Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-31 / 301. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ FOTÓK: P. TÓTH LÁSZLÓ —A VíLl 2 015. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK 5 .Testvérmúzsák” a kávéházban Megmentett hangulatok Frideczky Katalin és Büki Mátyás személyében zeneművész- s egyszersmind íróvendégeket hívott évzáró programjára a salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéház. Mindketten a Liszt Ferenc Zeneakadémián végeztek 1974-ben illetve ’76-ban. Életük egy későbbi szakasza külföldhöz, Észak-Európához kötődik: a zongorista Frideczky Katalin az egykori Lenin- grádban tanult ösztöndíjasként, Büki Mátyás viszont Finnországban, Rovaniemiben - a Lappfóld fővárosában, a Mikulás lakóhelyén - dolgozott zenekari hegedűsként. Diplomájuk birtokában tanítottak közép- és felsőfokú intézményekben. Ugyancsak közös vonása munkásságuknak, hogy szépírással is foglalkoznak s Számos folyóiratban - így a Palócföldben is - publikálnak. Frideczky Katalinnak eleddig négy önálló próza - (novella, regény illetve mese) kötete jelent meg eleddig, Büki Mátyás novelláit adta közre könyvalakban „Szökés” címmel. Ennek 2014 februárjában a budai „Nyitott Műhely”-ben volt a bemutatója Mizser Attila, a Palócföld főszerkesztője közreműködésével. Ennél szorosabb a kapcsolódása Nógrádhoz, Salgótarjánhoz Frideczky Katalinnak, aki tagja a Balassi Bálint Asztaltársaságnak és a Pál József írókörnek. BüFrideczky Katalin zongoraművész szépírói munkásságból is ízelítőt adott ki Mátyással gyakran kamarazenéinek hazai koncertpódiumokon, de felléptek már határainkon túl, Révkomáromban is. Mindezt és - még sok minden mást - dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus, a Palóc Parnasszus szerkesztője átfogó, lényegre törő összekötőszövegéből, másrészt az általa feltett nem kevésbé jól irányzott kérdésekre adott válaszokból tudhatta meg a közönség. Frideczky Katalin elmondta, hogy szakmailag és emberileg sokat köszönhet a két leningrádi esztendőnek. Zongorajátéka ott vált úgymond „üzembiztossá” ‘és ami még ennél is fontosabb, a Néva parti városban ismerkedett meg férjével, a szibériai származású zeneszerző Viktor Togobickijjel, aki egy Sosztakovics-tanítványnak volt a növendéke. 1976-ban házasodtak össze, a nyugati orientációjú férj 1977-ben költözött Magyarországra. Az Erkel-díjas komponista tizenhat éve nincs már az élők sorából, lányuk Togobickij Vera képzőművészeti vénával is bír, ő illusztrálta Frideczky Katalin „Minden relatív” című mesekönyvét és Büki Mátyás „Szökés”-ét is. A zongoraművészt nagyon megrázta férje halála, s - miután 2009-ben írni kezdett - egy kései rekviemet - amelyet fel is olvasott - fogalmazott az emlékére. A beszélgetés során sok szó esett a „Jolán gyereket vár” és a „Salto vitale” frappáns, háromperces novelláiról s a mozaikszerű regényről, az „Álomszőttes”-ről is. Büki Mátyás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában akkor volt első hegedűs, amikor Vásáry Tamás volt az együttes főzeneigazgatója. A jeles zongorista, karnagy nagy hatással volt rá, „ablakot nyitott” a zenei világra. Olyannyira, hogy időlegesen a középiskolás kora óta gyakorolt írás is háttérbe szorult munkásságában. Később azonban e hajlama új erőre kapott, íróiskolákat végzett s a fentebb említett novel- láskötete mellett filmesztétikai tanulmányokat ír, megjelenésre vár egy verseskötete és készülőben van egy könyv - egy harmadik múzsa - a film és a zene kapcsolatáról. Mint a „Csillagszál- ló”-ban napvilágot látott és felolvasott versek is bizonyítják Büki Mátyást erős karitatív érzékenység jellemzi, de ez az érzés, a segítőkészség nem idegen zenei partnerétől sem. Frideczky Katalin egyébiránt úgy jön Salgótarjánba, Szepesi József, Balázs János, Dukay Nagy Ádám városába, mintha hazaérkezne. Számos barátot tudhat már itt magának az alkotók köréből. Handó Pétert, Kupcsulik Ágnest és Almádi Róbertét név szerint is említette. Úgy érzi, hogy vidéken intenzívebb a kulturális, művészeti élet, a lakosság is jobban a magáénak tudja, mint a fővárosban. Természetesen az est - ahogyan kezdődött is - közös zeneszámmal - Viktor Togobickij „Ária” című szerzeményének interpretálásával - fejeződött be. Csongrády Béla A létrejöttének ötvenedik évfordulóján túllépett Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület 1970 óta rendez kiállításokat a József Attila Művelődési Központban működő Salgótarjáni Fotógalériában. A sorozat a napokban érkezett el a 463. bemutatóhoz, amely Kuris Judit egyesületi tag felvételeit hivatott a közönséggel megismertetni. Nevezett már ifjúkorában kacérkodott a fényképezéssel, felnőttként gyermekeit fotózta és útiélményeit igyekezett megörökíteni. Az „áttörést” egy 2001-es fotótanfolyam jelentette számára. Ennek keretében vett részt egy hollókői fotótúrán, s az ott készített felvételeiből hármat beválogattak a világörökségi faluról 2002-ben készült albumba. Ez a siker lendületet adott alkotómunkájának: rendszeres résztvevője lett a külföldi - erdélyi, ausztriai, szlovákiai, lengyelországi - fotóprogramoknak, kirándulásoknak, a havonkénti klubfoglalkozásoknak és - mint Homoga József a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke megnyitóbeszédében elmondta - a közösség összekovácsolásában, a fotósok közti emberi, baráti kapcsolatok erősítésében is komoly szerepet vállal. Közreműködésére, segítségére mindig lehet számítani. Ez pedig sokat jelent ebben az elidegenedett világban. Voltak sikeres pályázatai klubkeretek között, s különdíjat is nyert a 37. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlén. 2009-ben már volt önálló kiállítása, mégis nagy izgalommal várta az újabb megmérettetést. Alaposan felkészült és gondosan, jól csoportosította együvé az azonos karakterű, összeillő képeket, amelyek így erősítik a felvételek művészi hatását. Egymás mellék kerültek a különböző életkorú, nemzetiségű, foglalkozású embereket megörökítő portrék, a palóc népviselet, Hollókő, a Magas-Tátra vagy a Balaton, hegyek, virágok, vizek, felhők, egyáltalán a természet szépségeit kiemelő fotók. Különleges hangulatúak azok a kerékpártúrákon készített életképek, amelyeknek szereplői nemcsak barátnői, hanem alkalmi modelljei is. Kuris Judit kiállítása a fotóklub jelképes karácsonyfája alá került közös adventi ajándékként. Homoga Józseftől nemcsak elismerő szavakat kapott kiállított gyűjteményéért, hanem maradandó dokumentumként megkapta a fotógaléria emléklapját is. Az egyesületi elnök szavait megerősítendő két szerzőtől is idézett. Richard Avedon amerikai fotográfus mondta a következőket: „Fénykép nélkül a pillanat örökre elveszett, mintha nem is lett volna. " Más szavakkal fogalmazott meg hasonló megállapításokat a salgótarjáni - nem mellesleg fotóklubtag - dr. Fancsikné Csaba Mária is: „Nincs a földön, a világon egyetlen pillanat, / mely a végtelenbe el nem szállva jelenünkben megmarad. / Halványul az emlékezet, megfakul a gondolat, /de fényképen örök marad, minden átélt hangulat. ” Kuris Judit kiállítása egy újabb példa ezen gondolatok igazolására. dyb A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház évzáró rendezvényén Büki Mátyás hegedűművész és dr. Gréczi-Zsoldos Enikő szerkesztő „Se szó. se beszéd” . Már-már eszelősen hajtogatja ezt a négy szót a két vénkisasszony - Kate és Eileen - amikor megtudja, hogy neveltjük, a kacskakezű és -lábú, csámpásnak nevezett Billy csak úgy egyszerűen elhagyta a házat, sőt a szigetet is és egy filmforgatócsoporthoz szegődött próbafelvételre. A tizenhat éves beteg, rendre a teheneket fixírozó árvagyerek váratlan elutazása alaposan felkavarja nemcsak a hozzátartozók, hanem a kis település eseménytelen, semmitmondó újsághírekre és pletykákra alapozó mindennapjait is. Csámpás Billy (Schruff Milán) sebeire csak Helen (Szabó Emília) jelent gyógyírt Ráadásul Billyt magukkal is viszik a filmesek Amerikába, társai - Bartley és testvére, az öntelt, csúnya szájú Helen - pedig hoppon maradnak. Billy sokáig nem hallat magáról, aztán egyszercsak betoppan, mert a kripli szerepét a tengeren túl végül is egy egészséges szereplőre osztják. Mégsem volt azonban haszontalan e kiruccanás, mert az „elhajózásban” segítkező Bobby-baba felpiszkálta Billy érdeklődését múltja, apja és anyja halála iránt Johnnypateenmike - a falu „hivatásos” hírvivője - szerint a szülők azért vetették magukat a tengerbe, hogy a biztosítási díj fedezze fiuk gyógyítását. A két néni azonban elmondja, hogy a felmenők valójában a gyereküket akarták megölni s éppen Johnny mentette meg a fiút és fizette a kezelését Ezt megtudván nem csoda, hogy Billy öngyilkos akar lenni s csak akkor emeli le a nyakáról a kövekkel teli zsákot, amikor Helen hajlandónak mutatkozik elmenni vele sétálni. Csakhogy a szüntelen köhögéskor a szája elé tett zsebkendő véres lesz, igazolandó súlyos tüdőbaját.. Valójában ennyi „A kripli” - amelyet a minap a tatabányai Jászai Mari Színház mutatott be Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban - hosszasan, aprólékosan elbeszélt megrázó történet magva, lényege. A szerző, a Londonban élő, ír származású Martin McDonagh a kortárs drámairodalom jeles, megannyi díjjal elismert képviselője. Volt időszak, amikor egyszerre négy darabját is játszották az angol fővárosban. „A kripli”-t 1996-ban írta és ’98-tól folyamatosan jelen van magyar színpadokon is. Ezúttal a tatabányai színház gazdagítja e sort egy kitűnő produkcióval. A társulat Jászai Mari-díjas rendezője, Guelmino Sándor példaszerűen érzékelteti azt a fojtott légkört, amely az aprócska szigeten a tragikus sorsú címszereplőt körülveszi. Nem véletlen, hogy szeretne kitörni ebből a zárt, különös világból, de a körülményei meghatározzák „perspektíváit”. Schruff Milán nemcsak Billy testi hibáit, fizikai sérüléseit, hanem lelki vívódásait is empatikusán éli át Ugyancsak remek alakítást nyújt Egri Kati és Egri Márta a folyton aggódó, de jellemhibáktól sem mentes boltos nénik szerepében. Szabó Emília szintén hiteles a slam- pos öltözködése és beszéde ellenére is vonzó Hetenként A „többarcú” Johnny-t illetve Bobbyt Honti György illetve Gúla Péter személyesíti meg említésre méltóan, de valamennyi színész jól alkalmazkodik a speciális feladathoz. A sötét tónusú atmoszféra megteremtésben hangsúlyos szerep jut Bátonyi György díszleteinek és Kárpáti Enikő jelmezeinek is... * * * A Zenthe Ferenc-bérlet legközelebbi, január 5-i-elö adásán műsorváltozás lesz: az egri Gárdonyi Géza Színház „A kölyök” című darab helyett a „Charley nénje” című zenés vígjátékot mutatja be. Cs. B. Koncert a „szeretetházban” A látvány már eleve imponálónak tetszett: negyvenkét tíz- és tizennyolc éves korú fiatal, zömében volt és jelenlegi zeneiskolai növendék a' Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekar tagjaként foglalt helyet a pódiumon a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Virág László-hangverseny- termében, hogy karácsonyi koncert keretében mutassa be tudását a nagyszámú közönségnek. A megjelenteket a zenekar vezetője, karnagya, a házigazda intézmény tanára, Kövesdi Krisztián köszöntötte. Kiemelte, hogy a zeneiskola épülete erre az estére a közösség házának minősült, a falak összetartó erejét a lelki azonosulás, a szeretet jelentette. A 2009 szeptemberében alakult együttes a Salgótarjánban sok évtizedes hagyományokkal rendelkező fúvószenei kultúra folytatója kíván lenni, már a jelenben is, de még inkább a jövőben az utánpótlás bázisát jelenti. Hangversenyük műsora - néhány kivételtől, így Zempléni László „Dal"-ától vagy Steve McMillan „Summernight” című „Rockjától eltekintve - az ünneppel összefüggő szerzeményekre épült. Elhangzott például Richard Carpenter- Frank Pooler „Merry Christmas Darling” című száma s kétszer is - másodszor ráadásként - Jacob de Haan-Franz Grúber „Stille Nacht” („Csendes éj”) című karácsonyi „örökzöldje”. A szöveget a közös éneklés kedvéért kivetítették. Ugyancsak hangulatos fotók kísérték Ady Endre „Karácsonyi rege” című versét, amelyet Szabó Gyula klasszikusan szép tolmácsolásában hallhatott a publikum. Kövesdi Krisztián is ajándékozott egy verset a közönségnek, amennyiben ő maga mondta el Anderkó Péter „Karácsonyi dal”-át: „...Minden érzés / Ünneplőbe öltözik, / Olyan hosszúnak / Tűnik ez a pillanat / Karácsony van, / S remélem örökre így marad, /Karácsony van, /Érezd jól magad. ” S bár a karácsony már elmúlt, a jó érzés, a kellemes élmény - amelyet az ifjúsági fúvószenekar hangversenye nyújtott - még valóban sokáig megmarad. csébé A Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekar a Virág László-hangversenyterem színpadán. Karnagy: Kövesdi Krisztián.
