Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-27 / 48. szám

.MTI FOTÓ: KOMI Eu rovíziós Dalfesztivál Szombaton eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2016 nyertese. A döntő­nek - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élő­ben közvetít - most elő­ször nemzetközi sztár­vendége is lesz Alexander Rybak hegedűs-énekes személyében. Budapest. A Dal 2016, a köz­média januárban indult zenei dalválasztó showjának eredeti­leg harminc dalból álló mező­nyéből három elő- és két közép­döntő után alakult ki a nyolcas döntő résztvevőinek köre. Szombaton A Dal 2016 finálé­jába jutott nyolc produkcióból először a négytagú szakmai zsű­ri pontozással választja ki a négy legjobbat, a végeredményről a té­vénézők szavazatai döntenek. A döntőben magyar nyelvű dalt énekel Oláh Gergő: a karancskeszi származású éne­kes a Győz a jó című számmal versenyez. Afrikaioroszlán-kölykök a Gyöngyösi Állatkertben: a két nőstény és egy hím kölyök január 12-én született. Ismét kézműves bronzöntvényből ké­szülnek az Oscar-szobrok: az ameri­kai filmakadémia egy New York ál­lambeli képzőművészeti öntödét bí­zott meg a munkával, a bronzból megformált szobrok továbbra is 24 karátos aranybevonatot kapnak. Los Angeles, a filmakadémia az Oscar-díjak hőskorához nyúlt vissza, amikor úgy döntött, hogy idén már az eredeti, 1929-es bronz öntő­forma alapján készítteti el a szobrokat. A Polich Tallix kézműves szakemberei az eredeti szob­rot vették alapul. „A 21. századi technológia né­mi segédletével megadhatjuk a tiszteletet az Oscar büszke kezdeteinek” - mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke. Nagyszerű hagyomány folytatódik a gyökerek­hez való visszatéréssel. „Megtiszteltetés, hogy mű­vészeti tapasztalatainkat és technikai tudásunkat az Oscar szolgálatába állíthatjuk” - jelentette ki Dick Polich, a Polich Tallix alapítója és vezetője. A műhely digitálisan beszkennelte az 1929- es szobrot és a modernkori alapzatát. A digitá­lis Oscart aztán 3D-s nyomtatóval nyomtatták ki és ennek segítségével született az öntőforma, amivel viaszból ki tudták önteni a szobrokat. Minden viaszszobor kerámia burkolatot kapott, majd a figurákat addig hevítették, míg kifolyt belőlük a viasz és csak az üres külső köpeny maradt. A szobrokat ezután forró, folyékony bronzba mártották, lehűtötték és makulátlan­ra csiszolták. A szobrok 24 karátos aranyborí­tást is kapnak. Eltűnt az Oscar-díj Los Angeles. Michael Jackson ha­gyatékának kezelői szerint nincs meg az az Oscar-szobor, amelyet a sztár rekordáron, 1,5 millió dollárért vásárolt meg 1999-ben egy árveré­sen. Jackson a Sotheby's aukcióján li­citált az Elfújta a szél egyik Oscar-díj- ára, amelyet a legjobb film kategóri­ában 1940-ben a legendás producer, David 0. Selznick kapott. Az árverés előtt a szobor értékét 300 ezer dollár­ra becsülték, ám Jackson végül 1,54 millió dollárt (mai árfolyamon 434 millió forintot) fizetett érte. Ám amikor a sztár 2009-ben várat­lanul bekövetkezett halála után ösz- szeállították hagyatékának listáját, a szobor már nem volt meg. Jackson a feltevések szerint vagy kaliforniai birtokán, Neverlandben vagy Los Angeles-i otthonában őrizte az érté­kes díjat, de egyik helyszínről sem került elő. Új sci-fit rendez Steven Spielberg Los Angeles. Tye Sheridan alakít­ja Steven Spielberg Ready Player One című, virtuális világban ját­szódó új sci-fijének főszerepét. A Texasból származó 20 éves színész Terrence Malick Az élet fája című drámájában debütált, és azóta szá­mos produkcióban feltűnt, az X- Men: Apokalipszisban is szerepet kapott. Spielberg Ready Player One című filmje Ernest Cline bestselleréből ké­szül. A főszereplőt hosszasan válo­gatták a produkcióhoz, nyílt szerep­lőválogatást is hirdettek. A további fontosabb szerepekben Olivia Cooke (Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni) és Ben Mendelsohn (A sötét lovag: Felemelkedés) látható majd. a - / V/. ____________________ 1 STUDY ZONE Kedves Olvasóim, Végre talán mégis lesz tavasz???? Ez a pár napja tartó napos idő, még az ember kedélyállapotát is kellemessé teszilErzitek a tavasz enyhe melegét? Látjátok, ahogyan a virágok nyiladoznak, a fákon a rügyek már készülődnek, vagy talán már virágba is borultak.A természet nap nap után elénk varázsolja a végtelen szépséget, csak észre kell vennünk ....." Rem élem most már a havazást elfelejthetjük, és a várva várt tavaszt időt élvezhetjük....... Úg y gondoltam, ma összefoglaljuk és feladatokon keresztül begyakoroljuk az egyszerű múlt igeidőt, de előtte még a To Be létige múlt idejű alakjaival ismerkedünk meg!!! Was (az ”l” és a ”he / she” személyes névmás mellett vagy bármilyen E/3 sz. alany mellett.) pl. Mr. Black was angry. (Mr. Black mérges volt.) Were La."youX.'.>yg'Vthey” személyes.néynm’k vagy bármilyen T/3. sz. alany melett) pl. The children were noisy. (A gyerekek lármásak voltak.) A be ige egy szerű tnjl^ + kijelentés l was You were He / She / It was We were You were They were-tagadás I wasn’t You weren’t He/She/It wasn’t We weren’t You weren’t They weren’t ? kérdés Was 1 ? Were you? Was he / she/ Were Were Were • Rövidített alakok: wasn’t = was not, weren’t = were not. • A was / were alakokat használjuk, ha a múltról beszélünk. (My brother was born in Italy.) A testvérem Olaszországban született. 1. John .....at home last week. 2, They.....at the cinema yesterday. 3. Your parents...............at the station at nine o clock. 4, Mary.....in the street this morning. 5.M y aunt.....in hospital yesterday morning. 6. 1.....at school this morning. 7. JÍ11 and Kevin.....at the zoo las Sunday. 8. We.....in a Chinese restaurant last night. dj k&Tjte these sentences ip the negative form 1 Mum was at home this morning....,......................... 2. The girls were in the shop..................................... 3. His friends were very happy yesterday afternoon. 4.1 was late for the cinema......................................... 5. We were at home to watch a film on TV.............. a\Vj « QWl —'aw5i 'hangc-thg verba to brackets into the past tense. Some are regular and some are irreyolar. I Yesterday (to be) ________________a busy day. 1 (wake) up at 6ant, (have) CKMSsiSH 1 ___________ break fast quickly and then 1 (go)___________ to work. I( finish) ____________ at noon and then (eat) some lunch. Afterwards 1 (drive) . ___________ to the shops, (buy)_______________some paint and then (paint) » _______________my bedroom. My housemate (come)_______________home from work so 1 J (h elp)_______________him paint his room, then we (repair)__________ his chair as it M (w obble)_______________a lot. I (wish)_______________1 hadn’t, as 1 hurt my hand! After that 1 J| (c lean)_______________my house. 1 (vacuum)_______________all the downstairs and then (t idy)______________up the living room and the kitchen. I was pretty tired by then so I (eat) _____________some dinner, (yawn)_______________, and (go)_______________to bed! Co mplete the sentences with the verb in the past simple affirmative. jf SSanSSaGOH"' -imr \ jódNpojlMF 1. Tom..........(GO TO SCHOOL) when he was 4 years old. "RmK i 2. My brother...........(LEARN TO DRIVE) last year. ÁM A» 3. My sister...........(HAVE A CHILD) last month. iStvir! Hr 4. Rose...........(BECOME A GRANDPARENT) two years ago. #jt\V7(), A, 5. My friend......(MOVE HOUSE) in 2009. JgOg K 6. My mother......(START WORKING) in 1998. SOT 7. Peter /.. (BUY A HOUSE) in 2010. mJ Xjf 8. My sister......(LEAVE SCHOOL) in 2010. Jjfc Lo ok at the pictures and find the suitable sentences: (Nézzétek meg a képeket és keressétek meg a képhez tartozó mondatokat!) Christina read a book. j He took some photographs. He dreamt about fish. He visited his girlfriend. He made a baseball bat. V) He cut the grass. » . He painted a beautiful picture. ‘ She sang a song. 11 He drove a car. He rode a bicycle. ‘ * " He had a bubble bath. « Vmr •> f iA N* feledjétek!!! * flQiüadmeíüeihirlapíflgmailAom ahol megtaláltok!! “ * See you next week!!!! , '~+~* Angie Jpt m ft » y W mm Mr/ H<£ 1 luiiii'üiiiBnpav^i w[ Ott l v. rnllTFil^?TM7i]iinfl Oroszlánkölykök Gyöngyösön Festésre váró Oscar-szobrok sorakoznak a hollywoodi Dolby Színház udvarán Los Angelesben 2016. február 24-én. A 88. Oscar-díjak átadási ünnepségét helyi idő szerint február 28-án este rendezik. Bronzöntvény aranyborítással

Next

/
Oldalképek
Tartalom