Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-21 / 270. szám
JEGYZET Faragó ZoMn 1 Tűzoltómunka „Az erdőtűzért nem a tűzoltót kell hibáztatni” - e bölcsesség a francia titkosszolgálat valami vezetőjétől származik, akinek a nevét hallás után megjegyezni sem sikerült, nemhogy ide most leírni Ami biztos, az a ' nyilatkozata témája, a párizsi merényletsorozat és annak 129 halottja, 352 sérültje, talán nem is tudni, hány elkövetője, előkészítője, meg az a jellegzetes emberi hozzáállás, hogy utá lag sokan okoskodnak: mit „kellett volna” tenniük a hatóságoknak megelőzés céljából? Ezzel kapcsolatosan mondta a francia: országában tízezer körül van azok száma, akiket meg kellene figyelniük, merthogy kapcsolatba hozhatók bűn- és terrorszervezetekkel, szélsőséges iszlamista csoportokkal. Erre azonban sem emberük, sem technikájuk, következésképpen lehetőségük sincs, bár a francia kormány most hirtelen ad rá pénzt, paripát, jegy vert, de így sem lesz kapacitásuk a merényletsorozathoz hasonló események megelőzésére. Ha terroreseményt nem is, a munkáját érőkritikát ezzel már hárította is, hiszen az erdőtűzért j sem a tűzoltót kell hibáztatni.. Emellett viszont elgondolkodtató a potenciális terroristák létszáma. Tízezer ember! Valamivel több, mint Pásztó \ teljes lakossága. Franciaor- \ szág nagy ország - nekik nem volt trianoni diktátumuk... meg bizonyára szétszóródva él az a sok gyanús ember. Ami \ persze igazán aggasztó, hogy mi van akkor, ha csak a jég hegy csúcsát látja a titkosszoí \ gálati főember? A százezrével j özönlő, kilencven százalékban katonakorú migráns között vajon hány ilyen lehet? Még egy olyan nagy I országban is, mint a galloké. Akkor is, ha jól szétoszlanak, sőt, ha kvótákkal szabadul meg problémás nagy részüktől a művelt Nyugat, tulajdonképpen exportálva is a problémát.. Végül is most már tudjuk: arrafelé az erdőtűzért \ nem hibáztatják a tűzoltót Rendőrkézen a rablók Somoskőújfalu. Egy szemtanú tett bejelentést csütörtök este a rendőrségre arról, hogy kiraboltak egy férfit Somoskőújfaluban. A Salgótarjáni Rendőrkapitányságjárőrei a személyleírás alapján a helyszín közelében - fél órán belül - elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 46 éves férfit és társát, egy 38 esztendős nőt Az asszony szándékosan földre rántott egy idős férfit, majd tenyérrel és ököllel többször megütötte őt, miközben a kabátjának belső zsebéből kivette a pénztárcáját és az abban lévő készpénzt Társa eközben végig jelen volt, majd az eltulajdonított összeget együtt megszámolták és közösen távoztak a helyszínről. A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat, akiknél megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított ősz- szeget - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Mézes reggeli a miniszterrel Kisuczky Éva mézkirálynő is megtisztelte jelenlétével az ünnepi reggelit (Folytatás az 1. oldalról.) Mátranovák. A hazai gyermek- intézményekben mintegy százezer, megyénkben csaknem tízezer iskolás és óvodás kóstolhatott akác- virág- vagy másféle mézet, mézes falatkákat tegnap a méhészek felajánlásaiból, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával. A mátranováki iskola tornatermében sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Simon Gusztáv tagintézményvezető üdvözölte a megjelenteket, a minisztert, Ksenija Skrilec szlovén nagykövetet, dr. Mészáros Lászlót, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökét, Becsó Zsolt országgyűlési képviselőt és Skuczi Nándort, a megyei közgyűlés elnökét, majd megköszönte, hogy intézményük adhat helyet a központi rendezvénynek. Dr. Fazekas Sándor megfogalmazta egyebek mellett: a „minden ízében jó” kezdeményezés sikerét jelzi, hogy növekszik a hazai mézfogyasztás. A méhészet jelentőségéről szólva jelezte, hogy a tevékenység húszezer család megélhetését segíti, s az állattartásból származó összbevétel három százalékát adja. A közvetett gazdasági hasznon túlmenően, a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen a fontossága. Biztatott a tárcavezető a kiváló hazai méz vásárlására és fogyasztására az egészséges táplálkozás érdekében. Elismeréssel szólt az európai mézes reggeli program előnyeiről és köszönetét fejezte ki a szervezőknek, támogatóknak. A szlovén nagykövet arról szólt, hogyan kezdődött Szlovéniában a figyelemfelkeltő „mézes” kampány, amit a gyermek- intézményekben - összekötve az egészséges életmóddal és az egészséges környezettel kapcsolatos ismeretek terjesztésével nyolc éve kezdtek el, s mostanra természetessé, mindennapossá vált, hogy mézet is kapnak a reggelihez a kisebbek és a nagyobbak. Ksenija Skrilec ezekkel a szavakkal zárta köszöntőjét: „hoztam egy kis szlovén mézet és kalácsot, mert mindig az egyszerű ízek a legfinomabbak”. Az európai mézes reggeli pozitív fogadtatásáról, a szlovén ötlet hasznosságáról fogalmazta meg gondolatait az alkalmon dr. Mészáros László is, szavai szerint Magyarország és Szlovénia képes arra, hogy kiváló minőségű mézzel kínálja a fogyasztókat. S mint az előtte szólók, ő is hangsúlyozta: ma már egyre többen tudják hogy az egészségvédő méz kihagyhatatlan a helyes táplálkozásból. A Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület, a mézlovagrend és Kisuczky Éva mézkirály- no is megtisztelte jelenlétével az ünnepi reggelit, ahol a kis- és nagyobb diákok jóízűen fogyasztották az édes falatokat. (Mj.) Dr. Fazekas Sándor szerint a „minden ízében jó” kezdeményezés sikerét jelzi, hogy növekszik a hazai mézfogyasztás ‘ ■ ■■ .................................................................................................................................... Még nem mindenki készült fel... A Nemzeti Közlekedési Hatóság ez év november 11. és 13. között „Téli átállás” elnevezésű országos akciót rendelt el. Ennek célja az volt, hogy felhívják a gépjárművezetők figyelmét az útviszonyok, ezáltal a közlekedési feltételek - az időjárás alakulásából eredő - megváltozására. NMH4nformácÍÓ. Az akció keretében a Nógrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztályának munkatársai megyénkben november 11-től 13-ig közúti ellenőrzés során vizsgálták a járművek műszaki állapotát, elsősorban a gumiabroncsokra, a fagyálló folyadékra, a világító-és jelzőberendezésekre fókuszálva. November 13-án nyílt nap keretében Salgótarjánban, a Kormányhivatal Csokonai úti műszaki vizsgáló állomásán a járművek ingyenes állapotfelmérésére adtak lehetőséget. Közúti ellenőrzés keretében összesen 175 gépjárművet vizsgáltak meg. Ebből 70 esetében hívták fel a sofőrök figyelmét az időszaknak nem megfelelő gumiabroncs használatára. További négy alkalommal nem volt megfelelő az abroncs állapota, és tizenegy esetben kifogásolták az ablaktörlő lapátok állapotát. A téli időjárás során fokozottabban kell figyelni a világító- és jelzőberendezések megfelelő működésére, sajnos az ellenőrzött gépjárművek közül huszonegy esetben találtak hiányosságot ezek működésében a közúti ellenőrök. A megvizsgált járműveknél tapasztalt hiányosságok miatt több esetben helyszíni javítást rendeltek el, illetve hiányosságok megszüntetésére hívták fel a figyelmet. Egy jármű alkalommal azonban olyan hibákat tártak fel, amelyek alapján a jármű műszaki érvényességének törléséről döntöttek a kormányhivatal munkatársai. A műszaki vizsgálóállomáson összesen tizenegy járművel jelentkezett a tulajdonos az ingyenes állapotfelmérésre, amelyből három esetben kérte az üzembentartó a jármű műszaki vizsgáztatását is - tájékoztatta lapunkat Andó Ákos, a Nógrád Megyei Kormányhivatal sajtóreferense. HIRDETÉS «‘Aj SALGÓTARJÁNI it'm PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MÜVELŐDÉSt ÉS KONFERENCIA KÖZPONT November 21.18.00 Mesevilág-Télapó és barátai Zenés, interaktív lufihajtogató bohóc show Jegyek kaphatók az intézmény jegypénztárában. November 27.19,00 Operett Bérlet előadása Magyar Zenés Dalszínház - Mágnás Miska Szóiójegyek kaphatók az intézmény pénztárában, December 4.19.00 Bródy János est Jegyek már kaphatók a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában. December 5. szombat 14.00 és 18.00 40 éves a Nógrád Táncegyüttes Jubileumi Gálaműsor BÁTKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ November 21.14.00 Idősek Napja VÁROSI SPORTCSARNOK November 21.18.00 Konecranes SKSE -Óbudai Kaszások Hepp Kupa kosárlabda mérkőzés APOLLÓ MOZI 12.30 A kis herceg 3D, 14.00,15.00 Hazánk 2Dben, 14.30,17.15,19.15,20.00 Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész 3D 20.30 007 Spectre - A Fantom visszatér VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 12.00 Hírfüzér 12.30 Háttér-Szociális Munka Napja 12.50 11. Nógrádi Príma Gála 14.50 Értéktár - Márton-napi koncert 15.30 Hírfüzér . 16.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Egyházmegyei Körkép 20.00 Honvédő város 20.40 Értéktár-Múzsa Fesztivál2015. (3.rész) 21.30 Salgótarján a magyar filmhíradókban 22.00 Irodalmi Kávéház- beszélgetés Orvacz Imre íróval 22.30 Hírfüzér 23.00 INFO TV VASÁRNAP 12.00 Hírfüzér 12.30 Egyházmegyei Körkép 13.00 Honvédő város 13.40 Értéktár-Múzsa Fesztivál 2015. (3.rész) 14.30 Salgótarján a magyar fiimhiradókban 15.00 Irodalmi Kávéház- beszélgetés Orvacz Imre íróval 15.30 Hírfüzér 16.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Háttér- Szociális Munka Napja 19.50 11. Nógrádi Príma Gála 21.50 Értéktár - Márton-napi koncert 22.30 Hírfüzér 23.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO honlapon! Minden, ami szép... Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár idén is meghirdeti a „Köszöntelek karácsony!” című kézműves kiállítást Az ünnepi készülődés közben általában minden családnál előkerülnek lakásdíszek, kézimunkák, karácsonyi dísztárgyak, amelyeket mindenki saját kezűleg készített. A hagyományokhoz híven a karácsonyi kézműves tárlaton az egyéni ötletek alapján készített, karácsonyi hangulatot idéző munkákat szeretnének majd kiállítani. Ezért szívesen fogadnak kreatív díszeket, praktikus tárgyakat, mindent, ami kézzel készült, ami karácsonyi, szép és büszkélkedni szeretnének vele! A kiállításra szánt alkotásokat a művelődési házban december 3-ig lehet leadni, névvel és címmel ellátva. Az összeállítást az érdeklődők december 4. és 11. között tekinthetik majd meg az intézményben. i I \