Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-01 / 278. szám

2015. DECEMBER 1., KEDD Gyászjelentés és részvétnyilvánítás Fájdalommal tudatjuk, hogy Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Önkormányzat 2002-2006 kö­zötti közgyűlésének elnöke emberséggel viselt súlyos be­tegség után, életének 53. esz­tendejében elhunyt. Nógrád Megye Önkormányzata egyko­ri elnökét Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával együtt közös halottjának tekin­ti, és együttesen osztozik a csa­lád, valamint a hozzátartozók gyászában. Skuczi Nándor Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Véradás iskolákban, s óvodában Balassagyarmat/Salgótarján. Az ipari iskolában tartják a de­cember 2-i, szerdai, balassa­gyarmati véradást, amelyre 8- tól 14 óráig várják'a résztvevő­ket. December 3-án, csütörtö­kön két salgótarjáni intéz­ményben lehet vért adni: a Bolyai János Gimnáziumban 9- tó'l 12 óráig, a Mackóvár óvodá­ban pedig 13-tól 16.30 óráig. Előadás a lelki tartalékokról Balassagyarmat a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ­ban rendezik meg az Örökség Kulturális Műhely előadás-soro­zat soron következő programját december elsején, kedden - az­az ma -18 órától. Vukics Ferenc, a Baranta Szövetség elnöke, egyetemi adjunktus „A magyar­ság lelki tartalékai” címmel tart előadást, amelyen szó lesz a nemzetről, ami az előadó szerint nem más, mint közös nyelven, közös műveltséggel, szeretettel és hittel a jövőre szövetséget kö­tött emberek nemzedékeken át­ívelő sorsközössége. A rendez­vény díjmentesen látogatható. Egyeztetések az egységesítésért NMHánformaciO. Közös szak­mai bejárást tartott a hat helyi vé­delmi bizottságnál a Nógrád Me­gyei Védelmi Bizottság titkársága és megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az ellenőrzéssel egybekötött bejárás célja az ese­ménykezelések eljárásrendjé­nek, valamint a hozzá tartozó do­kumentációknak az egységesíté­se volt A megbeszélés során a jövő évi felkészítések célszerűbb végrehajtása érdekében kezde­ményezték azok helyi szintű megtervezését, valamint a gya­korlati tapasztalatokra épülő na­pirendi pontok megfogalmazását annak érdekében, hogy a telepü­lések vezetői az eseménykezelé­seket, valamint az azt követő fel­adataikat készségszintű ismere­tek birtokában tudják ellátni. Nem csupán a magyar verset ünnepelték... A 45. Váci Mihály városi vers és prózamondó ver­senyt rendezték meg a közelmúltban Salgótar­jánban A Kohász Művelő­dési Központ Egyesület az idén elérkezett a 45. versünnepéhez, amely rendezvénysorozatukat 1970-ben, Váci Mihály halálának évében indították útjára. Zsúfolá­sig megtelt erre az alkalomra a Jó­zsef Attila Művelődési Központ klubja, ahol - a hagyományok­nak megfelelően - délelőtt az ál­talános iskolások, délután pedig a középiskolások mondhattak el egy szabadon választott magyar prózát vagy költeményt, majd egy Váci Mihály-verset. Az általános iskolákat négy, a középiskolákat pedig három di­ák képviselhette. A „görcsoldó” szerepkört ez alkalommal a Tril­la kamarakórus közreműködése töltötte be. A sors úgy hozta, hogy ez a rendezvény egybe esett egyesü­letük legfőbb támogatójának és segítőjének, az egykori üzemi és szakszervezeti intézményeket tömörítő Területi Művelődési In­tézmények Egyesületének (TEMI) 25. születésnapjával. Ezért - mint az egyesület elnöke, Gúüné Horváth Mária megnyitó­jában elmondta - most kétszere­pályához is. Többen közülük a he­lyi Zenthe Ferenc Színház tagjai lettek és büszkén vállalják a kö­zösséget azzal a legendás Petőfi Színjátszó Szakosztállyal is, amely A múlt kötelez - hangsúlyoz­ta Gálné Hor­váth Mária sen is ünnepeltek. A főszerep természetesen a kultúráé és az irodalomé maradt, de a köszönet és az emlékezés húrjait is meg­pendítették, hiszen volt mire és kikre emlékezniük. Az elmúlt négy és fél évtized alatt nagyon sok ifjú salgótarjáni tehetség állt már e versmondó ver­senyek színpadán és fejlődött to­vább, utat találva a felnőtt irodal­mi társulatokhoz, sőt a művészeti az egykori Acélgyári Kultúrház- ban működött.- A múlt kötelez - hangsú­lyozta a 137 éves egyesület elnö­ke: - Nem csak azért, mert ez a civil szervezet Salgótarján kultu­rális gyökereit jelenti, hanem mert jelentős hagyományokat őriz, működtet és népszerűsít még ma is. Alapító tagként köszönetüket fejezték ki legfőbb segítőjüknek, a 25 éves TEMl-nek, a versenyt rendszeresen támogató salgótar­jáni önkormányzatnak, vala­mint a díjátadáson résztvevő Hu­szár Máté képviselőnek és a ren­dezvénynek helyet adó József At­tila Művelődési Központnak. A zsűri döntése értelmében - amelynek tagjai a Zenthe Ferenc Színház képviseletében Sándor Zoltán művészeti vezető, Patakiné Kerner Edit stúdióveze­tő és Susán Ferenc főrendező vol­tak - a verseny vándorserlegét a Gagarin iskola és a Bolyai gim­názium nyerte el. Egyéni helyezésben az általá­nos iskolásoknál első lett Römer Dávid (Kodály iskola), második Fekete Zsombor és Csikós Máté (mindketten Gagarin iskola), Rózsik Fanni (Kodály iskola) pe­dig a harmadik helyen végzett. A középiskolások közül Turcsányi Ágoston (Zenthe Ferenc Stúdió) zárt az élen. Őt Agócs Dániel (Bo­lyai Gimnázium) és Takaró Pé­ter (Madách Gimnázium) követ­te, a képzeletbeli dobogó harma­dik fokára pedig Berki Tibor (köz- gazdasági technikum) és Bucsok Kristóf (Madách gimnázium) lép­hetett fel. (ghm) ovább folytatják az aláírásgyűjtést Hetek óta gyűjtí az aláírásokat a Fidesz-KDNP a kötelező betelepítési kvóta ellen. Kelet-Nógrádban több ezren támogat­ták aláírásaikkal azt a kezdeményezést, miszerint Magyarországnak nincs szüksége olyan bevándorlók fogadására, akiket az Európai Unió hazánkra szeretne kényszeríteni. A vasárnapi brüsszeli EU-török csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatnak ugyan nem része a migránsok uniós tagországok közötti kötelező szétosztása, ennek ellenére a megyében is tovább gyűjtik az aláírásokat a meghatározott ütemtervben. így még azok is nevüket adhatják a petícióhoz, akik eddig nem éltek a lehetőséggel, de egyetértenek a kormánypárti elkép­zeléssel. Salgótarjánban a belvárosban, illetve december elsején, kedden 14 órától Zagyvapálfalván, a Déryné úton, szerdán az Acélgyá­ri úton, csütörtökön pedig a vásártéri sakkozónál írhatják alá az íveket ugyanebben az időpontban. Gyertyagyújtás Pásztó. A múlt hét közepén még tavaszias időben díszítet­ték fel egy többméteres fenyő­koszorúval a Mikszáth Líceum Francia tagozata előtti csobo­gót a város közmunkásai. Ad­vent ünnepe azonban már - a térvilágító díszlámpák fénye - mellett sűrű havas eső kísére­tében vette kezdetét a zsúfolá­sig megtelt kis téren. A sebté­ben felállított sátrak egyiké­ben Zachar Béla plébános ele­venítette fel az úrjövetel törté­netét, a másiknál pedig a helyi Magyar Szentek Római Katoli­kus Óvoda és Általános Iskola 2-3. osztályos, ének-zene tago­zatos tanulói adtak műsort. Az első adventi gyertya meggyúj­tásának ünnepén jelen volt Dömsödi Gábor, Pásztó polgár- mestere és a képviselő-testület több tagja is. Cz.Z.J Jótékonysági bál Bátonyterenye. a n. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Álta­lános Iskola közössége javára idén is megrendezte hagyomá­nyos, jótékonysági bálját a Te­ret a Tehetségnek Alapítvány a város vendéglátó helyén. A nemrégiben tartott, jól sikerült rendezvényt magánszemélyek és cégek támogatták anyagi­akkal, illetve a tombola-sorso-. lásra felajánlott tárgyakkal. Fellobbant advent fénye ;:J Szépsény Több száz érdek­lődő jelenlétében lobbant fel az első gyertya lángja a város adventi koszorúján Szécsényben. Az Erkel Ferenc Vegyes Kar előadásában - Lévárdi Beáta karnagy - zenei kíséretében karácsonyi dalok csendültek fel. A Cseperedő óvoda gyerme­keinek műsorát követően Piusz atya, a szécsényi kolos­tor házfőnöke, a novíciusok magisztere, többek mondta: a tűz, még akkor is - ha az egy gyertya fénye - annak a szim­bóluma, hogy van élet. A fény túlmutat a sötétségen. Az ad­venti koszorú gyertyái arra irányítják a figyelmünket, hogy merjünk remélni abban az életben, amely bevilágít minden féle sötétséget.- Advent a készülődés ideje. Olyan elhatározás, hogy jó szív­vel érkezzünk meg karácsony ünnepére. A gyertya fénye rá­irányítja a figyelmünket arra, hogy vegyük észre, merjük ki­mondani, mi az igazán fontos. Az életünk irányításában nem a külső formaságok, a világpo­litika eseményei a legfontosab­bak. Sokkal inkább az, amit az adventi koszorú, a gyertya fé­nye is szimbolizál: az az élet, ami felé haladunk, ami több, mint a földi létünk - hangsú­lyozta Piusz atya. Stayer László, Szécsény pol­gármestere egy adventi verset mondott el, majd megköszönte a jelenlévőknek, hogy elvitték az ünnepségre a szívük, az ottho­nuk szeretetét, melegét Hang­súlyozta, a szeretet az, amiből ha adunk, több marad nekünk. A város első embere a fele­sége és két gyermeke körében gyújtotta meg az adventi ko­szorún az első gyertyát. A Ke­resztény Értelmiségiek Szövet­sége helyi csoportja zsíros ke­nyérrel és meleg teával kínál­ta az embereket. Sz.F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom