Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-11 / 7. szám
Természetvédelem a sivatagban Egyre biztosabb, hogy a világ bajai, a terrorizmus, a Közel- Keleten erősödő kereszténygyűlölet, a közbiztonság romlása, meg a jó ég tudja, miféle bizonytalansági tényező átírja az ember álmait, azaz a cikkíró nem jut már el muzulmánlakta afrikai, vagy ázsiai országokba. Következésképpen egyre erősebb nosztalgiát érez az iránt, ami elveszett, ráadásul járt már olyan helyen, ahol muszlint környzetben megfért a kereszténység. Immár vagy 1700 éve, különösebb gond nélkül... Faragó Zoltán Egyiptomban sikerült egyszer feljutni a Hóreb-hegyére, aminek az arab neve Gebei Musza, magyarul meg Mózes- hegy. Lévén a környék központja a híres Szent Katalin kolostor, ennek a meglátogatását sem hagyhatta ki az ember, ráadásul a Sínai-félsziget ezen része természetvédelmi terület. Ez már önmagában vonzó célponttá teszi, mindenféle más nevezetesség nélkül is, - csakhogy a felületes szemlélő számára az életet legfeljebb egy-két kiszáradt fa és kiaszott kóró mutatja. Ennyire persze nem rossz a helyzet, bár a vidéken két évente esedékes egyetlen eső következtében sem jellemző a vizes élőhely. A Sí- nai-félszigeten telelő, vagy átvonuló magyar fehér gólyák a kiterjedt szállodipar következtéven igen nagy méretű szennyvíztisztító telepeken pihennek meg. Bizonyíték is van erre, amióta néhány madár jeladót hord a hátán. Egyedül, helyi vezető’nélkül, a Szent Katalin Nemzeti Park nem látogatható, ha mégis eljut valahová az ember, a látványosságot turistaszívet felüdítő marhaságokkal szeretik feldobni, sziklás vidéken például valamire, vagy valakire hasonlító sziklaalakzatokat mutogatnak, vagy több helyen is állítják, éppen ez a látkép mozgatta meg Steven Spielberg, George Lucas, Walt Disney, meg akárki fantáziáját bármelyik műve megalkotásához. A végeredmény mindegy... A sárgás színű homokkősziklák között élő, hasonló színezetű szirtifecské például, akármilyen érdekes madár is, nem hatja meg igazán a helybéli beduinokat... Tegyük hozzá, a turisták túlnyomó része sem esik hasra az egyszerű kis sivatagi szárnyastól, pedig ez az egyetlen fecskefaj, amelyiknek nem villás a farka. Egyébként a köztudatban nem terjedt el, hogy Sínai-félszigeten nagy kiterjedésű természetvédelmi terület. Viszont Sharm el-Sheikben, a szállodasor tengerpart felőli oldalán fényképezőgéppel ma- darászgatva találtam egy nagy méretű turistatérképet, ami „protected area”-ként mutatja a területet - a Szent Katalin kolostortól délre egy elfekve pihenő núbiai kőszáli kecske stilizált rajzávall együtt! A látvány megragadta a fantáziámat, de hát az nyilvánvaló volt, hogy a helyszínen esély sem lesz e ritka faj megpillatnak - a beduinok fentebb említett kecskéi mellett - a lakott helyek körül tanyázó ezernyi macska tűnt. Több mohamedán országban láttam falkába verődve kóborló pária kutyákat, de a Sínai-félszigeten egyet sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek is, mert mondjuk a leopárd összefogdosta őket. Alapvetően az lehet a ritkaságuk oka, hogy a muszlim ember vallási okokból tisztátalannak tartja a kutyát. Magyar ember, még, ha megrögzött pásztor vezeti a nyájat. A négylábú segítség hiánya bizonyára megkönnyíti a leopárd dolgát. A lényeg, hogy nem lehetetlen itt a nagymacska előfordulása, de meg is pillantani - hát az felérhet a lottó telitalálat ritkaságával. A fentiekben hivatkoztam egy cikkre, ami szerint a perzsa leopárd Sínai-félszigeten élő alfaja szirtiborzot is eszik, tehát ennek a fajnak is elő kell fordulnia errefelé. Utána néztem: az elterjedési térképek szerint is így van, a sziklalantására. Maradt helyette a net: sikerült is kideríteni, hogy a núbiai kőszáli kecskéből ma Észak-Afrikában és a Közel-Keleten vagy 1200 példány él még vadon, közülük páran a Sínai-félszigeten. A faj azért is érdekes, mert Széchenyi Zsigmond „Két kecske” című könyvének felét éppen az elejtéséről szóló kis egyiptomi expedíció története teszi ki. A jeles vadásznak Indiából jövet, valahol a Vörös-tenger és a Nílus között elterülő sziklasivatagban sikerült elejtecsak itthon találtam rá utalást: a Szent Katalin Természetvédelmi Területen élnek Egyiptom utolsó leopárdjai! Ugye, a legszárazabb sivatagnak is van valamilyen állatvilága, Mózes-hegyre és a Szent Katalin kolostorba tett kiránduláson sikerült is látni belőle egy tüskés egér mellett hat madárfajt. Az viszont elég valószínűtlennek tűnt első olvasatra, hogy egy ragadozó nagymacska is fenn tudja tartani magát ebben a sziklasivatagban! nie egy példányt, az akkori egyiptomi király jóvoltából. A núbiai kó'száli kecske persze ma már fokozottan védett. Ami viszont talán még a núbiai kószák kecskénél is érdekesebb, és már Sivatagi hantmadár urbánus is, akkor is tudja, hogy a juhász nem élhet puli, vagy pumi nélkül. Érdekes módon az arabok és a héberek a nyáj körül nem használtak, most sem használnak terelő-, vagy őrkutyákat, még a bibliai hivatkozások szerint is a lakó szirtiborz - a Rock Hyrax - szíriai alfaja él itt. Részleteket egy ugyancsak angol nyelvű cikkben találtam, ami szerint egyszer egy eldugott wadiban élő beduin család gyermekei négy kölyköt hazavittek a sivatagból. A kis állatokat kecsketejen felnevelték, a ház körül megszelídülve és felnőve pedig pár év alatt megtízszerezték a létszámukat. Mivel a szirtiborzokat szinte lehetetlen megtalálni a természetes élőhelyükön, a kolónia helyi turistalátványossággá nőtte ki magát, megélhetést is adva a családnak. Azt is említik, hogy megpróbálták visszavinni a túlszaporodó szirtiborzokat a természetbe, de eddig még mindig visszatértek, lévén az ember közelében egyszerűbb és biztonságosabb az élet. Még valami olyasmit is ír a cikk, hogy a szirtiborzok kocsonyás vizeletét gyógyhatásúnak tartják az őslakosok, de arra nem tér ki, hogy mit kezelnek vele... általán előfordulásnak tekinthető. Feltételezhető, hogy a kecskerablás a táplálékhoz való jutás egyik fontos része lehetett a nagymacskák számára, amit persze nem tűrtek a pásztorok. Egyébként ez az alfaj lényegesen kisebb, mint az Afrika vadban gazdag vidékein élő leopárd, ami a sokkal hitványabb zsákmányon nem is csoda. A Sínai-félszigeten élő leopárd táplálékában rágcsálók, madarak és szirtiborzok szerepelnek főleg, illetve a cikk szerint vadkecskével is kiegészíti időnként a zsákmánylistát. Az eléggé köztudott a szakirodalomból, hogy a leopárd mindent elfogyaszt, amit meg tud fogni, beleértve még a rovarokat is, de a látottak alapján számomra a legkézenfekvőbb zsákmányálNos, egy angol nyelvű cikk szerint nem így van: a perzsa leopárd egyik alfaja fordul elő a Sínai-félszigeten, már amennyire az a néhány példány, amelyik túlélte a beduinok vadászatait, egy-
