Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-09 / 32. szám

Megvédte címét az Észak Kapuja TEREMLABDARÚGÁS Balassagyarmat XXX. téli bajnoksága a Naszály Sport Kupáért A győztes Észak Kapuja (hátsó sor, balról): Nagy Gergő, Pintér István, Antal László, Sági Bence. Első sor: Hodászi László, Dombóvári Krisztián, Tresó Bálint, Benécs Balázs, Saár Szabolcs. A képről hiányzik: Helmreich Gábor, Kanyó Roland, Varga Tamás. Az első osztály csapatai hétközi for­dulóval, esténként egy mérkőzéssel tudták le a kilencedik fordulót. Ennek során, valamennyi meccsen kisebb meglepetés született. A sereghajtó Wall Street Farkasok he­tesekkel verte a dobogóra igyekvő Jackson Five fiataljait, akiknek besegített a Palóc Farkasok, miután simán legyőz­te az Oroszlánbajusz csapatát. Az ezüst­éremre hajtó Gátohi nagy küzdelem után hétméteresekkel kapott ki a már bajno­ki címvédő Észak Kapujától, így azt leg­alább elmondhatják magukról, megaka­dályozták a győztes százszázalékos sike­rét. A második vonal csapatai már egy héttel korábban befejezték a bajnokságot a rájátszással, így ők már csupán a va­sárnap esti eredményhirdetésnél voltak érdekeltek. A szombati programot a megszokott koreográfiának megfelelően az öregfiúk csapatai kezdték. A záró fel­vonáson gólgazdag meccseket láthatott a közönség, két szoros meccsel, de a dobo­gós helyeken már nem történt változás, miután a Határ Presszó kétgólos hát­rányból a hajrá perceiben megfordította a mérkőzést az Ipolyszög ellen. így a Kristályvár játékán látszott a tornagyőztes ellen, hogy nincs tétje a mérkőzésüknek. Az első osztály első meccsén a hajrára feltámadó Wall Street Farkasok simán legyűrték az Oroszlán­bajusz csapatát. A tornagyőztes Észak Kapuja kapusa, Tresó Bálint vezérleté­vel ismét legyőzte a Jackson File fiatalja­it, akik így lemaradtak az ezüstéremről. A zárómeccsen a Palóc Farkasok hát­rányból fordítva magabiztosan verték meg az ezüstérmes Gátohit. Az utolsó mérkőzés után volt az ün­nepélyes eredményhirdetésre, ahol a csapatok és különdíjasok Medvácz La­jostól, Balassagyarmat Város Polgár- mesterétől, Naszály Aladártól a torna névadó szponzorától és Gaál Dénestől, a városi sportintézmények vezetőjétől vehették át az okleveleket, érmeket, a gyönyörű serlegeket és egyéb értékes tárgyjutalmakat. A díjátadón a szebbik nem képviseletében a Balassagyarma­ti Városi Strand 2015. évi szépének vá­lasztott Sipos Adrienn működött közre. I. osztály 9. forduló: Palóc Farkasok - Oroszlán­bajusz 3-0 (2-0). Gl: Szita L, Balga L, Varga. Jackson Five - Wall Street Far­kasok 1-1 (0-0) - hétméteresekkel: 2- 3. Gl.: Radies, ill. Rácz. Gátohi - Észak Kapuja 2-2 (1-0) - hétmétere­sekkel: 3-4. 10. forduló. Oroszlánba­jusz - Wall Street Farkasok 1-5 (0-2). Gl: Illés, ill. Carvalho (2), Bangó, Lehoczki, Kiss. Palóc Farkasok - Gátohi 3- 1 (0-1). Gl.: Balga Lí; Szita L., Jambrich B., ill. Gyenes. Jackson Five - Észak Kapuja 1-2 (0-1). Gl: Dombóvá­ri (öngól), ill. Saár, Pintér. A bajnokság végeredménye: 1. Észak Kapuja 29 pont (32-6), 2. Gátohi 17 (22-17), 3. Oroszlánbajusz 13 (21-30), 4. Jackson Five 14 (22-22), 5. Palóc Far­kasok 9 (14-19), 6. Wal Street Farkasok 8 (14-30). Különdíjak. Gólkirály: Nagy Gergő (Észak Kapuja). Legjobb kapus: Tresó Bálint (Észak Kapuja). Legjobb mezőny- játékos: Illés Tamás (Oroszlánbajusz). II. osztály A bajnokság végeredménye: 1. Ör­dögvilla, 2. Bulibárók, 3. Spektíva, 4. BEFU, 5. Banett, 6. Jacksons, 7. North Force, 8. ZESZ, 9. Nógrádmegyer II., 10. Balance, 11. Fáradt Vándor, 12. Surány SE, 13. Cserhát Print, 14. Szerencse, 15. Unicum FC, 16. Nógrádmegyer. Különdíjak: Gólkirály: Pingiczer Ta­más (Nógrádmegyer II.). Legjobb ka­pus: Deme Donát (Ördögvilla FC). Leg­jobb mezőnyjátékos: Keresztes Gábor (Bulibárók). Old boys csoport 10. forduló: AmbiValencia - Já-Ve Big Team 5-3 (2-0). Gl.: Német (2), Kiszel, Zólyomi, Dr. Csonka, ill. Béres, Zagyi, Bernhard. Határ Presszó - Ipolyszög 3-2 (1-2). Gl: Virág, Róza, Benécs, ill. Tóth J., Szemesi. Kristályvár - Caffé Or­chidea 0-5 (0-2). GL: Dombóvári (2), Kakuja, Benedek, Hodászi. A bajnokság végeredménye: 1. Caffé Orchidea 30 pont (57-7), 2. Határ Presz- szó 21 (25-21), 3. Kristályvár 18 (31 17), 4. AmbiValencia 13 (22-21), 5. Ipolyszög 8 (17-32), 6. Já-Ve Big Team 0 (10-64). Különdíjak: Gólkirály: Hodászi Lász­ló (Caffé Orchidea). Legjobb kapus: Selymes Richárd (Kristályvár). Leg­jobb mezőnyjátékos: Kakuja György (Caffé Orchidea). K. F. A Caffé Orchidea csapata (hátsó sor, balról): Koleszár Krisztián, Pintér István, Kakuja György, Erdélyi Róbert, Benedek József. Első sor: Hodászi László, Dombóvári Krisztián, Istvanovszki Róbert, Mohácsi László. A jövő olimpiai bajnokai lehetnek HÉRAKLÉSZ DÍJÁTADÓ GÁLA Az utánpótlás sportolók további sikereink zálogai A Magyar Olimpiai Bizott­ság a hagyományos Hé- raklész Díjátadó Gála al­kalmával köszöntötte 2015 legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit és az őket felkészítő edző­ket. Idén összesen 109 díj talált gazdára. A 20 Héraklész-sportág leg­jobbjai mellett összetett egyéni, legjobb férfi és női kiscsapat, va­lamint legjobb csapat kategóri­ákban adtak át elismeréseket a budapesti Kongresszusi Köz­pontban. Az összetett legjobbjá­nak járó díjat a judós Gercsák Szabina és a kajakos Kopasz Bá­lint kapta. A 2001 óta működő állami utánpótlás-nevelő Héraklész program legjobbjait 2013 óta kö­szönti a Magyar Olimpiai Bizott­ság - előtte a Nemzeti Utánpót­lás-nevelési Intézet, majd utód- szervezetei rendezték az ünnep­séget -, mindig az előző esztendő eredményei alapján. 2015-ben is sikeres évet zártak a Héraklész- sportolók. A fiatalok a korosztályos - sportágon belül több utánpótlás­korosztályt, évfolyamot is érint - világ- és Európa-bajnokságokon, az első Európa Játékokon, továbbá a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpi­ai Fesztiválon (EYOF) összesen 428 alkalommal érték el az első nyolc hely valamelyikét (csapa­tok, egységek, váltók egy-egynek számítanak). Lebontva, a korosz­tályos világbajnokságokon 133, a kontinensviadalokon 255, az EYOF-on 40 darab 1-8. helyezés született. Az aranyérmek statisz­tikáját elemezve 22 vb-, 28 Eb- és 9 EYOF-arany a magyarok mérle­ge. Riói kvótával vagy olimpiai szinttel eddig 76 magyar sportoló rendelkezik, közülük 56-an a Hé­raklész program egykori, vagy je­lenlegi kedvezményezettjei. A dí­jazottakat Borkai Zsolt, a MOB el­nöke és Kozmann György, az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára méltatta. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy a MOB az edzőkkel, szövetségekkel so­kat dolgozik azon, hogy az után­pótlás épüljön, sok olyan sporto­ló jöjjön ki a programokból, akik a felnőtt világversenyeken is eredményesek tudnak lenni. Az olimpiai bajnok tornász sportve­zető utalt arra, hogy míg a pekin­gi olimpia 171 magyar sportoló­ja közül több mint hatvan, addig London vonatkozásában a 152 sportoló közjil már több mint szá­zan szerepeltek valamikor a Hé­raklész programban.- Biztos vagyok benne, hogy sok leendő olimpikon ül most itt a teremben. A jövő emberei ti vagytok! - fogalmazott a MOB elnöke, majd kifejtette, jelenleg '76 kvótával, vagy riói szinttel rendelkezik a Magyar Csapat, és ez a szám közel akkora, mint a londoni olimpia előtt ilyenkor volt. A sportvezető végül köszö­netét mondott a versenyzőknek, edzőiknek, a szövetségeknek, a szponzoroknak és a szülőknek. Kozmann György visszaemlé­kezett, hogy amikor ő volt után­pótlás-sportoló, akkor még nem működött a Héraklész program.- A másfél évtized bebizonyí­totta a program sikerét! Olyan sportolók kerültek ki a program­ból, mint Kozák Danuta, Berki Krisztián, Gyúrta Dániel, Lőrincz | Tamás, Risztov Éva, Szabó Gabri­ella, Szilágyi Áron, vagy Dombi Rudolf. Mindannyian héraklésze- sek voltak, és abból kinőve hoz­ták, és hozzák a nemzetközi sike­reket - hangsúlyozta az államtit­kár, aki aláhúzta, hogy a magyar kormánynak fontos a sport, csak­úgy, mint az utánpótlás-nevelés támogatása. Az olimpiai bronzér­mes kenus végül az edzők szere­pét méltatta. Az elismeréseket a MOB-elnök mellett Szabó Bence főtitkár, Fábián László sportigaz­gató, Tóth József, a Héraklész program vezetője, a MOB szpon­zorai, valamint további olimpiai bajnokok és világversenyek ér­mes sportolói adták át - köztük Berki Krisztián, Vörös Zsuzsa és Hajtós Bertalan. A legjobb összetett egyéni ered­mények Férfiak 1. Kopasz Bálint kajak-kenus (Algyő SE, edzője Demeter Irén) - ifjúsági vb KI 1000m 1. hely, K4 1000m 3., Eu­rópa Játékok K2 200 m 3., 2. Ha­lász Bence atléta, kalapácsvető (Dobó SE, edzője Németh Zsolt, Németh László) -junior Eb 1., 3. Bányai Zsombor párbajtőrvívó (Vasas SC, edzője Halla Péter) - ju­nior vb és Eb 2.. Nők 1. Gercsák Szabina judós (Hell Miskolci Judo Club, edzője Flórusz János) - juni­or vb és Eb 1., U23 Eb 1., felnőtt Eb 5., 2. Márton Anna kardvívó (MTK, edzője Gárdos Gábor) - ju­nior Eb 1., felnőtt vb 3. (riói kvó- tás helyen áll), 3. Gálfi Dalma te­niszező (MTK, edzői Barátosi Le­vente, Temesvári Andrea, Babos Csaba és Simái Péter) - Wimble­don páros 1. hely, US Open egyé­ni 1. hely, U18 Eb páros 2. hely, ju­nior világranglista-vezető, párja Stollár Fanni. Legjobb férfi kiscsa­pat: Béke Kornél, Mayer Keán ka­jak-kenu, K2 (edzőjük Bethlen- falvi István és Borsodi Géza) - if­júsági vb 1000m, 1.). Legjobb női kiscsapat: Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra kajak-kenu, K2 (edzőjük Gintl Andrea és Makrai Csaba) - ifjúsági vb 500m, 1., ifjú­sági Eb 1000m, 1 .Legjobb csapat: a junior vb bronzérmes férfi vízi­labdacsapat: Kalanovics Balázs, Kardos Gergely, Kolozsi Marcell, Kovács Gergő, Manhercz Kriszti­án, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vogel Simon, Vogel Soma, Zalánki Gergő, (szö­vetségi kapitány dr. Horkai György, edző Tóth Kálmán, ka­pusedző Bors László).

Next

/
Oldalképek
Tartalom