Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-22 / 219. szám
Két ezüstérem torna vk. Két magyar ezüstérem született a tornászok eszéki világkupáján vasárnap: Böczögő Dorina gerendán, Csillag Tünde pedig talajon lett második. A magyar szövetség tájékoztatása alapján az olimpikon Böczögő elegáns gyakorlatot bemutatva 13,575 ponttal végzett a második helyen. Ugyanezen a szeren Honti Kitti 12,500-zal a hetedik lett. Csillag remekelt a talaj fináléjában, 13,300 ponttal holtversenyben ezüstérmes lett, itt Böczögő hetedikként zárt. A férfiaknál Vecsernyés Dávid nyújtón a nyolcadik helyet szerezte meg. Szombaton Dévai Boglárka szerzett ezüstérmet az ugrás fináléjában. A britek a döntőben tenisz dk. A brit válogatott 37 év után ismét bejutott a tenisz Davis Kupa döntőjébe, ahol a belga csapat lesz az ellenfele. A két nap után 2-1-es hazai vezetéssel folytatódó glasgow-i elődöntőben vasárnap a vüágranglistán harmadik Andy Murray 7:5, 6:3, 6:2-re legyőzte az ausztrál Bemard Tomicot, így az utolsó egyesnek - melyet Thanasi Kokkinakis nyert meg - már nem volt tétje. A britek összesítésben 3-2-vel jutottak be a f ináléba, ahol 1978-ban szerepeltek utoljára. A csapat legutóbb 1936-ban ünnepelhetett DK-dia- dalt A november 27-29-én sorra kerülő döntő másik résztvevője a belga csapat lesz, amely az argentin együttest győzte le 3-2-re. A finálét Belgiumban rendezik. Közel a címvédés kamion es. Remekül sikerült Kiss Norbert számára a kamion Európa-bajnokság belgiumi viadala, és így a magyar versenyző akár már a következő, október eleji versenyhétvégén megvédheti címét. Csapata, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport tájékoztatása szerint Kiss a szombati időmérőt és az első futamot is megnyerte, a második futamon pedig harmadik lett Zolderben. Vasárnap ugyancsak a leggyorsabb volt az időmérőn, és a nap első futamán sem talált legyőzőre. A szezonban 17. alkalommal intették le elsőnek, és ez csúcsnak számít. A második vasárnapi futamon aztán másodikként haladt át a célvonalon. A 30 éves szombathelyi pilóta 149 pontra növelte az előnyét az összetettben. Spanyol aranyérem FÉRFI KOSÁRLABDA EB. A Spanyol válogatott fennállása során harmadik alkalommal nyerte meg a férfi kosárlabda Európa- bajnokságot, miután vasárnap a lille-i döntőben 80-63-ra legyőzte a litván csapatot. A legutóbbi, 2013-as szlovéniai Eb-n második litvánok és harmadik spanyolok összecsapásán Pau Gasol vezetésével az ibériai együttes korán meglépett riválisától, és összességében magabiztos győzelmet aratott. A Chicago Bulls kosarasa 25 pontot szerzett és 12 lepattanót gyűjtött A két finalista csapat automatikusan kijutott a jövő évi, riói olimpiára. A spanyolok előzőleg 2009-ben és 2011- ben diadalmaskodtak. Eredmény. Döntő: Spanyolor- szág-Litvánia 80-63 (19-8,22- 25, 19-10, 20-20). A 3. helyért: Franciaország-Szerbia 81-68 (16-16, 21-16,21-12,23-24). Egy győzelem, egy vereség Második helyen zárta az elmúlt hét végi, oroszlányi Bányász Kupa felkészülési tornát a Konecranes-Salgótarjáni KSE együttese, amely kedden este 18.30-tól a bajnoki rivális Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni hazai összecsapással folytatja tesztmérkőzéseinek sorát. kosárlabda. Felettébb álmosan kezdték a négycsapatos oroszlányi viadal péntek esti mérkőzését a tarjániak, amit kihasználva a bajnoki rivális Békés a félidőre kilencpontos vezetésre tett szert (44 35). Noha a második húsz percben azután már lényegesen jobban csipkedték magukat a Madár András-Szabó Pé- ^er duó eredményességének köszönhetően többször egalizáló piros-feketék, Koma Dánielék előnyéből négy pont végül a lefújásra is megmaradt. Az összképhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Czigler László vezette szakmai stáb ezúttal korántsem ambicionálta mindenáron a győzelmet, s a fő hangsúlyt inkább a taktika gyakorlásra, s a játékpercek megközelítően egyenlő elosztására helyezte. Utóbbi szempontok természetesen a Budapesti Honvéd elleni másnapi összecsapáson is domináltak, ugyanakkor a mieink a megfiatalított fővárosiakkal szemben olyan pazar dobóformát mutattak (tizenöt tripla közel hatvan százalékos pontossággal), ami egy jobb második félidei védőmunkával párosulva fölényes, csaknem harminc pontos sikert, s a viadal egészét tekintve egy második helyezést eredményezett. Eredmények Békési SZSK - Konecranes- Salgótaijáni KSE 82-78 (18-14,26-21, 17-23,21-20). Vezette: Makovszky, Fekete L, Pécsi. Salgótarján: Szabó P. 19/9, Dániel P. 6/6, Helmeczi 2, Tutus 8, Béres 3. Csere: Madár 18/12, Schéda 4, Oluic 7/3, Czuprák, Varga M. 4, Büki 7/3, Pável. Edző: Czigler László. A Békés legjobb dobói: Koma 27, Kovács B. 18, Krsztics 11/9. Konecranes-Salgótarjáni KSE - Budapesti Honvéd SE 101-73 (27-23, 25-18,22-19,23-13). Vezette: Fekete L., Bognár T., Kéri. Salgótarján: Szabó P. 20/6, Dániel P. 7/3, Madár 13/9, Tutus 10/9, Varga M. 14. Csere: Helmeczi 21/12, Béres 6, Schéda, Oluic 8/6, Czuprák 1, Büki 1, Pável. Edző: Czigler László. A Honvéd legjobb dobói: Szollár 14/3, Teremy 12/6, Sinkovits 10/9, Pálházi 10/3. További eredmények: Oroszlányi SE- Lions - Budapesti Honvéd SE 88-43, Oroszlányi SE-Lions - Békési SZSK 84-73. A torna végeredménye: 1. Oroszlányi SE- Lions 4 pont, 2. Konecranes-Salgótarjáni KSE 3 (179-155), 3. Békési SZSK 3 (155-162), 4. Budapesti Honvéd SE 2. H. P. Feljutottak a magyarok DAVIS KUPA, Fucsovics Márton legyőzte Alekszandar Lazovot vasárnap a Szófiában zajló Bul- gária-Magyarország tenisz Davis Kupa-találkozó harmadik napján, Borsos Gábor pedig kikapott, ám a magyarok így is 3-2-re megnyerték a párharcot, és ló év után feljutottak az euro- afrikai zóna I-es csoportjába. A szövetség honlapja szerint az Il-es csoport döntőjének zárónapján Kuhárszky Zoltán kapitány csapatának nem szegte kedvét a szombaton öt szettben elvesztett páros, és az sem zavarta meg, hogy a túloldalon Todor Enev szakvezető a várakozásokkal ellentétben nem a világranglistán 307. Dimitar Kutrovszkit, hanem a 425. Lazovot küldte pályára. Az ATPrangsorban 234. Fucsovics 2 óra 18 perc alatt „hozta a kötelezőt”, a nyíregyházi játékos csak a második szettben kényszerült komolyabb erőbedobásra, de Lazov ott is csak négy játékot tudott nyerni. Az utolsó, immár tét nélküli egyesben a Borsos Gábor (842.) remekül helytállva kikapott Dimitar Kuzmanovtól (313.), így a magyarok végül 3-2-re nyertek a bolgár Nemzeti Teniszközpontban. A bolgárok sztárjátékosa, a világranglistán 19. Grigor Dimitrov ezúttal nem vállalta a szereplést a válogatottban. Kuhárszky Zoltán együttese a DK első fordulójában, márciusban 4-1-re nyert Moldova ellen Győrben, majd júliusban 3-2-re legyőzte a bosnyákokat Siófokon, főként Fucsovics és az újonc Nagy remeklése révén. Mivel a csoportdöntőben a Luxemburgot 5-0-ra verő bolgárokat is felülmúlta, így 1999 után visszatérhet az I-es csoportba. A magyarok legutóbb 2011-ben játszottak a feljutásért, de akkor 5-0-ra kikaptak Glasgow-ban az Andy Murray vezette britektől. A Davis Kupában a 16 tagú elitet felvonultató világcsoport alatt regionális felosztásban - az amerikai, az ázsiai-óceániai és az euro-afrikai zónában - zajlanak a küzdelmek. A magyar válogatott tavaly még az euro- afrikai zóna legalján, a 111-as csoportban szerepelt, és egymás után két évben is sikerült eggyel feljebb lépnie. Az I-es csoportban olyan erős csapatok is szerepelnek, mint a Rafael Nadal vezette spanyol együttes. Bulgária-Magyarország 2-3 Dimitar Kuzmanov-Borsos Gábor 6:2, 6:7 (2-7), 6:2, Alekszandar Lazov-Fucsovics Márton 3:6, 4:6, 2:6. Szombaton játszották: Alekszandar Lazov, Tihomir Grozdanov-Fucsovics Márton, Gödry Levente 2:6, 7:6 (7-3), 6:4,4:6,6:1 Pénteken játszották: Dimitar KuzmanovFucsovics Márton 3:6, 1:6, 1:6, Dimitar Kutrovszki-Nagy Péter 4:6,0:6,3:6. Műfüves pálya Bercelen Újabb műfüves pályát adtak át megyénkben. Ezúttal Bercelen bővül a sportlétesítmények sora. A Széchenyi István Általános Iskola udvarán jelentős földmunkákkal megvalósult beruházás szombati ünnepélyes átadásán előbb Jánvári Andrásné, a község polgármestere szólt a pályaépítés részleteiről: a huszonhét és fél millió forintos támogatást tíz százalékos önkormányzati önerővel egészítették ki. A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Dunai Antal, az 1968-as mexikóvárosi olimpia labdarúgó bajnoka mondott rövid beszédet, kiemelve, mennyire örülhetnek a futballt tanuló gyerekek, hogy ezentúl csak pár lépést kell tenniük az iskolából, és máris a legmodernebb körülmények között rúghatják a bőrt A műfüves pálya avató-szalag- átvágását követően zumba- produkció szórakoztatta az esemény résztvevőit. H. H. » BBBBM .n Mk*irrrn í ^ ^ < Jánvári Andrásié köszöntője - jobbján Dunai Antal es Schuchmann Attila, az MLSZ Nógrád megyei igazgatója ki .. ...........I ’ i~pl. ' ......7 f ■*