Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-11 / 287. szám

Szécsényfelfaiu. Többszöri igénylés után nem­rég elérkezett a várva várt pillanat a község pol­gárőr egyesületének életében, amikor a szerve­zet ünnepélyes keretek között átvehetett - a rend­őrség és a katasztrófavédelem jóvoltából - egy La­da Niva terepjárót. A jeles eseményen Keresztes Imre polgármester és a civil szervezet oszlopos tagjai mellett részt vett dr. Ludvai Dezső József rendőr alezredes, a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője, Tamás Gábor rendőr­kapitány-helyettes, Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Szabó Endre el­nökségi tag. A Kelecsényi Kornél által vezetett pol­gárőr egyesület a térségben a legfiatalabbak között tartható számon, hiszen 2011-ben alakult több he­lyi lakos kezdeményezésére. A civil szervezet azóta vesz részt folyamatosan a település életében, bizto­sítja a rendezvényeket, rendszeres járőrszolgálatot látnak el, sikerrel pályáztak térfigyelő kamerarend­szerre, így kiérdemelten vehették át az autót, amely nagy segítség lesz számukra a település külterület­ének felderítésekor is. Idén is megrendezték a községben a Borbála-napi koszorúzást és megemlé­kezést. Az eseményt a helyi bányász szakszervezet elnöke, Mészáros István nyitotta meg a Bányász Emlékháznál... Mátranovák. Köszöntötte a szép számban össze­gyűlt szakszervezeti tagokat, volt bányászokat, hozzátartozókat, illetve érdeklődőket. A megemlé­kezést a koszorúk elhelyezése követte, majd min­denki a Május 1. Művelődési Házba vonult, ahol Balogh Zoltán, a település plébánosa Szent Borbá­la életéről és kultuszáról szóló gondolataival állí­tott emléket a napnak. Ezt követően megvendé­gelték a jelenlévőket, a továbbiakban pedig Illés Jánosáé Bohács Mária harmonika játéka, illetve a Mátranováki Dalárda férfikara szórakoztatta a vendégeket. Az emlékezés mellett az ilyen alkal­makon nem utolsó szempont a helyi közösségek összefogása sem, hogy legyenek, akik tovább ápol­ják a községi bányász-hagyományokat. Torjákné Nyegota Alexandra Gyarmati a rabló NMH-iaformáció. vádat eméltek fegyveresen, jelen­tős értékre elkövetett rablás bűntette és más bűncselek­mények miatt egy 38 éves ba­lassagyarmati férfi ellen, aki az ügyészség szerint 2007 és 2014 novembere között 47 helyszínen hajtott végre több­ségükben fegyveres rabláso­kat Magyarországon - tájé­koztatta a fővárosi főügyész az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a vád­lott eredeti célja az volt, hogy a pénzt - amelyet elsősorban takarékszövetkezeti fiókok, gyógyszertárak és kisebb élelmiszerboltok kirablásá­val akart megszerezni - vál­lalkozásba fekteti be, de vé­gül családja megélhetését fe­dezte és a tartozásait fizette ki belőle. A férfi célpontjai főleg Bu­dapesten voltak, de a vád sze­rint szinte minden megye- székhelyen megfordult, így Debrecenben, Nyíregyházán, Veszprémben, Győrben, Ka­posváron, Kecskeméten, Sze­geden, Tatabányán, Pécsett, Egerben, Szolnokon és Mis­kolcon is. A rablás tervezett helyszí­nét eleinte várostérképek, internetes keresők segítsé­gével felmérte, majd terep­szemlét is tartott. Kezdetben a rablásokhoz egy - lőfegy­vernek nem minősülő - gu- milövedékes forgótáras pisz­tolyt használt, majd egy ki­lenc milliméteres éles lő­fegyverrel hajtotta végre cselekményeit. Utóbbit egy IX. kerületi bankfiók bizton­sági őrétől szerezte meg. A többéves bűncselek­mény-sorozatnak az vetett vé­get, hogy a miskolci takarék­szövetkezeti fiók kirablása­kor egy ügyfél lerántotta a vádlott fejéről a csuklyát, így a férfi arca felismerhetővé vált és a biztonsági kamerák rögzítették. i NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ifjúsági Garancia GINOP 5.2.1-14-2015-00001 ÉLJEN AZ IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM LEHETŐSÉGEIVEL, FOGLALKOZTASSON ÖN IS FIATAL MUNKAERŐT, AKÁR 100%-OS BÉRKÖLTSÉG-TÁMOGATÁSSAL! % A munkanélküli fiatalok számának Visszaszorítása érdekében a kormány megkezdte Ifjúsági Garancia Akciótervének megvalósítását, a rendelkezésre álló uniós forrásokból pedig az ország hat konvergencia régiójában indította el az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében zajló Ifjúsági Garancia (GINOP 5.2.1-14-2015-00001) programot. A kiemelt munkaerő-piaci program a Nemzetgazdasági Minisztérium és a megyei kormányhivatalok konzorciumában valósul meg, s Nógrád megyei részprojektjének célja legalább 1 630, az ifjúsági Garancia Rendszerbe belépő 25 év alatti fiatal munkába állásának vagy elhelyezkedést segítő képzésének támogatása. A program 1,62 milliárd Ft-os megyei forrásából a nógrádi munkáltatók jelenleg már több mint négyszáz fiatalt foglalkoztatnak, s 2017 végéig további mintegy hatszáz fiatal munkába állásának támogatását tervezzük. Éljen Ön is a lehetőséggeif A támogatást az álláskereső fiatal lakóhelye (vagy tartózkodási elme) szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán leadott kérelem alapján nyújtjuk annak a munkáltatónak, amely az Ifjúsági Garancia Rendszer résztvevőjének munkaviszony keretében, teljes vagy legalább napi négyórás részmunkaidőben történő foglalkoztatását vállalja. A kérelmezők között előnyben részesülnek azok, akik tartósan munkanélküli (több mint hat hónapja regisztrált) fiatalt alkalmaznának. BÉRJELLEGŰ TÁMOGATÁSI KONSTRUKCIÓINK: De minimis támogatásként a munkavállaló bérének és szociális hozzájárulási adójának folyósítása igényelhető az alábbi három bérköltség-támogatási konstrukció valamelyikében. Lehetőséget kínálunk 90 napos, továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel nem járó, 100%-os bérköltség-támogatás igénylésére. *• Alacsony iskolai végzettségű fiatalok foglalkoztatósához legfeljebb tíz hónapos, 100%-os támogatás-folyósítással nyújtunk segítséget, amennyiben a munkaadó vállalja a fiatal továbbfoglalkoztatását a támogatott időszak felével megegyező - azaz legfeljebb öt hónapos - időtartamra. Nem alacsony iskolázottságú munkavállalók bérköltségeinek 100%-át legfeljebb hat hónapig támogatjuk, ha a folyósítási időszakot az annak felével megegyező - azaz legfeljebb három hónapos - továbbfoglalkoztatás követi. Nem de minimis bértámogatásként a munkáltatók a munkavállaló bérének és a szociális hozzájárulási adójának 70%-os támogatását kérhetik, legfeljebb nyolc hónapra, négy hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. A fiatalok támogatott foglalkoztatását a munkába járáshoz kapcsolódó utazási költségek 100%-ának átvállalásával is segíteni tudjuk, amennyiben ennek jogszabályi feltételei fennállnak. A támogatások igénybevételével egyidejűleg az adókedvezményekre való jogosultságok is érvényesíthetők (pl. Munkahelyvédelmi Akcióterv keretein belül nyújtott adókedvezmény, Rehabilitációs kártya), de a nyújtható támogatás kiszámításánál mindig a munkáltató által ténylegesen megfizetett összeget kell alapul venni. FRISSEN SZAKMÁT SZERZETT FIATALOK A NÓGRÁDI MUNKAERŐ-PIACON! A program forrásából finanszírozott képzések köre, száma folyamatosan bővül. Az elmúlt hónapokban huszonkét tanfolyam - szakképesítést adó, hatósági és nyelvi - indult el a megyében, és tizenkét féle szakképesítés megszerzésére kaptak esélyt a jelentkező fiatalok. Mintegy 120-an szereztek eddig OKJ-s vagy hatósági bizonyítványt, s állnak készen arra, hogy új szakmájukban kipróbálhassák magukat. Befejezett OKJ-s és hatósági tanfolyamok megnevezése Résztvevők száma járásonként C kategóriás gépjárművezetői jogosítvány + Tehergépkocsi-vezetői alapképesítós Salgótarján - 6 fő; Rétság - 5 fő Gyermek- és ifjúsági felügyelő Balassagyarmat -12 fő; Szécsény - 1 fő; Rétság - 3 fő Parkgondozó Salgótarján - 2 fő; Szécsény - 14 fő Raktáros + Targoncavezető + Gépkezelői jogosítvány vezetőüléses és gyalogkíséretű targoncára Salgótarján - 6 fő; Balassagyarmat - 5 fő; Pásztó - 1 fő; Bátonyterenye - 8 fő; Rétság - 9 fő Targoncavezető + Gépkezelői jogosítvány vezetőüléses és gyalogkíséretű targoncára Salgótarján - 7 fő; Szécsény - 5 fő; Bátonyterenye - 4 fő Virágkötő Salgótarján - 7 fő; Pásztó - 7 fő; Bátonyterenye - 2 fő Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő + Minősített hegesztő Salgótarján - 11 fő; Pásztó - 1 fő; Szécsény - 1 fő; Bátonyterenye 3 fő A támogatások igénylésének további feltételeiről és módjáról a Nógrád Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak foglalkoztatási osztályain készséggel adnak önnek bővebb felvilágosítást. Salgótarjáni Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 3100 Salgótarján, Fürdő út. 3. - 32/316-076; 32/416-127 Balassagyarmati Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. út 17. - 35/500-511 Pásztói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 11. - 32/460-056 Szécsényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 3170 Szécsény, Kossuth u. 23. - 32/371-999 Bátonyterenyei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 3078 Bátonyterenye, Madách u. 6/b. - 32/350-267 Rétsági Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály - 2651 Rétság, Radnóti út 2. - 35/550-118 Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Foglalkoztatási Főosztály 3100 Salgótarján, Alkotmány út 11. Telefon: (32) 521-050. Fax: (32) 310-327. e-mail: A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, kezdeményezés keretében támogatásban részesül. honlap: i a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási Ötödikek lettek NMH-informádo. a Budapes- ü Gazdasági Főiskolán zajlott i lea napokban aiténzszíár or­szágos középiskolai pénz­ügyi-gazdasági verseny orszá­gos elődöntője, ahová a regio­nális döntők győztes csapatai kerültek be. Köztük volt az észak-magyarországi régióból a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakközépiskolájának csapa­ta - Adorján Ádám, Környei Roland, Susán Kitti és Takács Máté - is. A tarjám diákok - az idei megmérettetésre benevezett több mint ezer középiskolás csapat közül - a megyei és a regionális döntő első helyezé­se után az országos elődöntő­ben ötödikként végeztek. Fel­készítő tanáruk Várszegi Ber­nadett volt. A feladatok ered­ményes teljesítéséhez a ver­senyzőknek nemcsak pénz­ügyi és gazdasági ismeretek­kel kellett rendelkezniük, de szükségük volt általános mű­veltségre, gyakorlati készsé­gekre és csapatmunkára is. Házi feladatként két perces vi­deót kellett készíteniük egy, a környezetükben sikeresen működő vállalkozásról. A Táncsics Mihály szakkö­zépiskola tanulóinak az SWT- Wamsler Tűzhelygyár Kft.-re esett a választása. A cég je­lentős segítséget nyújtott szá­mukra a százhúsz éves siker- történet tanulságainak be­mutatásához. Rövid prezen­tációval is kellett készülniük egy-egy pénzügyi szempont­ból kiemelkedő történelmi személyiségről. A verseny során a csapa­toknak egy szövegben kellett felismerni és javítani a hibá­kat, továbbá összetartozó pénzügyi és gazdasági fogal­makat párosítani, ábrákat kommentálni és megadott té­mák alapján érvelni. Voltak emellett még például totó tí­pusú feladatok is. V* i f te

Next

/
Oldalképek
Tartalom