Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-04 / 1. szám
Külsős munkatársunk, Sztranyovszky Béla Körösi Csorna Sándor nyomában, két alkalommal járt már - többnyire gyalogszerrel, illetve helyi közlekedési eszközökkel - Indiában. Másfél évtizede éppen a mi hideg telünkből utazott az ottani melegbe, és a karácsonyt, illetve a szilvesztert is a keleti égtáj e varázslatos vidékén töltötte. Egyik szilveszteri - maradandó élményét - most megosztja az olvasókkal. Tizenöt éve a csodás, páralangy meleg szilveszter a Gangesz folyó mellett ért, Varanasiban. A világ egyik legősibb városa ez, istenien mocskos, büdös. Tehénlepényektől csúszós utcáin éjjel-nappal hömpölyög a tömeg, dhótis férfiak, száris asszonyok, taknyos orrú gyerekek. És természetesen a tehenek, bikák, bivalyok. És majmok. Szürkésbarna csu- hás makákók tömkelegé háztetőkön, villanyoszlopokon, a Gangesz ghatjain. Szóval itt ért a szilveszter. Indiában nincs különösebb jelentősége a mi nyugatias évzáró napunknak. Hogy mégis van némi ricsaj ilyenkor, az köszönhető a ma is nagyképű angoloknak, nagypénzű amerikaiaknak, mindenhol berúgni képes ausztráloknak. Egyszóval a nyugati kultúrának. Némi viszolygással mentem fól a szálloda tetőteraszára elkölteni vacsorámat. Ünnepi vacsorát akartam enni, no, nem azért, mert ünnepiesen éreztem magam, hanem, mert egyszerűen erre vágytam. Hatalmas tál gyümölcssalátát rendeltem, valami csirkehússal töltött tésztafélét, ami mellé reszelt sárgarépát adtak, és rengeteg teát. Csak érdekességként, mintegy zárójelben említem, hogy sokféle teát kipróbáltam Indiában. Delhiben beleszerettem a mézes, lime-os teába, Darjeelingben természetesen az ottani, aranyszínű, illatos teát ittam literszám, Srinagarban a kardamommal és fahéjjal ízesített „kashmiri kawa”- t szerettették meg velem, míg messze, északon, Ladakhban a campát ittam, ezt a sós, tejes, vajas és campaliszttel - zabliszttel - besűrített, már inkább ételként, mint italként fogyasztott valamit „élveztem”. Visszatérve elbeszélésem fonalához: üldögéltem a tetőteraszon, mert bent, az étteremben valami hindu szappanopera ment teljes hangerővel a tévében, és angol ifjak hangoskodtak. Bámultam a sötéten csillogó Gangeszt, iszogattam teámat, és azon elmélkedtem, micsoda szerencsés fickó vagyok is én. Karácsonykor a szépséges Kangcsendzönga havas csúcsát szemlélhettem a Hotel Dekeling ablakából Darjeelingben, most, szilveszter estéjén pedig ezt az örökszép, mocskos, szent folyót nézhetem, a három óriás egyikét. A Brahmaputrát és az Indust még nem láttam, de - mivel állítólag ez a nap a nagy fogadkozások napja - hát megfogadom, hogy sort kerítek rá! Csendes elmélkedésemből egy megtermett kutya elsuhanó alakja zökkentett ki. Mit keres egy ekkora kutya a tetőteraszon? Hogyan kerül ide? Ráadásul szemtelen módon felül egy asztal sarkára, és szemérmetlen módon bámul be az étterembe, az ott mulatozókra, a hangoskodó tévére, a sürgő-forgó pincérekre. Felálltam, hogy szemrevételezzem ezt a jelenést. Nem kutya volt, de nem ám: egy istentelen méretű kanmajom mor- rant rám az asztal sarkáról, vak- kantása megálljt parancsolt. Rövid ideig szemeztünk egymással, mígnem őurasága unta meg a dolgot, és félreérthetetlenül elutasító, megvető hörrenéssel közölte véleményét rólam, a betolakodó idegenről. Igazi, bennszülött indiai majom volt, aki nem tudhatta rólam - mivel nem mutatkoztunk be egymásnak -, hogy nem angol, hanem magyar vagyok. Majd, miután kivicsorította fogait a teremből kiszűrődő lámpafényben, előkelőén, és cseppnyi sietség nélkül távozott a tetőterasz korlátját körbefonó fák ágai között. Magam is visszatértem a szobámba, aminek ablakait, erkélyét rács védte. Nem azért, hogy meg ne lépjek fizetés nélkül - a harmadik emeleten volt a szoba -, hanem hogy hívatlan majomcsapatok fel ne dúlhassák kvártélyomat. Így a varanasi szilveszter-éjszakám csodás békében telt. Nem tomboltak ágyamon felbőszült majmok, nem kellett „Happy New Yeart” kántálnom bolond angolokkal. Bár éjfélkor felébredtem holmi petárdadurrogásra, a Gangesz megnyugtató, sima tükre, az apró hullámok nyugodt csillanása, a Manikarnika-ghat halotthamvasztó máglyáinak hamvasan bodorodó füstje, szép, csendes álomban átemeltek a XXI. századba. Sztranyovszky Béla Újév és az új évezred kezdete Varanasiban. Azon a szilveszteren is így festhetett a Gangesz partja Varanasiban
