Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-26 / 274. szám
gát. Végül köszönetét fejezte ki a könyvtár munkatársainak e kiállítás lehetőségének megteremtésére. István Gyöngyi, az intézet oktatásszervezője előadásában ismertette a resztoratív módszerek és a jóvátételi munka lényegét és eredményeit, valamint röviden bemutatta a kiállítás tárgyait, így a fogvatartottak által készített festményeket, fafaragásokat, kerámiákat. Láthatóak voltak többek között az úgynevezett palóc áttört faragással készített alkotások is, amely stílus szintén Nóg- rád megye értéktárát gyarapítja. A kiállításon az intézet két elítéltje is jelen volt, egyikük gitáros énekével színesítette a programot, társa pedig - a kiállított tárgyak egy részének alkotójaként - Zakheus bibliai történetét olvasta fel. A tárlat december 8-ig látható. „Adj esélyt, hogy jóváte- gyem” címmel fogvatar- totti alkotásokból nyílt kiállítás nemrég Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Salgótarján. A tárlat a megyei könyvtár, valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön hosszú évek óta eredményes együttműködése és az ennek során kialakult jó kapcsolat eredményeképpen jött létre, a büntetés-végrehajtás célkitűzéseivel, s így az intézet rein- tegrációs törekvéseivel összhangban. A cél az, hogy az alkotó fogvatartottak számára - a jóvátétel jegyében - lehetőséget biztosítsunk a bennük rejlő értékek megmutatására, és egyúttal az intézetben folyó szakmai munka egyik jelentős szeletét is bemutatassák az érdeklődők számára. Alkottak a fogvatartottak A kiállítás megnyitóján elsőként Molnár Éva, a könyvtár Igazgatója köszöntötte a közel százfős közönséget, aki méltatta a két szervezet közötti együttműködést és megköszönte az intézetnek a kiállítás létrejöttét. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere jó példának nevezte a programot a fogvatartottak reintegrációjára, valamint a bűnismétlés visszaszorítására. További példaként méltatta az intézet ez irányban tett erőfeszítéseit, kiemelve a börtönkápolna felújításának folyamatát. Ennek eredményeképpen idén a „balassagyarmati börtön és kápolna” bekerült Nógrád megye értéktárába. Budai István, a fegyház és börtön parancsnoka az elítéltekben rejlő értékekről beszélt, és hogy a kiállításnak egyfajta bűnmegelőzési szerepet is szán, mert például a festmények témájában és hátterében ott rejlik a gondolat: megérte...? Egy indiai idézettel -,,a szenteknek is volt múltjuk, a bűnösöknek is kell hogy legyen jövőjük” - szemléltette az esélyteremtés és a jóvátétel fontossájiilt É|| iS H SZÉCHtKTt MAGAS VÉRNYOMÁS? CUKORBETEGSÉG? MAGAS KOLESZTERIN? KÓROS ELHÍZÁS? DAGANATOS BETEGSÉGEK? A HÁZÁT RENDSZERESEN GONDOZZA. AZ AUTÓJÁT SZERVIZBE VISZI, ELROMLOTT OOLGAIT M ÉGJ AVÍTTAT JÁl MIÉRT NEM FIGYEL AZ EGÉSZSÉGÉRE? A LEGTÖBB BETEGSÉG IDŐBEN FELISMERHETŐ. KEZELHETŐ! ! JÁRJON SZŰRÉSEKRE. KERESSE FEL ORVOSÁT1 Továbbra is „Házhoz megyünk" Az Országos Rendőr-főkapitányság a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében országos kampánysorozatot indított „Házhoz megyünk” címmel. Nógrád megye, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén október 19-től kezdte meg projektjét, amelynek három helyszíne Salgótarján, Jobbágyi és Érsekvadkert. A program ideje alatt -a három településen - a hónap egy kijelölt hetén a vagyonvédelemről és a biztonságról tájékoztatják a szakemberek az érdeklődőket. A lakosság az információs pontokon elhelyezett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzését célzó szóróanyagokból is tájékozódhat, amelyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztosított a programhoz. A rendőrség mellett az érintett önkormányzatok és polgárőr szervezetek, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, valamint az Aegon Biztosító Zrt. vesz részt a projekt megvalósításában. A program zárásaként, 2016. májusában a projektbe bevont települések háromfős csapatai mérik össze tudásukat egy vagyonvédelmi vetélkedőn. Az információs pontok nyitva tartása Salgótarján Helyszín: Városháza, Salgótarján, Múzeum tér 1. -10 -12 óra 2015. november 26. (csütörtök) -14 -16 óra 2015. november 27. (péntek) -10 -12 óra 2015. december 14. (hétfő) -10 -12 óra 2015. december 15. (kedd) -12 -14 óra 2015. december 16. (szerda) -10 -12 óra 2015. december 17. (csütörtök) -14 -16 óra 2015. december 18. (péntek) -10 -12 óra Érsekvadkert Helyszín: Ifjúsági Ház, Érsekvadkert, Rákóczi út 122. 2015. december 7. (hétfő) -14 -16 óra 2015. december 8. (kedd) - 8 -10 óra 2015. december 9. (szerda) -14 -16 óra 2015. december 10. (csütörtök) -12-14 óra 2015. december 11. (péntek) -10 -12 óra. Jobbágyi Helyszín: Faluház, Jobbágyi, Kossuth út 17. 2015. december 7. (hétfő) -10 -12 óra 2015. december 8. (kedd) -11 -12 óra 2015. december 9. (szerda) -14 -16 óra 2015. december 10. (csütörtök) - 9 -11 óra 2015. december 11. (péntek) -10 -12 óra