Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-24 / 246. szám

Torkukon akadt az újonc-falat KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 3. forduló Miskolci EAFC - Konecranes-Salgótarjáni KSE 86-70 (19-19, 23-13,21-15, 23-23) Miskolci Egyetemi Körcsarnok, 200 néző, vezette: Csabay-Kaskötő, Józsa, Bátovszky. Miskolc: DRAHOS 13/6, Szepesi 2, Szojka, TÓTH T. 14/6, ENDRÉSZ14. Cse­re: TÓTH G. 19/12, KISS B. 11, dr. Faze­kas 2, GALLÓ 11. Edző: Bene Szilárd. Salgótarján: Szabó P. 2, MADÁR 21/15, Dániel P. 8/6, Tutus 11, Varga M. 7/3. Csere: Schéda 3, Büki 3, Helmeczi 11, Czuprák 4. Edző: Czigler László. Az eredmény alakulása: . 4. perc: 9-8,8. perc: 15 17,13. perc: 29-21,18. perc: 37-29,24. perc: 49-39, 28. perc: 56-43, 32. perc: 67-47, 35. perc: 69-56. H. P. Bravúros hódmezővásárhelyi és ma­gabiztos Budafok elleni sikereiket köve­tően az újonc Miskolc otthonába is egy­értelműen a két pont megszerzésének reményében érkeztek a piros-feketék, akik tulajdonképpen nem is kezdték kü­lönösebben rosszul a csütörtök esti mér­kőzést. Noha a nyitó negyed első felében védekezésben még igencsak keresgélte önmagát az SKSE csapata, a főként a triplát, ziccert és büntetőket is értékesí­tő Madár találatai által fűtött támadó gé­pezet ekkor még ellensúlyozni tudta a rengeteg beszedett kosarat - Tóth Ta­más például egymaga kilenc ponttal büntette a mieink figyelmetlen­ségeit -, amikor pedig hátul is sikerült némileg rendezni a soro­kat, egy 9-2-es futással könnye­dén át is vették a vezetést a tarjániak (15-19). A kisszünetre ugyan, a hazai fiatalok villanásainak köszönhe­tően, döntetlen állással vonultak a csapatok, az újrakezdés után nem sokkal, Tutus szép tempó­góljával már ismét a vendégek­nél volt az előny - mint kiderült, ezen az estén utoljára. A folyta­tásban ugyanis az egyetemisták az ifjonc Galló kettesére és a ru­tinos Tóth Gábor hármasaira ala­pozva hatalmas rohamba fogtak, miközben az egyik pillanatról a másikra érthetetlenül lelassuló Czigler-legénység támadásban és védekezésben is teljesen el­vesztette a fonalat. Az elsöprő, 19-3-as etapot produkáló ME AFC a második felvonás dere­kán immár tizenhárom egység­gel tudhatta maga mögött látvá­nyosan szenvedő riválisát, s bár a mieinknek a félidő hajrájában bevetett zónavédekezésükkel si­került valamelyest kifogni a sze­let a hazaiak vitorlájából, s a túl­oldalon hosszú-hosszú gólcsen­det követően Madár is a helyére küldött újabb két távoli dobást, eme ap­rócska fellángolás csupán arra volt elég, hogy a nagyszünetre tízre csökkenjen a különbség (42-32). Madár Andrásék bizonyára nem így képzelték a miskolci kirándulást Habár a hosszú pihenő alatt az SKSE szakvezetői igyekeztek koncentráltabb játékra, nagyobb erőbedobásra ösztökél­ni tanítványaikat, túl sok foganatja nem lett a noszogatásnak. A jól kezdő Tütus hamar kiülni kényszerült fault-problémái miatt, s a mieink centersorának másik bevethető tagja (hisz’ az utóbbi hetekben változatos egészségügyi problé­mákkal küzdő Bérés Dávid ezút­tal sem volt játékra kész állapot­ban), Varga Márton is csak ideig1 óráig „legénykedett” az ellen pa- lánkja alatt. A kisemberek között sem volt senki, aki tartósan a há­tára tudta volna venni a tarjániakat, Helmeczinek és Ma­dárnak egy-egy momentuma, a többieknek igazából még annyi sem akadt, a pocsék napot kifogó Szabó szokásos kosarai és előké­szítései különösképpen hiányoz­tak. Mivel pedig a pontatlan, sok­szor kapkodó támadójátékukhoz egy rendkívül szellős, erélytelen védőmunkát társítottak, a piros­feketéknek tulajdonképpen sze­mernyi esélyük sem volt arra, hogy ledogozzák a harmadik pe­riódus folyamán jobbára tíz és ti­zenhat pont között liftező hátrá­nyukat. Sőt, a záró negyed elején a palánk alatti területeket gya­korlatilag korlátlanul uraló ven­déglátók (50 pont a büntetőterü­leten belülről, 39-19-es siker a lepattanócsatában) Endrész újabb közeli találataival már egy kerek húszassal tartottak előrébb, s nem úgy tűnt, hogy a minden jó megoldásukat legalább két rosszal feledtető vendégek­nek a hátralévő időben sokkal vérme- sebb reményeik lehetnének a kiütés el­kerülésénél. Tutus, Helmeczi és az övéi közül talán egyedüliként igazán dicsér­hető Madár révén a finisben azt legalább sikerült is elérni, hogy tovább már ne növekedjen a különbség, nem mintha a tizenhat pontos miskolci fiaskó egy baj­nokságra törő csapat számára ne lenne felettébb kellemetlen, mi több szégyellni- való eredmény. A korábbi' mérkőzésein látottaktól mind hozzáállásban, mind pedig játék­ban jócskán elmaradó SKSE harmatos teljesítménye ugyanakkor mit sem von le a rendkívül összeszedetten kosárlab­dázó, nagyon sok jó egyéni teljesít­ményt felvonultató egyetemisták érde­meiből, akik összességében ilyen arány­ban is teljesen megérdemelten nyerték meg a „totógyilkos” északi rangadót. Bene Szilárd: - Minden elismerésem a fiúké, hiszen igazi csapatmunkával sikerült legyőznünk a Keleti csoport egyik legjobb együttesét. Végig irányí­tottuk a mérkőzést és egy pillanatra sem engedtünk ki, amihez ismételten csak gratulálni tudok játékosaimnak. Czigler László: - Védekezésben nem voltunk kellően agresszívak, támadás­ban pedig rossz ritmusban, rossz fel­fogásban játszottunk, nagyban meg­könnyítve ezzel ellenfelünk dolgát. Bár így is többször szorossá tehettük volna a mérkőzést, fontos pillanatok­ban rendre olyan hibákat követtünk el, melyek eleve reménytelenné tették a komolyabb felzárkózást. Legéndi SE - Egyházasdengeleg FE 3-2 (1-2) V: Nagy I. GL: Franyó M., Kur- nász Zs., Néma Cs., ill. Ocsovszki D. (2). A bajnokság állása 1. Becske 8 7 0 1 34-13 21 2. Ősagárd 8 7 0 1 33-12 21 3. Erdőkürt 8 6 1 1 22-12 19 4. Kalló 8 5 1 2 28-15 16 5. Tolmács 8 5 0 3 27-14 15 6.Leqénd 8 4 0 4 21-19 12 7. Keszeg 8 4 0 4 14-17 12 8. Nógrád 8 4 0 4 15-27 12 9. Szendehely II. • 8 3 0 5 21-27 9 10. Vanyarc 8 2 0 6 13-24 6 11. E.-dengeleg 8 0 0 8 11-25 0 12. Felsőpetény 8 0 0 8 8-42 0 Hazai pályán hengerelt a Nógrádsip ek LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei III. osztály, 8. forduló A bajnokság állása Keleti csoport Magyargéc SE - Tari Szabadidős Egyesület 5-2 (2-2) V: Berki A. GL: Rádi R. (2), Rácz J. (2), Ökrös I., ill. Szőke V. (2). Bujáid SC - Szurdokpüspöki TK 4-0 (2-0) V: Bakos T. GL: Kucsik T. (2), Molnár Á., Baranyi D. Cserhát TSE Felsőtold - Mátraszele SE 1-1 (1-0) V: Csala D. GL: Nyirjei A., ill. Radies T. Egyházas SE ­Építők KC Salgótarján 5-1 (2-0) V: Varga R GL: Ruzsinszki A. (2), Tóth R, Balog R., Oláh H., ill. Hranek R. Szabadnapos: Zagyvapálfalvai Ifjak SE, Ecseg SE. A bajnokság állása 1. Felsőtold 7 6 1 0 30-7 19 2. Magyargéc 7 4 1 2 19-10 13 3. Egyházas 7 4 1 2 15-16 13 4. Tar • 6 4 0 2 20-9 12 5. Ecseg 7 3 3 1 10-8 12 6, Buják 7 3 0 4 8-8 9 7. Sz.-DÜspöki 6 2 1 3 7-10 7 8. Mátraszele 5 1 1 3 4-10 4 9. Építők KC 6 1 0 5 10-29 3 10. Z.-pálfalva 6 0 0 6 6-22 0 11. Kisbágyon visszalépett 12. Mátraszőlős visszalépett Középcsoport Csitár SE - Szécsény VSE H 2-4 (2-2) V: Bogár Cs. GL: Kertész R, Bozány G., ill. Hegedűs A. (2), Sümegi R., Németh I. Ipolyszögi SE - Ludányhalászi SE 8-0 (2-0) V: Urbán V. GL: Trepinszki Sz. (4), Tóth J. (2), Maglódi K., Győ­ri T. (öngól). Tereske KSE - Szent Imre DSE Balassagyarmat 1-1 (1-1) V: Nagy B. GL: Szabó G., 01. Szabó G. Doboskút SK Nógrádsipek - Nógrádmarcal SE 10-0 (3-0) V: Strehó E. GL: Csernák Cs. (4), Varga F. (2), Horváth R. (2), Németh G., Bangó A. Szondy SE Hont - KSE Szátok 2-1 (1-0) V: Szűcs Gy. GL: Vígh Á., Ta­más G., ill. Molnár G. Ipolytamóc SE - Kétbodony SE 2-0 - félbeszakadt V: Baranyi G. GL: Kiss Sz., Bolyós B. A mérkőzés a 72 perc­ben félbeszakadt. 1, Tereske 8 7 1 0 23-3 22 2. Szécsény II. 8 5 1 2 19-13 16 3 Ipolytarnóc 7 5 0 2 29-9 15 4. lpolyszög 8 5 0 3 26-14 15 5. Szent Imre DSE 8 4 2 2 15-13 14 6. Nógrádsipek 8 4 1 3 32-14 13 7. Kétbodony 7 4 1 2 20-11 13 8. Hont 8 4 0 4 14-14 12 9. Szátok 8 3 0 5 20-17 9 10. Csitár 8 1 1 6 8-29 4 11. Nógrádmarcal 8 1 1 6 8-34 1 12. Ludányhalászi 8 0 0 8 4-47 0 Megjegyzés: Nógrádmarcaltól 3 pont levonva. Nyugati csoport KSE Becske - Kálié FC 3-1 (2-0) V: Dubovszki J. GL: Kosik I. (2), Széles B., ill. Lakatos A. Tolmács SE - Ősagárd LK 2-4 (0-4) V: Jele T. GL: Misják D. (öngól), Hargitai K., ill. Lányi M. (öngól), Janecska Gy., Rácz A., Farkas J. Erdőkürt SK - Szendehely FC H 5-1 (2-0) V: Menczell. GL-Varga Z. (2), Fe­kete A., Proksza A, ill. Szegner M. NógrádSE­Vanyarc KSE 2-1 (1-0) V: Dubovszki J. GL: Molnár D., Fritz I., ill. Oláh B. Keszegi SE - Felsőpetény SE 4-2 (4-1) V: Berta I. GL: Cseri K. (3), Sá­ra A., 01. Pogácsás Zs., Kocsis P. Az éllovas Feltőtold (kékben) hazai pályán döntetlent játszott a Mátraszele ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom