Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-03 / 27. szám

Rétvári: Hamarosan érkeznek a megemelt juttatások- Február elején érkez­nek azok a megemelt jut­tatások az egészségügy­ben és a szociális szférá­ban dolgozóknak, ame­lyekről tavaly év közben döntött a kormány, és amelyek önálló költségve­tési tételként a költségve­tési törvénybe is beépül­tek - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőfor­rások Minisztériumának (Emmi) parlamenti állam­titkára kedden Budapes­ten sajtótájékoztatón. Budapest Többet vihet haza 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos, akik­nek az alapbérét korábban meg­emelték, de a különböző pótlé­kok és juttatások - úgy mint az ügyeleti, készenléti és túlóradí­jak - akkor nem nőttek. Ezek emelésére idén 12,8 milliárdot szán a kormány - mondta. Hozzátette, hogy havi 151 ezer forint plusztámogatásban része­sülnek a szakvizsgázott fiatal or­vosok is, amely hatására a szak­orvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedhet, a rezi­denseket oktató orvosok pedig rezidensenként havonta plusz 50 ezer forintot kapnak. Az államtitkár elmondta, a háziorvosi alapellátás támoga­tására a tavalyi évhez hasonló­an idén is tízmilliárd forintos támogatást ad akormány, ez fe­jenként mintegy 130 ezer forin­tot jelent a háziorvosoknak. Ta­valy ezt az összeget szabadon felhasználhatták az orvosok, idén pedig az asszisztensek bé­rét hivatott fedezni - fűzte hoz­zá. Közölte, akormány összesen 500 millió forint értékben lete­lepedési támogatást nyújt azok­nak a háziorvosoknak, akik olyan praxist pályáznak meg, ahol legalább egy éve nincs há­ziorvos, és amelyek a legalább ezer fős ellátottal rendelkeznek. Ez fejenként 6-10 millió forint közötti összeget jelent, amely szabadon felhasználható, felté­tel azonban, hogy a támogatás folyósítását követően legalább négy évig abban a körzetben praktizáljon az orvos.- A praxisjog megvásárlásá­hoz is lehet támogatást kérni, er­re 250 millió forintos keretösz- szeg van - mondta. Beszélt arról is, hogy továbbra is folyósítják a szociális szféra 93 ezer dolgozójának a 2014-ben be­vezetett ágazati bérpótlékot, amely fejenként 12 ezer forintos pluszt jelentett, valamint a tavaly beje­lentett bérkiegészítést, amelyet a magasabb végzettségű munkavál­lalók kaptak. Példaként elmondta, a bérkiegészítés egy szakmunkás végzettségű gyermekfelügyelő esetében, aki 30 éve van a pályán, 36 ezer forint pluszt jelentett, míg egy pályakezdő szociális munkás esetében 44 ezer forintot. . Egy kérdésre válaszolva, azzal kapcsolatban, hogy Tóbiás Jó­zsef, az MSZP elnök-frakcióveze­tője sajtótájékoztatót tart „A tün­tetőkkel is tárgyaljon a kor­mány” címmel, Rétvári Bence azt mondta, akinek nem politi­kai szándékai vannak, annak le­hetősége van a köznevelési kerékasztalban a tárgyalásra. Hozzátette, hétoldalú, a közne­velés összes területét magába foglaló párbeszédet szeretnének indítani, ezért meghívták a szak- szervezetek, a munkáltatók, a pedagógusképzés, szülők és a di­ákok képviselőit. Úgy fogalma­zott, az MSZP a pedagógusoktól elvett egy havi bért, és bezárt 381 köznevelési intézményt, mind­eközben pedig nem konzultált senkivel, és nem vette figyelem­be a pedagógusok és a magyar emberek véleményét. Ez óriási törést jelentett a köznevelés rendszerében - jelentette ki.- A jelenlegi kormány 2010 óta 40 százalékkal emelte a pedagó­gusbéreket, idén 34 milliárdot fordít emelésre, és megállította az iskolabezárási hullámot - tette hozzá parlamenti államtitkár. DK: A kormány tönkretette az egészségügyet A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán- kormány elárulta a magyaro­kat az egészségügy teljes tönkretételével. A párt szóvivője minderről azt követően beszélt az MTI- nek, hogy a Facebookon meg­jelent egy fénykép, amely szerint a Péterfy Sándor utcai kórház nőgyógyászati osztá­lyán egy kiírás fogadta a be­tegeket, amin az állt: „A pén­tek délutáni rendelés szakor­voshiány miatt határozatlan ideig szünetel”. A nol.hu arról számolt be, hogy ezt követően Sásdi Antal főigazgató fegyelmi eljárást indított három vezető munka­társ ellen. A főigazgató a lap­nak azt mondta, hogy nincs szakorvoshiány, a táblát a szakrendelés vezetője helyez­te ki, még nem tudja, miért. GréczyZsolt, aki sajtótájé­koztatót is tartott a témában, úgy fogalmazott: Demokrati­kus Koalíció szerint az Or- bán-kormány elárulta a ma­gyarokat az egészségügy tel­jes tönkretételével. A DK szerint a rendelés szünete­léséről beszámoló kiírás csak tünet, a kórház pedig áldozat - tette hozzá. Az Orbán-kormánynak kö­szönhetjük az egészségügy összeomlását, a DK a Sokak Magyarországa programja vi­szont évente 15 százalékkal növelné az orvosok és ápolók fizetését. Ezt nagy részben fe­dezné a most stadionépíté­sekre fordított TAO-pénzek fele - mondta. HIRDITfc KORMÁNY INFORMÁCIÓ A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK! 2016.kormany.hu t >

Next

/
Oldalképek
Tartalom