Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-30 / 277. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER ....................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................FOTÓK: GYURKÓ PÉTER Ki tüntetések a szlovák kultúra megismertetéséért (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. „Uram, áldd meg ezt a földet!” - hangzott fel az el­ső percekben a Magyarországi Szlovákok Himnusza, majd Faludi László, a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkor­mányzat elnöke köszöntötte szlovák nyelven a résztvevőket. Szintén szlovákul mondta el gondolatait Hollemé Racskó Er­zsébet, az Országos Szlovák Ön- kormányzat elnöke. Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlová­kok Egyesületének vezetője a Hugyecz Andrásné nevével fém­jelzett kitüntetés átadása előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a tizenegy éve alapított elismerést mindig olyan személyeknek adományozzák, akik a névadó nyomdokain haladva, kiemelke­dő, példaértékű munkájukkal kiérdemlik ezt. Ez alkalommal a szlovák kultúra, a hagyományok megismertetése, ápolása érdeké­ben kifejtett tevékenységéért a béri Kmety Mihályné és a salgó­tarjáni, arany diplomás fotómű­vész, Homoga József vette át az elismerést. Megemlékezéssel folytatódott az esemény: dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlo­vákok Szövetségének elnöke ma­gyarul és szlovákul is tolmácsol­ta gondolatait arról, hogy ki volt Eudovít Stúr, s milyen érdemei­vel vívta ki a megbecsülést. A XIX. századi szlovák történelem, a modern szlovák nemzet ki­emelkedő alakjáról van szó, szü­letésének 200. évfordulója alkal­mából az idei esztendőt Szlová­kiában Eudovít Stúr évének nyil­vánították. Ez alkalomból szá­mos tudományos konferenciát rendeztek, személyéről tanul­mánykötet, monográfia, színhá­zi előadás és múzeumi kiállítás készült. Magyarországon a Szlo­vák Intézetben szintén tanács­kozáson tisztelegtek emlékének.- Kossuth Lajossal együtt vett részt az országgyűlés munkájá­ban. Meggyőződése volt, hogy minden nemzetnek joga van a saját kultúrájához. Ne feledkez­zünk meg erről! - hangsúlyozta dr. Egyedné Baránek Ruzsenka. A nemzetiségi napon kiállítás­sal is felelevenítették Eudovít Stúr életének legfontosabb állo­másait. Szlovákok a szlovákok­nak címmel a PODPOL' ANEC néptáncegyüttes adott műsort az esten, amelyhez baráti találkozó és más, tartalmas program is kapcsolódott. Az Üvegcsarnok­ban megnézhették az érdeklő­dők azokat a régi, hímzett fej­kendőket is, amelyeket Galgagutáról, az ottani kiállítás­ról hoztak Salgótarjánba. Salgótarján. A várakozás ráhangol az ünnepre, ezt külö­nösen a karácsonyt megelőző hetekben igyekeznek minél többen átérezni, átélni. Ebben segít a már hagyományossá vált, mint a neve is üzeni, mindenki örömére felállított fe­nyő feldíszítése a város Fő terén, legforgalmasabb pontján. A szép örökzöld, a „Mindenki karácsonyfája” már na­pok óta ott magasodik, díszei és küldetése sok felnőttet, gyereket csalogatott ide szombaton délután. Az ünnepé­lyes átadást az ünnepi díszekkel szépített városközpont, a betlehemi istállót szimbolizáló szoborcsoport, a vásár illatai és színei tették még vonzóbbá. Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte a résztvevő­ket, s tolmácsolta az adventról szóló gondolatait. Ünne­pi műsorral is kedveskedtek a jelenlévőknek a Mackó­vár Központi Óvoda óvodapedagógusai és a Körúti tag­óvoda kicsinyei. Ezt követően pedig az apróságok és a nagyobbacska gyerekek együtt örültek a Mikulásnak, aki természetesen ajándékot osztogatott a puttonyából. Az első adventi gyertyát a Római Katolikus Egyházköz­ség, a Főplébánia és Szent lózsef Plébánia képviselőinek részvételével gyújtották meg, ima és énekek kíséretével. Eltávozott 3 prímás... Hideg köd szitál az ólom­szürke novemberi égből A régi temető ravatalozójának előterében agyászba öltözött rokonság gyűrűjében az égő gyertyák, temetési koszorúk és virágcsokrok között vám­sunk szülötte, a világot járt, állami díjjal is kitüntetett ci­gányprímás, Berki Tibor hamvai várnak a végső bú­csúztatásra. A halkan gyülekezők kö­zött - sajnos, már nagyon ke­vesen - de még ott vannak a régi muzsikustársak, nóta­énekesek és a magyar nótát, cigányzenét szerető volt ven­dégek, tisztelők. A szertartás elkezdése előtt még halkan odasúgunk egy-egy rövid, az eltávozóhoz jűződő emléket egymásnak, majd meghall­gatjuk a tisztelendő úr gyász­beszédét, és a kántorúr zen­gő hangon elénekelt, „ments megengem uram... ”kezdetű sirató énekét. Amelyikünk emlékszik rá, talán egy mi- atyánkot is elmormog magá­ban, amíg a díszegyenruhás szertartásmester lezárja az urnát és megszólal a halot­tat sírig kísérő lélekharang. Mielőtt a menet elindulna jelfelé a dombon, egy kis sug- dosódás és tanácstalanság amiatt, hogy a menet elejéről hiányoznak Berki Tibor ze­nésztársai a 100 tagú cigány- zenekarból, akikkel csak­nem két évtizeden át együtt muzsikált. Vajon miért nem jöttek el? Cserbenhagyták? Nótaszó nélkül engedték vol­na elmenni utolsó útján mu­zsikus társukat, egyik prímá­sukat? Tarjáéban talán még sohasem fordult elő, hogy egy prímást cigányzene nél­kül temettek volna el! Most ezt is megértük? A magas domboldalon lé­vő családi sírnál már havas esőben, majd egyre sűrűsö­dő havazásban folytatódik a szertartás. A család tag jai éppen a maroknyi földet szórják egyenként a sírba, amikor hirtelen szájról-száj- ra közeledik a temető bejá­rata felől a hír. na, végre, már itt jönnek! És jöttek is sietősen felfelé az úton a rossz időjárás miatt megké­sett zenésztársak. Már me­net közben vették elő tok­jukból a hegedűket, a klari­nétos egy síremlékre lerak­va szerelte össze hangszer­ét, ott volt a nagybőgő is, s a lejtős, csúszós, göröngyös terepen a sír felé közelítve a nyolctagú zenekar minden tagja azonnal megtalálta helyét, mindenki úgy állt meg a környező sírhalmok között, ahogy tudott. S már is felsírtak a hegedűk, zo­kogott a klarinét, messze hangzóan búgott a nagyb& gő! A szívből jövő, gyönyörű muzsika hallatán, mintha valami megnyugvás telepe­dett volna a temetői soka­ságra. Mégsem kell búcsúz­tató cigányzene nélkül a túlvilágra távoznia a Prí­másnak, aki élete során annyi embernek nyújtott he­gedűjével örömet és vigasz­talást. S mintha a sarat, nyirkot hozó zord időjárás is meg­szelídült volna. Az egyre sű­rűsödő havazás lassan fe­hér lepelbe öltöztette az el­csendesedő temetőt. Fancsik János dr. Együtt örültek karácsonyfának, Mikulásnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom