Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-18 / 267. szám
Újra edzésbe állt LABDARÚGÁS. Öt nappal a Real Madrid elleni spanyol bajnoki rangadó előtt, hétfőn ismét edzésbe állt az FC Barcelona labdarúgója, Lionel Messi. A katalánok argentin támadójának térde szeptember végén sérült meg, ezért klubcsapata bajnoki és Bajnokok Ligája-mérkőzései mellett ki kellett hagynia hazája válogatottjának Brazília elleni világbajnoki selejtezőjét (1-1) is. A Barcelona ebben az időszakban is jól teljesített, ugyanis Messi hiányában az uruguayi Luis Suárez, illetve a brazil Neymar is rendkívül eredményesen futballozott. A klub hétfői közleményéből kiderült, hogy Messi felépült, és hétfőn ismét a csapattársaival edzett, az viszont nem, hogy játszhat-e a Real Madrid elleni, szombati bajnoki rangadón, az El Clásicón. Letették az alapkövet labdarúgás. Az MTK alapításának 127. évfordulóján, hétfőn letették az új Hidegkúti Nándor Stadion alapkövét. Az ünnepségen Deutsch Tamás klubelnök úgy fogalmazott: ez történelmi esemény az MTK, a játékosok és a szurkolók életében egyaránt.- Az új Hidegkúti Stadion minden valaha élt, mai, és eljövendő MTK-s stadionja lesz - mondta Deutsch, aki a klub egykori játékosai közül a névadó Hidegkúti Nándort, Sándor Károlyt, Lantos Mihályt, Zakariás Józsefet, illetve Zavadszky Gábort, és a csütörtökön elhunyt Fülöp Mártont külön is kiemelte. Hozzátette: még különlegesebbé teszi az ünnepi eseményt, hogy egy nappal követ egy nagy történelmi fut- ballsikert, a magyar labdarúgó-válogatott kijutását a jövő évi, franciaországi Európa- bajnokságra. Az elnök ígéretet tett: bajnoki címeket, hazai kupagyőzelmeket, illetve nemzetközi sikereket ünnepelhetnek majd a klub sportolói az új stadion teltházas mérkőzésein. Az alapkövet a klub egyik alapító tagja, Szekrényessy Kálmán ükunokaöccse, Szekrényessy Attila, valamint Deutsch Tamás, Kanta József, a felnőtt labdarúgócsapat kapitánya, illetve a klub utánpótlásának képviseletében Horváth Olivér és Pásztor Maja tette le. A létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau építi majd fel 6,31 milliárd forintért, 15 ezer négyzetméteren. Az új stadionban a pályát 90 fokkal elfordítják a korábbihoz képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A lelátókon 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül hetvenet a mozgássérültek részére. A munkálatok a tervek szerint legkésőbb jövő augusztus 31- ig befejeződnek. A használatba vételre szeptember 16-án, az avatómérkőzésre pedig szeptember 21-én, a portugál Sporting ellen kerül sor. A lisszaboni együttes volt a kék-fehérek ellenfele a Kupagyőztesek Európa Kupájának (KEK) 1964-es döntőjében, a Sporting 1-0-ra győzött. Két pontért utazik a Szeged Nagy lépést tenne a továbbjutás felé a MÓL Pick-Szeged, ha szombatot követően szerdán is legyőzné a svéd Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. FÉRFI KÉZILABDA bl. A Tisza-partiak legutóbb 35-28- ra verték riválisukat, most viszont idegenben kell pályára lépniük. Egy újabb sikerrel leszakadna a magyar válogatott Jamali Imannal felálló svéd együttes. Amint az a Szeged honlapján olvasható: továbbra is csak Thiagus Petrus sérült, a többiek rendben vannak, és a szombatihoz hasonló keret utazik, azaz a fiatalok közül Fekete Bálint lesz a keretben. A szegediek svéd válogatott játékosának, a hazájában nagy népszerűségnek örvendő Jonas Källmannak a rokonai is kilátogatnak a kristianstadi meccsre. A 8. forduló programja. Besöpört Szerda: Rhein-Neckar Löwen (német) - Montpellier (francia), Frankfurt 18.45, Kristianstad (svéd) - MOL-Pick Szeged 19.00. Vasárnap: Vardar Szkopje (macedón)-Barcelona (spanyol) 17.45, Kielce (lengyel)-Kolding (dán) 19.00. Az állás: 1. Barcelona 11, 2. Vardar Szkopje 10, 3. RN Löwen 9, 4. Kielce 8 (214-202), 5. Szeged 8 (197-194), 6. Kristianstad 4 (203-219), 7. Montpellier 4 (190-206), 8. Kolding 2. A csoport. Szombat: MVM Veszprém-Celje (szlovén) 16.00, Besiktas (török)-Wisla Plock (lengyel) 16.00, HC Zagreb (horvát) - Flensburg-Handewitt (német) 19.00, PSG (francia)-THW Kiel (német) 20.45. Az állás: 1. PSG 12 pont, 2. Veszprém 11, 3. Flensburg-Handewitt 10, 4. Kiel 8, 5. HC Zagreb 6,6. Wisla Plock 5, 7. Celje 2 mérkőzés (184-200), 8. Besiktas 2 (183-230). Az A és B csoportból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcad-döntőbe kerülnek. Felállt az öttagú ellenőrző testület ATLETi A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kedden bejelentette annak az öttagú bizottságnak az összetételét, melynek az oroszországi doppingellenes lépések megfigyelése lesz a feladata. Az már pénteken biztossá vált, hogy a testületet a norvég Rune Andersen vezeti majd, mostanra pedig eldőlt, hogy a kanadai Abby Hoffman, az olasz Anna Riccardi, a namíbiai Frankie Fredericks és a norfolk-szigeteki Geoff Gardner dolgozik majd vele együtt. A tagok felelőssége óriási, hiszen ők ellenőrzik majd azt, hogy az IAAF által a - bizonyítottan - központilag irányított doppingolás miatt felfüggesztett orosz szövetségben megtörténnek-e a szükséges lépések, s megtisztították-e a sportágat a tiltott szerektől, így feloldhatja-e a nemzetközi szövetség a felfüggesztést. Az IAAF múlt pénteki lépését a WADA javasolta, mivel vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széleskörű, szisztematikus doppingolás zajlik. A döntés pedig azt jelenti, hogy orosz atléták nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken - így az olimpián sem - mindaddig, amíg az orosz sport-, illetve sportági vezetés meg nem teszi a szükséges lépéseket a helyzet megváltoztatására. Hazai versenyekre nem vonatkozik a tiltás. AP amerikai hírügynökségnek elmondták: Piatinit rendkívül érzékenyen érintette a hazája fővárosát ért terrortámadás, ezért „lehetetlen volt számára, hogy ne vegyen részt” a nyoni megemlékezésen. A székházba való belépéssel ugyanakkor - minden bizonnyal - megsértette 90 napos felfüggesztését. A nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága október elején tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, mert korrupció gyanújával nyomozást indított ellene a svájci államügyészség. Piatini a közelmúltban jelentkezett a FIFA elnökjelöltjének, de a szervezet eseti választási bizottsága az eltiltása miatt egyelőre nem foglalkozott a pályázatával. A hat helyszínen elkövetett pénteki merényletsorozatban, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalt, a legutóbbi hivatalos jelentések szerint 129- en haltak meg, és több mint 350-en megsebesültek. Közülük 42 embert még mindig intenzív osztályon ápolnak, és többek állapota továbbra is életveszélyes. Hétfő délben Franciaországban és a világ számos más országában egyperces csenddel emlékeztek az áldozatokra. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26. Telefon: (20) 2094241, (20) 2094221, (30) 448-1342, (30) 448-1322 Fax: (32) 786-744 E-mail: lehoaki@gergihalo.hu; !eho.^ki.szabolc$@upcmail.hu Web: http://www.lehoakivogyonvedelem.hu f I FIFA. Michel Piatini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke minden bizonnyal megszegte a felfüggesztésével kapcsolatos szabályt, amikor hétfőn bement a szervezet svájci székházába. A francia sportvezető délben az UEFA munkatársaival együtt egyperces néma csenddel emlékezett a pénteki párizsi merényletek áldozatira. Ügyvédei az Szabályt sérthetett Piatini