Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-12 / 288. szám
Felemás évet zártak öttusa. A sportág egykori klasszisai és az öttusacsalád jelenlegi tagjai csütörtökön évzáró ünnepségen köszöntötték az idény versenyein eredményesen szerepelt sportolókat. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a sportág felemás évet zárt.- Fontos év elé nézünk, az olimpia esztendeje elé. Januártól folytatni kell azt az utat, amit elkezdtünk — tekintett a jövőbe Réczei Géza, a magyar szövetség elnöke. A szövetségi kapitány ugyanakkor kritikusabb hangot ütött meg: - Ez az év nem fog bekerülni a magyar öttusatörténet aranykönyvébe annak ellenére, hogy voltak eredményeink, sikereink is. Azt a célt azonban, hogy szélesítsük a bázist, teljesítettük, a két- és háromtusa bajnokságon közel 600 induló volt, ami jelzi, hogy van utánpótlás. Hozzátette, arról, hogy ez az utánpótlás jó is, a kor- osztályos világversenyeken elért eredmények tanúskodnak. A szakvezető megjegyezte, bár felnőtt világ- versenyen egyéni érmet nem szereztek a magyarok, Kasza Róbert és Kovács Sarolta révén két olimpiai kvótával már rendelkezik a sportág. A jövőről szólva Pálvölgyi megemlítette, hogy januártól igen feszes lesz a versenyidény: a hagyományos budapesti fedettpályás viadal után sorra következnek az olimpiai kvalifikációs világkupák és a világ- bajnokság.- Június elején eldől, ki szerzett kvótát. Bízom benne, hogy nekünk ezúttal is meglesz a két-két férfi és női olimpiai résztvevőnk és Rióban a magyar hagyományoknak megfelelően szerepelnek versenyzőink. Akkor jövőre sikeres évet zárhatunk - mondta Pálvölgyi. Az est végén a korosztályok legjobb versenyzői jutalmat vehettek át. Szép lesz-e a záróra? KÉZILABDA, NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 13. forduló Balassagyarmati Kábel SE (11.)- Orosházi FKSE U23 (14.) Az őszi szezon utolsó fordulójában nem tét nélküli alsóházi rangadót játszik a Balassagyarmati Kábel SE csapata. Az első osztályban egyre jobb formába lendülő orosháziak közvetlen utánpótlása ugyan még nem sok borsot tort az ellenfelek orra alá, mi több, eddig csupán egyszer hagyták el győztesen a pályát, mégis, előre kiszámíthatatlan a mérkőzés kimenetele. Erősíti ezt a tényt a házigazdák utóbbi időfutsal. Megyénk csapatai közül a Reklám Press-Skorpió NB I-es női együttese vasárnap 13 órai kezdettel az alsóházi rivális Szekszárdi UFC-t látja vendégül a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, míg az NB Il-es romhányi férfiak hétfőn a Scoregoal Kecskeméti FC otthoben tapasztalt rendkívül hullámzó játéka, illetve az a páraüan sérüléshullám, ami a tél kezdetén sújtja a balassagyarmatiakat.- A helyzet fokozódik, de nem jó irányba - tárta elénk a gondokat Molnár Ferenc vezetőedző. - Nem nába látogatnak. Utóbbi találkozót 21 órától rendezik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. NB II, férfiak, Középcsoport, 13. forduló: Dunakeszi Kinizsi Futsal - Garvittax 16-0 (5-0), Brand Mission Tolna-Mözs - Scoregoal Kecskeméti FC 2-3 elég, hogy végjátékokat veszítünk el, sorra dőlnek ki a játékosaink. Szabó Tamás válla Nyírbátorban sérült meg, amikor ziccer közben visszarántották, de már javul az állapota, majd Leitet a dereka, Dóczi a lába miatt került a maró(1-0), Váci Futsal SE - Városgazda Utánpótlás Akadémia 6-0 (4-0), Újpest FC-220 Volt - Piliscsabai AFC-Mitre 1 -6 (0-1), 1988 Déli FC - Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE 7-1 (3-0), PTE PEAC Futsal - PTE ÁOK- Petőfi SE 11-2 (3-1). Az Újpesti TE - Inter CDF SE mérkőzést dediak listájára, Székely pedig a kezét alig bírja felemelni. Van baj tehát bőven, de most mindenáron le kell győznünk az Orosházát, létkérdés számunkra a két pont megszerzése, és bízom benne, mindenki összedrótozza magát. Kicember 12-én játsszák. Szabadnapos: Romhány SE. A bajnokság állása 1. PTE PEAC 12 10 1 1 80-41 31 2. Piliscsaba 12 9 1 2 94-39 28 3. Dunakeszi 13 9 1 3 80-26 28 4.1988 Déli FC 12 8 2 2 82-49 26 5. Vác 12 8 2 2 75-43 26 6. Kecskemét 12 7 2 3 50-57 23 emelten fontos lesz a közönség segítsége, kérem is szurkolóinkat, minél nagyobb számban jöjjenek el a szombat esti találkozóra, és teremtsenek olyan hangulatot, aminek hatására a vendég fiataloknak inukba száll a bátorság. A többi már rajtunk múlik. A készülő keret: Síró, Djukanovics (kapusok), Tokai, Szabó A., Székely (?), Dóczi (?), Szabó T., Kajdy, Vízler, Leiter (?), Bán, Duzsi, Piroska, Mikita, Bécsi, Tihanyi (mezőnyjátékosok). 7. Városgazda 12 5 3 4 60-61 18 8. MMSZ SE 12 5 2 5 55-57 17 9. Romhány 12 5 0 7 50-63 15 10. Tolna-Mözs 12 3 4 5 62-57 13 11. Újpest FC 13 3 2 8 45-64 11 12. PTE-ÁOK 12 3 2 7 52-85 11 13. Garvittax 11 2 2 7 50-81 8 14. Inter CDF SE 11 0 0 11 32-71 0 15. Újpesti TE 10 0 0 10 23-96 0 Nemzetközi verseny A idei év utolsó napjaiban, alkalmazkodva az iskola téli tanítási szünethez, december 27-e és december 30-a között Egerben rendezik meg a II. Bódi Tamás nemzetközi értékszámszerző és ifjúsági sakkversenyt. A verseny elsődleges célja, hogy megemlékezzenek Nógrád és Heves megye fiatalon elhunyt elnökéről, a két megye kiemelkedő sportági szervezőjéről, sakkpedagógusáról, Bódi Tamásról, másodsorban pedig a verseny a részvevők számára a FIDE értékszám szerzését is biztosítani fogja. A rangos sportesemény helyszíne az Agria Park Bevásárló és Szórakoztató Központ, Vásártér Terem lesz. A rendezők, az Andornaktálya SE, az Egri SZSE és Bódi Tamás testvérei, Paál Attila versenyigazgatóval karöltve idén két csoportban: „A” 2000-ben és utána születettek, valamint „B” nemzetközi nyílt értékszámszerző, bonyolítják le a 7 fordulós egyéni svájci rendszer, számítógépes párosítás Swiss Manager program segítségével. A verseny két fődíját, egy-egy értékes tabletet a Bódi család ajánlotta fel a további díjak és különdíjak a helyszínen kerülnek ismertetésre. A sakkversenyre december 24-ig, az atpaal@gmafi.com email címen lehet nevezni. Morata hosszabbított '"(.ÁtiDAftűöÁsv Alvaro Morata csütörtökön egy évvel meghosszabbította szerződését a Juventus labdarúgócsapatával, amelyhez így 2020 nyaráig köti a megállapodás. A 23 éves támadó két éve érkezett a torinói klubhoz, amellyel azóta Olaszországban mindent megnyert: bajnokságot, kupát és szuperkupát. Morata 65 mérkőzésen 18-szor volt eredményes, és játszott idén a Bajnokok Ligája-döntőben is, amelyben a Juventus kikapott a Barcelonától. A szerződéshosszabbí- tás ellenére nem biztos, hogy Morata a Zebráknál marad, ugyanis előző gárdájának, a Real Madridnak opciós joga van, hogy 2016-ban 30, vagy 2017-ben 35 millió euróért visszavásárolja őt. Bajnokságok, eredmények, táblázatok LABDARÚGÁS Megyei E osztály, Nyugati csoport 13. forduló: A Dejtár SE - Patak SE mérkőzés 1-2-es állásnál a szünetben félbeszakadt. A versenybizottság döntése értelmében a 3 pontot, 3-0-s gólkülönbséggel a Patak kapta meg. Az őszi végeredmény 1. Szügy 14 14 0 0 58-12 42 2. Dejtár 14 10 1 3 36-17 31 3. Szendehely 14 9 2 3 54-20 29 4. Bércéi 14 9 0 5 48-21 27 5. Patak 14 8 3 3 43-15 27 6. Bánk 14 7 4 3 39-25 25 7. Rétság 14 6 4 4 37-18 22 8. Őrhalom 14 6 3 5 28-19 21 9. Romhány 14 6 1 7 34-47 19 10. Mohora 14 4 5 5 28-30 17 11. Roma SE V. 14 4 3 7 21-36 15 12. Nógrádsáp 14 3 3 8 20-44 12 13. Nézsa 14 2 2 10 21-74 7 14. Borsosberénv i 14 0 2 12 16-60 0 15. Nagyoroszi 14 0 1 13 10-55 0 Afeg/egyzés.-Borsosberénytől 2, míg a Nézsától és a Nagyoroszitól 1-1 pont levonva. Megyei ül. osztály, Keleti csoport, 7. forduló: Mátraszele SE - Egyházas SE 3-0 (játék nélkül). Az őszi végeredmény 1. Felsőtold 9 8 1 0 39-8 25 2. Magyargéc 9 6 1 2 30-14 19 3. Tar 9 6 0 3 26-12 18 4. Buják 9 4 1 4 15-10 13 5. Egyházas 9 4 1 4 15-22 13 6. Ecseg 9 3 4 2 15-14 13 7. Mátraszele 9 3 3 3 14-14 12 8. Szurdokpüspöki 9 3 2 4 13-16 11 9. Z.-pélfalvai Ifjak 9 0 1 8 12-35 1 10. Építők KC 9 1 0 8 14-48 0 11. Mátraszőlős visszalépett 12. Kisbágyon visszalépett Megjegyzés: Építők KC-től 3 pont levonva. ' KÉZILABDA NB J/B, Keleti csoport, férfiak, 12. foniuló: ARAGO Törökszentmiklósi KE - Orosházi FKSE- LINAMARU23 25-24, Juhász' 99 Füzesabonyi SC - Törökszentmiklósi Székács 23-26, Nyíregyházi KC - Levendula Hotel FKSE-Algyő 27-27, VKK Nyírbátor - Balassagyarmati Kábel SE 25-23, Békés- Drén Kézilabda Club - KTE- Kisokos 29-23, CYEB Mizse KC - MOL-Pick Szeged U23 33-32, Orosházi FKSE-LINAMAR U23 - FTC KN KFT 20-24, ÓAMTJzdi KC - ARAGO Törökszentmiklósi KE 40-26. A bajnokság állása 1. Algyő 12 10 2 0 399-316 22 2. Nyíregyháza 12 9 2 1 352-313 20 3. FTC KN 12 9 1 2 328-288 19 4. Ózdi KC 12 7 1 4 391-368 15 5. Békés-Drén 12 6 2 4 322-301 14 6. KTE-Kisokos 12 5 2 5 319-310 12 t 7. T.-szentmiklós Sz.12.5 2 5 303-317 12 8. Pick Szeged U2312 6 0 6 353-372 12 9. Nyírbátor 12 4 2 6 290-323 10 10. Mizse KC 12 4 1 7 357-361 9 11. Kábel SE 12 3 1 8 342-361 7 12.Füzesabony 12 3 0 9 326-366 6 13. T.-szentmiklós KE 12 3 0 9 288-336 6 14. Orosháza U23 12 1 2 9 318-356 4 Juniorok: Juhász' 99 Füzesabonyi SC - Törökszentmiklósi Székács 19-30, Nyíregyházi Sport- centrum - Levendula Hotel FKSE- Algyő 24-29, VKK Nyírbátor - Balassagyarmati Kábel SE 43-32, Békés-Drén Kézilabda Club - KTE-Kisokos 27-27, CYEB Mizse KC - MOL-Pick Szeged 30-33, ÓAM-Ózdi KC - ARAGO Törökszentmiklósi KE 43-25. A bajnokság állása 1. Algyő 11 9 0 2 390-301 18 2. Nyíregyháza 11 8 1 2 355-249 17 3. Pick Szeged 11 8 1 2 372-281 17 4. Ózdi KC 11 8 0 3 425-322 16 5.FTC-D. 11 7 1 3 405-249 15 6. KTE-Kisokos 11 7 1 3 392-263 15 7. Békés-Drén 11 7 1 3 344-269 15 8. Mizse KC 11 4 2 5 326-326 10 9. Nyírbátor 11 4 1 6 341-379 9 10. Kábel SE 12 3 0 9 335-471 6 11. T.-szentmiklós Sz.111 0 10 231-402 2 12. T.-szentmiklós KE 111 0 10 239-425 2 13.Füzesabony 11 1 0 10 214-432 2 Pest megyei bajnokság, B- csoport, nők: Aranyszarvas SE - Sülysápi KSK 54-26, KyoNewaza Újhartyán VSE - Salgótarjáni Strandépítők 18-26. A bajnokság állása 1. Strandépítők 8 7 0 1 257-172 14 2. Aranyszarvas 9 7 0 2 295-216 14 3. Verőce 8 6 1 1 241-187 13 4. Kóka KSK 7 5 0 2 210-181 10 5. Újhartyán 8 3 0 5 151-179 6 6. Mogyoród 9 2 1 6 228-242 5 7. Sülysáp 8107 192-300 2 8. Albertra 7007 131-228 0 9. DUSE törölve Juniorok: Sülysápi KSK - Madách DSE 32-30, Érd IV. 2001 - Salgótarjáni Strandépítők 14-26, XVI. kerületi KMSE - DUSE 38-26, Domony KSE - Mogyoródi KSK 22-12. A bajnokság állása 1. Strandépítők 11 11 0 0 412-184 22 2. Kántor A. 10 9 0 1 338-195 18 3. XVI. Kerület 10 8 0 2 326-240 16 4. Kóka KSK 9 7 0 2 285-226 14 5. Madách DSE 11 6 0 5 335-312 12 6. Érd IV. 2001 11 5 0 6 258-275 10 7. DUSE 11 4 0 7 296-374 8 8. Sülysáp 10 3 0 7 317-346 6 9. Albertra 10 1 1 8 211-287 3 10. Domony KSE 10 1 1 8 181-272 3 11. Mogyoród 11 1 0 10 187-435 2 12. Postás SE törölve