Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-23 / 297. szám

(Folytatás az 1. oldalról.) Jézus földi megszületésének ünnepe a szeretet ünnepe a nagy­világban. Több egy „sima” ünnep­nél, a vallásos és nem vallásos embereket is megállásra hívja, hogy egy kicsit kizökkenjenek a rohanásból, odafigyelve a másik­ra, a szeretteinkre. És legfőképpen odafigyelve a Gyermekre, áld világra jövetelé­vel békét, szeretetet fürdetett az embereknek, földi létével hitet és reményt adott az elcsüggedtek- nek, örömet hirdetett a szomorko- dóknak, azoknak, akik úgy érez­ték, ennél lejjebb már nem jöhet, mélyponton vannak és mélypon­ton van a világ is körülöttük. Ak­tuális-e ma az ő üzenete? Aktuá­lisabb, mint valaha. A remény- vesztettség, a gyűlölet, a bánat, az elkeseredettség hatalmas mé­reteket öltött, mindez egy világ­méretű megingással és bizonyta­lansággal együtt, erkölcsi válság­gal párosulva tetőzik rajtunk. Az öldöklés, a gyűlölet, a háború most (még?) nem szemtől szem­be találkozik velünk, attól sokkal mélyebben létezik: beférkőzött a mindennapokba, beépült a bará­ti, a családi vagy a munkatársi kapcsolatokba egyaránt. Sokan elvesztették a hitet, a reményt, hogy lehet még jobb, hogy egy­szer még a szeretet fénye újra be­ragyoghatja a világot. Mert ma ez a fény csak pislá­kol. Pedig az isteni Gyermek ma is ugyanolyan erővel ragyog fe­lénk, mint kétezer éve, de a mi sö­tét világunk nem vesz róla tudo­mást, bezárja az ajtót és ablakot, nem akar tudni, hallani róla, a maga útját járja. Valahogy így érezhette az akkori idők népe is, ahogyan mi most Ugyanazt érez­zük, mint akkor, amikor Jézus született, pedig hol vannak már a Túrmezei Erzsébet: Kérdez a gyermek „Ott fenn lakott a csillagok felett, de amikor karácsony este lett, Lejött a földre, mint kicsiny gyerek. És ó, a hidegszívű emberek! Kis istállóban kellett hálnia. Szalmán feküdt Ö, az Isten Fia. Elhagyta érettünk az egeket Ugyee, apukám, nagyon szereted?" Az apa nem szói Olyan hallgatag. De a kis ked\enc nem vár szamkat, Odaszorítja vállára meleg, kipirult arcát, s tovább csicsereg. „Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény, ■ és ott aludt az állatok helyén, szűk istállóban. Nem is érthetem. Milyen meleg ágyacskám van nekem, pedig csak a te kis lányod vagyok. S Ő, Isten Fia, 6, a legnagyobb, szalmán feküdt, amikor született. Ugy-e, apukám, nagyon szereted?" Kint csillagfényes hideg este... tél... Bent apja ölén kis leány beszél. „Ott se nyvghatott szalmafekhelyén. Futniuk kellett éjnek-éjjelén. Halálra keresték a katonák. Menekültek a pusztaságon át Milyen kesenes útjuk lehetett. Ugy-e, apukám, nagyon szereted?’’ Az apa leteszi a gyermeket „Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?" Nem bírja már, el kell rohannia. A jászolban fekvő Isten Fia karácsonyesti képe kergeti. Feledte és most nem feledheti Mosta szeméből könmndiirmy fakad Most vádakat hall, kínzó vádakat. Elmenekülne még, de nem lehet. Most utolérte az a szeretet. S míg a szíiébe égi béke tér, mintha körül a hólepett, fehér tetők, utak felett távol zene, angyalok tiszta hangja zengene szívet szólongató, szép éneke: „Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?" SfUttfSSStfStfSSSSftSÍÍSfl imádta. Nem gondolkodott, nem kételkedett, mert tudta, hogy útra kell kelnie, ha mesz- szire is, de el kell mennie a já­szolhoz. Nekünk ilyen messzi­re már nem kell menni, a szí­vünkben születik meg a szere­tet, ha akarjuk. A két szülő csendben figyeli az istállóban a csodát. Itt a Gyermek, akit idős és fiatal, a pásztorok és a napkeleti bölcsek is keresnek, mert tudják, hogy ott kell lenniük nála, ajándékot visznek, hogy hó­dolhassanak előtte. „Láttuk csilla­gát napkeleten, eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” - mondják a bölcsek. Ilyenkor, karácsonykor egy kicsit többen vannak a szent­miséken, olyanok is eljönnek, akikben a fény nem aludt ki, csak halványabban pislákol. Hallanak jó szót, bátorítást, ta­lán nem is emlékeznek ponto­san a liturgiára, ők csak azt ér­zik magukban, mint a napkeleti bölcsek: indulni kell, mert látták csillagát napkeleten. És milyen jól teszik, hogy elindulnak. Mi­lyen jó, hogy karácsony ünne­pén elmennek a templomba, és milyen jó lenne, ha a napkeleti csillag fényét házavinnék, és az otthonukba is világítana. Jó len­ne, ha minél többen éreznék meg ezt a hívást, és nemcsak ka­rácsonykor, de az év többi napja­in is. Jó lenne, ha az ünnep üze­netét megéreznénk, megfogad­nánk, .aszerint élnénk. Ahogyan Mária a szívébe vés­te a pásztorok szavait és elgon­dolkodott rajtuk, úgy kell nekünk is ezt tennünk a karácsony üze­netével. Jól összecseng ezzel a népszerű kis dal szövege: „Ha el­múlik karácsony, a szeretetlángja halványabban eg, / de ha vigyá­zunk rá, nem alszik ki:’’ Kívánom, hogy ezt a fényt, amelyet hazavi­szünk otthonunkba, meg tudjuk őrizni az ünnep utánra, a szürke hétköznapokra is, hogy ránézve hit, remény, szeretet töltse be majd otthonainkat! Ezen gondolattal kívánunk a szerkesztőség valamennyi mun­katársa nevében a kedves olva­sóknak áldott, békés, szeretettel­jes ünnepet! Veszelovszki Balázs rómaiak, hol van „az isteni” Augustus (Octavianus) császár, hol van a szintén isteni hatalmú­nak gondolt Heródes vagy Pilá­tus? Elhulltak az idők során, elfe­ledte őket az utókor, a könyvek olykor hamiskás, retusált lapjai­ról találkozhatunk velük. A Gyer­mek alakja, igéje, mondanivalója azonban él, örök, tiszta és meg­kérdőjelezhetetlen. Ránk vár, minket vár, minket hív. Nekünk szól ma az angyalok szava, a „nagy öröm”, amelyet hirdetnek. És hozzájuk csatlakozva mond­hatjuk mi is a mai éjszakán: di­csőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú em­bereknek! Többször írtam már Adyról, egyik kedvenc költőmről, akinek nemcsak versein, de talán egész életén is átvonul a „hiszek hitetle­nül lstenben”gondolata. Az állan­dó istenkeresés, az állandó vívó­dás, a soha meg nem érkezés jel­lemzi a „nyakas kálvinista” vallá­sos költészetét. Ki tudja,, hányszor tért le az útról, de mindig érezte, hogy egy kéz utánanyúl és vissza­téríti. Az Istenhez hanyatló ár­nyék című verse így zárul: „S há­nyattatom, miként a sáska,/Mert csak Tenéked van erőd / S mert nem láttam régen előbb: / Nem sza­bad hinni senki másba. ” Hitt min­denben: szerelemben, elmúló bol­dogságban, Párizsban, Lédában, és rájött, Istenben kell bíznia. Ez a karácsony üzenete a mai kor emberének is, miként száz éve is volt elődeinknek. Isten út­jára visszatérni, amelyet előde­ink tapostak ki. Visszatérni, és úgy járni az úton, hogy az eleső- ket felsegítjük, az elkalandozókat visszahívjuk, a megtévedőket jó­ra intjük, a velünk lépkedő kezét megfogva megyünk előre, a biz­tos célunk felé. Együtt, a jóért ösz- szefogva, a jövőt építve. Kará­csony fénye útmutató ebben. „Be sem volt az egészről, otthonában imádkozott, megjelent neki az an­gyal, köszöntötte, és elmondta a jó hírt. Ő egyetértett a fenti gon­dolattal: számára nemcsak Jézus világra hozatala, de a család is a legfontosabb volt, nem beszélve Jézus felneveléséről és arról, hogy egy életen át mellette volt. Ő valóban úgy érezte, a kisgyer­mek megszületésével a legszebb dolog történt az életében, pedig várandósán, nagy pocakkal ko­pogtattak házról házra, és senki sem volt, aki befogadja őket, és vé­gül egy istállóban szülte meg a gyermeket. Nem érezte tehernek, ellenkezőleg: a legszebbnek érez­te, ami történhet vele. A másik fontos szereplő, amellyel a mai kor embere azo­nosul: a kisfiú (a pásztorok jel­képe). Bár nagy a korkülönb­szép a régi kép, a tiszta,/ Be szép volt a világon élni.” - írja a Mene­külés az Úrhoz című versében, amit szinte teljesen szétfeszít ez a kettősség. Ebben írja: „megsza­kadt szép imádkozásunk”, majd rögtön választ Is mond rá: adjuk Istennek hittel magunkat, higy- gyünk néki, mert az nem lehet, hogy az Élet a senkié vagy az em­beré legyen. Kell, hogy egy erő­sebb, egy felettünk lévő irányítsa a mindennapjainkat, és ha ez így van, akkor a jelen képe is tiszta lesz, és a jelen világában is szép lesz élni. Négy ember áll előttünk a bet­lehemi karácsonyi képen: Mária, József és a két gyermek. A féltő édesanya, a gondoskodó család­apa, és a két, barátkozó gyermek. Néhány napja hangos a média at­tól, mert valaki olyasmit mondott, hogy a nők a gyermekek világra hozásával érik el az önmegvalósí­tást. Talán erősen fogalmazhatott, vagy túl sarkítottan, de ezzel a mondatával tulajdonképpen ki­állt a család védelme mellett, amelyet napjainkra teljesen szét­zilált a média hamis, torz, igaz­ságtalan képet mutatva be. Mária nem gondolkodott ezen, fogalma ség, mégis megközelíti a kisfiú a betlehemi kisdedet, ajándé­kot is nyújt neki. Meghallgatta az angyalok szavát, a felszólí­tást: jöjjetek, imádjuk, ment és Jöjjetek, imádjuk! *» 4 I i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom