Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-18 / 40. szám
Pedro, az angol Chelsea (j) és Marco Verratti, a francia Paris Saint-Germain játékosa Marczis István (1948-2016) A napokban életének 68.' évében Salgótarjánban elhunyt Marczis István (Pityu- Pisti) tájékozódási futó, versenyző, edző, versenybíró, intéző. Marczis István Nógrád megyében, Zagyvapálfalván a hatvanas évek derekán a természetbarát szövetség égisze alatt saját versenyzése mellett vállalta el a Zagyvapálfalvai Építők (ZSE) szakosztályánál a fiatalokkal való foglalkozást. A tájékozódási futó sportág önállósodását követően (1970), Nógrád megyében a totálisan leépült sportágat egyedül ő tartotta életben. Fáradhatatlan, önzetlen munkája során újra életképes tudott lenni a megyében a tájékozódási (utó sportág.. A ZSE megszűnését követően átigazolt az SBTC-hez, és halálig ennek az egyesületnek, illetve jogutódjainak (STC, Dornyay) színeit képviselte. Versenyzését követően edző, az SBTC szakosztályánál pedig hosszú évekig intézői feladatokat látott el. Számos nagy versenyen segítette szervezésével, pályakitűzésével a sikeres lebonyolítást. Ott volt a hetvenes években a salgótarjáni nemzetközi ötnapos Hungária Kupa és az ODOT rendezői között is. „Nem esett messze az alma a fájától”, ugyanis mindkét gyermeke, ifj. Marczis István, illetve Nagy Ákosné (Zsófi) is ezt a sportágat választotta, sőt azok gyermekei is szintén tájfutók lettek. Marczis Istvánt nemcsak Nógrád megy e, de az egész ország tájfutó társadalma gyászolja. Temetése február 19-én, pénteken 14 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Cz. Zen tai József Macedón siker KÉZILABDA BL. A Vardar Szkopje öt góllal nyert Bukarestben a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének nyolcadik fordulójában. Sikerével a macedón együttes egy pontra megközelítette a már biztosan negyeddöntős, második helyen álló győrieket a tabellán. A középdöntő február végén zárul. A két hatos csoport első négy-négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, a párharcok győztesei jutnak a május 7-8- i, budapesti négyes döntőbe. Eredmények (női BL, középdöntő, 2. csoport, 8. forduló): CSM Bucuresti (román)- Vardar Szkopje (macedón) 25-50 (11-17). Korábban játszották: Buducnost Podgorica (montenegrói) - Győri Audi ETO KC 25-22 (12-12), Sävehof (svéd)-Midtjylland (dán) 32-24 (17rll). Az állás: 1. Podgorica 13 pont, 2. Győr 11, 3. Szkopje 10, 4. CSM Bucuresti 7, 5. Midtjylland 5, 6. Sävehof 2. Előnyben a PSG és a Benfica bajnokok ligája. A Paris Saint-Germain nagy csatában 2-1-re nyert a vendég Chelsea ellen, míg a Benfica hazai pályán 1 -0-ra a Zenittel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi első mérkőzésein. A párizsi rangadón a várakozásoknak megfelelően a hazaiak kezdtek jobban, s fölényben játszottak, a jól záró vendégvédelmet azonban csak ritkán tudták átjátszani. Gól sokáig nem született, a félidő utolsó szakaszában aztán élőbb Zalatan Ibrahimovic egy Obi Mikelen megpattanó szabadrúgással juttatta vezetéshez a hazaiakat, majd a vendégek a lefújás előtt éppen Obi Mikel révén egyenlítettek egy szögletet követően. A második játékrész Chelsea-helyzettel indult, a folytatásban ismét a PSG uralta a meccset, ám sokáig képtelen volt kapuba találni. Az átmeneti gólcsendet a 78. percben a négy perccel korábban pályára lépő Edinson Cavani törte meg, így a párizsiak előnnyel utazhatnak majd Londonba. A nap másik mérkőzésén a Benfica a rendes játékidő hosszabbításában szerezte meg a győztes gólt, rögtön azután, hogy az orosz csapat Criscito kiállítá- ' sa után emberhátrányba került. Nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Benfica (portu- gál)-Zenit (orosz) 1-0 (0-0). Gl.: Jonas (91.), Paris Saint-Germain (francia)-Chelsea (angol) 2-1 (1-1). GL: Ibrahimovic (39.), Cavani (78.), ill. Obi Mikel (45.). A párharcok visszavágóit március 9-én rendezik. férfi vízilabda VILÁGLIGÁ. A várakozásnak megfelelően igen simán, tíz góllal győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott Grúzia legjobbjai ellen a keddi világliga- selejtezős mérkőzésen Tbilisziben. A vl-csoportban a grúzokkal idehaza október 20-án találkozott Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese, amely a szolnoki összecsapáson 17-10-re nyert. A januári belgrádi Európa-bajnok- ság nyolcaddöntőjében is összeakadt a két alakulat, akkor 14-3- as magyar siker született; A keddi tbiliszi mérkőzésen - a vlv.hu beszámolója szerint - a Könnyed magyar siker vendéggárdát a vb- és Eb-arany- érmes kapus, Nagy Viktor vezethette fel a bemutatáshoz, ő lépett alkalmi csapatkapitányként a sérülés miatt ezúttal hiányzó Varga Dániel helyébe. Az alaposan mégfiatalított, a múlt havi kontinensviadalon bronzérmes társaság zömét ezúttal nélkülöző együttes első gólját Salamon Ferenc lőtte, ám meglehetősen hamar egyenlített a több honosított délszláv pólóst is a soraiban tudó grúz válogatott (1-1). Az egyik ifjú, Zalánki Gergő hatalmas lövésével vette vissza a vezetést a Benedek-alakulat, amely a folytatásban fokozatosan érvényesítette nagyobb tudását. Percek alatt 7- 1-re elhúzott, a hazai szépítést követően pedig újabb két magyar találat következett, így a nagyszünetben 9-2-es állást mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben, amelyben Bisztritsányi Dávid váltotta Nagy Viktort a kapuban, 10-2-nél váratlanul „feltámadtak” a hazaiak, akik feljöttek 10-5-re. Majd 11-6 is volt, amikor megrázta magát a vendégcsapat, és 14-6-ra módosította az eredményt. A befejező nyolc percben folytatódott a magyar gólok sora (17-6), és bár 19-9^ nél szépítettek a házigazdák, a végén csak meglett a tízgólos magyar győzelem (20-10). Az A jelű négyes másik meccsén Románia fogadja Görögországot. Eredmény, világliga, európai csoportselejtező, A csoport: Grú- zia-Magyarország 10-20 (1-2, 1 -7,4-5,4-6). A magyar gólszerzők: Zalánki 7, Salamon 3, Bátori 3, Manhercz K. 3, Bedő, Vámos, Jansik D., Tóth M. 1-1, Romá- nia-Görögországó-9 (1-3,2-3, 3-2, 0-1). Az állás: 1. Görögország 12 pont, 2. Magyarország 9,3. Románia 3,4. Grúzia 0. Hetven éve született Németh Angéla születésnap. Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító hetven éve, 1946. február 18-án született. Tizenhárom éves volt, amikor magasugrónak hívták a Budapesti Vörös Meteor sportegyesületbe, s ígéretes tehetségnek tartották. Az atlétika mellett kosárlabdázott is: 1961-től a Budai Pedagógus, 1965-től a TFSE, 1968-tól a BEAC, majd 1972-től a budapesti Vasas Izzó játékosa volt. Az ifjúsági válogatottban is játszott, centerként. Gerelyt csak tizenöt évesen fogott a kezébe, de az első találkozás után néhány hónappal már versenyt nyert. Edzője, Koltai Jenő, a gerelyhaj ítás magyar professzora győzte meg arról, hogy a dobásra kell összpontosítania. Azzal érvelt, hogy ha ilyen rossz technikával ekkorát tud dobni, benne van a nagy eredmény. Ezek attól kezdve érkeztek, hogy a hátrahajlós „nőies” technikáról áttért a férfiak által alkalmazott elfordulósra. 176 centiméteres magasságával és 68 kilós súlyával nem számított erősnek, de technikája kivételes volt. 1965-től a TFSE, majd 1968-tól a BEAC atlétája volt, 1965-től 1972-ig szerepelt a magyar válogatottban, gerelyhajításban háromszor (1968, 1969, 1971) lett magyar bajnok. Pályafutása során háromszor javította meg a női gerelyhajítás magyar csúcsát, 1968 júniusában 60,20 méterrel első magyar nőként dobta túl a hatvan métert. Az 1968-as mexikói olimpián 60,36 métert, 1969-ben 60,58 métert dobott, 1969-es magyar csúcsát csak 1974-ben tudták megdönteni. Az 1968. évi mexikói olimpiára világranglista-vezetőként, az esélyesek egyikeként utazott. A próbaszer „ismerkedési napon” 56,12 méterrel második lett, a döntő napján első dobása 57,55 méterre sikerült. A második kísérletnél gerelye remekül szállt, óriási erőt adott a lapos ívű dobásba, s a túl alacsonynak látszó röp- pálya ellenére a sportszer 60,36 méternél ért földet.'Ennél nagyobbat senki sem tudott dobni, az eredményhirdetéskor az ő nyakába akasztották az aranyérmet. Az 1969-es Európa-bajnoksá- gon sem talált legyőzőre, ő szerezte meg a magyar női atlétika második, a világháború utáni első Eb-címét 59,76 méteres dobásával. Az olimpiai győzelem után férjhez ment, gyermeke született, s az 1970-es évet kihagyta. Ezután még indult az 1971. évi Európa-bajnokságon, ahol negyedik lett, 1972-ben a müncheni olimpia előtt a sportolók nevében ő mondta az olimpiai eskü szövegét, de a játékokon csak a tizenharmadik helyen végzett. Az olimpia után felhagyott a gerelyhajítással, mint mondta, részben sérülései miatt, részben azért, mert nem tudott igazán az edzésekre összpontosítani, hiányzott belőle a motiváció, úgy érezte, minden ajándékot megkapott az atlétikától. A kosárlabdát még évekig folytatta, továbbra is elsőosztályú szinten. Férje Ránky Mátyás kiváló kosárlabda-szakember, mesteredző, szövetségi kapitány volt, két lányuk született. 1968-ban tanári oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán, visz- szavonulása után az egyetemistákkal próbálta megszerettetni a testmozgást Az ELTE-n, 1981-től az Állatorvosi Egyetemen tartott testnevelés órákat, 1990-től az utóbbi intézmény testnevelési tanszékének vezetője lett, 2006-ban vonult nyugdíjba. 1989-ben lett a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 1999-től a MOB női bizottságának elnöke, majd tagja. 19904Ő1 a Nemzeti Testnevelési és Sporttanács, 1993-tól a Magyar Olimpiai Bajnokok klubjának elnökségi tagja volt. 1968-ban és 1969-ben az év legjobb női sportolójává és az év atlétájává választották. 2002- ben a MOB női bizottságának ajánlása alapján a Nők Sportjáért Életműdíjat, 2012-ben Budapest díszpolgára címet kapott. Németh Angéla 2014. augusztus 5-én, hatvannyolc éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.