Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-20 / 15. szám
2016. JANUAR 20., SZERDA JEGYZET fi Fenyvesi Gábor Kilenc év Kilenc év hosszú idő. Pláne, ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás óta mindössze huszonöt év telt el. Salgótarján február 28-án újra polgármestert választ, annak okán, hogy az előző polgármester tragikus hirtelenséggel elhunyt. De honnan ez a kilenc év? A kérdésre egyszerű a válasz. Salgótarján választópolgárai - már aki elment szavazni -, eddig három alkalommal bízták meg a városvezetést azzal, hogy próbáljon egy ellenkező színezetű kormányzattal eredményt elérni és a várost fejlődési pályára állítani. Valljuk be becsülettel, igen kevés sikerrel. Először Puszta Bélát bízták meg azzal a szavazók még 1998-ban, hogy Fidesz kormány alatt vezesse a várost, 2006-ban Székyné Sztrémi Melindát MSZP-s kormány alatt, majd Dóra Ottót 2014-ben, újra Fidesz kormány alatt. Lehet persze szépeket írni, hogy nem számít a színezet, csak a város számít. Lehet mondani, hogy a város az első nem a pártpolitika. Persze azt is, hogy a kormányzat minden magyar ember érdekeit szem előtt tartja. Csak a helyzet az, hogy a rendszer- váltás óta az olló egyre jobban kinyílt. Salgótarján leszakadása ezekben az években kézzel fogható volt. Ahogyan az ember végiggondolja, a salgótarjáni választók mindig is érdekes szempontok alapján tették le a voksukat valaki mentén, vagy inkább valaki ellen. Igen, talán ez a helyes megfogalmazás, hogy úgy tűnik, a salgótarjáni választók - hangsúlyozom, hogy aki elmentszavazni - inkább valami vagy valaki ellen szerettek voksolni. Azonban a város érdeke mindig háttérbe szorult. A jelenleg folyó kampányban is érdekes véleményeket fogalmaz meg az utca embere. Mert egy város jövőjét nem az dönti el, hogy melyik polgármesterjelöltnek van több plakátja az oszlopon, vagy kinek van bajusza és kinek nincs, vagy éppen milyen frizurát hord és milyen színű a nyakkendője. Salgótarján választóinak végre egyszer mélyebbre kellene néznie és mélyebbre kellene látnia. Azt már megtapasztaltuk, hogy eddig bármely városvezetés, ha forráshoz jutott, azt a kormányzattól kapta. Máshonnan nem. Brüsszelből \ sem. Jelenleg stabil Fidesz- KDNP kormányzat vezeti az országot. Vélhetően 2018- ban is csak akkor veszítheti el a pártszövetség a választásokat, amennyiben saját magát „megveri”, mert felkészültnek tűnő és erősnek látszó kihívó jelenleg nem nagyon akad a pályán. Ilyen körülmények között választ hát Salgótarján másfél hónap múlva. Sok sikert! Együttgondolkodásra buzdít az államtitkár (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A csendes kezdés után kezd felélénkülni a helyi polgármester-választási kampány. „Lezárult a KEOP, indul a KEHOP!” címmel tartottak sajtó- tájékoztatót tegnap délután a Fidesz kampányirodájában. A fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár felvázolta a 2014-2020-as időszak pályázati lehetőségeit és visszautalt a már lezárult és a még folyamatban lévő beruházásokra.- Hatvan-Salgótarján egy gazdasági tengely, mindig is az volt. Közös útrendszer, közös cégek és gazdasági tevékenység köti össze a két várost, amely a 21-es út építésében is megmutatkozik - jelentette ki Szabó Zsolt. „A munkahelyteremtés közös ügyünk” - tette hozzá. Salgótarjánból és környékéről sokan járnak ma is Hatvanba dolgozni. A BOSCH-sal olyan közös ipari üzemrendszer kialakításáról folynak az egyeztetések, ahof magyar beszállítók érdekeltek. A cég folyamatos fejlesztésekre törekszik, növeli a munkaerő létszámát, és a mostani 10 helyett 30 százalék magyar allokációt kíván elérni. Mindebben a nógrádi megyeszékhely is érintett. Ez az utolsó európai uniós ciklus, amikor jelentős összegek érkeznek hazánkba. Salgótarjánban sok teendő van, a várost a fejlesztés irányába kell vinni - hangsúlyozta, majd Hatvant hozta példaként. Felhívta a figyelmet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programra, amely olyan lehetőségeket kínál, amiket, ha a következő három évben nem használ ki a város, akkor a jövőben már nem lesz módja pótolni. Pozitív inspirációként említette a kórház előző pályázati ciklusból megvalósuló előrelépéseit. Kérdésünkre, miszerint a jelenlegi városvezetés kérte-e az államtitkárság támogatását fejlesztési elképzelései eléréséhez, az államtitkár azt felelte: „Személyesen nem kaptam a városvezetés részéről megkeresést. Amiben tudtunk lépni - például kórházfejlesztés -, abban segítettünk. Ez csapatjáték. Ha jól tudunk együttműködni a csapattagokkal, akkor tudunk a legnagyobb mértékben fejleszteni.” Zárásként elmondta, hogy a .kormányzattal együttműködő és közösen gondolkodó városvezetés alakulhat ki a soron következő választáson. Ennek kapcsán biztosította Simon Tibort, hogy segíteni fogja a város fejlődését. Simon Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje elmondta: megválasztása esetén élni fog az államtitkár által felajánlott segítséggel, aki a város hosszú távú céljaira használná fel a Területés Településfejlesztési Operatív Programban rejlő potenciálokat. Ismertette a megállapodást, amely szerint a jövőben megnyílik a támogatás a város közintézményeinek épületenergetikai felújításaihoz. Salgótarjánnak mind az ivóvíz, mind a távhő hálózata elöregedett - emiatt következett be a hét végi fűtéskimaradás. Gyakoriak a csőtörések, ezért az útfelújítások során nem megkerülhető a felszín alatti csővezetékek cseréje. A fideszes polgármesterjelölt megígérte, hogy amennyiben megkapja a bizalmat a választóktól, az első intézkedéscsomag, amit megfogalmaz az államtitkárság felé, az az ivóvízhálózat teljes rekonstrukciója lesz. A megyei közgyűlés elnöke beszélt a délelőtti államtitkári egyeztetésről, amely kiterjedt Salgótarján mellett Nógrád megyére is. Skuczi Nándor az összefogást tartja a siker kulcsának, amelynek a város, a megye és a kormány között kell létrejönnie ahhoz, hogy a térség elindulhasson a fejlődés útján. Szimbolikus jelentőségűnek nevezte Szabó Zsolt meghívását Becsó Zsolt, aki szerint a sikeres együttműködésnek köszönhető, hogy felgyorsult a 21-es főút négysávosítási programja. Dolgozunk a még hiányzó szakaszok megvalósításán - mondta. Mind Nyugat-Heves, mind Kelet-Nóg- rád profitálhatott azokból a fejlesztésekből, amelyekért közösen kellett lobbiznunk - tette hozzá. Tőzsér V. Konferencia a palócságról Több mint egy éve vetődött fel komolyabban a palóc falvak és városok szövetségének létrehozása, de azóta megrekedt a kezdeményezés. A szervezők a háttérben minden bizonnyal serénykedtek, hiszen január 22-én, pénteken egy konferenciát is rendeznek e témában. H. H. — — * Balassagyarmat A Polgárok Balassagyarmatért és a Palócságért Alapítvány nemrégiben megalkotott meghívója szerint a „Palóc falvak és városok, avagy határmente napjainkban” címet viselő tanácskozás szorosan kapcsolódik a városban ugyanakkor tartandó hagyományos Madách-ünnepség programsorozatához. A régi vár- megyeháza dísztermében az esemény, 13 óra 15 perckor dr. Cimbalmos Istvánnak a házigazdák nevében elmondott köszöntőjével kezdődik, és a palóc zászló - és címer szentelését, valamint a dejtári hagyományőrzők műsorát követően a szomszédos, Ipolyon túli Kővárról elszármazott CsákyPál, Szlovákia Európa-parlamen- ti képviselője és Bállá Mihály országgyűlési képviselő mond megnyitó beszédet. A tudományos előadások keretében pedig Z. Urbán Aladár, Karaba Tamás, Jámbor Attila és Bars Zoltán tart különböző témákban beszámolót. Szántóföldön ért véget az utazás Mátraszölős. Árokba hajtott és az oldalára borult egy autó hétfőn reggel Mátraszőlős közelében, a vasútállomás és a 21-es számú főút közötti szakaszon - írta keddi közleményében a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A kocsiban egy ember utazott, aki gépjárművébe szorult. A pásztói hivatásos tűzoltók áramtalanították rögzítették a kocsit, majd kéziszerszámokkal kiszabadították a sérültet és átadták a mentőszolgálat munkatársainak. •4\V SAMÓMMáNI itfíéPMHMUUMlá JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONt Január 27. Salgótarján várossá nyilvánításának 94. évfordulója, a Magyar Kultúra Napja és a József Attila Művelódésl Központ 50 éves jubileuma alkalmából rendezett városi ünnepi programok 15.30 A mester - Kerekes László emlékkiállításának megnyitója a Művelődési Központ üvegcsarnokában 16.00 Koszorúzási ünnepség a Förster Kálmán Emlékparkban és a József Attila Művelődési Központ, Kő Pál domborművénél 17.00 Díszűnnepély a József Attila Művelődési Központ színháztermében A díszünnepély csak meghívóval látogatható. IDŐPONTVÁLTOZÁS január 27.20.30 Radics Gigi Nagykoncert Sztárvendég Oláh Gergő és Péter Bence a világ leggyorsabb kezű zongoristája APOLLÓ MOZI 13.45 Nagyon vadon - Bolondos vadászidény, 14.00 Hazánk 2D-ben, 15.00 A kórns, 1 5.30 Megjött apuci, 17.00 Az aljas nyolcas, 17.15 A visszatérő, 20.00 Star Wars: Az Ébredő Erő, 20.15 A visszatérő STÉCÉ KÁVÉHÁZ január 20.16.30 Szerdatársaság - Irodalmi Kávéház A HELYI ÉRIEK sorozatban bemutatkozik a jubiláló Baglyasalja Barátainak Köre. Az egyesület vezetőjével, Szilasi Andrással és elnökségi tagjaival beszélget dr. Csongrády Béla, szerkesztő. A program látogatása ingyenes! VÁROSI SPORTCSARNOK január 22.15.30 Téli Teremlabdarúgó Torna és Szlivka László Serdülő Labdarúgó Emléktoma fordulói VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 0930 Csendes Percek- az Adventista-Egyház műsora T0.00 Kalandozások Dél-Kelet Ázsiában (T. rész) 10.20 Mozgásban- Gabor a Gála 2015. 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFOTV T 3.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFOTV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Háttér-Az 1944-es lavinaszerencsétlenség áldozataira emlékeztek 19.55 Értéktár - A Magyar Kultúra Napja 2015. 20.10 Palóc Mézes Nap 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO honlapon! Festészet és kalandozás Salgótarján. Múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt a vállalkozó kedvű látogatók január 21- én, csütörtökön 9-től 16 óráig a Dornyay Béla Múzeumban. A gyerekek a magyar festészet témakörében mé- lyedhetnek el. A Mihályfi- gyűjtemény alkotásai között festhetnek, Mikszáth novellákkal ismerkedhetnek a ' Nógrád az újkorban című kiállításba, valamint képversekkel találkozhatnak Balázs János alkotásai nyomán. Balogh Zoltán főmuzeulógus igény szerint tárlatvezetést tart az Üvegvárosban, az Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktárában. A foglalkozásokra és a tárlatvezetésre előzetes bejelentkezés szükséges. Minden érdeklődőt szeretettel várnak magyar kultúra napi programjaikra a múzeum munkatársai.