Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-15 / 239. szám

MTVEPA/IAV1ER UZON A Szécsény I. remekelt Celldömölkö ASZTALITENISZ Extraliga, NB I, NB II, férfiak Szerva ASE Szécsény I. csapata (balról): Bátorfi Zoltán, Kriston Dániel és Oláh Benedek Extraliga Az elmúlt hétvége nagyon moz­galmas volt a Szerva ASE haza tá­ján, mivel az Extraligás csapatuk dupla forduló elé nézett Pénteken a hat éve veretlen és bajnok Cell- dömölki VSE csapatával játszot­tak idegenben, majd szombaton itthon fogadták a Komló csapatát Az első meccsen hatalmas megle­petésre 6-2-re legyőzték a hat éve veretlen Celldömölköt, amely évek óta nyeri a legmagasabb ligát A mérkőzést a hazaiak kezdték job­ban, hiszen a párost 3-2-re nyer­ték, majd a első egyéniben Lindner Ádám győzött Bátorfi Zoltán ellen. Ezzel 2-0-ra vezettek, de ezt köve­tően a szécsényiek nem hibáztak. Oláh Benedek mindhárom mérkő­zését nyerte, míg Kriston Dániel to­vábbi két győzelmet szerzett, vala­mint Bátorfi Zoli is megverte a ha­zaiak legbiztosabb játékosának számító Fazekas Pétert Ezzel 6-2- re módosult az eredmény a Szerva ASE javára, és szabályok szerint a megmaradt két egyénit már nem kellett lejátszani, mert eldőlt a meccs. A pénteki nagy győzelem után Komló csapata ellen hozták a kötelező győzelmet a szécsényiek, 6-1-re győztek. 5. forduló Celldömölki VSE-Swietelsky- Wewalka I. - Szem ASE Szécsény L 2-6 Fazekas Péter, Lindner Ádám -Oláh Benedek Márton, Kriston Dániel 3-2, Lindner Á.- Bátorfi Z. 3-1, Ecseki N.-Oláh B. 1-3, Fa­zekas P.-Kriston D. 1-3, Lindner Á.-Oláh B. 0-3, Fazekas R- Bátorfi Z. 0-3, Ecseki N.-Kriston D. 2-3, Fazekas R- Oláh B. 1-3. További eredmények: Egri COOP SC I. - TURRIS SE Sopron I. 7-0, Pénzügyőr SE I. - Komló Sport Kft. 1.2-6, Pécsi TE PEAC I. - Békési Torna Egylet 6-2. 4. forduló Szem ASE Szécsény I. - Komló Sport Kft I. 6-1 Kriston Dániel, Oláh Benedek Márton-Hoffmann Tamás, Sab- ján Gergely 3-0, Kriston D.- Ka- nabé Sz. 3-2, Bátorfi Z.- Sabján G. 3-2, Oláh B.- Hoffmann T. 3-1, Kriston D.- Sabján G. 3-0, Oláh B.- Kanabé Sz. 3-0, Bátorfi Z.-Hoffmann T. 1-3. További eredmények: Békési Torna Egylet - Celldömölki VSE- Swietelsky-Wewalka 1.0-7, Pénz­ügyőr SE I. - BVSC-Zugló SI I. 3-6, Pécsi TE PEAC I. - TURRIS SE Sopron 1.7-0. 3. forduló Pénzügyőr SE I. - Szem ASE Szécsény I. 0-7 Gelléri Zoltán, Éliás Attila- Oláh Benedek Márton, Kriston Dániel 1-3, Gelléri Z.-Bátorfi Z. 1 -3, Varga S.-Oláh B. 0-3, Éliás A.-Kriston D. 0-3, Gelléri Z. -Oláh B. 0-3, Éliás A.-Bátorfi Z. 2-3, Varga S.-Kriston D. 1-3. A bajnokság állása 1. Pécsi TE 1. 4 4 0 0 25-5 8 2. Celldömölk 1. 5 4 0 1 .28-12 8 3. Szécsény 1. 4 3 1 0 24-8 7 4. Békési TE 5 2 1 2 19-23 5 5. Komló 1. 5 2 0 3 16-21 4 6. BVSC-Z. 1. 3 2 0 1 14-12 4 7. Sopron 1. 5 1 0 4 7-30 2 8. Szeged AC 1. 2 1 0 1 10-7 2 9. Egri SCI. 4 1 0 3 13-18 2 10. Pénzügyőr I. 5 0 0 5 11-31 0 NB I., Keleti csoport 3. forduló Szem ASE Szécsény n.-Univer-Sport Kft Kecskemét 13-5 Nagy Miklós Attila, Salamon István-Both Olivér, Balázs Ben­ce 2-3, Podpinka Gábor, Hor­váth Miklós-Fodor Ronald, Ne­mes Vince 3-0, Podpinka G. -Both O. 3-2, Horváth M.- Nemes V. 3-1, Nagy M.-Fodor R. 3-0, Salamon L- Balázs B. 3-2, Podpinka G.- Nemes V. 3-0, Horváth M.-Fodor R. 3-2, Nagy M.-Balázs B. 3-0, Sala­mon L- Both 0. 0-3, Podpinka G.- Fodor R. 3-1, Horváth M.- Balázs B. 3-1, Nagy M.-Both 0. 3-1, Salamon I.-Nemes V. 0-3, Podpinka G. - Balázs B. 3-1, Horváth M.- Both 0. 3-1, Nagy M. - Nemes V. 0-3, Salamon I.-Fodor R. 0-3. A hazai együttes magabiztos győzelmet aratott. 2. forduló: Univer-Sport Kft. Kecskemét - Gödöllői Egyetemi AC 10-8. 5. forduló: DVTK-Volán - Fél­egyházi Ászt. Sí, Gödöllői Egye­temi AC - Jászkun Volán Sport Club Kft. 15-3, Szuperinfó-Ceg- lédi VSE L- Nyírbátori ASE 13-5. Univer-Sport Kft. Kecske­mét - ATSK Szeged 8 - 10. A bajnokság állása 1. Féleqyházi ASI 4 4 0 0 50-22 8 2. Ceglédi VSE I. 5 3 1 1 51-39 7 3. DVTK-Volán 4 3 1 0 46-26 7 4. Szécsény II. 4 3 0 1 41-31 7 5. Gödöllő 5 3 0 2 55-35 6 6. ATSK Szeded 5 1 2 2 39-51 4 7. Univer-Sport 5 1 1 3 CD c!n 3 8. Jászkun Volán 5 1 1 3 33-57 3 9. Nyírbátor 5 0 1 4 34-56 1 10. Szeged AC II. 4 0 1 3 26-46 1 Megjegyzés: A hétvégére kiírt Extraligás Pécs elleni hazai mér­kőzés halasztva lesz az egyik szé- csényi játékos válogatottal kap­csolatos elfoglaltsága miatt. Az NB I-es csapat Cegléden lép pályára. Balogh T. Veretlen maradt viuámsakk-vb. Lékó Péter a 188 fős mezőny 23. helyéről várja a folytatást a berlini vil- lámsakk-világbajnokságon. A Viadal honlapja szerint a szegedi nagymester a ked­di 11 forduló során 7,5 pon­tot gyűjtött úgy, hogy veret­len maradt: négyszer győ­zött, hétszer pedig remizett. A villámsakk-vb-n játsz­mánként 3-3 perc a gondol­kodási idő, és lépésenként még 2-2 másodperc jár. Az összdíjazás 200 ezer dollár, a győztes 40 ezret kap. Az élen jelenleg a francia Maxime Vachier-Lagrave áll 9,5 ponttal. 1,2 milliárd rubelbe kerül JÉGK0R0N6-VB. A 2016-OS oroszországi jégkorong-világ­bajnokság költségvetése 1,2 milliárd rubel (közel 5,2 mil­liárd forint) - jelentette be kedden Vitalij Mutko orosz sportminiszter. A 2016-os világbajnoksá­got, amelyen Magyarország nemzeti együttese is indul, május 6. és 22. között bonyo­lítják le. A magyar csapat­nak szentpétervári csoport- ellenfelei között lesz a cím­védő, egyben olimpiai arany­érmes kanadai gárda, továb­bá Finnország, az Egyesült Államok, Szlovákia, Fehér­oroszország, Franciaország és Németország válogatottja. Florentine Perez, a Real Madrid labdarúgóklub elnöke (j) átnyújtja Cristiano a csapat portugál csatárának az Aranycipőt Ronaldo megkapta az Aranycipőt LABDARÚGÁS. Cristiano Ronaldo, a Real Madrid lab­darúgócsapatának portugál támadója kedden átvette az Európában játszó legeredményesebb futballistá­nak járó Aranycipőt. A 30 éves játékos az előző szezonban 48 gólt szer­zett a spanyol első osztályban, ezzel pályafutása so­rán negyedik alkalommal érdemelte ki az európai bajnokságok legjobb gólszerzőjének járó díjat. A há­romszoros aranylabdás - aki nemrég a Real Madrid történetének legeredményesebb futballistájává lépett elő - édesanyja, fia, valamint Rafael Benitez vezető­edző és Florentino Pérez klubelnök jelenlétében vet­te át az elismerést Madridban. Fellendítette a mezvásárlást labdarúgás. A futballme- zek kelendősége alaposan megugrott Portóban azóta, hogy Iker Casillas, a világ- és Európa-bajnok spanyol kapus nyáron a Real Madridból a portugál együtteshez igazolt. Az FC Porto csapatának já­tékosai által viselt ruhadarab­okból a korábbi hónapok átla- gához képest az utóbbi időben bő tíz százalékkal több fogyott, s például csupán Casillas ka­pusszereléséből félmillió euró értékben vásároltak a szurko­lók. A spanyol válogatott 34 éves csapatkapitánya, akinek a Real Madridban hét és fél millió euró volt a fizetése, az FC Portónál nem hivatalos adatok szerint évi nettó 2,5 millió eurót keres. Kettős győzelemmel kezdett a Pásztó sakk. A hétvégén a magasabb osztályú nemzeti sakk csapatbajnokságok mellett, Egerben a szokásos Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola ebédlő­jében kezdetét vette a Heves megyei fel­nőtt és serdülő sakkcsapatbajnokság, ahol „hazai” bajnokság hiánya miatt me­gyénkből a Pásztói SE II., illetve a Salgó­tarjáni TSEII. méretteti meg magát. Áz első dupla fordulóban a pásztó­iak remekeltek, mindkettő találkozó­jukat megnyerték, még a salgótarjáni­ak a délelőtti győzelmük után - igaz a bajnoki cím esélyesétől - kikaptak a füzesabonyiaktól. 1. forduló Salgótarjáni TSE EL-Maklári SE 7-3 Kovács Dániel-Kiss Pál 0,5-0,5, Tóth Pál-Nagy Áron 0-1, Patai Tamás-Vass Gábor 1 -0, Patai Pé-ter-Hips Frigyes 1 -0, Klenóczky Sándor- Farkas Csaba 0,5- 0,5, Patai József-Nagy Bence 1-0, Kle­nóczky Dániel(+)- Kálmán Tibor 0-0, Bí­ró Máté - Csapó Balázs 1-0, Baranyi Levente - Molnár Lili 0-1, Lőrik Gergő- Sipeki Ádám 1-0. Pásztói SE II.-Mátra SE H. 7-3 Vajda Albert-Balogh Pál 1 -0, Tódor Attila-Czizmadia Lajos 1-0, Lengyel István - Wezselovszki Gábor 1 -0,Vas Vin- ce-Somöskői Tamás 1 -0, Kormos József- Hevér János 1 -0, Sevelya Virág- Horváth László 0-1, Adorján László- Varga Mi­hály 0-1,Vajda Anna-Pásztor Ferenc 0-1, Kelemen Áron - Besze Nándor 1-0, Bab- ják Léna- Erdős Attila 1-0. További eredmények Füzesabony-Mező- kövesd 9,5-0,5, BM Heves SE- Egri Vasas SE 6,5-3,5, Egri SRSK-Hatvan 7,5-2,5, Pétervására - Andornaktálya 8-2. 2. forduló: Egri Vasas-Pásztói SE II. 4-6 Paál Attila-Vajda Albert 1-0, Farkas Gábor-Tódor Attila 0-1, Győrffi Zoltán- Lengyel István, 0-1, Benedek István-Vas Vince 1-0, Vanyó József-Kormos József 0,5-0,5, Berecz Imre- Sevelya Virág 1-0, Stekkelpach Péter-Adorján László 0,5-0,5, Dobozi Lajos- Vajda Anna 0-1, Kucsma Lehel- Kelemen Áron 0-1, Lénárt Ákos- Babják Léna 0-1. Salgótarjáni TSE ü.-Füzesabonyi SC 2,5-7,5 Kovács Dániel-Galyas Miklós 0-1, Tóth Pál-Hajnal Zoltán 0-1, Patai Tamás-Mede István 0-1, Patai Péter- Szurovszki Elek 0-1, Klenóczky Sán- dor-Gál Péter 0,5-0,5, Patai József- Hajnal Gyula 0,5-0,5, Klenóczky Dániel- Balsai Nikolett 0-1, Bíró Máté - Balsai Tamás 0,5-0,5, Baranyi Le- vente-Máté Sándor 0-1, Lőrik Gergő- Bíró Bálint 1-0. További eredmények Makiár- Andor­naktálya 4,5-5,5, Hatvan- Pétervására 1-9, Mátra SE-Egri SRSK 5-5, Mező- kövesd-BM Heves SE 3-7. A tabella állása két forduló után: 1. Fü­zesabonyi SC 17,0 pont, 2. Pétervására SE 17,0, 3..BM Heves SE 13,5, 4. Pász-. tói SE 11.13,0, 5. Egri SRSK 12,5, 6. Sal­gótarjáni TSE II. 9,5,7. Mátra SE II. 8,0, 8. Andornaktálya SE II 7,5, 9. Egri Va­sas SE 7,5,10. Makiári SE 7,5,11. Hat­vani SK 3,5,12. Mezőkövesd SE 11.3,5. * * * Heves megyei serdülő csapatbajnokság Megyénkből a bajnoki küzdelembe az elmúlt évben még két csapatot is indított Pásztó, ezúttal nem nevezett, míg a tarjániak a régiek mellett újoncok beikta­tása mellett veszik fel a küzdelmet. A rajt, csakúgy, mint a felnőtteknél a tarjáni ser­dülőknél is felemásra sikeredett. Salgótarján-Mezőkövesd 12-4 Pontszerzők: Dobos Zétény 3/3, Lőrik Kitti 3/3, Ágasvári Gáspár Bene­dek 3/3, Gyurcsák András 4/2, Bíró Dániel 3/1 Salgótarján-Andomaktálya 7-9 Pontszerzők: Dobos Zétény 4/2, Ágasvári Gáspár Benedek 4/2, Lőrik Kitti 3/1,5, Bíró Dániel 3/1,5, Gyurcsák András 2/0. Két forduló után a Salgótarjáni TSE a Hatvan és az Andornak-tálya mögött a 3. helyen áll. Cz. Z. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom