Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-29 / 250. szám

7 1 2015. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK J u jy Neked, veled, érted... Palóc Mulatság SzéfiS' A Palóc Néptáncegyüttes várja a kicsiket és nagyokat őszi sze­zonbeli táncházi rendezvényére ok­tóber 30-án, pénteken este a művelő­dési házba, ahol a muzsikát a Folt zenekar szolgáltatja. Kézműves ját­szóházzal indul a program 17 órakor Nagyné Mákos Izoldával és Takács Bernadettel, majd 19.30 órától Bagi táncokat tanít Paluch Norbert. A táncmulatság 20.30 órakor veszi kez­detét. Belépőjegyek egységesen 500 forintos áron vásárolhatók. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Miniszteri kitüntetésben részesült Pásztó. A nemzetgazdasági minisz­ter minden évben október 23-án, nemzeti ünnepünkön átadja a Mi­niszteri Elismerő Oklevél állami elis­merést. A kitüntetettek között idén szerepelt Tóth Tibornénak, a Pásztó és Vidéke Ipartestület ügyvezető tit­kárának a neve is, aki 1998 márciu­sától alkalmazottja a szervezetnek, s a 2002. november 17-i küldöttgyűlés választotta meg ügyvezető titkárnak. A díjat az elmúlt 13 évben végzett munkájáért érdemelte ki, ugyanis ez idő alatt kiemelkedően szervezte, fej­lesztette és irányítja teljes odaadás­sal a testületet a kétszáz fős tagság teljes támogatásával és elismerése mellett. Munkájának eredménye, Nógrád megyében a legnagyobb, or­szágos szinten is kiemelkedő létszá­mú egyesület, amelyben időt és ener­giát nem kímélve fáradhatatlanul se­gíti a vállalkozók gazdasági és szak­mai munkáját. Kiváló szakmai és közéleti tevé­kenysége alapján Tóth Tibornét az Ipartestületek Országos Szövetsége javasolta a kitüntetésre. A nemrég véget ért Váci Egyházmegyei Zsinat záróakkordjaként a megyéspüspök találkozóval egybekötött ifjúsági zsinatot hirdetett meg a 2015. november 13-15-ei hétvégére. Dr. Beer Miklós vezetése alatt jelentősen felélénkült az egyházmegyei élet, ami köszönhető a főpap fiatalos szemléletének és ritmusának. Az itt ta­pasztalható ifjúsági programokat és kö­zösségeket bármelyik püspökség megiri­gyelheti. A novemberi hétvégére előzete­sen kell jelentkezni! NMH-informáciÓ. Vasárnap véget ért a katolikus püs­pökök vatikáni tanácskozása, a családszinódus. A vá­ci püspökségben - ahová a Nógrád megyei katolikus közösség is tartozik - szőkébb körű munka követke­zik a jövő nemzedékének részvételével. A váci Piaris­ta Gimnáziumban azon fáradoznak majd a fiatalok, pa­pok és katekéták, hogy erősítsék együttműködésüket az élő hitű katolikus ifjúsági közösségek felépítése és megtartása érdekében minden településen. A zsinat két részből áll: egy másfél napos intenzív zsinati műhelymunkából és egy félnapos egyházme­gyei ifjúsági találkozóból (amely a krakkói Ifjúsági Vi­lágtalálkozón részt venni szándékozók számára egy­ben előtalálkozó is). A másfél napos intenzív zsinati műhelymunkára előzetes regisztráció alapján lehet bekerülni, ahol a tervezett csoportmunka hatékonysá­ga miatt 180 fős létszámkorlát van. A célcsoport: az egyházmegye papjai, katekétái, illetve a közösségek­ben szolgáló fiatalok és pasztorális partnereik, akik október 31-ig regisztrálhatnak az online űrlapon. A félnapos egyházmegyei ifjúsági találkozóra az egy­házmegye minden fiatalját - középiskolás kortól -, katekétákat, papokat és pasztorális partnereket várja a megyéspüspök. A program november 15-én, vasárnap délelőtt kezdődik és délután 15.30 óráig tart. Püspök atya szeretne találkozni az egyházmegye minden fiatal­jával a ministránsoktól kezdve cserkészeken át a régi­ósokig, ezért lehetőség lesz új emberekkel megismer­kedni, akik a legkülönbözőbb plébániákról érkeznek. Néhány településről igény szerint autóbuszt is indíta­nak, amelyre csoportos regisztráció is lehetséges. En­nek részleteiről az előzetes regisztrációt jóváhagyó ér­tesítőben tájékoztatják a jelentkezőket. Az egyházmegyei ifjúsági találkozóval a szervezők kapcsolódni kívánnak a jövő évi Ifjúsági Világtalálko­zóhoz (IVT) is, ezért feltétlenül számítanak azokra a fiatalokra, akik már előzetesen regisztráltak a len­gyelországi eseményre. A helyszínen általános infor­mációk hangzanak majd el, megválaszolják a feltett kérdéseket, továbbá azok is belekóstolhatnak az IVT hangulatába, akik nem tudnak Krakkóba utazni. Sőt, részesei lehetnek annak a meglepetésnek, amit majd a lengyel szervezőknek szánnak, így képviselve Ma­gyarországot és a Váci Egyházmegyét. A szervezők azt kérik, hogy azok is regisztráljanak, akik csak az ifjúsági találkozóra érkeznek, hogy megkönnyítsék a munkájukat, ami az ebéd szervezéséhez is szüksé­ges. A vasárnap 10.30 órakor kezdődő előadáson dr. Székely János püspök - a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának tagja - szól a résztvevőkhöz, majd a 12 órakor kezdődő szentmisé­ben dr. Beer Miklós püspök együtt ünnepel az egyház­megye fiataljaival, a katekétákkal és a papokkal, há­lát adva az ifjúsági zsinatért. További információk és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok a mente.hu honlapon n a Váci Egy­házmegye ifjúsági irodájának oldalán t,érhetőek el. Tőzsér V. SZÉCHÉNYI TERV Esélyteremtés az eredményes nevelési-oktatási folyamatok terén Bárnában TÁMQP-3.3.8. B-12-2012-0176 A Bárnai Általános Iskola és a Bárnai Egységes Óvoda-Bölcsőde az Új Széc­henyi Terv kiírása alapján „Esélyterem­tés az eredményes nevelési-oktatási folyamatok terén Bárnában" címmel támogatásban részé-sült. A támogatási összeg 19 6Z4 971 Ft volt. A projekt meg­valósításánál alapvető célul tűztük ki, hogy az intézmények alkalmassá vál­janak a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek eredményes nevelésére- oktatására, támogassák előbbre jutásu­kat, amely megalapozza társadalmi integrációjuk sikerességét is. A megvalósítandó tevékenységek közé soroltuk be a pedagógiai módszerekben való megújulást az esélyegyenlőség szellemében, a pedagógusok együttműködésének megerősítését, az egyéni fejlesztési terveket azok végrehajtását, a tanulói méréseket, a differenciáló pedagógiai módszerek alkalmazási feltételeit. A tanulóbarát környezetet igyekeztünk megteremteni, az intézményen kívüli partneri kapcsolati hálót ápoltuk, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szüleit is Aggteleki kirándulás meghívtuk a különféle rendezvényeinkre. A projekt munka eszközbeszerzéssel, a modell adaptálásá­val, a pozitív szemlélettel gazdagodott. Munkacsoportjaink tevékenységei közé tartozott Klubnapközi, Szülői klub, Nyitott informatika klub, Sportklub, Kirándulások, Roma kulturális rendez­vények, Szakmai konferenciák szervezése és lebo­nyolítása. Átmenetek kezelését támogató, szülők­nek és gyermekeknek, szóló programokat, tevé­kenységeket valósítottunk meg (óvoda-iskola, alsó­felső tagozat, általános iskola-középiskola). A továbbtanulást pályaorientációs programokkal, pályamodell megal­kotásával, az önismeret fejlesztésével, szakmák, munkahelyek megismeré­sével segítettük. Reméljük, hogy intézményeinkben a program kapcsán olyan tevékenysé­geket valósítottunk meg, amelyek elősegítették a gyerekek iskolai-óvo­dai sikerességének javulását, meg­erősítették a családokkal való együtt­működést, ezzel elősegítve az esély- egyenlőségének biztosítását és elő­mozdítását az nevelési-oktatási folya­matokban. Torják Mária, a Bárnai Általános Iskola intézményvezetője A „jómadár" Nap, mint nap megtapasztalom, hogy a tudásom mily’ szerény, mennyire vé-‘ ges és így nyolcvan fe­lé is még mennyi mindent pótolnom kellene, amit életem során elmulasztottam. És minél inkább ér­deklődő, kíváncsi, befogadó vagyok, annál inkább zavar és restellem kicsinységemet. Persze nem nagy dolgokra, világmegváltásra gondolok, ha­nem egyszerű napi ügyekre, amit nem tagadom, bizony-bizony illene tudnom. Ez derült ki a közel­múltban, egy rádióműsor hallgatása közben is. Az írásom címéül választott kifejezés többféle ér­telemmel is bír, de tartalmát tekintve a „jó” jelző elsősorban gúnyos, tréfás használatra utal. Ami­kor a történetet hallgattam, elsőként szegény nagymamám jutott eszembe, mikor csavargása­imról hazatérve „megjöttél, te jómadár!”, szavak­kal, szarkasztikusán, de mégis szeretettel szólt És emlékszem arra is, hogy szomszédasszonyom hányszor, de hányszor fogadta pityókás férjét „jó­madár” megszólítással, rosszallóan, sokszor dühö­sen, nem pedig szeretettel. Ezek után nem árulok el nagy titkot, hogy e történet valójában nem ró­lunk, hanem a madarakról, köztük a „részeg” ma­darakról szól, amelyekről korábban még nem hal­lottam. Az ornitológus szerint viszont bizonyos körülmények között ez annyira természetes, mint­hogy kétszer kettő az négy. Az örvös galambok, e megjelenésükben is színes madarak Európában az északi államokat kivéve mindenütt honosak. Évtize­dek óta urbanizálódtak és. már nemcsak az erdős vi­dékeken, hanem a kis fal­vakban és a városokban is megtalálhatóak. Erdők, fa­sorok, parkok és kertek ad­nak otthont számukra, s kedvelik a mezőgazdasági­lag megművelt területeket is. Az európai galambfélék közül ez a legnagyobb ma­dár. A felnőttek nyakolda­lán fehér folt, „örv” látható, innen kapta a nevét is. Dí­szes tollazatában a szürkés­barna, és a szürke szín dominál. Fá­kon, bokrokban és csendes környéke­ken, épületeken is fészkel. A fák és különféle gyomnövények mag- vaival, elhullott gabona-szemekkel táplálkozik. Mint a galambok általában, aktív szerelmi éle­tet él, a hím nászrepülése, a tojó körbe-körbe „táncolása” és a fojtott „ruhh” hangú szerelmi vallomás mindent elárul. Télire a Földközi ten­ger mellékére vonul. Az örvös galamb szereti a gyümölcsöt, különö­sen az eperfák (másként a szederfák) gyümölcsét, amelyek közül nálunk a fehér és a fekete eper is megtalálható. Igazán csak a teljesen érett gyümöl­csöt kedveli, sőt a fáról lehullott, és erjedésnek in­dult epret is kultiválja, fogyasztja. Elsősorban ez utóbbi okozza a galibát, a madár bódulatát, amely más madaraknál és más gyümölcsökkel is előfor­dul. Súlyosbítja a gondot, hogy az elcefrésedett, er­jedő gyümölccsel a begyüket jól megtömik, mely ott tovább erjed. Ennek hatására - amíg bír - ösz- sze-vissza jár (száll), dülöng, s az akadályokat sem kerüli ki (fának, ágnak, ablaknak repül). Készte­tést érez továbbá az éneklésre, produkciója azon­ban siralmas. A fáról leesik és teljesen mozdulat­lanná válik. Ilyenkor a ragadozók számára könnyű préda, ezért ha észreveszik, beteszik egy kijózaní­tó dobozba, majd később szabadon engedik. Az északi féltekén honos csonttollú madarak közül - különösen Kanadában - a tél beálltakor sok, a dér által megcsípett, erjedő bogyók­tól lerészegedett madarat mentenek meg a pusztulás­tól. Dél-Amerika őserdeiben és Ausztráliában pedig bizo­nyos növények okoznak az ott élő és ezer színben pom­pázó papagájok számára ve­szedelmet. Csak szelíden jegyzem meg, hogy a mada­raknál a bódultság okozása ösztönös jelenség, az embe­reknél viszont sajnos tuda­tos cselekvés, amely lassan- lassan ösztönössé válik. Bartos József

Next

/
Oldalképek
Tartalom