Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-12 / 288. szám
„Fogsz-e meg emlekezm rem^ ■» „... ha elmegyek napok, évek után?” - tette fel a kérdést Ravasz István a „nak... nek” című versében valamikor az ötvenes évek közepén, mit sem sejtve - vagy talán igen? - hogy nagyon hamar - alig túl a május 6-i, tizennyolcadik születésnapján - távozik majd az élők sorából. Sajnálatos módon - megannyi sorstársával egyetemben - Ő is az eléggé el nem ítélhető 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz, az esztelen vérontás egyik áldozata lett Értelmetlen halála gyógyíthatatlan sebet ejtett szülei, családtagjai, barátai lelkében. Bár eminens diákként érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban s kezdte el egyetemi tanulmányait Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, azt csak kevesen tudták róla, hogy ígéretes, nívós verseket is írt Az pedig csak évtizedekkel később, 1999-ben, kötetének első megjelenésekor derült ki, hogy figyelemre érdemes Urai örökséget hagyott hátra s tragikusan korai elhunytával költőtehetséget is vesztett az utókor, a magyar irodalom. Alma matere, a Madách Imre Gimnázium 2001-ben döntött úgy, hogy tiszteletére - együttműködve a Madách-hagyomány Ápoló Egyesülettel - versmondó versenyt hirdet középiskolai tanulók részére. S miután az emlékőrző elhatározásból tradíció született, az idei december 8-án immár tizenötödik alkalommal álltak pódiumra a Ravasz István nevével fémjelzett versenyen a különböző középfokú intézmények versbarát diákjai. Őket és a vendégeket Szluka Pálné, a Madách Imre Gimnázium igazgatója köszöntötte, majd Székyné dr. SztrémiMelin- da, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) salgótarjáni tankerületének vezetője nyitotta meg az ünnepi rendezvényt. Utalt a verseny mottójának is tekinthető „A költő él...” gondolat igazságára. Életkorát tekintve - hetvenhét éves lenne - Ravasz István is itt lehetne a fiatalok körében és beszélgethetne velük a költészetről, irodalomról. De sajnos csak az a vágya teljesülhet - amelyet minden költő szeretne elérni - hogy ifjú szívekben éljen tovább. A mai generációknak kell igenlő választ adniuk azokra a kérdésekre, hogy van-e értelme verset írni, olvasni, mondani. Székyné dr. Sztrémi Melinda az kívánta a versmondóknak, hogy saját személyiségükön, leikükön átszűrve jelenítsék meg a toliforgatók szándékát, mondandóját. A már egyetemista, fogorvosnak tanuló Mester Ádám, az előző versenyek rendszeres résztvevője, a tavalyi győztes ezúttal már a zsűriben foglalt helyet és mondta el Ravasz István „Gondolat” című versét Ezt követték az idei megmérettetésre benevezettek: először az úgymond szabadon választott művek - József Attila, Márai Sándor, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc és mások írásai - hangzottak el majd Ravasz István „Egy voltam eddig...” illetve a „Ma egyedül vagyok...” című versének egyikét tolmácsolták a szereplők. A bírálóbizottság döntése szerint a verseny győztese Turcsányi Ágoston (Bolyai János Gimnázium) lett, aki a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület díjában részesült. Szintén övé lett a Ravasz család különdíja is. A második helyen végzett Bucsok Kristóf (Madách Imre Gimnázium) és a harmadik Szele Kitti (Bolyai) egyaránt a Madách gimnázium díját kapta. Bucsok Kristófnak - mint a legjobb madáchosnak - nyújtották át Pauman Mária volt igazgató különdíját A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum különdíját Berki Tibornak (Táncsics Mihály Köz- gazdasági Szakközépiskola), Rát- fai Emese Judit, előadóművész, a zsűri tagja különdíját Oláh Liliána (szintén Táncsics), a KLIK-ét Józsa Anna (Bolyai) kapta. A Szent László Lovagrend magyarországi tartományfőnöke, vitéz Bozó József a rend Deák Ferenc-plakettet Bucsok Kristófnak, az Éötvös-plaket- tet Szele Kittinek, a Kossuth-pla- kettet pedig Kazareczki Melittának (Madách) adományozta. Valamennyi versmondó a Magyar Lapkiadók Egyesülete jóvoltából kapott egy műfordítás-antológiát és ugyancsak megkapta a frissiben, erre a napra, erre az ünnepélyes alkalomra megjelent „Fogsz-e még emlékezni rám...” című Ravasz-kötetet, amely immár a harmadik kiadása a költő összes versének. Ezt a kiadványt a Nógrád Megyei Hírlap jelentette meg egy sorozat első köteteként. A főszerkesztő, Fenyvesi Gábor a könyv bemutatóján elmondta: tavaly ilyenkor merült fel, hogy - miután az első két kiadás, a már említett 1999-es, a Bagolyvár Kiadó általi és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum révén napvilágra került 2009-es - szinte már teljes mértékben hozzáférhetetlen - a 2015. évi, tizenötödik versmondó versenyre jó lenne egy újabb kiadást tető alá hozni. E szép feladatot a megyei lap vállalta magára és teljesítette is a Polar Stúdió nyomdai közreműködésével. Az új változatot - csakúgy mint a másodikat - dr. Ravasz István hadtörténész- muzeológus, honvéd alezredes, a költő unokaöccse és jogutóda szerkesztette és írta az utószót. A szövegeket az eredetivel egybevetette és a költő életrajzát tanulmányban foglalt össze Rátfai Emese Judit. Mindketten arról beszéltek a bemutatón, hogy milyen nagy felelősséggel és egyszersmind örömmel járt Ravasz István verseit újra nyilvánosság elé tárni. Ráadásul az előző kötetek tartalma két, az előző kiadások óta előkerül verssel is gazdagodott. Szóltak arról is, hogy miféle nehézségekkel kellett megküzdeniük a szerkesztés, a tördelés, a ti- pografizálás során. Az új kötethez dr. Csongrády Béla, a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület elnöke írt előszót, de helyet kapott az előző kiadásokhoz írott két előszó is Herold László irodalomtanár, Ravasz István osztályfőnöke és dr. Holló József Ferenc múzeumi főigazgató tollából. Újdonságként - és a kötet sajátos értékeként - említették, hogy több verset is saját rajzaikkal, a bennük kiváltott érzelmekkel, gondolatokkal illusztráltak a Madách Imre Gimnázium jelenlegi diákjai, Kele Szabó Ágnes tanárnő tanítványai. A rendezvényen Szluka Pálné igazgató mondott zárszót, megköszönvén mindenki - kivált Radnai Zsuzsanna tanárnő - munkáját - aki hozzájárult a Ravasz István szellemi örökségéhez méltó megemlékezéshez. A kegyeleti program a temetőben a költő sírjának megkoszorúzásával fejeződött be. Ott a tradícióknak megfelelően a győztes Turcsányi Ágoston újra elmondta Ravasz István „Egy voltam eddig” című versét A versenyzők jobban megismerték a mártírköltőt és egymás szereplésének élményével is gazdagodtak A 15. alkalommal megrendezett Ravasz István-versmondó versenyt Székyné dr. Sztrémi Melinda, KUK tankerületi vezetője nyitotta meg Névsorolvasás (5): Erki Gabriella Nem kell messzire visszalapozni a naptárban Erki Gabriella életútjának áttekintéséhez. Hiszen a Zenthe Ferenc Színház színésznője mindössze huszonkét esztendős: 1993. július 21-én született Salgótarjánban. Az azóta megszűnt - a kórházzal szembeni - Napsugár Óvodában készül fel az iskolai évekre. Úgy emlékszik, hogy már akkoriban is sokszor a gondolataiba mélyedt, egészen kiskora óta érdekli: milyen is ez a világ, amelyben neki is élni adatik. Érdekes, hogy emellett az akrobatika volt az, amire felfigyelt és amit szívesen csinált volna. A napjainkra szintén megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulója volt. Magyar irodalomból és angol nyelvből különösen jónak bizonyult, nem véletlen, hogy gyakran nevezték be versmondó illetve angol nyelvi versenyekre, amelyeken rendre eredményesen szerepelt. A „színészkedést” hatodikosként, tizenkét éves korában kezdte a KiViSzI- ben. Emlékezete szerint az első darab, amiben játszott Karinthy Frigyes vígjátéka, a Madách Imre nyomán írott „Az emberke tragédiája” volt, amelyben Luci Ferkót személyesített meg. Mintegy másfél-két év után került a Hajdú Györgyi vezette Impro Színpadhoz, ahol nagyon szép négy évet töltött el. Egyrészt sokat tanult a csoportvezetőtől, másrészt megismerte az igazi csapatmunka szépségeit. Részt vett - többek között a Lear király, a Kalocsa és a Kaukázusi krétakör előadásában. Időközben önmaga számára is meglepetésként nem gimnáziumba, hanem a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskolába jelentkezett ügyvitel szakra. Úgy érezte, hogy az ott tanult praktikus ismereteket jól lehet majd hasznosítani a mindennapi élet során. Ehhez képest ugyancsak váratlannak bizonyult az a döntése is, hogy 2010-ben és ’U-ben Alapi Istvánhoz, az Edda Művek legendás, salgótarjáni származású gitárosához járt tanulni. A szűk két év során szakmailag és főként emberileg kapott sokat Alapi Istvántól, s bár kiderült, hogy mégsem a zene ő igazi világa, nem bánta meg, hogy belebocsátkozott ebbe a „kalandba”. 2012-ben érettségizett s akkora már egyértelművé vált az elhatározása, hogy a színművészet területén képzeli el a jövőjét. Jelentkezett az egyetemre is - ahová abban az évben szinte csak fiúkat vettek fel - a Goór Nagy Mária - aki a művészi beszédet tanítja - nevével fémjelzett színitanodában azonban évveszteség nélkül elkezdhette tanulmányait. Gieler Csaba színész, rendező volt az osztályfőnöke, akinek nagyon sokat köszönhet. Szenvedélyes alkatú személyiség, aki addig nem nyugszik, amíg a legjobbat ki nem hozza növendékeiből. A tanári karból ugyancsak szívesen emlékszik Bozsó Péterre, a kitűnő szinkronszínészre, a „Jóban-rosszban” tévésorozat egyik főszereplőjére, aki mindig átsegítette a lelki hullámvölgyeken. Kedvenc tanárai közé tartozott Végh Péter is, aki rövid alatt képes volt a dolgok legmélyére ásni, de feltétlenül említést érdemel a filmes mesterséget oktató Gulyás Buda, az „egyszemélyes stáb” is. Az első két évfolyamon fél évenként, a harmadikon pedig havonta rendezett vizsgaelőadások közül néhány különösen emlékezetesnek bizonyult Erki Gabriella számára. Álmai színműveinek egyike Arthur Miller „A salemi boszorkányok” című drámája, amelyben sikerült fellépnie. Az összetett jellemű Abigail Willimas - aki mélységes gyűlöletre képes, hogy hozzáférkőzhessen szerelméhez - szerepét bízták rá. Játszott a „Chioggai csetepatédban és bemutattak egy Shakespeare összeállítást is: a „Vízkereszt, vagy amit akartok”-ban Violát, az „Ahogy tetszik”-ben az udvari bolondot formálta meg. Ez az egyveleg azért volt jó, mert r ) rmm j j \~ me«: oY-m abban volt akrobatika, tánc, ének, zene is. Ekkor dolgozott együtt Gyöngyösi Tamás koreográfus mozgástanárral, aki - bármily furcsa - gondolkodni tanította meg és arra is rá-' vezette, hogy minden mozdulatnak lé-^ lektana van. Ugyancsak nagy élményként maradt meg számára a 'búcsúelőadás Szo-‘ ' phoklész „Antígoné’-ja, amelyben a tragikus sorsú címszereplőt formálhatta meg. A szakmai vizsga után a szóbeli következett, majd a diplomaosztás ez év nyarán. A frissen végzett színésznő nyitott volt minden megoldásra, számos helyre küldte el önéletrajzát, de a színházak manapság inkább eltanácsolnak, mint felvesznek embereket. Szülei szerették volna magukhoz közel tudni leányukat, s miután sikerült találkozni, beszélgetni Susán Ferenc rendezővel, igent mondott a Zenthe Ferenc Színház ajánlatára. Mivel az új évad műsorterve és szereposztása akkor már kész volt, Erki Gabriella egyelőre két mesejátékban lépett és lép színpadra szülővárosában. Már bemutatták Páskándi Géza népmese! ihletésű, a „Furfangos Péter, avagy az egér farkincája” című darabját. Ebben az az izgalmas, hogy - gyors öltözéssel - két eltérő karakterű szerepet is játszik: a fogadósnét és az udvarmestert. Most kezdik el próbálni Schwajda György „Nincs többé iskola” című kedves meséjét. Mindkét előadást Molnár Ernő rendezte illetve rendezi. Erki Gabriella úgy érzi, hogy a Jóistentől kapott most időt arra, hogy összegezze eddigi életét és elgondolkozzon azon, hogy miként halad majd tovább. Kedvence az abszurd, a fekete humor, a színházak közül pedig az Örkény áll hozzá nagyon közel. Több példaképe is van a társulatban, akik útját szeretné követni. Ugyancsak gyakran eszébe jut Berencsi Attila (BeriAry) színész, zenész, festőművész, dal- szövegíró - akit saját léikéként szokott emlegetni... Csongrády Béla 1
