Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-16 / 291. szám
Az Eb-keret magja megvan LABDARÚGÁS. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint megvan a júniusi franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretének magja, ugyanakkor egyetlen futballistának sem szeretne ígérgetni, s előre elkötelezni magát.- Nem feledkezünk meg azokról, akik segítették a csapatot az Eb-re jutáshoz. A pótselejtezőn szerepelt futballisták fontos szerepet játszottak, ám nekik sem akarok ígérgetni - mondta a Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatón a szakvezető, hozzátéve, hogy nagy meglepetések nem várhatóak, s biztosan nem fog 40-50 fő közül válogatni. A jelenleg egy elsősorban fiatalokból álló, távlati kerettel edzőtáborozó kapitány elmondta, hogy a közvetlen Eb-felkészülés első szakaszában, február 20-tól négy napon át edz majd együtt a csapat, majd a második szakaszban, március 20. és 27. között a tréningek mellett biztosan játszik egy barátságos meccset, Storck reményei szerint hazai pályán. A harmadik, utolsó szakasz május 8-án kezdődik, s egészen az Eb-ig tart. A kapitány arról is beszélt, hogy az Európa-bajnoki felkészülés egy összetett folyamat. Először a játékosok erőnléti és egészségi állapotát mérik fel, így a mostani keret tagjait is tesztelik, majd januárban a klubokban, februárban pedig a válogatott edzőtáborában is ellenőrzik, ki milyen formában van. Az Eb-ellenfelekkel kapcsolatos tudnivalókat, a taktikát először márciusban kezdik átvenni, májusban majd több idő lesz ezzel foglalkozni. Storck tervei szerint az utolsó felkészülési szakaszt május 8-án kezdik meg 15-16 fővel. A Magyar Kupadöntőben érdekelt válogatottak egy héttel később érkeznek a nemzeti együtteshez, a teljes keret pedig - a külföldön játszókkal - május 23-án állhat össze. Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa- Szerencsére viszonylag későn, június 14-én játsz- szuk első mérkőzésünket az Eb-n, így lesz elegendő időnk mindenre - mondta a kapitány. A sajtótájékoztatón Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát és Lang Ádámot, a Videoton hátvédjét elsősorban az Európa-bajnoki ellenfelekről és az esélyekről faggatták. Mindkétjátékos egyetértett abban, hogy nem a legnehezebb, de nem is a legkönnyebb csoport a magyaroké, ugyanakkor úgy vélték, a norvégok ellen is mutatott szervezett, lelkes és jó játékkal Ausztria, Izland és Portugália ellen is lehet esélye a csapatnak a pontszerzésre.- Portugália kiemelkedik, mert nagyszerű egyéniségek vannak a csapatukban, míg az osztrákok és az izlandiak is elsősorban csapatként kiválóak - mondta Dibusz, aki szerint a magyar válogatott megfelelően felkészül 'majd a riválisokból, s az ellenfelek valamennyi játékosának megnehezíti az életét, így Cristiano Rónáidénak is. A futballisták abban is egy véleményen voltak, hogy az Eb óriási motivációt ad minden magyar futballistának, s aki bizonyít, megkaphatja majd a lehetőséget a kontinensviadalon a szakmai stábtól. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a jegyértékesítés az Európa-bajnokságra hétfőn elkezdődött, és hogy január 18-án 12.00 óráig lehet regisztrálni. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy a szurkolók csak az EUR02016.com oldalon keresztül juthatnak jegyekhez, így semmilyen más ajánlattal ne foglalkozzanak. Kiemelte, hogy nem kell azonnal regisztrálni, mert mindenkinek, aki ebben az időszakban jelentkezik, ugyanolyan esélye lesz belépőhöz jutnia. Benedek kihirdette bő keretét férfi vízilabda EB. Kihirdette bő keretét Benedek Tibor, a januári belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Benedek 19 játékosnak küldött meghívót. A válogatott ezen a héten kezdi a felkészülést, majd a szövetségi kapitány a hétvégi, kassai torna után 16 fősre szűkíti a keretet. A januári győri Volvo Kupán már az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra utazó 13 vízilabdázó képviseli a magyar színeket. A magyar válogatott bő kerete. Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda). Mezőnyjátékosok: Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF- Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás, Jansik Dávid (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mind a négyen A- Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Dia- polo), Tóth Márton (Ferencváros). Elárulták a játékosai labdarúgás. A listavezető Leicester City otthonában elszenvedett hétfő esti 2-1-es vereséget követően saját játékosai ellen fordult Jósé Mou- rinho, az angol bajnokságban címvédő Chelsea vezetőedzője, aki szerint a futballistái elárulták őt, és nem tesznek meg mindent a pályán.- Ha én játékos lennék, sokkal többet nyújtanék - mondta a portugál mester a meccs után. Az újabb vereséggel a londoni csapat a 16. helyen áll a tabellán, mindössze egy pontra a kiesőzónától. Az előző szezonban a Chelsea már három körrel a bajnokság vége előtt bebiztosította végső sikerét, most viszont már kilenc kudarccal áll, és húsz pontra van az éllovastól.- Az előző idényben végig fenomenális munkát végeztem, a játékosokat olyan szintre eméltem, amely nem az ő szintjük, hanem több, mint amik ők valójában. Úgy érzem, elárulták a munkámat - fogalmazott keserűen Mourinho, aki erősen kritizálta csapata védelmét, amely szerinte nagyot hibázott a Leicester góljai előtt. Arra a kérdésre, hogy a Chelsea-nek van-e még esélye a Bajnokok Ligája-indu- lást érő helyek valamelyikének elérésére, a portugál szakember határozott nemmel válaszolt: - Az első négybe már nem érhetünk oda, az első hatra azonban még van esély, mert a riválisok is sok ppntot hullajtanak. Jelen pillanatban viszont abban a zónában vagyunk, ahol szégyellem magam. HIRDETÉS t isztelt Felhasználóink! Az ÉRV Zrtügyfélszolgálati irodáiban a munkatársaink ** készséggel állnak az Önök rendelkezésére! ®cn$7i^Q©s®Qgig)0aG0 Dereka ■ : Cím: 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1. Telefon: 06/32-316-135 E-mail: bejelentes108@ervzrt.hu ÍN Nyitva tartás: Hétfő: 8.00-20.00 Kedd: 7.30-15.00 Szerda: 7.30-15.00 Csütörtök: 7.30-15.00 Péntek: 7.30-13.30 &Q8G<g>0 ©iUPTG^OQBsOgi&DaGO FBőfcOffocaa Cím: 3060 Pásztó, Csillag tér 21. Telefon: 06/32-460-061 E-mail: bejelentes102@ervzrt.hu Nyitva tartás: Hétfő:8.00-18.00 Kedd: 8.00-15.00 Szerda: 8.00-15.00 Csütörtök: 8.00-15.00 Péntek: 8.00-13.00 ©S&3QÖGDF7B ®gi?7l^QqsqOgi&Dq(M3 FBőfcBcpofla Cím: 3170 Szécsény, Nyitva tartás: Salgótarjáni út 31. Telefon: 06-32/371-475 E-mail: bejelentes106@ervzrt.hu MMIÍRMmíí ifo¥ábbilinformacio m Hétfő:8.00-20.00 Kedd: 7.00-14.30 Szerda: 7.00-14.30 Csütörtök:7.00-14.30 Péntek: Az Arsenalt kapta a Barca •* »liflÉB * jd ^ m* iHi*' M tPfa A -4* 4_ í Ú a HL * .rfSÉfc „ „ , .. „ Q» 1 f •s- «gítaKft 1 /\P : ■' S AjR\\/.v • i ú/t/AR A Barcalona támadó alakulata számára csak a végső győzelem az elfogadható 1 MRWaYS bajnokok ligája. A címvédő FC Barcelona az Arsenal csapatával játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a sorozat kieséses szakaszának hétfői, nyoni sorsolásán. A csoportgyőzteseket a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és azonos csoportban szerepelt együttesek nem kerülhettek össze. Az európai szövetség (UEFA) döntése nyomán a feszült politikai helyzet miatt az orosz Zenit és az ukrán Dinamo Kijev ugyancsak nem kerülhetett össze egymással. A párharcok közül kiemelkedik még az előző kiírásban döntős Juventus és a Bayern München csatája, valamint a Paris-Saint Germain és a Chelsea összecsapása. A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 16- 17-én és február 23-24- én, a visszavágókat pedig március 8-9-én és március 15-16-án rendezik. A sorozat döntője május 28-án, Milánóban lesz. A nyolcaddöntőpárosítása (az első meccseken az elöl állók lesznek a házigazdák): Gent (belga)-VfL Wolfsburg (német), AS Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol), Paris Saint-Germain (francia)-Chelsea (angol), Arsenal (angol)-FC Barcelona (címvédő, spanyol), Juventus (olasz)-Bayern München (német), PSV Eindhoven (holland)-Atlético Madrid (spanyol), Benfica (portugál)-Zenit (orosz), Dinamo Kijev (ukrán)-Manchester City (angol). * * * Sorsoltak a labdarúgó Európa Ligában is. A nyolcaddöntőbe kerülésért kiírt párharcok első mérkőzéseit február 18-án, visszavágóit pedig február 25-én játsszák. A sorozat fináléját Bázelben rendezik május 18-án. Párosítás a legjobb 32 között: Valencia (spanyol)- Rapid Wien (osztrák), Fiorentina (olasz)- Tottenham Hotspur (angol), Borussia Dortmund (német)-FC Porto (portugál), Fenerbahce (török)-Lokomotiv Moszkva (orosz), Anderlecht (belga)-Olimpiakosz (görög), Midtjylland (dán)- Manchester United (angol), FC Augsburg (német)- FC Liverpool (angol), Sparta Praha (cSeh)- Krasznodar (orosz), Galatasaray (török)-Lazio (olasz), FC Sión (svájci)-Braga (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán)-FC Schalke 04 (német), Olympique Marseille (francia)-Athletic Bilbao (spanyol), Sevilla (címvédő, spanyol)-Molde (norvég), Sporting CP (portugál)-Bayer Leverkusen (német), Villarreal (spanyol)-Napoli (olasz), Saint-Étienne (francia)-FC Basel (svájci).