Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-20 / 42. szám

Telkiben első lett a leánycsapat (álló sor, balról): Kárász Henrietta, Taskó András testnevelő, Grenyó Ildikó, Lengyel Katalin, Pálok Luca, Varga Lizandra. Középen: Olicsek Petra, Balta Danielia, Pintér Sára. Elöl: Strihó Evelin, Petrovszki Petra > Újra sportos a Balassa­gyarmati Dózsa György Iskola! A 2015/2016-os tanév indítását követó' napokban az intézmény vezetése régi és új sport­ágak választásának lehe­tőségét kínálta tanulói részére. A sportiskolái oktatásból adó­dóan alapsportágakban nyújta­nak színvonalas képzést. A lab­darúgás folytatásán túl, a sport­ág királynőjét, az atlétikát alsó és felső évfolyamon egyaránt el­indították. Elsőként a sportág megszerettetése, újbóli megho­nosítása érdekében még az el­múlt évben, szeptember 12-én Dózsás atlétika napot szerveztek a Nagyligeti stadionban, mely­nek keretében a szülők együtt sportolhattak, mozoghattak, gyermekeikkel, a különböző fu­tó, ügyességi versenyszámok­ban és sorversenyeken. A ren­dezvény mellett tette le voksát Kovács Dusán, Balassagyarmat . olimpikonja is, aki levélben kö­szöntötte a résztvevőket. Azon szülők részére, akik nem a moz­gást választották, egészségügyi felmérésen való részvétel lehe­tőségét biztosították a szervezők. A nap végén mindenki ajándék­kal térhetett haza. Másik profilja az iskolának a labdarúgás. Kölcsönös együtt­működés keretében dolgoznak együtt a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Egyesülettel. Termé­szetesen továbbra is részt vesz­nek a Bozsik Intézményi prog­ramban, valamennyi korcsoport­ban. A fiúk mellett lányok is a program résztvevőn Nagyszerű sikerről is beszámolhatunk. Az iskola leánycsapata egymást kö­vető harmadik évben*- vala­mennyi ellenfelét legyőzve - ért el első helyezést Taskó András testnevelő irányításával, a Telki­ben megrendezett Bozsik Intéz­ményi Tanévnyitó fesztiválon. A csapat tagjai: Kárász Henrietta (gólkirály lett 9 góllal), Grenyó Il­dikó, Lengyel Katalin, Pálok Lu­ca, Varga Lizandra, Olicsek Pet­ra, Bállá Danielia, Pintér Sára, Strihó Evelin (legjobb kapus cí­met kapta) és Petrovszki Petra. Az ősz folyamán a hagyományos diákolimpia körzeti és megyei dön­tőin mérettek meg a diákok. A me­zei futás körzeti döntőjén közel négyszázan gyűltek össze október 19-én az Ipoly-partján. A tanulók színvonalas futások­kal döntötték el a helyezéseket a futamok során. A megyei dön­tőn is remekeltek a dózsások, ennek köszönhetően tavasszal az országos döntőn is több csa­pat képviselheti az iskolát. A labdajátékok közül új sport­ágként a kosárlabdával ismer­kedhetnek az érdeklődők. Min­den héten labdás képességfej­lesztő foglalkozásokat tartanak Pap Andrea testnevelő tanár ve­zetésével. Ezt a lehetőséget a sportolni vágyó labdázni szerető első és másodikos gyermekek részére ajánlják. A harmadik és negyedik osztályosok kosárlab­daedzéseken vehetnek részt. E sportág megyei rendezvényein is szép eredményt értek el. A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség november 23-án, Ba­lassagyarmaton a Dózsa sport- csarnokában rendezte meg, a „Dobd a kosárba” őszi megyei jamboree-ját a megye első, és má­sodik osztályos diákjai részére. Az izgalmas versenyen a dózsá­sok az első helyezést szerezték meg, úgy hogy végig vezetve min­den számban diadalmaskodtak. Szintén a megyei szövetség de­cember 2-án rendezte meg az „add tovább” játék őszi fordulóját 2. korcsoportos diákok részére Pásztón, a Zsigmond Király Álta­lános Iskolában, ahol a dózsás di­ákok a 4. helyet szerezték meg a hét indüló iskola közül. „Ha úszni mindenkinek tudni kell, akkor esni is mindenkinek meg kell tanulni” szlogennel az alsó tagozatos diákjai részére mi­ni judo programot kínál az isko­la. Ezzel a címmel indította prog­ramját a Magyar Judo Szövetség, mely program elnyerte tetszését a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és a sportért felelős államtitkár­nak is. Távlati cél, hogy ez a sportág is bekerüljön az iskolai testnevelés tanmenetébe, mint kötelező oktatási anyag. Sport- szakmai ismeretekkel rendelke­ző szakembereket kívánnak be­vonni a sportág alapjainak okta­tásába. A foglalkozásokat Megye­ri László, 1. dános IJF edző tart­ja. A résztvevő tanulók száma már meghaladta az ötven főt. A játékos sportverseny I.-II. korcsoportos diákolimpia körze­ti döntőjében az iskola csapata első helyezést ért el, míg a ver­seny megyei döntőjén harmadi­kok lettek. Az egyesületével együttműködve falmászás sport­ágban Vályi Gergő ért el kima­gasló sikereket. A válogatott sportoló több országos és nem­zetközi versenyen öregbíti az is­kola hírnevét. Szinte minden ha- •zai és nemzetközi versenyén a dobogós helyezést ért el. Az or­szágos duatlon diákolimpián Fe­kete Bence 3/a osztályos tanuló, a II. korcsoportban első helye­zést ért el. A lányok sportága az aerobic. A Tóth Tímea által veze­tett csapatnak több dózsás diák is tagja, szép sikereket könyvel­hetnek el a táncosok. A tél sport­ja sem maradhat el ebben az is­kolában. Idén is nagy sikerrel zá­rult a sítábor, ahol minden részt­vevő tanuló megtanult síelni. A Pest megyei nyílt országos sakk­versenyen is sikeresen szerepel­tek tanulók, hiszen nemcsak a testet, az elmét is edzeni kell. A Makiáron rendezett elméle­ti és ügyességi közlekedési ver­senyen Csábi Bence hatodik, Csábi Gábor harmadik helyezést ért el, utóbbi elméleti tesztjével különdíjban is részesült. Aztán november 27-én, a Duna TV fel­szállott a páva című műsorában, az Iglice Tánccsoport tagjaként az iskola két 5/a osztályos tanu­lója, Pintér Sára és Kokavecz Máté is színpadra lépett, és szép sikert értek el. Az ősz folyamán nagyszabású ünnepség kereté­ben vehette át az iskola és a he­lyi egyesület, az asztalitenisz pá­lyázat keretében megnyert ész­közöket, amelyek jó alapokat nyújtanak a későbbiekben a sportág oktatásához is. A második korcsoportos ta­nulók szép számban vesznek részt kézilabdaedzéseken, me­lyeknek szintén az iskola bizto­sítja a helyszínt. Természetesen a szép eredmé­nyek nem maradnak dicséret nél­kül. Az intézményből négy kitűnő eredményt elérő tanuló - Pintér Sára néptáncos, Vályi Gergő hegy­mászó, Erdélyi Zsolt labdarúgó és Pityi Benedek labdarúgó - része­sült október 23-án, a Jó tanuló, jó sportoló díjazásban. Igazán sokszínű sportolási le­hetőségeket kínál az iskola, a szép eredmények ösztönzik a di­ákokat a további versenyzésre, illetve teljes körűen kiszolgálják a tömegsport igényeket is. Rövi­desen az óvodásoké lesz a fősze­rep, hiszen őket is várják febru­ár 27-én induló „Iskolakóstoló” programsorozatukra. (káef) Az MTK kispadján ezúttal debütál Teodora Vaszilisz Az MTK ellen folytathatja menetelését az Újpest A mezőny leghosszabb vehetlenségi so­rozatával rendelkező Újpest az MTK Bu­dapestet fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 21. fordulójának fővárosi összecsapásán. labdarúgó nb i. A második helyen álló lila-fe­hérek a múlt héten hazai pályán a Videotont győzték le, ezzel nyolcmeccsesre nyújtották ve­retlenségi szériájukat, ráadásul ezekből a talál­kozókból hetet megnyertek. Az MTK csak most játssza első tavaszi bajnokiját, mivel a múlt heti, Paks elleni találkozójukat a Tolna megyeieknél jelentkező fertőzéses megbetegedés miatt elha­lasztották. A kék-fehérek kispadján ezúttal debü­tál a László Csabát váltó Teodoru Vaszilisz. A listavezető Ferencváros kötelező győzelem előtt áll, hiszen azt a Puskás Akadémiát látja vendégül a Groupama Arénában, amely ebben az idényben csupán egyetlen idegenbeli sikert aratott. A harmadik Haladás az utolsó előtti Va­sas otthonába látogat: az angyalföldi közönség előtt most mutatkozik be a német Michael Oenning, akinek első bajnokija nem sikerült jól, ugyanis csapata 4-0-s vereséget szenvedett a Debrecen otthonában. A címvédő Videoton á se­reghajtó Békéscsabát látja vendégül, míg a Deb­recen a Paksot fogadja. Az OTP Bank Liga 21. fordulójának programja. Szombat: Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 15.00, v.: Kassai, Vasas - Szombathelyi- Swie- telsky Haladás 15.30, v.: Németh A., Ferencváros -Puskás Akadémia 15.30, v.: Farkas A., Videoton FC-Békéscsaba 1912 Előre 15.30, v.: Szilasi, DVSC-TEVA - Paksi FC 15.30, v.: Iványi, Újpest FC-MTK Budapest 17.Q0, v.: Vad II. Sportélet a gyarmati Dózsa György iskolában

Next

/
Oldalképek
Tartalom