Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-02 / 228. szám
Ügyességi verseny Visontán A KövérGáz Rallye Sportegyesület Oravetz Zoltán fő szervezésében október 4- én vasárnap Gyöngyös-Visontán rendezi meg a Brezova Gokarland autós ügyességi versenyét. autősp A versenypályát ezúttal Brezova területén, zárt pályán jó minőségi 4x2 körös aszfaltkörön (1 kör 1,2 km) jelölik ki. A versenyzőknek négyszer kell teljesíteniük a pályát, ebből a három legjobb számít majd bele az összetett értékelésbe. A nagyszabású sportági rendezvényt a szervezők az abszolút mellett AM 1-2-3- 4-5 kategóriában bonyolítják le, de lesz itt Lada, BMW, Lady, Suzuki Kupa küzdelem is, ahol hengerűrtartalomtól függően négy kategóriában hirdetnek majd végeredményt. A versenykategóriák díjazása kategóriánként kupa oklevél és érem lesz. A szervezők az autós ügyességi versenyen, igény esetén a Quadok indulását is lehetővé teszi. A bajnokság végeredményébe az utcai kategória és a quad kategória eredményei nem számítanak bele! Az ügyességi versenyre a belépődíj 1000 forint. A gépjárművezetőknek 7- 8.30 óra között kell jelentkezniük a Brezova-Gokart- landnál, majd a szükséges műszaki vizsgálatokat, regisztrációt követően az első autót a tervek szerint 9.15 órakor rajtoltatják el. A Brezova Gorkartland küzdelmére minden 18. életévét betöltött személy nevezhet. Forgalmi engedély és rendszám ezúttal nem kötelező. A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információt a www.facebook (kovergaz- rallymotorsport), illetve a 06-30-595-1405 mobilszámon lehet kérni. Sike András váltja Struhács Györgyöt BIRKÓZÁS. A sikertelen világbajnoki szereplés után a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy mindhárom szakág élén változtat, így kötöttfogásban Sike András, szabadfogásban Ritter Árpád, míg a nőknél az eddigi szabadfogású kapitány, Gulyás István veszi át az irányítást. Az MBSZ szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szöuli olimpiai bajnok Sike Struhács Györgyöt váltja. A szabadfogásúaknái a változás kisebb, hiszen az eddigi másodedző Ritter mellett mentorként, segítőként marad a csapamái Gulyás István, akinek ugyanakkor a jövőben nagy energiákat kell majd fektetnie a női válogatott vezetésébe is, amit Wöller Ákostól vesz át. Németh Szilárd, az MBSZ elnöke arról számolt be, hogy Struhács György és Gulyás István tulajdonképpen vállalták a felelősséget és lemondtak posztjukról. Áz elnökség az első napirend pont másfél órás megvitatása után, jelentős többséggel szavazott bizalmat a Komáromi Tibor szakmai igazgató által javasolt új szakvezetőknek, akiknek megbízatása egyaránt a riói olimpiáig szól.- Tisztelem Struhács munkáját, de a vb előtti hónapban túl sokat voltak távol és túl sok volt az erősítés. A jövőben specializáltabban kell foglalkozni a versenyzőkkel - vázolta terveit Sike. Ritter Árpád arról beszélt, hogy furcsa a helyzet, mert Gulyással hosszú ideje dolgoznak együtt, elvégre mindkét Eb-címét az ő irányítása alatt szerezte. Hozzátette, a szoros kapcsolat megmarad. Úgy vélte, még többet kell dolgozni a remélt sikerekért.- A női szakágban komoly személyi ellentétek feszültek. Ezért olyan kapitány kellett, aki kiváló szabadfogású szakember és erős személyisége van, így esett a választás Gulyás Istvánra - indokolta meg az MTI érdeklődésére Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, hogy Gulyás távozása után miért kapott másik szerepet.- Szép eredményeket értünk el, de tény, ez a legutóbbi vb nem sikerült - mondta az MTI-nek Gulyás, aki 1997 óta vezette a szabadfogású szakágat, ezalatt 27 érmet szereztek versenyzői a világversenyeken. - A nőknél a legfontosabb feladat a két topversenyző viszonyának rendezése. Az elnökség elfogadta a javaslatomat, miszerint november közepén a csapat országos bajnokság egyben válogató lesz Sastin Marianna és Barka Emese számára, amelyikük ott nyer, jövőre az indulhat az olimpiai műsorban szereplő 58 kilós súlycsoport mindhárom kvalifikációs versenyén. A vesztes az 53 vagy a 63 kg- ban próbálkozhat a kvótaszerzéssel. Éremesővel köszönték meg a termet judo. A Salgótarjáni Párducok Judo Club az elmúlt időszak versenyei során igyekezett meghálálni a salgótarjáni önkormányzat által nyújtott, sport célú ingyenes teremhasználatot. A kulturált körülmények, és a megnövelt edzésszám meg is hozta a várt eredményt, mely két versenyen is kicsúcsosodott. A szeptember 13-án, Egerben megrendezett Tóth Péter-emlékversenyen az ország legjobbjai között Kelemen Adél és Nagy Virág bronzéremmel gazdagította az eredménytáblát. Aztán szeptember 26-án, a Szügy- ben lebonyolított Nógrád Kupára a közös felkészülésre tekintettel - a Megyeri László vezette Görbeország és a Bakos Norbert által trenírozott Párducok közösen képviselték Salgótarján színeit. A megmérettetésre így 24 versenyző utazhatott, akik látványos küzdelmekkel tették akciódússá és élvezetessé a napot Eredmények. 2011-es korcsoport. 20 kg: 1. Bódi Rebeka. 2009. 20 kg: 1. Hajdú Fanni, 2. Kozma Hunor. 2008: 20 kg: 1. Nagy Sarolta. 2008.23 kg: 1. Pál András, 2. Czene Bence. 2008. 27 kg: 2. Rigó Roland. 2008. +30 kg: 2. Balogh Bertold. 2007. 22 kg: 1. Vendel Zsombor. 2006- 2007. 25 kg: 1. Babka Milán, 3. Vendel Dominik. 2006. 30 kg: 2. Papp Lilla. 2006. 33 kg: í. Deák Bence, 3. Lakatos Nikoletta. 2005.30 kg: 2. Nagy Virág. 2005. 45 kg: 1. Kovács Máté, 2. Hajdara Máté, 3. Kis Zsombor. 2004. 45 kg: 2. Bódi Dorottya, 2, Hajdú Bálint. 2003. 35 kg: 3. Tomka Lukács. 2002. 42 kg: 1. Komka Lionel, 2. Lukács Maximilian. Az öregfiúk csoportjában Megyeri László állhatott a dobogó legfelső fokára. A csapatbajnokság a legfényesebben csillogó kupa megszerzését eredményezte, motiválva ezzel az edzőket a jövőbeli közös felkészülés folytatására. A Görbeország és Párducok csapata közösen képviselték Salgótarján színeit a Nógrád Kupán A döntés a végére maradt Két futamnak csak két győztese lehet, vasárnap a Nürburgringen mégis négy pilóta volt a legboldogabb: Martin és Molina mint két győztes, Auer - mint zöldfülű - első pole pozícióját érte el, a tinédzserkort ugyancsak épp hogy elhagyó 21 éves Werhrlein pedig karnyújtásnyira került első DTM bajnoki címéhez. NÉMET TÚRAAUTÓ BAJNOKSÁG. Micsoda kontraszt! Két, 21 éves fiatalember közül az osztrák pár- futamos Lucas Auer csak szerényen kóválygott és azt sem tudta zavarában mit is csináljon, mikor a szombati időmérő után leállította győztes Mercedesét a leggyorsabb háromnak kijelölt zárt parkolóban. A mellé beálló, kvali harmadik, vele egyidős, ugyancsak „mercis” Pascal Wehrlein pedig már 36 DTM futammal, 3 győzelemmel és hat dobogós hellyel a háta mögött arról agyal- hatott, hogyha ezt a helyét legalább megőrzi a szombati versenyen és vasárnap is szerez ponto(ka)t, akkor ilyen előnnyel, nagy valószínűséggel a legfiatalabb DTM bajnok lehet a következő (záró)fordulóban 4 I Hockenheim-ben. A két pilóta közötti rutinkülönbség a délutáni első futamon azonnal meg is mutatkozott, Auert a célegyenes végére az első kanyarig többen is lerajtolták, a későbbi győztes Max Martin (BMW) pedig már ott az élre állt. Ezen kívül a első köri tumultusnak és kettős ütközésnek öten is áldozatul estek, így beküldték a safety cart - de két kör megtétele után leállították a futamot az előbb említett baleseteknél pályára került veszélyes olajfoltok miatt. Jó tíz perc után a restart már biztonsági autó felvezetésével történt és néhány kisebb koccanás, pár előzés és feladás után Martin győzelmével zárult. Mögötte Mortara (Audi) és álmainak megfelelően Wehrlein végzett, akinek eddigi legveszélyesebb riválisa Ekström (Audi) csak 11. lett. Viszont a fiatal titán helyette kapott a nyakába egy másikat, az imént említett svájci személyében, aki ezzel a második helyével az összetettben is feljött a második helyre. Vasárnap újabb kvalifikáció és újabb - immár hosszabb (1 órás), kötelező kerékcserés - futam következett. Az időmérőn a bajnoki címre hajtők közül Wehrlein nem remekelt (9. rajtkocka), az összetettben második helyre felkapaszkodott Mortara és Ekström pedig még kevésbé (17. ill. 20. idő, azaz rajthely). Elégedett lehetett viszont Molina (Audi), akinek motorháztetőjén hatalmas Teufel (ördög) felirat díszeleg, mert megszerezte pályafutása ötödik pole pozícióját. És mivel a spanyol hibátlanul vezetett, a többieknek ezen a napon csak az ördögűző szerep jutott. A 90. születésnapját ünneplő Eifel pályán a 69 ezer néző - az egyéb I * betétfutamokon (Porsche Cup, F- 3, Audi TT verseny) kívül - lélegzetelállító versenyt láthatott, melyet nem részletezek, hiszen az M4 magyar sportcsatornán aki akarta, láthatta, így talán arra térek ki, amit nem.- Ez az én napom volt, 67 DTM versenyem után végre először nyertem futamot - örvendezett Molina, aki mögött a rend kedvéért említve di Resta (Mercedes) és Spengler (BMW) végzett. Mivel Wehrlein 5. lett, Mortara és Ekström pedig nem szerzett pontot, a német növelte előnyét a ponttáblázaton és a hockenheimi két zárófutam előtt 37 pontos fórja van, mely nagyon úgy néz ki, hogy elegendő lesz a bajnoki címhez. Egyébként a verseny után mind Wehrlein, mind főleg Eki kárhoztatta a lassú kerékcseréjét, de amíg előbbi egy rajta kívülálló szerencsés szituáció miatt nem nagyon bánta, addig a svéd keményen kritizálta szerelőcsapatát illetve abból a bal első kerekével pepecselő embert a jó 1 másodperces késésért, mely szerinte két pozíciójába került, és így nem tudott vetélytársa Mortara elé kerülni a 2. helyre.- Rengeteg energiát fektettem a minimális pontszerzésre, amelyet a kerékcserénél elveszettem. Ne szépítsük, ez egy elcseszett hétvége volt egy teljesen fals idővel - kelt ki magából a 159 DTM futamon 21 győzelmet arató rangidős (37 éves) kétszeres DTM bajnok, ralikrossz versenyeken is kiválóan szereplő pilóta, aki a különböző autósportok szakági bajnokainak év végi versengésében, a Race of Champions-ban (ROC) már háromszor győzött. A DTM pontversenyének élcsoportja a 8. forduló (16 futam) után. Pilóták: 1. Pascal Wehrlein (Mercedes) 165, 2. Edoardo Mortara (Audi) 128, 3. Mattias Ekström (Audi) 127, 4. Bruno Spengler (BMW) 119, 5. Jamie Green (Mercedes) 107, 6. Marco Wittmann (BMW) 104 pont. A gyártók versengését a BMW vezeti 554 ponttal a Mercedes (503) és az Audi (472) előtt. Márton (Satis) István t t Modern ördögűzők. elöl Molina a nevezetes felirattal