Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-18 / 40. szám
Pásztói érmek harcművészet. Szombaton a Pestszentimrei Sportkastélyban 63 egyesület 410 versenyzőjének a részvételével egész nap folytak a küzdelmek a harcművészek idei Global Grappling magyar bajnokságán. A hosszúra nyúlt megmérettetésen ott voltak Koczka Bernát edző tanítványai, akik végül két korosztályos elsőség mellett három második és két bronzérmes helyezést is begyűjtötték. A pásztóiak közül Smolek Viktor a székesfehérvári Burián Bendegúzt, Kelemen Brendon pedig a miskolci Kleban Olivért legyőzve nyert aranyérmet. Kelemen ezt követően a NoGi versenyformában még egy további ezüstérmes helyezéssel gazdagított saját maga, valamint klubjának, a Zen Mushin Do-nak az érdemét. A pásztói versenyzők eredményei Ifjúságiak. I. korcsoport (-60 kg). Gi Grappling: 1. Smolek Viktor. Ifjúságiak II. korcsoport (-70 kg). Gi Grappling: 1. Kelemen Brendon. Ifjúságiak NoGi Grappling: 2. Kelemen Brednon. Nők. juniorok (+75 kg). Gi Grappling: 2. Tömpe Tamara. Férfiak Juniorok (-65 kg). Gi Grappling. 3. Pécsi Péter. Felnőtt Haladó-NoGI (70 kg): 3. Bódi Ádám. Felnőtt Haladó-NoGi (80 kg): 2. Münczberg Gergő. Sokallják a jegyárat Európa liga. Tiltakozást terveznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland otthonában csütörtökön sorra kerülő Európa Liga-mérkőzésre. A brit média értesülései szerint a drukkerek azt tervezik, hogy molinókat helyeznek ki, ezzel kifejezve elégedetlenségüket a belépő ára miatt. A Southampton szurkolóinak csupán 22 fontot kellett fizetniük egy jegyért tavaly augusztusban, amikor a csapat a Midtjyllandhoz utazott az EL- selejtező utolsó fordulójában.- Ennyit elkérni azért, hogy megnézhessünk egy EL- meccset, kapzsiság - nyilatkozta Andy Mitten, a United szurkolói magazinjának szerkesztője, s hozzátette, legutóbb a Bajnokok Ligájában a három idegenbeli csoportmérkőzés kombinált jegyára volt 75 font. - Azt gondolják, hogy a manchesteri drukkerek háromszor gazdagabbak, mint a Southampton szurkolói? Lehúznak minket és a saját rajongóikat is - fogalmazott.' Az MU csütörtökön 18 órakor lép pályára a Midtjylland vendégeként a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik. Sulland távozik kézilabda. Nyáron távozik Linn Jörum Sulland, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának 31 éves norvég jobbátlövője. A Bajnokok Ligája középdöntőjében érdekelt klub kedden honlapján közölte, hogy a játékos nem hosz- szabbítja meg egyéves szerződését, és visszatér hazájába. Új klubja a Vipers lesz. Az olimpiai, világ- és Európa-baj- nok, Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó tavaly az ugyancsak norvég Larviktól érkezett Győrbe. Eb-részvételt ér a bajnoki cím THAI BOKSZ Rácz Ádám harmadszor muay thai bajnok A Salgó Fight SE (SFSE) versenyzője, Rácz Ádám a napokban újra magyar bajnoki címet szerzett, de a klub utánpótlásának háza táján is nagy a mozgolódás. Budapesten, a Vilmos Endre Sport Centrumban került megrendezésre a magyar muay thai bajnokság, ahol a junior korú Rácz Ádám képviselte a salgótarjáni színeket. A sok megbetegedés miatt több versenyző is visszamondta a részvételt, az SFSE is csupán egy harcost tudott ringbe küldeni. Ádámnak egy mérkőzést kellett vívnia a súlycsoportjában (junior 71 kg), ami viszont nagyon nehéznek bizonyult. A harmadik menetben azonban torkon rúgta az ellenfelét, aki nem is tudta tovább folytatni a meccset, így Kövesi Tibor tanítványa KO-val szerezte meg az aranyérmet. Ádám ezzel kivívta a jogot a májusban megrendezésre kerülő svédországi Európa-bajnoki részvételére. A kisebbek is ismerkedhettek a meccsek izgalmával, hárman is részt vehettek a Fit Club Zugló közös edzésén. Az SFSE két gyermek és egy kadett korosztályú versenyzővel (Békési Alex, László Vendel és Bangó Máté) utazott a fővárosba, mindhárman remekül küzdöttek, derekasan helytálltak az erős edzőtársak ellen. A sportegyesület folyamatosan bővül és fejlődik. Januártól az átlagosnál nagyobb létszámban jelentkeztek és járnak újoncok, a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban lévő központi csapatedzésekre. Tavaly novembertől Kisterenyén is várják az érdeklődő fiatalokat (6-14 éves korig) a Kossuth Lajos Általános Iskolában, ahol az SFSE gyerek önvédelmi és küzdősport edzéseket tart, hétfőnként és péntekenként 15 órától. Ezen kívül Nagybátonyban is folynak az egyeztetések, egy felnőtt csapat indításáról. B. L „ ap A bajnok és felkészítői (balról): Kövesi Tibor, Rácz Ádám és Lőcsei Nándor labdarúgás. A kínai Hebei China Fortune labdarúgócsapatához igazolt szerdán az argentin válogatott Ezequiel Lavezzi. A hírek szerint a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Paris Saint-Germain 30 millió euróért adta el a 30 éves csatárt, akit 2012-ben ugyanekkora összegért szerzett meg a Napolitól. Lavezzi a francia bajnokságban 107 meccsen 22 góllal segítette a fővárosi együttest, amelyben azonban a mostani idényben többnyire már csak csereként jutott lehetőséghez. A téli átigazolási időszakban számos ismert futballista szerződött a kínai bajnokságba. Lavezzi csapattársa lesz például az elefántcsontparti Gervinho, akit januárban az AS Romától szerzett meg a Hebei China Fortune. Rajtuk kívül két brazil középpályás, Alex Teixeira és Ramires, továbbá az Atlético Madrid kolumbiai sztárja, Jackson Martinez is Kínába igazolt. Kikapott mindkét csapatunk SAKK NB II, Erkel csoport, 7. forduló Két és fél hónap szünet után a 7. fordulóval folytatódott az NB Il-es sakkcsapatbajnokság, ahol az Erkel csoportban két nógrádi egyesület is szerepel. Mindkét gárdánk itthon játszott: a Salgótarjáni TSE a bajnokaspiráns és listavezető Honvédőt, míg a Pásztói Sakk Egyesület az élmezőnyhöz tartozó MAFC gárdáját fogadta. A Salgótarján tisztes vereséget szenvedett, míg a Pásztora váratlan, súlyos vereséget mértek. Pásztói SE-MAFC 4-8 Bohati Tamás-Horváth Gábor 0-1, Domány Mihály-Franchini Gabriele 0,5- 0,5, Frander León Olivér-Zanaty Zsol 0,5-0,5, dr.. Ujj Dániel-Gombócz Zsolt 0,5-0,5, Hovanecz László-Vass István 0-1, Huszár Márk-H. Göblyös György 0-1, Sr. Vajda Albert-Jr. Halász Csaba 0-1, Koltányi Imre-Bánházi István 0-1, Tódor Attila-Rozsnyai Tibor 0-1, Lengyel István-Sándor József 0,5-0,5, Vas Vince-Birovecz Ben Jordán 1 -0, Nagy Zsolt-Nagy Péter Bálint 1 -0. Tovább tart a pásztói együttesmélyrepülése, hiszen előzetesen az ÉLŐ-pontszámok ismeretében döntetlen körüli eredmény volt várható. Három órai játék után 3-1 volt a hazaiaknak: Lengyel István és Frander Olivér döntetlent játszott, míg Nagy Zsolt és az ifjúsági Vas Vince nyert. Ekkor még valamennyi parti tarthatónak, sőt közülük három nyerhe- tőnek is tűnt. Ezután előjöttek a korábbi fordulókban elkövetett hibák - időzavar, egy lépéses elnézés, hibás állásértékelés -, így vereség lett a vége. Salgótarjáni TSE - Honvéd Auróra SE 5-7 Egyed András-dr. Liptay László 0,5-0,5, Kovács Zsolt-Rigó János 0-1, Frink Ferenc-dr. Szabó Zsolt 0-1, Frink Szabolcs- Görcsi Gábor 0-1, Lenkó Csaba-Kertész Zsolt 0,5-0,5, Szabó Ervin-Murin János 0,5-0,5, Kovács Dániel-Marti György 0,5-0,5, Tóth Pál- Kozma Edit 1-0, Kutas Balázs-Demjén Attila 0-1, Patai Tamás-Rabovszky György 1-0, Klenóczky Dániel-Kovács Judit 0,5-0,5, Bíró Máté-Csetneki Márk 0,5-0,5. A tarjániak a városi sportcsarnok kistanácstermében fogadták a Honvéd Auróra SE csapatát. Nem volt túl jó-előjel, hogy Mede István munkahelyi, Patai Péter betegség, míg Miklós Dániel és Dávid Máté egyéb elfoglaltság miatt nem játszott. Igaz, hogy az ellenfél sem a legerősebb összeállításával szerepelt, otthon hagytak két nemzetközi mestert. Mindezek mellett minden táblán ők voltak nagyobb értékszámmal, méghozzá általában igen nagy különbséggel. Összességben a jól küzdő tarjániak megszorongatták a bajnokaspiráns Honvédőt. További eredmények Fóti SE - Andornaktálya SE 8.5-3.5, Mátra SE - Pestszentlőrinc SK 7-5, BEAC I. - Barcza GSBE 10-2, MTK Budapest II. -Jászberényi Sakk Kör Ó.5-5.5. A bajnokság állása: 1. Honvéd ASE 57 pont, 2. BEAC I. Barcza 52.5, 3. MTK Budapest II. 48,4. MAFC 47, 5. Pestszentlőrinc SK 44.6. Fóti SE 42.5,7. Jászberényi Sakk Kör 42.5,8. Andornaktálya SE 39, 9. Salgótarjáni TSE 37.5, 10. Mátra SE 33,11. GSBE 30.5, 12. Pásztói SE 3Ö.5. Patai Tamás (Salgótarjáni TSE) az első győzelmét szerezte Bapl fe ün SS ffiaodÄS