidézte azt is: nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhó­napos kiküldetéséből, munkájuk­ról elismerően nyilatkoztak a ma­cedón rendőrök. Az országos rendőr-főkapi­tány hangsúlyozta: a magyar rendőrök nem csak Macedónia közbiztonságára fognak figyel­ni, nem csak Macedóniát védik, de munkájuk során a Magyaror­szágot és az Európai Uniót is. A magyar rendőrök hőkamerás gépkocsikat, terepjárót és éjjellátó készülékeket visznek magukkal, az eszközöket egyeztették a mace­dón a rendőrökkel. A nyugat-balkáni útvonal lezá­rása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat­balkáni útvonal államaiban. Más színben tűnthet fel hazánk a nemzetközi politika palettáján, miután Bécs kijelentette: az Euró­pai Unió alapszerződése kimond­ja, hogy a tagállamok saját hatás­köre a közrend fenntartása és a belső biztonság megőrzése. Ma­gyarország a kezdetektől ezt az ál­láspontot képviselte - szögezte le Bakondi György az Ml aktuális csatorna szerda reggeli műsorá­ban. Úgy fogalmazott, hogy rend­kívül dinamikusan, néha óráról órára változnak az illegális beván­dorlás nemzetközi összefüggései. A belbiztonsági főtanácsadó azt is mondta, hogy a macedón kerítés megkerülési lehetőségéről szóló, a többi között arab nyelvű írásokat álláspontja szerint nem ember- csempészek terjesztették a görög­macedón határnál fekvő Idomeninél, már csak azért sem, mert ebből nekik nem származik jövedelmük. A migránsok mozgá­sát inkább más csoportok kívánják irányítani, amelyek nyomástakar­nak gyakorolni az Európai Unió döntéshozóira ^nnak érdekében, hogy engedjék tovább a Görögor­szágban rekedteket - tette hozzá. Elutasítják a törvénymódosítást Budapest Több ellenzéki párt is ellenzi az államháztar­tásról szóló törvény javasolt módosítását, amellyel lehetővé válna, hogy a kabinet rendele­ti úton megváltoztathatna bár­mely költségvetési döntést. A lobbik képviselője Hege­dűs Lorántnékisstílű, gyáva és gyenge indítványnak minősí­tette az előterjesztést, kifejtve: a kormány nem meri felvállal­ni a parlamenti vitákat, és a va­lódi célja szerinte a költségve­tési lyukak betömködése. Szerinte ez a rendeleti kor­mányzás újabb fejezeteként hi­vatkozott a parlament előtt lé­vő javaslatra, amely szerinte korlátlan kötelezettségvállalást tenne lehetővé a kormánynak a rendkívüli tartalék terhére. A jobbikos politikus azt is mondta: a hónapról hónapra képződő maradványt eddig is fel lehetett használni, szerinte inkább a „padlás lesöpréséről” van szó, a kormány előre elköl- tene összegeket és megkötné egy következő kabinet kezét. Hegedűs Lorántné kijelentette: ragaszkodnak a jelenlegi sza­bályozáshoz. A Liberálisok szerint a kor­mány a parlamentarizmus fel­számolására készül az állam- háztartásról szóló törvény java­solt módosításával. Ezzel a tör­vénnyel a kabinet visszakanya­rodik a 19. századhoz, ugyanis 1848-ban a magyar szabadság hősei többek között a rendeleti úton történő kormányzás ellen is felemelték a szavukat - érté­kelt Fodor Gábor. Elengedhetetlenek a pénzügyi ismeretek Fel kell lépnie a kormánynak Vádat emeltek Elengedhetetlenül szük­séges az alapvető pénz­ügyi fogalmak ismerete ahhoz, hogy az iskolapad­ból kikerülő fiatalok kor­szerű tudással rendelkez­zenek - mondta a nemzet- gazdasági miniszter a pénzügyi alapismeretek­ről tartott tanóra kereté­ben gimnazistáknak szer­dán Budapesten. Budapest a Nemzetgazdasági Minisztériumnak az MTI-hez el­juttatott közleménye szerint Var­ga Mihály a Pénz7 programsoro­zat keretében, a II. kerületi Klebeisberg Kuno Általános Isko­la és Gimnázium 11. osztályos di­ákjainak tartott miniszteri külön­órán hangsúlyozta: a szakmai szervezetekkel és a pénzintéze­tekkel együtt el kell érni, hogy a magyar fiatalok ismerjék és ért­sék az alapvető pénzügyi kifejezé­seket, hogy körültekintően dönt­hessenek, amikor egy-egy pénz­ügyi terméket kiválasztanak. Varga Mihály a rendhagyó órát követően elmondta: a nem­zetgazdasági tárca a pénzügyi tudatosság mellett a vállalkozá­sok indításához szükséges isme­retek és kompetenciák elsajátítá­sát is támogatni kívánja. A 2016- 2017-es tanévtől országosan el­érhető önkéntes vállalkozói adat­bázist kívánnak létrehozni, amely támogatja az iskola és a vállalkozói szféra közötti kapcso­latfelvételt. Az eredmények között adott számot a miniszter arról, hogy a jövő tanévtől Pénzügyi tudatos­ság és gazdálkodás témahét cím­mel pénzügyi és vállalkozói is­meretek egyaránt megjelennek majd a köznevelési intézmények tanrendjében - írják. A Magyar Bankszövetség szervezésében, a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatá­sával megvalósuló programban idén március 7-11. között több mint 100 ezer diák osztályfőnö­ki órákon ismerkedhetett meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal, a megtaka­rítások alapkérdéseivel - áll a közleményben. Az Országos Bírósági Hi­vatal (OBH) elnöke sze­rint a bírósági vezetők­nek és a kormányzatnak is a leghatározottabban fel kell lépnie a bíróságok védelmében. Szekszátd. Handó Tünde ezt szerdán Szekszárdon, a Szek­szárdi Törvényszék összbírói ér­tekezlete előtt tartott sajtótájé­koztatón a kiskunhalasi ügyész­séget és bíróságot ért támadásra reagálva mondta. Amikor Trócsányi László igazságügyi mi­niszter azt mond­ta, hogy a jogál­lam álló csillaga a bírói független­ség, ezzel kötele­zettséget vállalt arra is, hogy vé­delmet nyújt a bí­róságok számára. Azt gondolom, el­érkezett az ideje annak, hogy ezt a védelmet akár jogszabály-módosításokkal is ki­nyilvánítsa a magyar törvényho­zás - jelentette ki. Minden ver­bális erőszakban megvan a le­hetőség, hogy fizikai erőszakká alakuljon - jegyezte meg. Kérdésre válaszolva kifejtette: az Alkotmánybíróság ide vonat­kozó határozata lehetőséget ad arra, hogy ne a bíráknak kelljen feljelentést tenniük, hanem az államnak, amikor az ítélkezés­sel kapcsolatban támadás éri. Ekkor a bíróságot mint az állam- szervezet részét támadják, és az államnak kellene többletvédel­met nyújtania a bíróságoknak - fűzte hozzá. Bicskei Ferenc, az Országos Bí­rói Tanács tagja utalt arra, hogy 1990-ig a közvádas bűncselek­mény volt a bíróságok megsérté­se, addig nem a bíróknak kellett magánvádlóként fellépniük.- Rossz üzenetnek tartom, ha megengedjük, hogy bárki mocs­kolhassa a bírá­kat, ügyészeket, mert kiszabadul a szellem a pa­lackból - fogal­mazott. Felidézte, hogy a kiskunhalasi ügyészség és já­rásbíróság épüle­tébe szerda reggel egy férfi gépfegy­verrel ment be, dulakodott a biz­tonsági őrökkel, és több lövést le­adott az épület folyosóján. Az OBH tagja szerint a támadó egy olyan ügyfél volt, aki többször pa­naszkodott, de eddig csak nyom­dafestéket nem tűrő szavakkal il­lette a bíróságot, amely mindig udvariasan válaszolt neki.- Egyre több olyan ügyfél van, aki úgy gondolja, hogy a bírók­ba bele szabad rúgni - mondta Bicskei Ferenc. Nyíregyháza. Húsz embercsem­pész ellen vádemelési javaslat­tal zárta le a nyomozást a rend­őrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense szerdán az MTI-vel. Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy az érintettek bűnszervezetben, üzletszerűen követték el az embercsempésze­tet, pénzért nyújtottak segítsé­get az illegális határátlépéshez a jobb élet reményében. HIRDETÉS Kukorica >idengo» gyomirtás-kényelmesen f ^ ^ Pre- és korai posztemergensen » Könnyű kezelhetőség » Széles hatásspektrum » Hosszú hatastartam » Kiemelkedő szelektivitás »II. forgalmi kategória Információ: Sasvári Enikő A nővényyéfíé szerekétbiztonságosan kel) hasznait»». HesznÁfei előtt műidig olvassa«* ««X» a címkét es a használati útmutatót!

Next

/
Oldalképek
Tartalom