Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-10 / 209. szám
/2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Szenográdi Ferenc Egy tucat gondolat az ifjúságnak • Akinek a jóság és a szeretet táplálja lelkét, annak az élete örök. • Ne az ellenségedtől, a kétszínű, sunyi emberektől félj! • Az élet útján azért érdemes visszanézni, hogy legyen miből tanulnod a folytatáshoz. • Az egészség a test és a lélek harmóniája. • A panaszaid áradata elmossa a feléd irányuló érdeklődést. • A pesszimizmus szép lassan megöli az aktivitást. • A gondolkodást, a gondolkodás fejleszti. • A durva szó és káromkodás a lélek elleni fegyver. • Élj olyan életet, amire idős korodban is visszavágysz. • Minden napodnak kell, hogy legyen feladata. • Az elismerést, dicsőséget nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni. • A kishitűség, nagy csa- ládódásokat okozhat. Kisbuszok érkeznek A település önkormányzata és az Iliny Községért Alapítvány is pályázott ebben az évben egy-egy kisbuszra, s mindkét kérelmet elfogadta a pályáztató. A hasonló szállítási kapacitással rendelkező járművek ezekben a napokban érkeznek meg, s mindkettő közfeladatok ellátását fogja segíteni. Vigyázat, mustgáz...! nmh-informáciő. A szüreti időszakban a mustgáz veszélyeire figyelmeztet a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. emlékeztetve arra, hogy minden évben áldozatot követel az emberi óvatlanság. A tragédiák, rosszullétek megelőzése érdekében egyebek mellett arról tájékoztatják az érintetteket, hogy ez a gáz a must érj edése során keletkező szén-dioxid, színtelen, szagtalan, nem mérgező, a levegőnél azonban nehezebb, így azt kiszorítja a pincékből, tárolóhelyiségekből. Aki ilyen helyen tartózkodik, az oxigénhiány miatt eleinte szédülést, álmosságot érez, majd eszméletét veszítheti, s megfulladhat A pincebalesetek odafigyeléssel megelőzhetők szellőztetéssel, nagyobb tér használatával, széndioxid-érzékelők működtetésével. A gyertyás ellenőrzés is alkalmazható, de vigyázat, a gyertyaláng csak tizennégy százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki, viszont már ennél kisebb gáz- mennyiség is veszélyes lehet. Ezért az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt kell tartani, s ha kialszik, nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell azt hagyni. Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel enélkül a segítő is áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet. Veszély esetén hívni kell a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon. Vándoriparosok igaz története A vándorló emberek mestersége iránti érdeklődés a kiállítás megnyitóján is megmutatkozott Hosszabb előkészítő munkát követően Budapestről, a Néprajzi Múzeumból rövid időre Pásztora költözött a „Megvetés és önbecsülés, igaz történet Üstfoltozóról, Drótostótról, Teknőscigányról” című, a magyarországi vándoriparosok életét bemutató tárlat. Cz.Zentai Pásztó. Üstfoltozókról, drótostótról és legfőképpen teknőscigányokról készült festmények sokassága kísérte fel az érdeklődőt a megnyitó napján az aulából az emeletre a Pásztói Múzeumban. Itt, a folyosón pedig további festmények, hatalmas fotók, rövid történeti leírások mellett videofilm, míg a termekben a vándoriparosok által készített tárgyak, termékek fogadták. Dr. Hír János, a múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, mások mellett Dömsödi Gábort és TuropoliZsoltot, Pásztó illetve Tar polgármestereit. Elmondta: a kiállítás ötletgazdája és fáradhatatlan érdemi szervezője dr. Gherdán Katalin helyi muzeológus volt. Dömsödi Gábor mondandójában a vándoriparosság történetéről és a roma élet jelenéről is szólt. Majd Oláh Ferenc pásztói roma származású naiv festő, helyi közéleti személyiség emelkedett szólásra, aki személyes életútját elevenítette lel a megjelentek előtt, kiemelve azt, hogy szerinte ma is az élet sok területén Dr. Hír János, a Pásztói Múzeum igazgatója (a képen jobbról a második) köszöntötte a megjelenteket komoly megkülönböztetéssel kell szembesülniük a romáknak. Ezt követően a Néprajzi Múzeum illetve a kiállítás kurátora, Szuhay Péter ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, a 18-20. században a vándorló ember másként élt, mint a többség, ez egyrészt sokakban csodálatot váltott ki, másrészt hátborzongató is volt. Hazánk ilyen kulturális sokszínűsége nagy érték, amit most Pász- tón, tárgyakon, képeken, filmeken és történeteken keresztül ismerhetnek meg a látogatók. A rendezvényen közreműködő Dorco Band roma zenekar előadását a jelenlévők annyira megkedvelték, hogy zenéjükre - vastaps kíséretében - többen táncra is perdültek. A kiállítás a társadalom és a gazdaság peremére szorított mesterségekről és azok képviselőiről szól. A vándoriparosok akkoriban a társadalmi hierarchia legalsó rétegét képezték. Ezen emberek tevékenységei gyakran nem is voltak jegyzett mesterségek, mindössze gazdasági kényszerek következtében alakultak ki. A tárlatot körbejárva megtudhattuk, hogy a gazdaságtörténeti folyamatok során miként alakult a magyar társadalom viszonya a „mesterekhez”. Kiderült, hogy a múlt században a drótostótok sikeres vállalkozók lettek (a szlovák nemzeti mozgalom a drótosság történetét a nemzed identitás részévé tette, ami nagyfokú megbecsültséget eredményezett - a szerz.), nem kísérte azonban sikeres átalakulás a hazai vándoriparosságot. Amíg a múzeum épületében a látogatók többsége a képeket, a dokumentumokat és a bemutatott tárgyakat szemlélte - többen kisebb csoportokat alkotva szakmai tárgyalásokba bocsátkoztak a folyosón -, addig kint, a Romkertben a Romana cigány lakásétterem szakácsnői helyben készített, igen ízletes népi étellel, vakarával és cigánylecsóval várták a kiállításról hazatérőket. •£V SALGÓTARJÁNI ttMUMUállÓ ip APOLLO MOZI Szeptember 10. 15.30 Hangya (3DT . 17.45 Mission Impossible -Titkos nemzet, 20.15 Jurassic World (3D) JÓZSEF ATTILA MÚVELOOESI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Szeptemberi, ősz köszöntő nótadélután 3 SaigótMjúi Nóta és NéftzeMi Egyesület k«K«itjí Sotáa István íranyteawú) sétaének«* Ksmteésébín Jegyék a hetyslnai kaphatók Szeptember 25. Dr. Csernus Imre előadása "ÄiÄÜM {október 16.), BRODY JANOS (december 4.) ______elővételi jegyértékesités______ Ze nthe Ferenc Síínház 2015/2016. évad bérletértékeatés: Zenthe Ferenc, Székfoglaló, Családi, Operett Bérletek 12. Salgótarjáni Tanévnyitó Fesztivál BATKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ VÁROSI SPORTCSARNOK Szeptember 12.9.Ö0 Bababörze VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 09:30 09.40 10.40 11.00 13.00 13.25 13.30 19.00 19.40 19.45 20.00 20.15 20.55 21.00 Hírfüzér > Háttér- Indul a „Civil Hónap” Értéktár- Bányásznapi ünnepség Hírfüzér INFO TV Hirfüzér Ajánló INFO TV Hírfüzér Ajánló Háttér- Újabb műfüves pályát avattak Háttér - Indul a „Civil Hónap” Hírfüzér Ajánló INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Balesetet okozott... Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendelkezésre álló -adatok alapján július 17-én 12.50 óra körülj időben egy eddig ismeretien személy - feltehetően IFA típusú - teherautóval közlekedett a 2122-es számú úton, Alsótold irányából a 21-es számú főút felé. Az ismeretien személy a 27-es kilométerszelvénynél gépjárművével - eddig ismeretlen okból - áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol a vele szembe közlekedő személygépkocsi vezetője az ütközés elkerülése végett az úttest melletti árokba hajtott. A tehergépjármű sofőrje megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség várja azok jelentkezését, akik az említett időpontban a balesettel érintett útszakaszon közlekedtek és látták a történteket, továbbá az üggyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.