Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-06 / 231. szám

Faldum bronzérmes Faldum Gábor a harmadik helyen végzett a triatlonosok mexikói, sprint tá­vú világkupa-versenyén. A ma­gyar szövetség tájékoztatása szerint Faldum remek verseny­zéssel, 55:15 perc alatt teljesí­tette a 750 m úszásból, 20 ki­lométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló távot. A magyar sportoló mindössze egy másodperccel maradt el a második kanadai Kyle Jonestól, s 12-vel a győztes dél-afrikai Richard Murray-től. A viadalon a férfiaknál Tóth Tamás a 34. lett, míg a nőknél Kovács Zsó­fia a 15., Vanek Margit pedig a 19. helyen ért célba. Klopp vagy Ancelotti lehet az utód labdarúgás. Brit médiainfor­mációk szerint Jürgen Klopp vagy Carlo Ancelotti lehet a va­sárnap menesztett Brendan Rodgers utódja a kapus Bogdán Ádámot is foglalkoztató FC Li­verpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján. Az Independent, a Daily Mail és a Telegraph úgy tudja, hogy a ko­rábban a Borussia Dortmunddal kétszeres német bajnok tréner lesz a befutó, ez­zel együtt a Daily Mail azt írta: az olasz szakember - aki koráb­ban többek között a Real Madridot és a Chelsea-t is irá­nyította - már vasárnap Angli­ába repült, hogy egyeztessen a klub vezetőivel. A Telegraph szerint az új veze­tőedzőt még az október 17-én esedékes következő bajnoki mér­kőzés előtt kinevezik. Azon a meccsen a Tottenham Hotspur lesz a Vörösök ellenfele. Megvédték címüket NŐI RÖPLABDA EB. AZ orosz válogatott megvédte címét, ugyanis a vasárnapi döntőben hátomszettes meccsen legyőzte a társrendező hollandokat a női röplabda Európa-bajnokságon Rotterdamban. Az oroszok 19. Eb-aranyukat szerezték meg. Eredmények. Döntő: Oroszor- szág-Hollandia 3-0 (14,20,20). Bronzmérkőzés: Szerbia-Török- ország 3-0 (19,17,18). Elkerülték egymást Külön négyesben játszik a folytatásban az FTC és a Szeged a férfi vízilabda Eurokupában, amelynek újabb csoportbeosztásáról vasárnap döntött a kontinentális szövetség (LEN), miután véget ért az első selejtezősorozat, tóbbi egyik színhelye a Ferencváros népli­geti uszodája volt, ahol hét együt­tes küzdött meg szerdától vasár­napig a továbbjutást érő első négy helyért A házigazda vég­zett az élen a Szeged előtt, ez is segített abban, hogy az újabb körben a két magyar alakulat el­kerülje egymást. A LEN által ki­alakított kvartettek közül a C je­lűben kapott helyet az FTC, to­vábbá az orosz Kazany, az olasz Canottieri Napoli és a horvát Jadran Split, míg a D csoport tag­ja a Szeged mellett a horvát Mornar Split, az olasz Acquachiara és az orosz Kirisi. A második selejtezőkört október 16. és 18. között bonyolítják le. A kvartettekből két-két csapat jut tovább, s ehhez a négy gárdához csatlakozik majd az első számú kontinentális sorozat, a Bajno­kok Ligája utolsó selejtezős pár­harcát elveszítő négy együttes. Gardos ezüstérmes férfi párosban A címvédő spanyol Barcelona magas színvonalú mérkőzésen 30-28-ra nyert a MOL-Pick Sze­ged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik for­dulójában. férfi kézilabda bl Mindkét csapat egy- egy győzelemmel és vereséggel érkezett a mostani mérkőzésre. A csarnokban egy gombostűt sem lehetett leejteni, olyan so­kan zsúfolódtak össze. A kint rekedtek sze­rettek volna még jegyhez jutni, de próbál­kozásuk reménytelennek tűnt. Ugyan az első két gól a katalánoké volt, i ezután viszont remek, 7-2-es rohamot \ produkált a Szeged. Időt kért az ember- í hátrányban lévő Barcelona, majd a Kiéitől j érkezett Filip Jicha révén szoros lett az ál­lás. Az egyenlítés azonban ekkor még el­maradt, mert Kiril Lazarov büntetőjét ki­védte Jose Manuel Sierra, aki 1996 és 2000 között a Barcelonával négyszer nyert BL-t. Ettől nem tört össze a vendégegyüttes, sorozatban háromszor betalált, 9-10-nél már a hazaiak spanyol mestere, Juan Carlos Pastor kért időt. Ettől feljavult a vé­delem - Sierra megint remekelt -, elől pe­dig nem maradtak el a gólok. 11 - 10-re már a Szeged vezetett, de Zubai kiállítását jól használta ki az ellenfél. A második félidő is két Barcelona-talá- lattal indult, majd amikor magához tért a Szeged, egyenlített (15-15). A vendégek erejét jelezte, hogy újabb emberhátrá­nyuk során többször is betaláltak. Sierrát Piotr Wyszomirski váltotta a kapuban, míg a társak erejéből arra futotta, hogy ne szakadjanak le végérvényesen. A címvé­dő rutinosan őrizte két-három gólos elő­nyét, ám az 54. percben Balogh Zsolt sze­rencsés találatával 24-25-re jött fel a há­zigazda. A hajrában két eladott labda mi­att nehéz helyzetbe kerültek a szegediek. Bár még felcsillant a remény a pontszer­zésre, a rivális az utolsó támadásnál A Szeged vasárnap a sereghajtó, eddig pont nélküli dán Kolding otthonában lép pályára. B csoport, 3. forduló: MOL-Pick Szeged - Barcelona (spanyol) 28-30 (12-13), Kristianstad (svéd)-Vardar Szkopje (ma­cedón) 25-30 (13-15), Montpellier (fran- cia)-Kolding (dán) 30-25 (14-14). Szer­dán játszották: Rhein-Neckar Löwen (né­met) - Kielce (lengyel) 32-32 (19-15). Az állás: 1. Vardar 6 pont, 2. RN Löwen 5,3. Barcelona 4,4. Kielce 3,5. Kristianstad 2 (90-90), 6. Szeged 2 (82-87), 7. Montpellier 2 (78-85), 8. Kolding 0. A csoport, 3. forduló. Szombaton ját­szották: HC Zagreb (horvát)-MVM Veszprém 20-21 (10-9), Celje (szlo- vén)-Wisla Plock (lengyel) 25-28 (10-17), Besiktas (török)-PSG (francia) 30-40 (17-21), THW Kiel (német) - Flensburg-Handewitt (német) 27-23 (14-13). Az állás: 1. Veszprém 5 pont, 2. PSG 4 (101-93), 3. Kiel 4 (81-73), 4. Zagreb 4 (70-63), 5. Plock 3, 6. Celje 2 (75-73), 7. Flensburg 2 (86-87), 8. Besiktas 0. Az A és B csoportból az el­ső helyezettek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe ke­rülnek. Nem sikerült a bravúr asztalitenisz EB. Az osztrák színekben versenyző Robert Gardos ezüstérmes lett Daniel Habesohn oldalán a férfi párosok versenyében az oroszországi Jekatyerinburgban rendezett asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyar származá­sú játékos és társa rendkívül kiélezett, hét- játszmás meccsen maradt alul a Stefan Fegeri, Joao Montéira osztrák, portugál ket­tőssel szemben. Gardos, aki 1993-ban még magyarként - Gárdos Róbert néven - lett ifjúsági Európa- bajnok egyéniben és vegyespárosban, má­sodik érmét szerezte az idei kontinensvia­dalon, ugyanis a csapatversenyben aranyat nyert Ausztriával. Női egyesben a román Elizabeta Sa­mara diadalmaskodott, aki Póta Georgi­na párjaként ezüstérmes lett női páros­ban. A férfiaknál Dimitrij Ovtcharov lett az Európa-bajnok. Eredmények. Férfi egyes, döntő: Dimitrij Ovtcharov (német)-Marcos Freitas (portu­gál) 4-1 (12, -9, 9, 4, 6). Női egyes, döntő: Elizabeta Samara (román)-Li Jie (holland) 4-3 (6, -9, -3,7, -12,4,4). Férfi páros, döntő: Stefan Fegeri, Joao Montéira (osztrák, por- tugál)-Robert Gardos, Daniel Habesohn (osztrák) 4-3 (9,12,-6,-8, 13,8,10). Női pá­ros, döntő: Hu Melek, Shen Yanfei (török, spanyol)-Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román) 4-1 (4,7,9, -11,4). Átalakult a Chicago kerete NHL. A fizetési keret átlépése miatt átalakított csapattal várja az észak-amerikai profi jégko­rongliga (NHL) alapszakaszának szerdai rajtját a címvédő Chica­go Blackhawks. A 2010-ben, 2013-ban és most nyáron Stanley Kupa-győztes együttes azért kényszerült több meghatározó játékosának eladá­sára vagy elcserélésére, mert a csapat összkeresete a megenge­dett 73 millió dollár fölé kúszott volna. így aztán Patrick Sharp és Johnny Oduya a Dallas Starsban, Brandon Saad a Columbus Blue Jacketsben, Antoine Vermette az Arizona Coyotesban, Brad Richards a Detroit Red Wingsben, míg Kris Versteeg a Carolina Hurricanesben folytat­ja pályafutását. A Blackhawksban azért így is maradt világsztár: Jonathan Toews, Duncan Keith, Corey Crawford és Patrick Kane jó alap a rájátszásba kerüléshez. Az éppen a Chicago kárára megerősödött Dallas Stars, a 2012-ben és 2014-ben bajnok, ám az előző idényben még a playoffról is lemaradó Los Ange­les Kings és a legutóbb főcso­port-döntős Anaheim Ducks le­het nyugatról kihívója a Blackhawksnak. A keletieknél szintén vannak bajnokesélyesek, ám ebből a fő­csoportból az elmúlt kilenc kiírás­ban csak két (2009: Pittsburgh Penguins, 2011: Boston Bruins) Stanley Kupa-győztes került ki. A finallsta Tampa Bay Lightning, va­lamint a 2014-es döntőt elbukó New York Rangers is befuthat. Utóbbi együttes immár a visszavo­nult Martin St Louis nélkül vág neki a szezonnak. A Montreal Canadiens - az utolsó kanadai baj­nok (1993) - az elmúlt időszak­ban jól szerepelt az alapszakasz­ban, ám a rájátszásokban sérülé­sek miatt nem tudott a csúcsra jut­ni. A Pittsburgh Penguins Sidney Crosby és Jevgenyij Maikin mellé megszerezte a gólerős Phil Kesselt a Toronto Maple Leafstől, de kér­dés, hogy a védelme elég stabil lesz-e. A harmincból hét gárda várja új edzővel a szezont: a Buffalo Sabres Dyn Bylsmával, az Edmonton Oilers Todd McLellannal, a New Jersey Devils John Hynesszal, a Philadelphia Flyers Dave Hakstollal, a San Jose Sharks Peter DeBoerral, a Detroit Jeff Blashill- lel, a Toronto pedig Mike Babcockkal. Babcock - a sportág egyetlen trénere, akinek van Stanley Ku­pája, olimpiai és világbajnoki aranyérme - nyolc évre 50 millió dollárért írt alá a patinás gárdá­hoz, amely 1967 óta nem nyert bajnokságot, és 2004 óta nem tu­dott playoffban párharcot nyerni, pedig a világ leggazdagabb, legér­tékesebb klubjának számít. Az alapszakasz szerdán rajtol és a csapatonként 82 meccses rész április 9-ig tart. A rájátszás április 13-án kezdődik, keletről és nyugatról nyolc-nyolc együt­tessel, és közel két hónapra rá derül ki, ki nyeri 2016-ban a Stanley Kupát. Január elsején megrendezik - ha az időjárás is engedi - a ha­gyományos Winter Classic- összecsapást, a foxborough-i Gillette Stadionban a Boston fo­gadja a Montrealt. Ezen kívül még két nyitott pályás találkozót terveznek: február 21-én Minnesota Wild-Chicago, míg február 27-én Denverben Colo­rado Avalanche-Detroit össze­csapás szerepel a programban. Az All Star-gálának január 31- én Nashville ad otthont. Újdonság, hogy az alapsza­kaszban 60 percnyi döntetlen ál­lás után ötperces, három a há­rom mezőnyjátékos elleni hirte­len halál következik az eddigi négy a négy elleni helyett, hogy csökkentsék a büntetőlövések­kel eldőlt meccsek számát. Ha nem esik találat, akkor következ­nek a rávezetések. A playoffban változatlanul öt az öt elleni játék folyik a ráadásban az első gólig. Az edzőknek ezen túl lehetősé­gük lesz videóbírót kérni vita­tott eseteknél. Az elmúlt tíz kiírás bajnoka. 2006: Carolina Hurricanes. 2007: Anaheim Ducks. 2008: Detroit Red Wings. 2009: Pitts­burgh Penguins. 2010: Chicago Blackhawks. 2011: Boston Bruins. 2012: Los Angeles Kings. 2013: Chicago. 2014: Los Ange­les. 2015: Chicago. t I T l f spanyol csapatban játszó Raul Entrerrios (b) > a szegedi Antonio Robledo

Next

/
Oldalképek
Tartalom