Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-23 / 220. szám
JEGYZET Faragó Zoltán A zarándok nem turista MátraverebélySzentkút a | legkedvesebb hely számomra Nógrádban. Sok kedves van persze, Istennek hála, sem szép, sem érdekes látnivalóknak nincs híján ez a szegény kis megye. Szentkút azonban a maga spiritualitásával bármelyik természeti érték, ódon kastély, várrom, vagy bármi jelentőségét felülmúlja, mert itt Isten közelségét érzi az ember A hely \ megérinti a lelket, szó sincs itt \ „turisztikai attrakcióról”. Az mindegy is, hogy valamelyik nagybúcsú forgatagába érke • zünke, vagy csendes hétközna- \ pi délelőttön, amikor órákig magányosan járhatunk itt. A Nemzeti Kegyhely teljes fel- I újításon és átgondolt fejlesztő sen esett át nemrégiben. Nagyon jó, óriási öröm, hiszen i minden országrészből, Erdélyből, Lengyelországból, Szlovákiából is járnak ide a búcsúsok, sőt, alkalomadtán jóval messzebbről is. A hálatáblácskák között gyerekkoromban láttam én még angol nyelvűt is. A tÖQieg kezelése mindig szerve- zettséget és felkészültséget igé- \ nyel, most már ez is könnyebb lehet Viszont éppen az idegenforgalom miatt vettetnek papír- ra e sorok- mind gyakrabban \ . hallja az ember azt a kifejezést, j hogy „vallási turizmus”. Valahogy persze nevezni kell azo- \ ' kát, akik útra kelnek hitéletük j | gyakorlása céljából, de hát egy j I kegyhelyet nem kifejezetten a \ túrasport gyakorlására látogat j az ember. Főleg, ha motorizált jármű hozza... Persze a mai napig sokan ér- j keznekgyalogosanSzentkútra, hosszú és nehéz kilométereket hagyva maguk mögött hegyen- \ völgyön át. Ha nem a hitélet gyakorlása lenne a fő cél, lehet, \ hogy száz közül kilencvenkilen- \; cen el sem indulnának... .1 test és lélek együttes próbája, az is-11 teni szeretetbe vetett remény, Jé- jj zus Krisztus keresztútjának fel- elevenítése az imádság erejével győzi le a távolságot Aki ilyen- ;• re vállalkozik, az nem vallási \ \ turista. Van rá egy szép sza- ;j vünk: zarándok. Koncert a hegytetőn Salgótarján. A Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara a természetbe invitálja a komolyzene kedvelőit egy hangversenyre. A fiatalok a Kálvária-hegytetőn, az Országzászló előtt adnak koncertet szeptember 24- én, csütörtökön 17 órakor. Felújításhoz kérnek segítséget Keszeg. A község római katolikus templomának belső terében szükségessé vált felújításokhoz kérik a helyiek segítségét. A padok és falfelületek javítását, festését kellene megoldani, a munkálatokra előzetes árajánlatot kértek az illetékesek, a várható kiadásokra tekintettel számítanak az itt élők pénzadományaira is. Egyre szépül Dél-Nógrád „fővárosa” Egyre csak szépül, fejlődik a 1600 lakos körüli Palotás községe. Palotás. Ottjártunkor a település polgár- mestere, Szabó Mihály éppen Bohus János kisbágyoni vállalkozóval egyeztette a római katolikus templom belső kertjébe vezető új, majdan viakolor-burkolattal ellátandó száz méter széles járdaszakasz nyomvonalának kijelölését. Szabó Mihály érdeklődésünkre elmondta: az új orvosi épületet egy Palotás és Kisbágyon településeit érintő konzorciumi, egészségügyi alapellátás fejlesztését célzó pályázaton elnyert, közel 60 millió forint pénzeszközből öt hónap leforgása alatt épíAz új palotási orvosi rendelő tették meg. A szomszédos, félezer lakosságszámot el nem érő Kisbágyonban viszont egy már meglévő, többfunkciós közösségi épületegyüttes orvosi rendelőnek helyt adó szakaszrészét újították fel. Palotáson a közelmúltban az alapoktatást nyújtó általános iskolában is felújították a tornaszobát és a sportudvart. A régen szebb napokat megélt focipályán egy megfelelő füves játéktér megóvása céljából modern öntözőrendszert építettek ki. A helyi óvodát egy korszerű, a korábbinál jóval nagyobb biztonságot nyújtó kerítéssel fogják ellátni, miközben az általános iskola előtt közel kétszáz méteres szakaszon jelenleg is folyik az új járdaszakasz kiépítése. Kép és szöveg: Cz.Zentai József Szomszédok színes szürete (Folytatás az 1. oldalról.) MolíoíVMagyamándor. Délelőtt a mohoraiak kezdték. Már fél tizenegy tájban egyre-másra érkeztek a népviseletbe öltözött helyiek a kis-mohorai falurészen található Dolinka kirándulóhelyre, ahonnan aztán elindult a díszes felvonulás, amely bebarangolta a település legfőbb utcáit, elhaladt a Magyamándor felé vezető főúton, a kastély mellett, majd a focipályánál érkezett vissza a faluközpontba. Itt, az evangélikus kistemplommal szemben két, hatalmas szalmabábu fogadta az érkezőket, míg a szomszédos udvaron sátrak alatt pihenték ki a kitartó gyaloglást a résztvevők. Természetesen nem maradhatott el később a sokszínű kulturális műsor, és az esti-éjszakai vidám bál sem. Magyarnándorba délutánra invitálták a jeles őszi ünnep iránt érdeklődőket a szervezők. Amikor három óra tájban odaérkeztünk a községbe, éppen a művelődési ház felé vezető utca lankás emelkedőjén vonultak fiatalok és idősebbek. Elől a falu zászlajával sétáltak a gyönyörű ruhákba öltözött iskolások, nem sokkal mögöttük nemzetiszín szalagokon függött egy puttony, teli szőlővel. A menetben a legtöbben népviseletben pompáztak, de felfigyelhettünk egy nagy kalapos, kipingált arcú boszorkány-asszonyságra is. Amikor a felvonulás visszaérkezett a művelődési ház elé, előkerült a prés és a daráló, a gyerekek és felnőttek pedig hosszú sort alkotva várták, mikor kortyolhatják a finom friss mustot A szórakoztató programok itt, Magyarnándorban is az estébe nyúlóan folytatódtak. H.H.-G.T. HIRDETÉS •i$! SALGÓTARJÁNI tifä PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI Szeptember 22. 16.00,18.15,20.30 Everest 30, 16.15 Hósóos, 18.00 Dübörög a szív, 20.15 Afszjex az oka mindennek JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Szeptember 24.10.00,13.00 Ifjúsági Bériét előadásai Zenthe Ferenc Színház: Képzelt beteg Diákjegyár: 1000 Ft Szeptember 24.19.00 Zenthe Ferenc Színház Képzelt beteg - közkívánatra Jegyárak: 2.000-2.200Ft Szeptember 24.17.30 Salgótarján régen -dr. Fancsik János és Szendrei Miké Zoltán bemutatója HtnJ«8: Héjád Mtgya futóklub. Szeptember 25. Dr. Csernus Imre előadása OktóherS. Best ef 30 év Pándy Rroska Jubileumi Gálakoncertje már kaphaíék & faMmény jegypénSáráfesfi APOLLÓ CENTRUM SITI Szeptember 26.16.00 .Mert itt élek, mert itt születtem...’ Beszélgetés Salgótarjánról, Hajas Ádám vezetésével VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Csendes Percek -az Adventista Egyház műsora 09.45 Háttér -NTA- amerikai hímé 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 15.00 HírfÜzór 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Értéktár- Kincseink (Salgótarjáni Tanoda kulturális estje) 20.00 Tanévnyitó Fesztivál 2015. 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Képek a múltból Salgótarján, A Civil Hónap keretében a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület „Salgótarján régen" címmel rendezi meg dr. Fancsik János és Szendrei Mikó Zoltán vetítettképes bemutatóját szeptember 24-én, csütörtökön 17.30 órától a József Attila Művelődési- és Konferencia-központ klubtermében. A programsorozat keretében másnap pedig klímarendezvényt tartanak 10 és 13 óra között a Környezetvédők Házában, amelyen a résztvevők előadásokat hallgathatnak meg a klímaváltozás és az egészség témakörében. Ugyanezen a napon, 13.45 órától „Civil kommunikáció” címmel rendez eseményt a Baglyasalja Barátainak Köre. Itt az érdeklődők a baglyasaljal kaszinóban szörfölhetnek a honlapokon, portálokon és közösségi oldalakon, illetve böngészhetnek a nyomtatott és elektronikus újságok, hírlevelek sokasága között is. Felvonulás után jólesik az edes finomság BS8SSEEB