Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-07 / 206. szám
Elindult az autókonvoj Bécsből, a Praterplatznál lévő parkolóból több mint százharminc autó gördült ki vasárnap délelőtt, hogy a menedékkérőket Magyarországról Ausztriába átszállítsák. A Keleti pályaudvarnál normalizálódni látszik a helyzet, nincsenek nagyobb fennakadások a közlekedésben. Bécsből autókonvoj indult a menekültekért Vasárnap hajnal óta már több vonat elindult a Hegyeshalomra, a szerelvényeken szinte kizárólag menekültek utaztak. Az osztrákok azt közölték: tizenegyezer Magyarország felől érkező menekültet szállított Németországba az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) szombaton. Röszkén új idegenrendészeti előállító nyílt, ide kísérik be az elfogott határsértőket. A külgazdasági és külügyminisztérium leszögezte: ahazánk minden uniós előírást betart. Budapest - Bécs. A tájékoztatás szerint a Bécsből a migránsokért elindult konvoj első állomása Miklóshalma (Nickelsdorf) lesz, ahol a dublini rendelet ellen tartanak rövid tiltakozó akciót. Várhatóan Budapestig nem mennek el, az útközben vándorló migránsokat felveszik és az osztrák fővárosba szállítják, az autók akár többször is fordulnak. A menetet az osztrák-magyar határig az osztrák rendőrség biztosítja, a menet indulásakor nyolc rendőrségi autó volt a környéken. A járművek, közöttük több egyterű és furgon tele voltak adománnyal, ablakaikra Refugees welcome! (Üdvözöljük a menekülteket!) feliratú papírokat ragasztottak Az osztrák belügyminisztérium pénteken kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy büntethető az a személy, aki részt vesz a migránsok Budapestről Ausztriába történő átszállítását célzó kezdeményezésben. Lassan helyreáll a rend a Keletiben A vasúti közlekedésben nincsenek nagyobb késések, Hegyeshalomnál továbbra is át kell szállni, de minden nemzetközi vonatot elindít a magyar vasúttársaság - közölte Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese. Sokat javult a pályaudvar helyzete a szombatihoz ké pest - ezt már az Ml helyszínről jelentkező tudósítója közölte. A kigördülő, nyugat felé tartó szerelvényekre immár más utasok és turisták is felférnek, jóllehet továbbra is sok migráns utazik ezeken a vonatokon. Szintén megszűntek az elmúlt napokban olykor tapasztalt „tömegjelenetek”. Tizenegyezer Magyarországról indult migráns érkezett Németországba Az ÖBB tájékoztatása szerint vasárnap reggel 9 óráig további nagyjából kétezerkétszáz menekült hagyta el vonatokon a bécsi Nyugati pályaudvart, azok után, hogy szombaton tizenegyezer menedékkérőt szállítottak Németországba. A bécsi pályaudvar környékén és az osztrák főváros más részein felállított átmeneti szállásokon mintegy ezer menekült töltötte az éjszakát vasárnapra virradóra, Bur- genlandban pedig további ezerötszáz embert szállásoltak el - közölte a rendőrség és a Caritas segélyszervezet. A magyar-osztrák határnál lévő Nickelsdorfból a nap folyamán ezer menekültet visznek autóbuszokkal Salzburgba, a német határhoz, négyszáz embert pedig vonaton szállítanak pl a magyar határtól az osztrák hatóságok - közölte a burgenlandi rendőrfőkapitány-helyettes, Christian Stella. A bajorokhoz közel hétezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Vasárnap reggel további ezerkétszáz ember érkezett, és dél körül várható egy újabb vonat négyszázötven emberrel. A szövetségi belügyminisztérium a szokásos eljárással, a tartományok közötti tehermegosztás rendszere alapján osztja el a menedékkérőket a tizenhat tartomány között. így a Bajorországba érkezők közül sok embert rögtön továbbszállítanak más tartományokba. Indult szerelvény egyebek között Dortmundba, ahol A jobboldal (Die Rechte) nevű szélsőjobboldali szervezet szombat este tüntetést tartott a menedékkérők befogadása ellen. Nagyjából húsz tüntető összeverekedett körülbelül harminc ellentüntetővel, az összecsapást rohamrendőrök fékezték meg. Többen megsérültek, köztük három rendőr, és négy embert őrizetbe vettek. Vonatokkal Hegyeshalomra A rendőrök, a polgárőrökkel együttműködve, hétszáznegyvennégy határsértőt, köztük százhatvankilenc gyermeket tartóztattak fel Csongrád megye déli részén szombaton. Vasárnap 8 óráig hétszázhetvenhat illegális bevándorlót fogtak el, velük együtt százhatvanöt- ezer-kilencszázhuszonnyolcra emelkedett a tiltott határátlépők száma az idén.Vasárnap hajnal óta már több vonat elindult a Hegyeshalomra - mondta az Ml aktuális csatornán reggel a Keleti pályaudvaron lévő tudósító. Hozzátette: a vonatokon szinte csak bevándorlók voltak. Információk szerint az első, nem sokkal hajnali 4 után indult vonat már meg is érkezett Hegyeshalomra. Hozzátette, hogy a 7 óra 10 perckor induló vonaton, amikor felszálltak, már nem volt ülőhely. Az új idegenrendészeti előállítóhely megnyitásával párhuzamosan elkezdték kiürítnei a hangárt, ahol az év eleje óta helyezték el a Csongrád megyében elfogott határsértőket. Folyamatosan látják el a mentők a menekülteket Legtöbbször kiszáradás, kimerültség és megfázás miatt szorulnak ellátásra a menedékkérők - közölte Ursinyi Krisztián, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, AMS mentőcsoport vezetője Röszkén. Ugyanakkor a felső légúti panaszok is egyre gyakoribbak, főleg a A Keleti pályaudvaron több kiírás, térkép, útvonalak, a vonatok indulását jelző időpontok segítik a migránsokat. A fővárosi pályaudvaron jelenleg nyugodt a légkör. Új előállítóhely nyílt Röszkén Migránsok várakoznak az új röszkei előállítóhely előtt. A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint az úgynevezett hangártól néhány száz méterre kialakított tábor építése harmincnyolcmillió forintba került A beruházáson, a munkások mellett, elítéltek is'dolgoztak, akikre büntetés-végrehajtási őrök felügyeltek. A hét- százszor százötven méteres területet ugyanolyan horganyzott acél oszlopokkal vették körbe, mint amiből az ideiglenes határzár épült, a kerítés tetejére NATO-drótot erősítettek. A 10,5 hektáros területet zúzott kővel szórták le, közvilágítással látták el, és mintegy száz sátrat állítottak fel. A tábor bej áratánál a személyzet számára konténereket helyeztek el, valamint egy mikrohullámú átjátszótornyot is telepítettek. Késő este a regisztráció ellen tiltakozó migránsok közül - megnyugtatásuk érdekében - többet beengedtek körülnézni a táborba. A beszámolójuk szerint. a fűtött sátrakban kényelmes ágyak vannak. A rendőrség korábbi közlése szerint ezer ember befogadására alkalmasa a gyűjtőpont. gyerekeknél, szpmbaton pedig öt kismamá is kellett segíteniük, akik közül egyet a szegedi kórházba szállítottak. Ursinyi Krisztián kifejtette: az új idegen- rendészeti előállítóhelyen lényegesen jobbak a körülmények, külön egészség- ügyi helyiséget alakítottak ki. Magyarország betartja az uniós szabályokat Magyarország az elképesztően nagy bevándorlótömeg kezelésekor és ellátásakor minden uniós jogszabályt betart, emellett mindent megtesz azért, hogy megvédje a schengeni külső határt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A tárca arra reagált, hogy a svájci kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Svájci Szociáldemokrata Párt elnöke azt kérte egy vasárnap megjelent interjúban: az alpesi ország fagyassza be Magyarország pénzügyi támogatását az ottani „emberi jogi helyzet és a menekültbotrány” miatt. Christian Levrat ezenkívül azt javasolja a svájci hatóságoknak, hogy tiltsák meg Orbán Viktor miniszterelnöknek a belépést Svájcba. A KKM kiemelte: az ilyen nyilatkozatok a megoldás megtalálását egyáltalán nem segítik, kizárólag felesleges politikai hangulatkeltésre alkalmasak. Csökkenthető a versenyhátrány Csak minőségi szakképzéssel csökkenthető a magyar mező- gazdaság versenyhátránya! - Az LMP szerint elengedhetetlen az agrárszakképzés átalakítása a magyar mezőgazdaság talpra állításához és a vidéki lakosság elvándorlásának megakadályozásához: több forrásra és a kisgazdaságok működtetésére épülő gyakorlati képzésre lenne szükség. Budapest Egy 2011-es felmérés szerint a magyarországi gazdálkodók szakmai tudás és gyakorlati ismeretek szintjén is a 19. helyet foglalják el az EU akkori, 27 tagállama közül: ez a tudáskülönbség jelentős versenyhátrányt jelent. Az agrárszakképzés átalakításának szükségességét a kormány sem vitatja, csak éppen a gombhoz varrja a kabátot: már sor került a költségvetési kiadásokat csökkentő intézményi összevonásokra, de a tartalmi koncepció kialakítása még csak most zajlik. Az LMP szerint először az agárszakképzés alapvető céljait kellett volna meghatározni a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció keretében és utána, annak megfelelően átalakítani az intézményrendszert. Ráadásul az agrárszakképzési rendszer megújításának tartalmi kérdéseiről maguk az érintettek, a szakképző iskolák, és a szakmai nyilvánosság semmit sem tudnak. A párt szerint gyakorlati képzésre építő, a magas hozzáadott értékű termelésre koncentráló oktatás jelentheti a meg- oldást. Félő azonban, hogy a Fidesz ebben nem érdekelt, hiszen a földprivatizációval épp most készül 20 évre bebetonozni a jelenlegi nagybirtokokra épülő rossz struktúrát - fejtette ki Lengyel Szilvia az LMP vidékfejlesztési szakszóvivője. Gyermekétkeztetés támogatása Az ingyenes gyermekétkeztetésre szánt támogatást a kormány 2010 és 2015 között megduplázta, az összeget 31 milliárd forintról 61 milliárdra növelte, a jövő évi költségvetésben pedig 70 milliárd forintot fordít erre a célra - hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten. Dunai Mónika a sajtótájékoztatóján elmondta: szeptembertől a böl- csődések és óvodások 90 százalékának ingyenes lett az étkezés. A múlt évben 92 ezer bölcsődés és óvodás, most 321 ezer kisgyermek részesül ingyenes étkeztetésben, ezáltal több mint három és félszer annyi bölcsődés és óvodás jut naponta ingyenes meleg ételhez, mint korábban bármikor - tette hozzá. A szóvivő felidézte, hogy szeptemberben 1 millió 200 ezer általános és középiskolai diáknak és 350 ezer bölcsődés és óvodásnak kezdődött el a tanév, illetve a nevelési év. Kiemelte, az ingyenes étkeztetés révén a korábban semmilyen kedvezményben nem részesülő családnak gyermekenként havi 7-10 ezer forinttal lett kevesebb a költsége az előző évhez képest, míg az ezt megelőzően fel áron étkező három- gyermekes család esetében havi Illő ezer forinttal lesz kevesebb a kiadása, miután az 50 százalékos kedvezményes árat sem kell fizetniük. Dunai Mónika kifejtette: nemcsak több gyermek jut ingyenesen meleg ételhez, hanem az oktatási intézményekben tanulók szeptembertől egészségesebben, a korábbinál változatosabban étkezhetnek. i ( r Gyalog indultak Becs felé a menekültek a Keletiből gfaiginmnsre:*- Aiw