Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-19 / 294. szám

L Simon László koordinálja a költözést L. Simon László, a Mi­niszterelnökség államtit­kára látja el a Belügymi­nisztérium (BM) és a Nemzetgazdasági Minisz­térium (NGM) budai Várnegyedbe költözésével kapcsolatos feladatokat - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. Budapest A közlemény szerint a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházá­sokért felelős államtitkárt Láz­ár János Miniszterelnökséget ve­zető miniszter nevezte ki. Közölték azt is, hogy az állam­titkárt a miniszteri biztosi felada­tokért sem pluszdíjazás nem il­leti meg, sem a jelenleginél na­gyobb apparátust nem vehet igénybe. Jelezték: L. Simon Lász­ló államtitkárként a budai Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv koor­dinálását is ellátja. A Magyar Közlönyben novem­ber 24-én jelent meg: a budai Várnegyedben helyezi el a kor­mány a BM-et és az NGM-et. A Belügyminisztérium az I. kerüle­ti Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatti ingat-lanegyüttesbe költözik, míg a Nemzetgazdasági Minisztéri­um a Szentháromság tér 6. szám alatti ingaüanban kap helyet. A kormányhatározat szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az a feladata, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről. „Kiszámítható környezet kell a gyerekvállaláshoz" A kiszámítható környezet a csa­ládpolitikában önmagában is fontos bátorító tényező a gyer­mekvállaláshoz - mondta Kövér László. Budapest A kormánynak és a parla­menti többségnek fontos a demográfiai helyzet, de remélhetőleg nemcsak nekik és a választóiknak számít, hogy mi lesz a nemzettel, az országgal, hanem min­den magyarnak, mindenkinek, aki e nemzethez sorolja magát - emelte ki a házelnök a Kosssuth Rádió 180 perc cí­mű műsorában. A Parlament ebben az ügyben is jól teljesített, a kormányzati előterjesztése­ket megtárgyalta, elfogadta, és remélhe­tően a jövőben is lesznek a képviselők­nek olyan javaslataik, amelyek még könnyebbé teszik a fiatalok gyermekvál­lalását - mondta. Kövér László kifejtette: ugyanakkor nem feltétlenül az állítja meg a demográ­fiai zuhanást, ha egyre jobb és hatáso­sabb döntéseket hoznak a családpolitiká­ban, hanem az a fontos, hogy kiszámítha- tó-e, folyamatos-e a családpolitika. Ha hektikus, amint az Magyarországon is volt az elmúlt huszonöt évben, amikor „a baloldali kormányok gyakorlatilag mindig fel­számolták az előző pol­gári kormányok család- politikai intézkedéseit”, akkor a fiatalok elbizony­talanodnak, hogy mikor is vállaljanak gyermeket - magyarázta. A házelnök a parla­ment idei munkáját ér­tékelve közölte: bevált a kéthetes ülésezési rend, egyetlen ellenzéki párt sem javasolta, hogy tér­jenek vissza a régi mun­karendre, nekik is kiszá­mítható a mostani. Véleménye szerint „a törvényalkotás menete felgyorsult, koncentrál­tabbá vált”, de nem úgy, hogy „kapkodóbb mó­don” kell elfogadni a tör­vényeket, hanem úgy, hogy sokkal keve­sebb időt töltenek a törvényalkotás olyan elemeivel, amelyek nem produktívak. A törvényalkotási bizottság intézménye be­váltotta a hozzáfűzött reményeket, érde­mi munkát végez - mondta. Kövér László szerint a plenáris ülés ál­talános vitája érdemibbé és hatékonyab­bá vált, és a kéthetes ülésrenddel nem csökkentek az ellenzék kormányzatot el­lenőrző jogosítványai. A plenáris ülések vitakultúrájával kapcsolatbán pedig kö­zölte: nem volt mindig méltó az Ország- gyűlés működése ahhoz a hivatáshoz, amelyet be kell töltenie, de a parlamentek többségében előfordul ilyen, és a magyar törvényhozásban kicsit javult a helyzet. Arról is beszélt, hogy Európa azt a kul­túrát és civilizációt is jelenti, amely itt fel­épült az elmúlt néhány ezer évben, „Eu­rópa a nemzetállamok, a nemzeti kultú­rák sokszínűségéből lett sikeres”, de ha egy más civilizáció vagy kultúra foglalja el ezt a térséget - s „a migráció komoly ve­szély ebből a szempontból” -, és jut több­ségbe, „az európai kultúra, az európai ci­vilizáció el fog tűnni”. Úgy fogalmazott: vannak európai politikusok, akiknek „ki­fejezetten útjában van minden nemzetál­lam”, hozzátéve, Angela Merkel német kancellárt nem sorolja közéjük. A politikusok nemzetállam elleni be­állítódását a házelnök azzal magyarázta, hogy „azt a gazdasági háttérhatalmat szolgálják”, amelynek eleve útjában áll minden, az emberek manipulációja elé korlátokat állító közösség. Közéjük so­rolta a nemzeti közösséget, a vallási kö­zösségeket, és a családi kötelékeket is. Utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, a „tudatos felbomlasztásukra irányuló politikai manőverek” is tetten érhetők az európai politikában. Az Országgyűlés elnöke úgy látja, az elmúlt évek kiábrándító tanulsága, hogy „kifinomult képmutatás” uralja a nyu­gat-európai politikát és az EU politikáját. „Szándékos félrebeszélés” tapasztalható a migrációs hullám esetében is, hiszen miközben elsősorban Németország mun­kaerőhiányát akarják kielégíteni, úgy akarják beállítani, mintha csak politikai, háborús menekültekről lenne szó - vé­lekedett Kövér László. HIRDETÉS „Az ÉRV ZRt. a jövőben is legfontosabb céljának tartja, hogy a társadalmi és a kormányzati elvárásokkal összhangban, kiváló minőségű és optimális árú viziközmű szolgáltatást nyújtson - valamennyi érdekelt fél megelégedésére. ” Ritter Géza vezérigazgató szidott, bálztíá Izeire cjcizclcicjy boHdocj új ddeélia.Azricííóirutlz e \Jízmű.t/« L 2cirtL c Miló Viki „Kelet-Nógrád Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése eszközbeszerzésekkerKEOP-l.l.l/C/13-2013-0013- Mi volt az első gondolatod, amikor felkértek, hogy te legyél a „Kelet-Nógrád Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése eszközbeszerzésekkel” elnevezésű projekt szemléletformálási kampányának arca?- Nagyon örültem, hogy rám gondoltak. Persze ezzel együtt ez a feladat nagy felelősséggel jár, nem lehet fél váll­ról venni. Hazánkban a hulladék kérdése gyerek cipőben jár a nyugat európai viszonylatokhoz képest, ezért fontosnak tar­tom, hogy beszéljünk erről a témáról, hogy minél több em­berhez jusson el az üzenet, egészen a kis gyermekektől az idősebb korosztályig. Fontos, hogy mindenki számára érthe­tővé váljon a projekt célkitűzése, valamint, hogy már otthon mindenki elsajátíthatja a szelektív hul­ladékgyűjtés és a komposztálás alapjait. Sportolóként megtanultam, hogy ha valamit el akarsz ér­ni, akkor azért tenni kell. A siker nem esik az ölünkbe. A projekt kapcsán is ez a legfontosabb, hogy i mindenkinek tenni kell egy kis lépést a jövőnkért, hiszen csak így érhetünk el változásokat.- A mindennapjaidban odafigyelsz, hogy a lehető legkevesebb hulladékot halmozd fel? Alapvetően szelektíven gyűjtöm és gyűjtöttem mindig is a hulladékot és odafigyelek, hogy mit vásárolok. Rájöttem arra, hogy a legfontosabb az, hogy a hulladék ne kerüljön a szeméttelepre, ha­nem helyette minél több újrahasznosításra kerüljön. Nagyon fontosnak tartom a tiszta környeze­tet ezért én sem tartogatok otthon feleslegessé vált dolgokat, ennek köszönhetően sokáig azonnal a kukába dobtam és kikerült a szeméttelepre, viszont az az igazság, hogy rengeteg olyan dolog ke­rül szemétbe, ami mások számára még hasznosítható lehet. Éppen ezért a szükségtelenné vált dol­gokat manapság inkább eljuttatom olyan helyekre, ahol még hasznukat veszik mások. A szelektí­ven gyűjthető hulladékot pedig elkülönítetten gyűjtöm össze, hogy az is új életre kelthessen, és pl egy műanyag palackból később pl egy klassz szék készülhessen. Persze azt mondják néhányan, hogy bonyolult, hogy otthon nekem is két kukám van egy sárga a szelektíven gyűjthető hulladék­nak és egy zöld a kommunális hulladéknak, de szerintem ezt pofon egyszerű használni- Mi a tapasztalatod a környezetedben élők mennyire figyelnek oda a hulladékgazdálkodásifolyamatokra?- Személyes tapasztalataim alapján sajnos kevés olyan ember van, aki odafigyel a hulladékgaz­dálkodási folyamatokra és talán nincsenek is sokan tisztában ezzel a fogalommal. Azonban én sze­rencsésnek érzem magam, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik odafigyelnek és nap, mint nap tesznek valamit a környezetükért. Néhány egyszerű, rutinná vált mozdulattal is tehetünk apró lé­péseket. Gyűjtsük külön a papírt, a tisztára mosott pa­lackokat (PÉT palack, tisztító vagy egyéb tisztálkodó szeres palack stb.) vagy csak ne hagyjuk, hogy fölös­legesen égjen a villany és máris többet tettünk a kör­nyezetünkért, amellett, hogy a pénztárcánk is hálás lesz. A projekt célja, hogy segítséget nyújtson, minél több ember ismerkedjén meg a hulladékgyűjtés fogal­mával, rejtelmeivel és sajátítsa el azokat. Én bízom a változásban és egy tisztább jövőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom