Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-19 / 14. szám
A Volkswagen a North American International Auto Show (NAIAS) keretében Detroitban mutatta be a Tiguan GTE Active Concept tanulmányautót. Ez a tanulmány az új Tiguan alapján készült és a moduláris keresztmotoros platform műszaki lehetőségeit mutatja be. A középpontban a tölt- hető>(plug-m) hibridtechnológia és a maximális terepképesség szintéziseim. klasszikus forgókapcsolókról és nyomógombokról. A Tiguan GTE Active Concept szuverén megjelenését alumíniumból készült, masszív alsó védőlemez és nagyobb szabadmagasságú, autentikus terepjárós kinézet fokozza. A tanulmányautó alapvetően zéró emissziós járműként közlekedik, tisztán elektromos E-Mode üzemmódban. Normál esetben a hátsó tengely elektromos motorja biztosítja a hajtást, ha azonban a teljesítmény már nem elegendő, a másodperc tört része alatt bekapcsol az első tengely hajtása is. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a vezető az újonnan kifejlesztett és külön a tanulmányautó számára konfigurált 4MOTION Active Control segítségével aktiválja az összkerék hajtást vagy a terepprogramok valamelyikét. A Tiguan GTE Active Concept ebben az esetben is összkerék hajtással és emisszió mentesen indul. A Volkswagen ily módon akár 32 kilométert is megtesz tisztán elektromos üzemmódban. A teljes hatótávolság az akkumulátor 12,4 kWh energiatartalma és 64 literes benzintartálya révén akár 933 kilométer. Az új Tiguan, amely Németországban 2016 tavaszán jelenik meg a piacon, a Volkswagen SUV termékoffenzívájának nyitányát jelenti. Az európai indulás után a Tiguan hosszú tengelytávval az Egyesült Államokban is megjelenik. Az amerikai piac számára már 2016 végén teljesen újonnan fejlesztett, közepes méretű SUV gördül majd le a szalagról a Volkswagen egyesült államokbeli gyárában, Chattanoogában. Dr. Herbert Diess, a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: - A Tiguan GTE Active Concept bizonyítja, hogy mekkora potenciál rejlik a Volkswagen tölthető (plug-in) hibrid rendszereiben. A nagyteljesítményű összkerék hajtás biztosítja azt, hogy egy olyan SUV, mint a Tiguan, még tisztán elektromos üzemmódban is magabiztos teljesítményt nyújtson terepen. A Volkswagen ezáltal sikerre vitte az SUV modellek számára oly fontos elektromos összkerék hajtást. Az ötüléses tanulmányautó alapja a Tiguan újonnan kifejlesztett második nemzedéke. A Tiguan GTE Active Concept, amelyet 110 kW/150 LE teljesítményű, turbótöltésű, közvetlen befecskendezésű benzinmotor, valamint elülső tengelyén 40 kW/54 LE, hátsó tengelyén pedig 85 kW/115 LE teljesítményű elektromos motor hajt, összkerék hajtású, tölthető (plug- in) hibrid hajtásrendszerével az új SUV-nemzedék széles műszaki spektrumát tükrözi. Az újonnan kifejlesztett, nemes üvegfelülettel és gesztusvezérléssel felszerelt 9,2”-os infotainment rendszer az első olyan infotainment rendszer, ahol teljes egészében lemondanak a Az Opel 25 éve Magyarországon Negyedszázados születésnapját ünnepli az Opel Magyarország, a cégeket - a gyárat és a kereskedelmi vállalatot - 1991 januárjában jegyezték be hivatalosan és akkor írta alá az Opel a márkakereskedői szerződést első tíz partnerével. Az évfordulón Koncz Gábor ügyvezető igazgató a következőket mondta: - Büszkék vagyunk arra, hogy az Opel illetve anyacége, a General Motors volt az első nemzetközi autóipari cég, amely Magyarországon megjelent. Beruházást hozott ide, autó- és motorgyárat épített és létrehozta a márka kereskedelmi hálózatát. Szintén ipartörténeti elsőség, hogy az Opel gyártotta az első magyar személyautót, ikonikus képe lett a rendszerváltás időszakának, amikor Antall József miniszterelnök levezeti az első Opel Astrát a gyártósorról. Hogyha ma magyarországi autóiparról beszélünk, már senki sem kapja föl a fejét, pedig ez a rendszerváltás előtt, jó 25 éve éppoly „eretnek” gondolatnak számított, mint mondjuk a szabad határátlépés. Érdekes módon a 80-as évek végén, amikor megindult az a demokratizálódási folyamat, amely az első szabad választásokhoz vezetett, havonta röppentek föl a hírek a lehetséges magyarországi személyautó gyártásról - nem véletlenül. A KGST munkamegosztásban Magyarországnak jutott autóbusz és Antall József az első Astrában teherautó gyártás, de személyautó nem. így a személyautó gyártásról szóló hírek éppúgy az adott rendszer kereteit feszegették, mint a demokratizálódási folyamat politikai lépései. A világ akkori legnagyobb autóipari cége, a General Motors a 80-as évek végén európai leány- vállalatának, az Opelnek a motorgyártó kapacitását kívánta bővíteni és tudatosan Közép-Európá- ban keresett megfelelő helyet, hiszen az ottani alacsonyabb gyártási költségek nyilvánvaló versenyelőnyt jelentettek. Ez a térség azonban olyan ismeretien terep volt, amely az előnyök mellett jócskán rejtett kockázatokat is. Ezért rendelt az Opel független szakértőktől egy olyan tanulmányt, amely ezeket az előnyöket és kockázatokat tette mérlegre. A több országra kiterjedt vizsgálódás eredménye az volt, hogy a nyolcvanas évek végén egyértelműen a piacgazdaságban kiépítésében előrébb tartó Magyarország nyújtotta a legmegfelelőbb gazdasági, pénzügyi, politikai és infrastruktúrális környezetet egy ilyen beruházáshoz. De hogyan lett a motorgyári projektből magyar autó? Már a magyar kormánnyal folytatott tájékozódó megbeszéléseken vetődött föl - magyar részről - egy autógyártó üzem létrehozása. 1990 őszén a Budapesti Nemzetközi Vásár - népszerű nevén a BNV - egyik igazi attrakciója volt, hogy ott hivatalos kiállítóként megjelent az Opel. Az akkori teljes modellpaletta - a szögletes Corsától, a Kadetten, a Vectrán és a szenzációs Calibrán át az Omegáig - ott parkolt a murvás külső kiállítási területen. Ezzel egyidőben egy budapesti sajtóértekezleten az Opel anya- vállalatának, a General Motorsnak (GM) az európai alelnöke bejelentette: az Opel létrehoz egy kereskedelmi céget és egy gyárat is Magyarországon. A hivatalos kezdet 1991 januárjára datálódik. Huszonöt éve, ekkor jegyezték be General Motors Autóforgalmazó Kft-t, amely még abban a hónapban megkötötte az első tíz Opel márkakereskedői szerződését hazai partnereivel. A szentgotthárdi gyár (Autóipari Kft) bejegyzése pedig egy olyan masszív ipari háttér megteremtésének volt az első mérföldköve, amely az Opel hazai sikereihez mind a mai napig jelentősen hozzájárul. Az Opel magyarországi jelenlétének történelmi pillanata volt, amikor 1992 márciusában Antall József miniszterelnökkel a volán mögött legördült a szalagról az első magyar autó, az első Opel Astra. Az első Astrát - amelyet az Opel a budapesti Közlekedési Múzeumnak ajándékozott-1998- ig, ameddig a hazai gyártás tartott, több mint 80.000 követte. Szentgotthárdon azóta is készülnek motorok és hengerfejek a különböző Opel modellekhez. Sőt, szinte napra pontosan húsz évvel az első magyarországi Opel projekt bejelentése után az Opel újabb, ezúttal félmilliárd euro értékű beruházást jelentett be, amelynek révén a világ legkorszerűbb, legrugalmasabb motorgyára épült fel Szentgotthárdon alig több mint két év alatt. Magyarországon az Opel mind a mai napig a legépszerűbb márka, a statisztikák szerint Opelből fut a legtöbb a magyar utakon (több, mint 480.000). Az elmúlt öt év mindegyikében az Opel volt a legnagyobb számban eladott személyautó Magyarországon. A márka egész Európában itt nálunk a legnépszerűbb, itt a legnagyobb az Opel piaci részesedése (jelenleg 11,5%). Az Opel kereskedői- és szervízhálózata az ország egészét lefedi - ez a háttér is nagyon fontos a márka sikere szempontjából. Az utolsó Vectra 1999 novemberében gurult le a gyártósorról Házkutatás a Renault-nál A Renault autógyár csütörtökön megerősítette, hogy házkutatást tartottak a vállalat több részlegénél a francia hatóságok a Volkswagen-motorok emissziós értékeivel kapcsolatos botrányt követően indított vizsgálat keretében, de nem találtak csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motort. Az autógyár részvényének árfolyama a bejelentést követően is több mint 10 százalékos mínuszban volt, igaz, hogy a nap folyamán már korábban húsz százalékot esett, amikor a szakszervezeti képviselők bejelentették, hogy a motorok emissziós értékeivel összefüggésben a francia DGCCRF (Direction générale de la concurrence, de la con- sommation et de la repression des fraudes) versenyjogi, fogyasztóvédelmi és csalás ellenes hivatal január 7- én házkutatást tartott a Renault autógyár hivatali helységeiben. A tőzsdéről érkező kellemetlen hírek után, a másik nagy autógyártó, a PSA Peugeot Citroen jelezte, hogy náluk nem volt házkutatás, és a motorok hatósági tesztelésekor semmilyen probléma nem mutatkozott. A Renault esetében a cég székhelyén a Párizs közeli Boulogne- Billancourt-ban, valamint a két nagy fejlesztő központban, a fővárostól délre és nyugatra voltak házkutatások a vezetőség szerint. A vizsgálatok pontos idejét azonban nem jelölte meg a cég. A Renault a házkutatásokat olyan „nyomozati kiegészítésnek” nevezte, amelyek célja, hogy a Volkswagen-botrányt követően Franciaországban felállított független technikai bizottság „az első vizsgálati elemeit véglegesen megerősítse”. Az autógyár szerint az eddigi tésztek nem jeleztek csalásra lehetőséget adó szoftverekkel üzemelő motorokat a Renault-járművekben. A Volkswagen-autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják- e a környezetvédelmi előírásokat. A France Inter közszolgálati rádió szerint viszont a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak. A francia környezetvédelmi és energiaügyi minisztériumban csütörtökön is tartott a tesztek kiértékelése, ami után sajtó- tájékoztató várható. A Renault árfolyamvesztését a PSA Peugeot Citroen is több mint négyszázalékos gyengüléssel követte. f iguan-világpremier Detroithan