Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-17 / 292. szám
2 2015. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK u jy. ff védjük és építsük ..Magán liturgia" a tárlaton 1 együtt...!” A Somoskőújfalui székhelyű Bűnmegelőzési Központ Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó KHE, közismert nevén a BKKE immár a második Norvég Civil Alap támogatását élvező szerve- zet-és közösségfejlesztési projektjét fejezte be egy konferenciával. Somoskőújfalu. A mostani, mintegy nyolc hónapon át tartó bűnmegelőzési projektben megfogalmazták a problémákat, hiányosságokat, amelyeken javítani szerettek volna. A salgótarjáni járás bűnügyileg az egyik legfertőzöttebb térség, meggyőződésük, hogy javításához ki kell használni a közösségi összefogás erejét is. A térség településein igény van a helyi civil bűnmegelőzési kezdeményezésekre, de alacsony a közösségi aktivitás, kevés az együttműködés hatásfoka, hiányoznak a közös akciók. Céljuk volt a korábbi, szintén a norvég alapból megvalósult projekt eredményeinek továbbvitele, jó gyakorlatok átadása, a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) települési szintű fejlesztése, járási szintre való kiterjesztése, Járási Civil Bűnmegelőzési Központ és Oktatóbázis kialakítása, a járás civil bűnmegelőző szervezetei és SZEM aktivistái képzése, szakmai segítség- nyújtás. A kialakított oktatóbázisban helyet kapott a térfigyelő kamararendszer diszpécserközpontja, helyi rendvédelmi kiállítás, továbbá a tűzoltó szertár. Mindezekben a helyi polgármester, dr. Tóth László, továbbá Salgótarján rendőrkapitánya, Ponyi Béla ezredes, valamint a megyei polgárőr szövetség elnöke, Tass Miklós segítőkész támogatását is élvezik. A fenti célok elérése érdekében számos rendezvényt szerveztek szervezet- és közösségfejlesztés témakörében. Csapatépítő tréning, szakmai egyeztető fórum az állami együttműködő szervezetek részvételével, járási HIRDETÉS polgármesterek és polgárőrvezetők találkozója, falunap, járási polgárőr nap... - hogy csak a legfontosabbakat említsük. A projekt másik fő vonala a képzésre összpontosult. A járásban működő polgárőr szervezetek és együttműködő civil szervezetek, valamint a helyi SZEM-aktivisták részvételével összesen 9 tréning-napot tartottak, amely tartalmazott elméleti (általános bűnmegelőzés és jog, polgárőr szakmai) és gyakorlati modulokat (tűzoltás, sérült-ellátás, jelzőőri feladatok, intézkedések bűn- cselekmények esetén) is. A tréningek további célja volt a szakmai tapasztalatcsere, amelyre igény volt a rendező és megjelent egyesületek részéről egyaránt. Megítélésük szerint a projekt hatására erősödött a települési- és térségi közösségi összefogás, egyesületük és a résztvevő szervezetek társadalmi elismertsége nőtt, szélesebb társadalmi bázison, magasabb színvonalon tevékenykedhetnek, járási szinten szorosabbá váltak az együttműködések, elindult a közös gondolkodás és cselekvés. A napokban megrendezett záró konferencián a BKKE elnöke, Egyed Rezső, valamint Holtai Gábor, a Ha-Jó Gyermek- és Ifjúságsegítő Egyesület elnöke előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Végezetül, a hozzászólásokat követően támogató partnerek és egyesületi tagok részére adtak át elismeréseket a huzamosabb időn keresztül nyújtott támogatásért és az önzetlen közösségi munkáért. Elismerésben részesült mások mellett Csohány Tibor salgótarjáni járási koordinátor, Csakajda Krisztina a Somosi Fogadó üzemeltetője, valamint Tomka István, az St Új Műhely KFT ügyvezetője. Egyesületi tagok közül Szemerády Miklós, Géczy Attila, Varga Mihály Róbert, Kaszala Béla, Bajczár Zoltán és felesége, Virág Ferenc, Czikora Richárd és Sebestyén Tibor ötéves polgárőr tevékenységét köszönte meg az elnök egy oklevél átadásával. „Képes imádságok” címmel megnyílt az egri Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből válogatott kiállítás Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban. A nagyrészt a XVII. és XVIII. században készült míves szentképekből rendezett tárlat időzítése nagyszerűnek bizonyult: arra a karácsony előtti adventi időszakban került sor. december 27., vasárnap, 14 óra. Jegyár: 2200 és 2000 ft diák/nyugdíias: 1800 Ft, gyermek: 1500 Ft. Szenográdi Ferenc Szécséliy. A megjelenteket - mások mellett Varga Lajost, a Váci Egyházmegye segédpüspökét - dr. Limbacher Gábor, a múzeum igazgatója köszöntötte. Hangsúlyozta: érdemes minden alkotás előtt hosszú perceket eltölteni, hagyjuk, hogy a képek, s rajtuk keresztül az égi- ek birtokba vegyenek minket. Stayer László, Szécsény polgármestere megköszönte az egri Dobó István Vármúzeumnak a kiállítás létrejöttét. Kiemelte, a képek az alkotóik imái, s mi a segítségükkel még inkább közelebb kerülünk Istenhez. H. Szilasi Ágota művészettörténész a megnyitója elején arról szólt, hogy a tárlat dr. Limbacher Gábor kérésére jött létre. Elmondta, hogy az alkotásokat a XVII. és a XVIII. században apácák készítették azzal a szándékkal, hogy a hívők megvegyék, hazavigyék és otthon, a lakásukban a hitük gyakorlására használják fel azokat. A kegytárgyak tehát nem templomok, hanem magánlakások kellékei; magángyűjtőktől kerültek a múzeumuk gyűjteményébe. A kiállított képek hagy része Szilárd 7íóor művészettörténésztől, lelkésztől származnak. A szakrális grafikákkal foglalkozó kiváló szakember megszállottan, nagy szakmai hozzáértéssel gyűjti az ilyen alkotásokat. A bemutatott művek 1984-ben kerültek a múzeumuk gyűjteményébe. Valamennyi meditációs kép. A készítés folyamatát nevezhetjük „magán liturgiának”. Munka közben az apácák egyfajta kapcsolatba kerültek Jézussal. Ez az üzenet a képekkel a magánszemélyekhez is át tud jönni. Ahogy a bizánci ikonok kapcsolatot teremtettek a hívő és Isten között, ugyanúgy ezek az alkotások is. A képek közepén lévő szakrális kis grafikákban például Krisztus szenvedése, vagy a szentek élete van jelen. Minden kép közepén van egy grafika, vagy pergamenre festett kis kép, ami megadja a mű témáját. Például Krisztus feltámadása. A körülötte lévő díszítések míves munkák, az elkészítésük művészi alkotás. Végezetül H. Szilasi Ágota annak a reményének adott kifejezést, hogy a kiállítást sokan megnézik, és a látogatók közelebb kerülnek az Úrjézushoz. Befejezésül Limbacher Gábor - aki elmondta, hogy gyermekkorában, sőt még egyetemista korában is betlehemezett - interaktívá tette a megnyitót azzal, hogy a jelenlévőknek megtanította a „Szállj be Jézus Máriával, született kis Jézuskával, szánjatok be szívünkbe...!” kezdetű beüehemezési dalt, amit közösen elénekeltek a jelenlévők. az otthonok lakóinak Dr. Szabó Sándor kormánymegbízott adta át az ajándékokat Pártosfalvi Beátának, az Egészségügyi Szociális Központ igazgató-helyettesének folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A hivatal munkatársai egy-egy cipősdoboznyi ajándékot állítottak össze kisebb, vagy nagyobb gyermekek számára, amelyet az Egészség- ügyi Szociális Központon keresztül juttatnak el szentestére a rászorulóknak. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhatott, aki a doboznyi meglepetést eljuttatta a kormányablakba december 15-ig. Az ajándékokat dr. Szabó Sándor kormánymegbízott és dr. Handó Beatrix, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatal vezetője adta át szerda délelőtt Pártosfalvi Beátának, a Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi Szociális Központ igazgató-helyettesének és Körösi Tamásnak, a családsegítő szolgálat szakmai vezetőjének. Az eseményen a kormány- megbízott hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy immár harmadik alkalommal vannak együtt adventkor. Azt vette észre, hogy a napok rövidülésével a sötétben egyre többet fordulnak az emberek magukba és gondolnak arra, hogy vannak olyanok is, akik nem mindig tehetik meg, hogy megvegyék azt, amire szükségük van. Hozzátette: nagyon jó ötlet volt, amikor a húszas években egy angol hölgy kitalálta, hogy cipős dobozokba, mintegy anonim módon ajándékozzunk a rászorulóknak olyat, ami nekünk már fölösleges, de azért még nagyon jól használható. Kiemelte: nagyon jól tették, hogy csatlakoztak a mozgalomhoz. Örömmel látja, hogy több mint félszáz ajándék gyűlt össze ilyen rövid idő alatt. A legjobb, hogy a város Egészségügyi és Szociális Központja osztja szét ezeket a dobozokat, hiszen ők tudják, kiírnék van ezen meglepetésekre szüksége. Pártosfalvi Beáta, az Egészségügyi Szociális Központ igazgató-helyettese a salgótarjáni kormányablakban rendezett átadáson megköszönte a háromhetes gyűjtés során összeállított ajándékokat, amelyeket az etesi Családok Átmeneti Otthona, illetve a zabari Gyermekek Átmeneti Otthona lakói kapnak meg még a héten. Emellett a központ egyéb forrásból élelmiszercsomagokat is szét tud osztani, szebbé, könnyebbé téve a szeretet ünnepét az otthonokban élők számára. Sz.A. Az adományokat még karácsony előtt eljuttatják a fiataloknak