Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-06 / 257. szám
Újabb hatszáz jegy vár gazdára NORVÉG-MAGYAR. Újabb 600 jegyet lehet megvásárolni a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező jövő vasárnapi visszavágójára. A Groupama Arénában 20.45 órakor kezdődő mérkőzésen telt ház lesz. Az MLSZ szerdai közleménye szerint - a biztonsági tényezőket maximálisan figyelembe véve - az illetékesek úgy döntöttek, hogy nem tartanak fenn ütközőszektort a hazai és a vendégszurkolók között, és az így felszabaduló helyekre is válthatnak belépőket az érdeklődők. Mindez azt jelenti, hogy a D4 szektorba szóló mintegy 600 jegy került piacra, ezeket a korábbi csatornákon - a meccsjegy.mlsz.hu oldalon és a Ticket Express hálózatában - lehet megvásárolni, 3500 forintos egységáron. A jelenleg megvásárolható mennyiségen fölül lehetnek még szabad jegyek a mérkőzésre: „amint a D4 szektor jegyei elfogynak, elérhetővé válnak a stadion korlátozott látású helyeire szóló belépők is” - írja az MLSZ honlapja. A párharc első mérkőzését jövő csütörtökön, szintén 20.45-től rendezik, Oslóban. Kedvező helyzetben birkózó csb. A házigazda ESMTK mindkét ellenfelét legyőzte a birkózó csapatbajno- ki-döntő első körében, az oda- vágó-mérkőzések sórán a pesterzsébeti Kruj Iván Sport- csarnokban. Az első szerdai fordulóban a Csepeli BC 22-10-re legyőzte a Vasast, amely ezt követően a házigazdától is kikapott 29- 1-re. A záró mérkőzésen az ESMTK nagy csatában 16-14-re diadalmaskodott a Csepel felett. Az ESMTK így kedvező helyzetben várhatja a visszavágó mérkőzéseket, amelyeket két hét múlva a Nemzeti Sport- csarnokban rendeznek. Menesztették labdarúgás. Menesztették Chris Ramsey vezetőedzőt a Tőzsér Dánielt is foglalkoztató, angol másodosztályú Queens Park Rangers labdarúgócsapatától. A magyar válogatott keretéből a jövő heti, Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtt kimaradt középpályás idén nyáron igazolt a londoniakhoz, akik tavasszal sereghajtóként estek ki a Premier League-ből, s az eredeti célkitűzés szerint a jelenlegi idény végén szeretnének feljutni a Championshipből. Chris Ramsey vezetőedzőnek a klub közleménye szerint a gyenge szereplés miatt kellett távoznia, együttese ugyanis 15 fordulót követően csupán a 13. helyen áll a 24 csapatos ligában. Az 53 esztendős tréner májusban hároméves szerződést írt alá. A korábbi angol válogatott játékos, a QPR sportigazgatójaként dolgozó Les Ferdinand nem hárította Ramseyre a felelősséget. A klub honlapjának adott nyilatkozatában emlékeztetett rá, hogy a nyári szünetben eladták néhány kulcsjátékosukat, ami meglátszott az eddig teljesítményükön. A menesztett edző helyett ideiglenesen a skót Rangers korábbi trénere, Neil Warnock irányítja a csapatot. ügyes fiatalokat vendégelnek KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 4. forduló A harmadik vonalbeli BLF Palota elleni Hepp Kupa párharcból játék nélkül továbblépő Konecranes-Salgótarjáni KSE (5., 2-1) az NB I/B-s pontvadászat hét végi, negyedik fordulójában a tehetséges fiatalokból álló Kecskeméti TE-Duna Aszfalt II. (7., 1-2) együttesét látja vendégül. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban pénteken este hét órakor kezdődő összecsapás esélyeit Dániel Tamás klubmenedzser segítségével latolgattuk.- Az elmúlt hét végén meglehetősen furcsa körülmények között biztosították helyüket a Hepp Kupa legjobb tizenhat csapata között.- Erről sokat nem tudok mondani, hisz’ orvos hiányában hivatalosan nem játszottuk le a múlt pénteki kupameccset, így 20-0- al jutottunk a következő körbe. Edzőmeccset játszottunk, amiben sok köszönet nem volt, mert abszolút motiválatlanul kezelte a csapat ezt az összecsapást. Úgy gondolom, hogy ezzel már nem is foglalkozom, de a pénteki bajnoki előtt egy-két dolgot azért el fogok mondani a játékosoknak. Már csak azért is, mert ha tényleg bajnoki terveink vannak, akkor valóban nem fér bele több botlás az alapszakasz december végéig tartó részében. Tehát bajnokin hatból hatot kell még nyernünk 2015-ben, illetve visz- szatérve a kupasorozatra, ott a következő feladat a legjobb nyolc közé kerülés lesz.- Amit, a minap nyilvánosságra hozott sorsolás alapján, egy, az eddigiektől lényegesen komolyabb játékerőt képviselő rivális ellen vívhatnak majd ki.- Nyolcaddöntős ellenfelünk az Óbudai Kaszások NB I/B-s csapata lesz, aminek kifejezetten örülünk, hisz’ két olyan régi játékosunkkal is találkozhatunk, akiket mindig szívesen látunk Salgótarjánban. Biztos vagyok abban, hogy Gorszkij Jaroszlav és Sebők Tamás jelenléte üde színfolt lesz ezen a mérkőzésen, aminek súlyát az is növeli, hogy ezzel a november 21-i találkozóval emlékezünk majd a salgótarjáni kosárlabdázás három éve elhunyt legnagyobb alakjára, juhász Bélára. Ezen kívül itt szeretnénk egy kis meglepetéssel kedveskedni az utóbbi időszak néhány igazán meghatározó játékosának is, de a későbbiekben természetesen erről még bővebb információt közlünk.- A hétvégi bajnoki fordulóban az élvonalbeli KTE második csapatával találkoznak. Mit vár a péntek esti összecsapástól?- Csak magamat tudom ismételni, miszerint kizárólag a győzelem az elfogadható számunkra, annak ellenére, hogy egy ügyes fiatal társaságot látunk majd vendégül. Ráadásul a kecskemétiek több játékosa az első osztályú csapatuk keretében is szerepel, így mind játéktudásban, mind fizikailag bőven megütik az NB I/B színvonalát. Rájuk külön kell majd figyelnünk, de a mérkőzést úgy tudjuk simán hozni, hogyha a jobbik énünket mutatjuk és csapatként, magas fordulaton tudjuk végigdarálni a negyven percet. Ehhez az kell, hogy minden játékos azonosuljon a feladattal és motiváltán, egymást segítve és buzdítva lépjen pályára. Mivel sérülés most nem nehezíti dolgunkat, ezért tizenkét bevethető játékosunk van, ami a mezőnyben egyedülálló, ezáltal a legnagyobb fegyverünk is. Nem gondolom, hogy bármi meglepetés érhetne minket ezen a találkozón, ezért reményeim szerint egy jó mérkőzést és látványos kosárlabdát láthat mindenki, aki megtisztel minket a pénteki ösz- szecsapáson. Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa. Nem közölt eredmények a 3. fordulóból: BLF Palota - Konecranes- Salgótarjáni KSE 0-20 (játék nélkül), Siófoki Kosársuli - Bajai Bácska FKE 68-101, MAFC Martos - Burattino Egyesüle/BC Csepel 71-61, Közgáz/B - Vasas Akadémia 62-81, Miskolci EAFC - Debreceni EAC 62-92. A nyolcaddöntő párosítása: Konecranes-Salgótarjáni KSE - Óbudai Kaszások (november 21., szombat, 18 óra), EKF-Eger-KOK SE - Debreceni EAC, Vásárhelyi Kosársuli - Bajai Bácska FKE, Békési SZSK - Metal-Work Bonyhádi KSE, Oroszlányi SE-Lions - MTK Törökbálint, BKG DSE Szigetszentmiklós - Budapesti Honvéd SE, Tehetséges Fiatalok- Budapest - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, MAFC Martos - Vasas Akadémia. H. P. Megerősítették a posztján LABDARÚGÓ MS I. A vártnál gyengébb eredmények ellenére, megerősítette posztján Bekő Balázs vezetőedzőt a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK többségi tulajdonosa és vezetése.- A sajtóban megjelent találgatásokra reagálva egyértelműen leszögezzük: a DVTK vezetőedzője változatlanul Bekő Balázs, akinek a munkája kapcsán a klub bizalma továbbra is él, annak ellenére, hogy az eredmények egyelőre elmaradnak az elvárásoktól- áll a klub csütörtöki közleményében. A Diósgyőr 14 forduló után - 4 győze- 3 döntetlennel és 7 vereséggel - csupán a 9. helyen áll az OTP Bank Ligában, ráadásul a Magyar Kupából kiesett, miután a 3. fordulóban kikapott az NB III-as Kozármisleny otthonában. A klubvezetők szerint pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a magyar válogatott Európa-bajnoki pótselejtezője miatti szünetet a DVTK szakmai stábja és játékosai a nyugodt felkészülésre fordítsák, ezért is tartották fontosnak leszögezni, hogy novemberben és decemberben mindenképpen a nyáron szerződtetett Bekő irányítja a DVTK-t. A közleményben kitérnek rá, hogy az évben még hátralévő öt bajnoki mérkőzés vonatkozásában a többségi tulajdonos és a klubvezetés markáns teljesítendő elvárásokat határozott meg a vezetőedző és a csapat felé, és amennyiben a csapat további szereplése indokolttá teszi az edzőváltást, úgy az esetleges szerződésbontásnak jogi és anyagi természetű akadályai sincsenek. Az elmúlt hetekben a sportsajtéban arról cikkeztek, hogy a klub volt játékosa, a spanyol Ferdando Fernández - aki jelenleg a spanyol harmadosztályú CD El Palo trénere - edzőként térhet vissza Diósgyőrbe. Felmerült még Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány, valamint a DVTK korábbi csapatkapitánya, az edzői teendőket megbízottként idén tavasszal öt fordulón keresztül ellátó Vitelki Zoltán neve is Bekő Balázs esetleges utódjaként. Benzemát vád alá helyezték labdarúgás. Vád alá helyezték csütörtökön Karim Benzemát, a Real Madrid labdarúgóját, akit szerdán vett őrizetbe a francia rendőrség a válogatottbeli csapattársát, Mathieu Valbuenát érintő zsarolási ügyben. A támadó őrizetben töltötte az éjszakát, majd csütörtökön megjelent a versailles-i bíróságon, ahol a bíró úgy döntött: további nyomozást rendel el ellene. Benzemát ezután szabadon engedték, de folyamatosan ellenőrzik, például nem kerülhet kapcsolatba az ügy áldozatával, illetve további szereplőivel. Amennyiben bűnösnek találják, öt év börtönt is kaphat. A futballista ügyvédje, Sylvain Cormier úgy fogalmazott: védence ártatlan, s a bíró sem mondta ki, hogy bűnös lenne, hanem gyanúsítottként kezeli. A nyomozás azt hivatott kideríteni, hogy Benzema milyen szerepet játszott az ügyben: lojális volt csapattársával, vagy a zsarolók cinkosaként lépett fel, amikor arról beszélt neki, hogy létezik egy intim videó, amelyen Valbuena felbukkan, s amelyet felhasználhatnak ellene. Egy, az ügy részleteit ismerő forrás szerint Benzema a válogatott clairefontaine-i edzőtáborozása idején, október 5-én tett említést a felvételről az Olympique Lyon labdarúgójának. Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt Ezt követően egyeztetés kezdődött közte és egy rendőr között, aki Valbuena bizalmasának adta ki magát. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki. A nyomozás során őrizetbe vettek négy személyt, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását néhány hete bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek. A gyanú szerint Benzemát a zsarolók - akik akkor még szabadlábon voltak - egy rokonán keresztül próbálták meg rávenni arra, hogy járjon közbe a zsarolásban. ' Benzema és Valbuena is válogatott, de Didier Deschamps szövetségi kapitány nem hívta be őket a Németország és Anglia elleni, november 13-án, illetve 17- én sorra kerülő barátságos meccsekre. A kapitány a nyomozás miatt egyszerre nem is hívhatta volna be a két játékost a keretbe, ugyanakkor Valbuena esetében a mellőzést azzal indokolta, hogy a futballista „nincs megfelelő pszichés állapotban.” I Madár Andráséknak jobbik énjükre lesz szükségük a gond nélküli sikerhez I Bekó Balázs