Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-09 / 208. szám
Kommunista szolgálatok, dinasztiák A magyar társadalom igazságérzetét szolgálná, ha a lengyel példát követnénk az előző rendszer vezetőinek elszámoltatásában Immár a második vaskos kötet jelent meg a varsói Fronda kiadó gondozásában, amely sorozatot indított Resortowe dzieci (magyarul: Ágazatok gyermekei) összefoglaló címmel, ami lényegében olyan tematikát tükröz, mint az egykor Magyarországon elhíresült, apákat és fiaikat érintő Csurka-dolgo- zat, azzal, hogy a lengyel szerzők a nőági rokonságot is figyelembe veszik. Az első kötet a média világában túlélő s ott meghatározó befolyással bíró, elkötelezett kommunisták családfáit, rendszerváltás előtti és utáni karrierjét követi nyomon 430 oldalnyi terjedelemben, a második kötet pedig a katonai és civil titkosszolgálatok dinasztiáival foglalkozik hasonlóképpen, csaknem ezer oldalon. A kiadó előrejelzése szerint hasonlóan terjedelmes munkák várhatók még a tudomány, a gazdaság, és a politika világáról is. A vállalkozásról Slawomir Cenckiewicz, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (1PN) volt vezető munkatársa, a kommunista titkosszolgálatok kutatója úgy nyilatkozott, rá, mint történészre, kivételesen mély benyomást tett. „Ami kivitelezhetetlennek bizonyult a kutatók számára, három publicista, akik közül csak egy történészi végzettségű, megoldotta. Minél több jelenik meg a sorozatból, annál élesebben látjuk szabadságunk határait, vagyis hogy az igazság elkendőzésére való törekvés és a titkosszolgálatok emberei érdekszövetségének kulisszák mögött tartása a ül. Köztársaság alapjainak szerves részét képezi” - írja a második kötet hátsó borítóján a szakember. A hatalomátmentő csapat Nyilvánvalóan hiánypóüó munkáról van szó, olyan vállalkozásról, amelyre hazai vizeken is nagy szükség volna, hiszen a hasonlóságok óhatatlanul szembeötlők. Mind a „negyedik hatalmi ág”, azaz a média világával, mind a titkosszolgálatokkal foglalkozó kötetekből jól látható, és világossá válik, sem a Visztula, sem a Duna mentén nincs mit meglepődnünk azon, hogy az úgynevezett fősodra, „felvilágosult” és „polkorrekt” média orgánumai miért szóltak és szólnak azonos hangon az igazságtétellel, az elszámoltatással, a dekommunizációval szemben. Miért kiáltanak boszorkányüldözést az átvilágításokkal kapcsolatban, miért foglalnak állást a kommunista nómenklatúra vagyonhoz jutása és juttatása, a homályba burkolt és burkolódzó privatizációs praktikák feltárása ellen. A válasz egyszerű: a szolgálati, szervezeti és családi összefonódások hálózata továbbélésének, politikai, pénzügyi-gazdasági hatalmi befolyásának kulcsa, hogy a felsorolt ügyekkel érdemben ne foglalkozzon senki. Árulkodó vonás: az egypárti diktatúra lebontásáért negyedszázaddal a rendszerváltoztatás után is folyamatosan küzdeni kell, s nem a régi rendszer embereit kiáltják ki hazafiatlanoknak, hanem azokat, akik tükröt akarnak elé- bük tartani. Lengyelországban a ül. Köztársaság megszületését a Tadeusz Mazowiecki-féle kabinet felállásához kötik. Érdemes egy hosszabb pillantást vetnünk az 1989-es kerékasztal-tárgyalásokon kialakított „első nem kommunista kormány” összetételére. Igaz, hogy „csak” négy vezető kommunista funkcionárius kapott helyet benne, de azok nem kis kaliberű ap- paratcsikok voltak. A lengyel katonai elhárítás volt főnöke, a LEMP PB tagja, a Szolidaritás mozgalom egyik legfőbb likvidátora, Czeslaw Kiszczak tábornok kapta a belügyi tárcát, amihez miniszterelnök-helyettesi poszt is járt. Egy másik tábornok, laruzelski legközelebbi munkatársainak egyike és honvédelmi minisztere, Florian Siwicki ülhetett be a honvédelmi tárca bársonyszékébe. A LEMP KB volt titkára, Marcin Swi^cicki külgazdasági miniszter lett, Franciszek Wielgdek pedig, aki 1983 és 1989 között a közlekedési tárca helyettes államtitkára volt, ezúttal e minisztérium élére került. Mindehhez érdemes hozzátenni: Mazowiecki kormányának további tagjai közül számosán - mint az IPN kutatásaiból később kiderült - életük hosz-szabb-rövidebb szakaszaiban a kommunista titkosszolgálatok ügynökei, informátorai voltak, tehát zsarolható emberek. Figyelemre méltó tényező az is, hogy az 1981-es hadiállapotot (és nem szükségállapotot, mint azt a mai napig gyakran, és vélhetően eufemisztikus ferdítéssel jelzik Magyarországon) bevezető tábornok, Wojciech laruzelski lett a „rendszerváltó” Lengyelország köztársasági elnöke, akinek a hatáskörébe tartozott a honvédelmi, a belügyi és a nemzetbiztonsági szervek felügyelete. Az imént felvázolt körülmények közepette nem meglepő tehát, hogy a kommunista politikai rendőrség (Sluzba Bezpieczenstwa - SB), a katonai felderítés és elhárítás (Wojskowa Sluzba Informacyjna - WSI) és a többi hasonlószervezet vezetése és személyi állománya szinte intakt módon bábozódhatott át és épülhetett be az új, demokratikus, illetve annak mondott struktúrákba. A múlt kezelését Mazowiecki egyértelműen megfogalmazta 1989. szeptember 12-én elhangzott expozéjában, ahol kijelentette: azt egy vastag vonallal el kell választanunk, és csak az számít, amit az ország demokratikus berendezkedéséért teszünk. Óhatatlanul rímel erre Antall íózsef elhíresült kijelentése, mely szerint „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Ez a hozzáállás menlevelet biztosított a volt kommunista vezetőknek, amit azok nem is mulasztottak el kihasználni. Helyzetbe hozták magukat és családtagjaikat, gyermekeiket (Csak egyetlen példa a sok közül: nézzük meg, hány régi belügyes és külügyes dolgozik még mindig a tárcáknál, és hol munkálkodnak a fiaik, lányaik). E cikk keretei nem teszik lehetővé ezen események részletes tárgyalását és bemutatását A következmények illusztrálásához azonban elegendő lehet rámutatni, hogy Lengyelországban a katonai elhárítás főtisztjei még 1993- ban is - Hanna Suchocka jobbközép kormánya tudott róla, vagy sem - Moszkvába utazgattak továbbképzésre, és azt sem szabad elfelejteni, ami Biszku Béla és a hozzá hasonlók ügyében történik ma, Magyarországon. Az úgynevezett előprivatizáció és a magánosítás folyamatának elsődleges kedvezményezettjeiről, akik javarészt ugyancsak a kommunista rendszer nómenklatúrájából kerültek ki, és pénzügyi-gazdasági befolyásukkal mindmáig hatékonyan formálják a közéletet, többé- kevésbé mindannyian hallottunk. A múlttal való elszámolás tekintetében sajnos azonban alapvető különbségeket láthatunk a két ország között. Az igazságtételt rendületlenül követelő lengyel politikai erők elszántságának köszönhetően 1999:ben felállhatott avarsói IPN hatalmas, jól kiépített, professzionális, több mint kétezer szakértőt, soraikban mintegy száz, vádemelésre is felhatalmazott ügyészt foglalkoztató szervezete, amely előtt minden archívum nyitva áll, s amely vádat is emelhet az átvilágítás során bűntettekben érintettnek bizonyult emberek ellen. Az intézmény mintául szolgálhatott volna a nálunk 2013-ban életre hívott Nemzeti Emlékezet Bizottsága számára, amely mindössze ötvennégy főt foglalkoztat, és alapító okirata szerint feladatának nem a kommunista bűnözők, hanem a kommunizmus bűneinek feltárását tekinti. Vagyis továbbra is érvényes Fricz Tamás megállapítása, melynek lényegét cikksorozatban, majd könyvben összefoglalva is kibontotta, nevezetesen, hogy hazánk egy következmények nélküli ország. lelesül: továbbra sem folytatunk „boszorkányüldözést”. Következetes tényfeltárás Lengyel barátaink sem teszik ezt forradalmi módon. Az érdemi elszámoltatásban azonban mégis előbbre járnak, és a - részintposzt- kommunista befolyás alatt álló - politika szülte jogszabályok teremtette hiátusokat a történelemmel foglalkozó publicisztika és a kultúra eszközeivel igyekeznek fel-, illetve kitölteni. Baloldali és liberális ellenszélben, ám mégis rendre megszületnek tényfeltáró könyvek, filmek, televíziós sorozatok a múlt, a félmúlt és a jelen fontos kérdéseiről, eseményeiről. Többek között a „mainstream” médiamunkások és politológusok által csak „bandáknak” titulált partizánegységekről, amelyek 1945 után még évekig fegyverrel a kézben harcoltak a berendezkedő kommunista rendszer ellen. S képernyőre, filmvászonra kerülnek olyan történetek, mint például a Különleges szolgálatok (Sluzby specjalne) című opus, amely minden vattába csomagolás nélkül éppenséggel azt mutatja be, miképpen tevékenykednek a közelmúlt és napjaink politikájának világában a kommunista gyökerekkel rendelkező titkosszolgálatok. Vagy a pár hónappal ezelőtt a budapesti Lengyel Intézetnek köszönhetően a Művész moziban vetített Zárt rendszer (Uklad zamkniQty) című döbbenetes film arról, hogy a hajuk szála görbülése nélkül mindent túlélt régi bírók és ügyészek milyen károkat okoznak a demokráciának és a piacgazdaságnak, miközben szemérmetlenül tömik a zsebüket. Nálunk sem sikerült nyugdíjazni itteni kollégáikat vagy inkább elvtársaikat S kérdezzük: a nálunk is messzemenően érthető üzeneteket hordozó filmeket miért nem vetítik a mozihálózatok? A közszolgálati média miért nem sugározza ezeket főműsoridőben? Vajon érzéketlenség, tájékozatlanság vagy netán szándékos elhallgatás az oka? A Visztula mentén, mint látható, nem beszélhetünk következmények nélküliségről. Legalábbis hazai értelemben nem. Ott a nyomtatásban és a korszerű elektronika kínálta lehetőségeket maximálisan kihasználva terjedő, széles körben hozzáférhető tények immár érzékelhetően formálják a társadalom gondolkodását, és a „vastag vonal” politikájának vélhetően végképp bealkonyulni látszik. Jogunk van a múltunkhoz A tényfeltáró publicisztika területén messze le vagyunk maradva a lengyelektől. A képi közlésben néhány éve nálunk is megjelentek az első fecskék, hogy csak Jelenczky István vagy Skrabski Fruzsina dokumentumfilmjeit említsük. (Nóta bene: a köztévé mindegyiket az éjszaka közepén sugározta, amikor a nézők j ava része már alszik). Mindazonáltal várjuk a folytatást játékfilmekben is - elég követni a lengyel példát Legalább tudjuk meg a lehető legteljesebb igazságot közelmúltbéli és mostani közéleti szereplőinkről, háttereikről, múltjukról, átmentő mozgásaikról, hogy ennek tükrében határozhassunk arról, akarjuk-e őket továbbra is döntéshozói pozíciókban látni a politika, a gazdaság és a kultúra világában. Ehhez, úgy vélem, jogunk van, akkor is, ha nem tetszettünk forradalmat csinálni. A hadiállapot és a szocialista szuverenitás Bevezette a hadiállapotot Lengyelországban 1981. december 13- án Wojciech laruzelski tábornok. A szó már önmagában riadalmat keltett a Varsói Szerződés országaiban. Magyarországon is nagy volt a zűrzavar. Eleinte egyszer-egyszer elhangzott a lengyel kifejezés tükörfordítása, később a „rendkívüli állapot” is előfordult, majd karmesteri intésre előkerült az egyáltalán nem kellemes, de még emészthető szó: szükségállapot. A lengyel helyzet jobban érthető, ha visszamegyünk előbb csak 1968-ig. Akkor ősszel jelent meg a moszkvai Pravdában egy cikk A szocialista országok szuverenitása és nemzetközi kötelezettségei címmel. A sors iróniája, hogy Leonyid Brezsnyev éppen a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresz- szusán, 1968 novemberében fejtette ki bővebben, miről is van szó: ha egy szocialista országban az ellenséges erők megpróbálják a fejlődést kapitalista útra terelni, akkor ez nemcsak az adott ország gondja, hanem minden szocialista ország közös problémája. Innen számítják a Brezsnyev-doktrínát, a korlátozott szuverenitás elméletét. A szocialista országok - a Szovjetunióval az élen — fenntartották azt a jogot, hogy bárhol beavatkozzanak, ha veszélyben látják a hatalmi monopóliumot. Moszkvában mindenkinek kijelölték a mozgásterét. Az 1980-as évek legelejéig azonban a szocialista tábornak meg kellett érnie néhány kínos eseményt A berlini munkások 1953 nyarán fellázadtak, mert emelték a normát. Kelet-Németországban be kellett vetni a szovjet tankokat. Poznanban 1956 nyara harangozta be az ’56-os magyar őszt. Az 1968-as prágai tavaszt követte 1970- ben a lengyel Tengermellék - Lech Walesa a titkos sztrájkbizottság tagja volt -, majd 1976-ban Radom felkelése. (Részlet Fodor György, a Magyar Hírlap egykori kitűnő újságírója 2006. december 12-én megjelent cikkéből.) Magyar Hírlap / Szalai Attila I I ------1------------- fl I -I » Ja cek Merkel, Tadeusz Mazowiecki és Lech Walesa az 1989-es varsói kerékasztal-tárgyalásokon. A III. Köztársaság első kormányában „csak" négy volt vezető kommunista funkcionárius kapott helyet
