Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-12 / 211. szám

LABDARÚGÁS NB III, mé A Somos SE együttese az NB HI-as pontvadászat első hat for­dulójában ötször lépett pályára, s egyszer nyert hazai pályán (2000 néző előtt a DVTK II. ellen 2-1 -re), háromszor döntetlen­re végzett (az Újpest II. ellen idehaza 2500 néző előtt, illetve a REAC és a Rákosmente otthonában egyaránt 1 -1), illetve egyszer vereséget szenvedett (0-6 Cigándon). Ezúttal a 10. helyen lévő Somos SE a második helyezett Kazinc­barcikával méri össze erejét Salgótarjánban, a Szojka Ferenc Sta­dionban. A leendő ellenfél eddig hibátlan a bajnokságban. Masz- szív védelemmel rendelkeznek, hiszen mindössze kétszer rezdült meg a hálójuk, s szereztek tizenkét gólt. A várhatóan szép számú közönség bizonyára remek mérkőzés­re láthat majd, almi a hazai csapatnak a legjobbját kell nyújtania egy jó eredmény eléréséhez. . A Somos SE legutóbbi fordulóban döntetlent játszott a Rákosmente (kékben) otthonában Élcsapatot fogad a Skorpió FUTSAL NB I, NB A mindkét pontvadászatban remek sikerrel bemutatkozó Reklám Press-Skorpió női futsal együttesei közül az élvonalbeli gárda szomba­ton 15 órától a bajnokesélyes hajdúszöszörményieket fogadja a városi sportcsarnokban, míg az NB Il-es csapat vasárnap 11-től Kisteleken lép pályára, a szegedi illetőségű Szent Mihály FC vendégeként. Tóth Zsolt, a Reklám Press-Skorpió ve­zetőedzője: - Élvonalbeli csapatunk a bajnokság második fordulójában a hazai mezőny egyik legerősebb együttesét, a válogatott játékosokkal teletűzdelt Haj­dúböszörményt fogadja. Ugyan nem mi számítunk a találkozó esélyeseinek, ám a lányok formáját és lelkesedését elnéz­ve, ha valamikor, akkor most lehet esé­lyünk egy bravúros eredmény elérésére. Korábbi sérültjeink is felépültek, így a pillanatnyilag legjobb összeállításban léphetünk pályára a szombati mérkőzé­sen, melyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk. Zúgjon a Hajrá Skor­pió! Az NB II-ben ezúttal egy számunk­ra teljesen ismeretlen riválissal találko­zunk, ám a korábbi évek eredményeiből II, nők, 2. forduló és a szállingózó hírekből kiindulva egy nagyon jó erőkből álló szegedi gárda vár majd ránk vasárnap délelőtt. Sajnos a megkötések miatt várhatóan egy kisebb létszámú csapattal tudunk elutazni az összecsapásra, de biztos vagyok benne, hogy akik lehetőséget kapnak, mindent tőlük telhetőt meg fognak tenni a sike­res szereplés érdekében. * * * Az NB Il-es férfi fütsal-bajnokságban az előző idényhez hasonlóan a Romhány SE együttese képviseli megyénket. A ha­zai találkozóikat, megfelelő helyi létesít­mény hiányában, Budapesten, a Kerék utcai Általános Iskolában rendező nyu­gat-nógrádiak a Középcsoport első fordu­lójában, hétfőn este az Újpesti TE budaka­lászi otthonába látogatnak. Az NB n-es férfi fíitsal bajnokság Kö­zépcsoportjának 2015-2016. évi mező­nye: 1988 Déli FC, Brand Mission Tolna- Mözs, Dunakeszi Kinizsi Futsal, Garvittax, Inter CDF SE, Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE, Piliscsabai AFC- Mitre, PTE ÁOK-Petőfi SE, Romhány SE, Scoregoal Kecskeméti FC, Újpest FC-220 Volt, Újpesti TE, Váci Futsal SE, Város­gazda Utánpótlás Akadémia. H. p. Megkezdi az SKC NŐI KÉZILABDA. A hétvégén az alsóbb osztályokban is megkezdődnek a 2015-2016. évi bajnoki küzdelmek. A Salgótarjáni Strandépítők KC női csapata az előző NB Il-es bajnokságban a 10. helyen, a legjobb kieső helyen zárta a bajnokságot. A helyezés által a csapat megőrizte az NB li­es, de átsorolták az Észak-ke­leti csoportba, ami sokkal na­gyobb utazást jelentett volna. Ezt vezetés a játékosokkal egyeztetve nem tudta vállal­ni. Ezért a Pest megyei baj­nokságban szerepelnek a lá­nyok. Szeptember 13-án, va­sárnap a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, ló órai kezdéssel játszanak a Kyo Newaza Újhartyán VSE ellen, míg a juniorok az Érd IV. csa­patával, 18 órától játszanak. Az edző poszton változás tör­tént: Szabóné Sipos Évát a fel­nőtt és a junior csapatnál Tarjáni Szilvia váltotta, aki eredményes NB I-es játékos múlttal rendelkezik, és pályá­ra is fog lépni. Tarjáni Szilvia, a Salgótarjá­ni StrandépítőK KC edzője:- Továbbra is szorosan együtt működünk a Szabó Attilával és Szabóné Sipos Évával, a csapat edzőivel a sikeres sze­replés érdekében. A csapat a felkészülési időben szorgal­masan, odaadóan dolgozott. Az ellenfeleinket nem ismer­jük, de úgy gondolom, hogy ők sem nagyon minket, ezért a célkitűzéseinket is nehéz meghatározni. A lányokkal egy jó, ütőképes csapat kiala­kításán dolgozunk, amellyel rövid időn belül visszajutha­tunk az NB II-be, és ott meg tudjunk maradni. A keret: Antal V, Csíki A., Hadfi G„ Szalai R. (kapusok), Csaba A., Csányi F., Dénes S., Füzesi J., Gyenes A., Horváth K., Karvaj M., Kósy N., Ko­vács B.., Kovács K., Lakatos P., Maró V., Nagy V., Ponyi A., Pompor V, Szabó E., Tarjáni Sz., Tőzsér V. (mezőnyjátéko­sok). Mulicza Ferenc Bejárás a Palóc Farkasok épülő új otthonában Bejárásra hívta vendégeit nem­régiben Balassagyarmat leg­újabb sportlétesítményéhez a BSE-Palóc Farkasok nevében Barna János, Nógrád Megye Köz­gyűlésének alelnöke. Az Ipoly- parti pálya és az öltöző - illetve irodaépület tavaszra lesz telje­sen kész. H. H. A bejáráson nem csupán a sajtó képvi­selői, hanem a város önkormányzatának vezetői, Medvácz Lajos polgármester és Csach Gábor alpolgármester, a testületi - és bizottsági tagok is részt vettek. A „ba­rangolás” kiindulópontján, a konferen­ciateremben Barna János röviden ismer­tette a beruházás menetét. Az észak-déli irányban, a műfüves pálya és az új, élő­gyepes létesítmény között elterülő hos­szú épület összesen 1116 négyzetméte­res, és minden egyes része teljesen ki­használt - a kétszázötven-millió forintos beruházás hetven százalékát a társasági adókedvezményes támogatási összegek­ből fedezték. A balassagyarmati önkor­mányzat ingyen biztosította erre a telket, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség huszonöt évig kap használatba. Az iroda­ház túloldalán mintegy százmillió forint­ba kerül a Nagyligeti Sporttelepet kiváltó új focipálya létesítése, amelyhez egy hét- száz-nyolcszáz, de adott esetben ezer fő néző fogadására alkalmas lelátó egészít ki. A gyep a legkiválóbb európai minősé­gű, ezt automatikus öntözőberendezés­sel szerelték fel. Bár már benn néhány he­lyiséget rendszeresen használnak a Palóc Farkasok, és a gyep is egyre jobb „állapot­ba” kerül, a hivatalos átadót csak jövő ta­vaszra tervezik. A tájékoztatót követően a vendégek be­járták a különböző helyiségeket. Az edzői szobában a falon taktikai mágnestáblát láthattunk, az öltözők rendkívül tágasak, sőt, még cipőtisztító fülkéket is felfedez­hettünk - ez állítólag MLSZ-előírás. Az emeleti VIP-részlegről pedig az egész kör­nyékre remek kilátás tárul. Barna János hozzátette, ez csupán az el­ső lépés az egykori, legendás balassagyar­mati labdarúgóról, az Olaszországban is megfordult Kövi Pálról elnevezett sport- központ kialakítása során. Nemsokára egy újabb edzőpálya épül, amelyet Nóg­rád megye egyetlen, nyolcsávos rekortán atlétikai futópályája ölel majd körül, és a kalapácsvetők központját is itt, a szom­szédságban alakítják ki. Az alelnök el­mondta, akár utánpótlás-válogatott lab­darúgó mérkőzések megrendezésére is kiválóan alkalmas lehet a jövőben Balas­sagyarmat legújabb sportlétesítménye. Az új pályához közel ezer fős lelátó csatlakozik A Kazincbarcikát fogadlaromroiwa

Next

/
Oldalképek
Tartalom