Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-20 / 243. szám

MTI FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Véde tt területeket is „elkótyavetyélnek” Az LMP szerint a Föld­művelésügyi Miniszté­rium megtévesztette a közvéleményt és hazu­dott, amikor azt állítot­ta, hogy nincs védett terület a termőföld-pri­vatizációval érintett földek között. mos o politico Budapest. Sallai R. Bene­dek, a parlament fenntart­ható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke hétfőn közle­ményt juttatott el az MTI- hez, amelyben azt írta: párt­ja már a nemzeti földalapke- zelő honlapjára eddig kira­kott helyrajzi számok között is talált több európai uniós védettséggel - a hazai jog­rendben is szereplő -m úgy­nevezett Natura2000-es vé­delemmel jelölt területet. Emlékeztetett: a kormány több tagja és a témáért felelős Bitay Márton Örs államtitkár több alkalommal is megígér­te, hogy védett területeket nem értékesítenek.- Bitay Márton Örsről nem­rég jogerősen mondta ki a bí­róság, hogy hazudott, és most sokadszorra fordul elő, hogy, politikai érdekei miatt valót­lanságot állít. Talán nem vé­letlen, hogy ő lett a felelős az állami tulajdonú földek érté­kesítésért, aki a trafikpályá­zatok egyik bírálójaként már helyt állt a Fidesz-érdekek vé­delmében - fogalmaz közle­ményében a politikus. Rogán Antal miniszteri Budapest. Áder János köztársasági elnök (jobbra) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, jobbról balra: Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Tár­sadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa. Lat hatas, in térném lé rés Fiataloknak szóló lakhatási progra­mot javasol a Fidelitas, amely azt is kezdeményezi, hogy minden egyetemen, főiskolán és kollégium­ban legyen ingyenes wifi. Budapest A terveket Böröcz László, a Fi­desz ifjúsági társszervezetének elnöke és Szabó Krisztián alelnök ismertette hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A lakhatási programról szólva Böröcz László - elsősorban a drasztikusan dráguló albérletárakra hivatkozva - kifejtette: úgy­nevezett „gólyaházakat” hoznának létre azoknak a felsőoktatási hallgatóknak, akik nem kapnak kollégiumi férőhelyet. Ezeket az ingaüanokat a kollégiumok mintájára alakí­tanák ki, és azok a hallgatók vehetnék igény­be - előre meghatározott időre, kedvező fel­tételekkel-, akiknek nincs teljes állásuk, leg­feljebb részmunkaidőben dolgoznak. Lakhatási javaslatuk másik része - foly­tatta -, hogy a már állással rendelkező felső- oktatási hallgatók, illetve a középiskola el­végzése után dolgozni kezdők kis alapterü­letű lakásokat, „fecskeházakat” vehessenek igénybe jóval a piaci ár alatt. Mindennek finanszírozásról Böröcz Lász­ló azt mondta, „nyilván ez nem egy olcsó do­log, hiszen komplett házakat kell építeni”, de a hazai mellé európai uniós forrásokat vagy akár magántőkét is bevonnának. Az internet-hozzáférés szélesítésére vo­natkozó Fidelitas-kezdeményezést Szabó Krisztián alelnök ismertette, közölve: azt ja­vasolják, hogy minden magyarországi egye­temen, főiskolán és kollégiumban legyen in­gyenes, szélessávú wifiszolgáltatás. A programok további részleteit a folytatás­ban a kormányzattal és szakmai szerveze­tekkel közösen, velük egyeztetve szeretnék kidolgozni - mondták. Színes programok az ünnep alkalmából Budapest. A hagyományos emlékünnepségek mellett kiállításokkal, filmvetíté­sekkel, a Magyar Rádió épü­letében tartandó történelmi sétával is készülnek az 1956-os forradalom évfordu­lója alkalmából szervezett központi megemlékezések keretében. Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Ren­dezvényszervező Hivatal fő­igazgatója hétfői sajtótájé­koztatóján elmondta: a köz­ponti megemlékezések már október 21-én, kedden meg­kezdődnek. Délelőtt 10 óra­kor a 1956-os Műegyetemi Emlékműnél tartanak ün­nepséget és koszorúzást. Másnap délután ugyancsak a műegyetemen tartandó megemlékezés és a történel­mi évfolyamok találkozója után fél 5-kor indul el a ha­gyományos fáklyás felvonu­lás a Bem-szoborhoz. A nemzet művészei Budapest. Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervá- tiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Mű­vésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. Ferencz István iparművé­szeti, Foltin Jolán népművé­szeti, Szervátiusz Tibor pedig képzőművészeti kategóriá­ban érdemelte ki az elisme­rést - mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke hét­fői budapesti sajtótájékozta­tóján. A díjat az MMA elnöke a köztestület megalakulásá­nak évfordulója alkalmából adományozza november 5- én. A díjazottak az adomá­nyozást követő hónap első napjától életjáradékban ré­szesülnek, amelynek össze­ge a mindenkori minimál- nyugdíj összegének 23-szoro- sa, idén 655 ezer 500 forint. Schengen megdőlhet határvédelem nélkül Budapest. A schengeni rend­szer megdőlhet, megszűnhet, ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a külső határait, és ennek kiszámíthatatlan gaz­dasági hatásai lennének - mondta Szijjártó Péter külgaz­dasági és külügyminiszter azon a hétfői budapesti ren­dezvényen, amelyen a Magyar Európai Üzleti Tanács (angol rövidítéssel HEBC) legújabb, 2015. évi országjelentését mu­tatták be „Erősebb Magyaror­szágért egy erősebb Európá­ban" címmel. A jelentés szerzői az HEBC tagjai, az ABB, az AkzoNobel, a British Telecom, az Ericsson, a GDF Suez, a Magyar Telekom, a Henkel, a Nestlé, az OMV, a Phi­lips, az SAP, a Shell és a Volvo Group Trucks magyarországi legfelső vezetői voltak. Öldöklő harc folyik a világ­ban az új befektetésekért, eb­ben a folyamatban azonban legalább olyan fontos a régi be­fektetők megtartása, mint az új beruházók bevonzása - jelen­tette ki Szijjártó Péter az Audival kötött friss megállapo­dásra is utalva. A külgazdasági és külügymi­niszter kiemelte: az oktatás, a megfelelő, szakképzett munka­erő biztosítása, bővítése igen fontos a befektetőkért való küz­Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a HEBC budapesti rendezvényén delemben. Szijjártó Péter ígéretet tett ar­ra, hogy rövid időn belül leül majd egy tematikus megbeszé­lésre az HEBC tagvállalatainak vezetőivel, amelyen a munka­erő szakképzésével, az új szak­képzési rendszer kérdésköré­vel foglalkoznak majd. HIRDETÉS A LEHETETLEN LEHETŐSÉG! Testmozgás, közösség és egyedülálló élmények a „TE IS” programban Sikeresen lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2014 júliusa óta zajló „Testmozgás az Iskolában (TE IS) program a gyakor­latban” projektje. A program alapjait, koncepcióját és módszertanát a Magyar Diák­sport Szövetség alkotta meg. A 700 millió forint uniós támogatásból megvalósuló „TE IS” prog­ram diákok által szervezett mozgásprogramokon keresztül teremtett lehetőséget hátrányos helyzetű gyermekek számára, hogy megtapasz­talhassák a közösségi élményt, a közös játékot, a befogadás és az ön­kéntesség értékeit. Az ország 18 megyéjében 144 általános- és középiskola csatlako­zott a programhoz, melyben több mint 1500 diákönkéntes vett részt. kinevezése a Sándor-palotában

Next

/
Oldalképek
Tartalom