Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-12 / 262. szám

Nemzetközi verseny sakk. A idei év utolsó napja­iban, alkalmazkodva az iskola téli tanítási szünethez, decem­ber 27-e és december 30-a kö­zött Egerben rendezik meg a II. Bódi Tamás nemzetközi értékszámszerző és ifjúsági sákkversenyt. A verseny el­sődleges célja, hogy megemlé­kezzenek Nógrád és Heves megye fiatalon elhunyt elnö­kéről, a két megye kiemelkedő sportági szervezőjéről, sakk­pedagógusáról, Bódi Tamásról, másodsorban pedig a verseny a részvevők számára a FIDE értékszám szerzését is bizto­sítani fogja. A rangos sportese­mény helyszíne az Agria Park Bevásárló és Szórakoztató Köz­pont, Vásártér Terem lesz. A rendezők, az Andornak- tálya SE, az Egri SZSE és Bódi Tamás testvérei, Paál Attila versenyigazgatóval karöltve idén két csoportban: „A” 2000- ben és utána születettek, vala­mint „B” nemzetközi nyílt értékszámszerző, bonyolítják le a 7 fordulós egyéni svájci' rendszer, számítógépes páro­sítás Swiss Manager program segítségével. A verseny két fő­díját, egy-egy értékes tabletet a Bódi család ajánlotta fel a to­vábbi díjak és különdíjak a helyszínen kerülnek ismerte­tésre. A sakkversenyre de­cember 24-ig, az atpaal@ gmail.com email címen lehet nevezni. Közelítenek a top négyhez RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSO­LYA VK. A magyar férfi rövidpá­lyás gyorskorcsolya-válogatott lassan ott lesz a világ négy leg­jobbja között Liu Shaolin Sán­dor szerint, aki második lett 500 méteren vasárnap a tor­ontói világkupa-versenyen.- A csapat mindig próbál maximálisan teljesíteni, ezt támasztja alá az előző két vi­lágkupa-állomás is. Az érem­szerzéshez szerencse is kell, de bízunk benne, hogy Pjongcsangban végre ki fog jönni a lépés - mondta a 2018- as téli olimpiáról Liu szerdán az Ml aktuális csatornának. A Torontóban 500 méteren harmadikként célba érő Knoch Viktor szerint a stáb bővülésével rendelkezésükre áll minden, ami a jó eredmé­nyek eléréséhez kell. Kötetlen beszélgetés labdarúgás kérdéseiről Hegedűs Henrik a labdarúgás aktuális kérdéseit taglalta a beszélgetésen Hazánk egyik legismertebb futball- szakújságírója, a romhányi szárma­zású és Budapesten élő Hegedűs Henrik volt a vendége a Gyarmati Televízió Gyarmati Retúr című port­ré-beszélgetős sorozatának. A város Helytörténeti Gyűjteményében megrendezett eseményen a riporter Nagy Csilla faggatta a fiatal szakembert. Szóba ke­rült a pályaválasztás, az angol nyelv szerete- te, és a blogger-munka indíttatásában ját­szott főszerepe, felidéződtek a veszprémi egyetemista évek, de leginkább a magyar és nemzetközi labdarúgás helyzete, megítélése került előtérbe. Hegedűs Henrik egyik legér­dekesebb gondolatmenete az volt, amikor fej­tegetni kezdte, vajon miként fordulhat elő, hogy a magyar foci ennyire nem érdekli már az embereket, leginkább a fiatalabb nemze­déket, és miért történt, hogy harminc éve egyetlen rangos világeseményre nem jutott el válogatottunk. Nézőpontja szerint erőteljes belső okok játszanak közre, hogy szomszéda­ink, az osztrákok, románok, szlovákok, hor- vátok hosszú ideje előttünk járnak, holott a mi futballkultúránk jóval komolyabb múltra tekinthet vissza, mint az övék. Kovács Péter klubot váltott labdarúgás. A Sarpsborg 08 csapatá­tól a norvég labdarúgó-bajnokság élvo­nalából kieső Sandefjord együtteséhez igazolt Kovács Péter. A 37 éves, korábbi tízszeres magyar vá­logatott csatár két évvel ezelőtt bajnok lett a Strömsgodset IF színeiben, ahon­nan idén nyáron távozott. Eleinte rend­szeresen pályára lépett a Sarpsborgban, de a tavaszi-őszi rendszerű bajnokság hajrájában kevés lehetőséget kapott. Az immár másodosztályú Sandefjorddal ked­den egy szezonra szóló szerződést kötött.- Már júliusban is beszéltünk, de akkor a Sarpsborgot választottam. Most itt va­gyok, és nagyon várom az új szezon kez­detét. Tudom, hogy támadófutballt fogunk játszani, ezért sok lehetőséget kapok majd. Ennek kimondottan örülök - mondta új klubja honlapján Kovács Péter, aki a legeredményesebb külföldi játékos a norvég élvonal történetében. A salgótarjáni születésű támadó Ma­gyarországon az SBTC, az Újpest és a Vác labdarúgója volt, majd 1998 és 2002 között Finnországban játszott. Azóta - egy Belgi­umban töltött idény kivételével - Norvégi­ában futballozik. Három évvel ezelőtt gól­király lett a norvég első osztályban. A csütörtökön és vasárnap sorra kerü­lő magyar-norvég Európa-bajnoki pótse­lejtezős párharccal kapcsolatban néhány nappal ezelőtt a Dagbladet című lap ér­deklődésére Kovács elmondta: szerinte Norvégiának 51, Magyarországnak pedig 49 százalék esélye van a kijutásra. Úgy vélekedett: nem jelent semmit, hogy a norvégok 12 helyet rontottak a világrang­listán, és ha úgy játszanak, ahogyan az el­múlt három tétmérkőzésen, akkor jó eséllyel továbbjutnak. Ugyanakkor elárul­ta: örülne, ha a magyar csapat részt vehet­ne a jövő évi, franciaországi Eb-n, és bol­dog, hogy Oslóban láthatja a válogatottat. Olimpiai bajnok, főedző és főorvos a feketelistán- Nagy különbség van a médiá­orosz doppingbotrány. Olim­piai bajnok futó, főedző és az at­létikai szövetség (VFLA) főorvosa is szerepel azon a tízes listán, amely a Nemzetközi Doppingelle­nes Ügynökség (WADA) által örö­kös eltiltásra javasolt orosz érin­tetteket tartalmazza. A WADA felsorolásában - amelyben öt sportoló, négy tré­ner és egy orvos szerepel - ott van a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnoka, Mari­ja Szavinova, a szám bronzérme­se, Jekatyerina Pojsztogova, vala­mint a 400 és 800 méteren orosz bajnok Anasztaszja Bazdireva, az 1500 méteren érdekelt Krisztyina Ugarova és Tatyjana Mjaszina középtávfutó. Rajtuk kívül a WADA „száműz­né” a hosszútávfutók főedzőjét, Alekszej Melnyikovot, a 800-aso- kat trenírozó Vlagyimir Kazarint, a középtávfutók felkészítésével foglalkozó Vlagyimir Mohnyevet és a gyaloglók főedzőjét, Viktor Csegrnt A tizedik személy Szergej Portugalov, a VFLA főorvosa. A WADA vizsgálóbizottsága hétfőn a tavaly kirobbant dop­pingbotrány miatt - az egyéni eltiltások mellett - az orosz tagszövetség és így közvetve az ország atlétáinak eltiltását ja­vasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amely­nek elnöke, Sebastian Coe a hét végéig adott határidőt a helyzet tisztázására az oro­szoknak. Ezzel összefüggésben az orosz sportminisztérium felszólította a WADA-t, hogy vizsgálódása so­rán tartsa magát a tényékhez és a bizonyítékokhoz. ban terjengő információk és a bizo­nyított tények között - hangsúlyoz­ta közleményében a minisztérium, ugyanakkor jelezve, a hétfőn köz­zétett WADA-jelentés segít Orosz­országnak az eredményesebb dop­pingellenes küzdelemben. A botrány egyelőre nem befo­lyásolja Jelena Iszinbajevát, a női rúdugrás kétszeres olimpiai bajnokát, aki edzője szerint nagy reményekkel készül a jövő nyári riói ötkarikás játékokra. Jevgenyij Trofimov a dopping­üggyel kapcsolatosan politikai szándékokat is emlegetett, sze­rinte kettős mércét használnak a bírálók, és visszautasította, hogy a tisztán készülő orosz atlétákat egy kalap alá vegyék a tiltott se­gítséget igénybe vevőkkel. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kedden felfüggesz­tette a moszkvai doppingellen­őrző labor működési engedélyét. Az intézmény vezetői 21 napon belül fellebbezhetnek a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntő­bíróságon (CAS). Az ausztrál sportvezetés nevé­ben Kitty Chiller, az olimpiai kül­döttség csapatvezetője kijelentette: azt szeretnék, ha az oroszországi doppingbotrány miatt orosz atlé­ták nem indulhatnának a jövő évi olimpián. Phü Jones, az Ausztrál Atlétikai Szövetség vezetője sze­rint nem szabad hagyni, hogy foly­tatódjanak a WADA-jelentésben megfogalmazott üzelmek. Egyút­tal arra kérte a nemzetközi szövet­séget, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, amellyel Kazanynak ítél­te a 2016-os junior vüágbajnokság, illetve Csebokszárinak az ugyan­csak jövőre sorra kerülő gyalogló csapatvüágkupa megrendezését Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ve­zetője az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: a sport és a dop­pingellenőrzés hitelessége forog kockán, ha a WADA nem kezeli kellő eréllyel és szigorral az oroszországi doppingbotrányt. Hangsúlyozta: a most „felrob­bant doppingbomba” az NDK-s időket idézi, csak éppen nem utólag, hosszú évek elteltével akadnak fenn a rostán sporto­lók, edzők, sportvezetők, ráadá­sul a vádak szerint az orosz tit­kosszolgálatnak és állami veze­tőknek is közük van az ügyhöz.- Kemények a vádak, minták tűntek el vagy manipulálták a vizsgálatok eredményeit, félem­lítettek meg vagy zsaroltak embe­reket, és olyan szervezetek életé­be, munkájába szóltak bele, ame­lyeknek elvileg teljesen függet­lennek kellene lenniük - fogal­mazott Tiszeker. Hozzátette: „rendszerproblé­ma” van a sportban, a dopping- ellenőrzésben, a WADA is sáros, hiszen egy általa akkreditált la­boratóriumban történhettek a törvénytelenségek, csalások. Kovács Péternek (jobbra) a Sanderfjord lesz a hatodik norvég klubja

Next

/
Oldalképek
Tartalom