Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-14 / 188. szám
Telt ház előtt játszanak női KÉziLABDA-VB. Szinte biztos, hogy telt ház, 14 ezer néző előtt játszanak majd a házigazda dánok - többek között a magyarok ellen is - a decemberi, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon. Amint Per Bertelsen, a dán szövetség elnöke a nemzetközi szövetség (IHF) honlapján hangsúlyozta: a hemingi mérőzésekre - ahol a dánok és a magyarok mellett a mon- tenegróiak, a japánok, a tunéziaiak és a szerbek szerepelnek - tavaly december óta 30 ezer jegy fogyott el. A jegyértékesítés következő szakasza kedden indult, és 14 óra alatt további 12 ezer belépőt adtak el. Bertelsen elmondta: nagyszerű látni, hogy milyen komoly érdeklődés van a torna iránt, és az értékesítés jobban halad a reméltnél. A vb-t december 5. és 20. között rendezik. Az aranyérmes kijut a riói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig jogot szereznek a 2016 márciusában sorra kerülő ötkarikás selejtezőtornákon való részvételre. Ronaldo, Mess! vagy Suárez nyerhet Luis Suárez UEFA ÉV JÁTÉKOSA, Lionel Messi és Luis Suárez, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona két futballistája, valamint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója közül kerül ki az Év játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA). Az UEFA honlapjának szerdai beszámolója szerint a 2014/15-ös szezon győztesét augusztus 27-én hirdetik ki a Monacóban sorra kerülő élő szavazás után, a Bajnokok Ligája csoportbeosztásának sorsolásakor. Az elmúlt évekhez hasonlóan az UEFA 54 tagországának újságírói körében megtartott voksolás első fordulójában tíz játékos került be a legjobbak közé, közülük a Barcelona argentin és uruguayi játékosa, illetve a Real Madrid portugál sztárja kapta a legtöbb pontot. A díjat ötödször ítélik oda, 2011-ben Lionel Messi, 2012- ben Andrés Iniesta, 2013-ban Franck Ribéry, míg tavaly Ronaldo lett az első. A portugál kiválóság minden alkalommal ott volt a három között. Az idei voksolás további helyezettjei: 4. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) 24 pont, 5. Neymar (brazil, Barcelona) 23, 6. Eden Hazard (belga, Chelsea) 21, 7. Andrea Pirlo (olasz, Juventus) 12, 8. Arturo Vidal (chilei, Juventus, most Bayern München) 11,9. Carlos Tévéz (argentin, Juventus, most Boca Juniors) 8, 10. Paul Pogba (francia, Juventus) 5. A nőknél a magyar származású Marozsán Dzsenifer (német, FFC Frankfurt), illetve Amandine Henry (francia, Olympique Lyon) és Célia Sasic (német, FFC Frankfurt, visszavonult) közült kerül ki a győztes. Labdarúgó megyei II. osztály őszi menetrendje Keleti csoport 1. forduló 08.15., szombat, 17 óra: Vizslás AC - Jobbágyi HSE, Zagyvarónai SE - Varsány SE, Mátraverebély- SzentkútSE - Kazár KSE, Luciáivá SK - SK Karancsberény. 08.16, vasárnap, 17: Mátraterenye SE - Karancsalja MSE, Ságújfalu KSE - Karancskeszi SE, TSK Etes- Bella Cassa - Kisterenyei SE. Szabadnapos: Mihálygerge SE. 2. forduló 08.22, szombat, Í7: Kazár KSE TSK Etes-Bella Cassa, Karancsalja MSE - Zagyvarónai SE, Jobbágyi HSE - Luciáivá SK. 08.23, vasárnap, 17: Mihálygerge SE - SK Karancsberény, Varsány SE - Vizslás AC, Kisterenyei SE- Ságújfalu KSE, Karancskeszi SE- Mátraterenye SE. Szabadnapos: MátraverebélySzentkút SE. 3. forduló 08.29, szombat, 17: Vizslás AC- Karancsalja MSE, Zagyvarónai SE - Karancskeszi SE. 08.30, vasárnap, 17: Mihálygerge SE - Jobbágyi HSE, Mátraterenye SE - Kisterenyei SE, Ságújfalu KSE - Kazár KSE, TSK Etes-Bella Cassa- Mátraverebély-Szentkút SE, Luciáivá SK - Varsány SE. Szabadnapos: SK Karancsberény. 4. forduló 09.05, szombat, 16.30: Karancsalja MSE - Luciáivá SK, Mátraverebély-Szentkút SE - Ságújfalu KSE, Kazár KSE - Mátraterenye SE, Jobbágyi HSE - SK Karancsberény. 09.06, vasárnap, 16.30: Kisterenyei SE - Zagyvarónai SE, Karancskeszi SE - Vizslás AC, Varsány SE - Mihálygerge SE. Szabadnapos:TSK Etes-Bella Cassa. 5. forduló 09.12, szombat, 16.30: Vizslás AC - Kisterenyei SE, Zagyvarónai SE - Kazár KSE, SK Karancsberény - Varsány SE. 09.13, vasárnap, 16.30: Lucfalva SK - Karancskeszi SE, Mátraterenye SE Mátraverebély - Szentkút SE, Ságújfalu KSE - TSK Etes-Bella Cassa, Mihálygerge SE - Karancsalja MSE. Szabadnapos: Jobbágyi HSE. 6. forduló 09.19, szombat, 16: Mátraverebély-Szentkút SE - Zagyvarónai SE, Kazár KSE - Vizslás AC, Karancsalja MSE - SK Karancsberény. 09.20, vasárnap, 16: Varsány SE - Jobbágyi HSE, Kisterenyei SE - Lucfalva SK, Karancskeszi SE - Mihálygerge SE, TSK Etes-Bella Cassa- Mátraterenye SE. Szabadnapos: Ságújfalu KSE. 7. forduló 09.26, szombat, 16: Vizslás AC - Mátraverebély-Szentkút SE, Zagyvarónai SE - TSK Etes- Bella Cassa, Jobbágyi HSE - Karancsalja MSE. 09.27, vasárnap, 16: Mátraterenye SE - Ságújfalu KSE, Lucfalva SK - Kazár KSE, SK Karancsberény - Karancskeszi SE, Mihálygerge SE- Kisterenyei SE. Szabadnapos: Varsány SE. 8. forduló 10.03, szombat, 15: Mátraverebély-Szentkút SE - Lucfalva SK, Kazár KSE - Mihálygerge SE, Karancsalja MSE - Varsány SE. 10.04, vasárnap, 15: Karancskeszi SE - Jobbágyi HSE, Kisterenyei SE - SK Karancsberény, Ságújfalu KSE - Zagyvarónai SE, TSK Etes- Bella Cassa - Vizslás AC. Sza- badnapos:Mátraterenye SE. 9. forduló 10.10, szombat, 15: Jobbágyi HSE - Kisterenyei SE, Vizslás AC - Ságújfalu KSE, Zagyvarónai SE - Mátraterenye SE. 10.11, vasárnap, 15: Varsány SE- Karancskeszi SE, SK Karancsberény - Kazár KSE, Mihálygerge SE - Mátraverebély - Szentkút SE, Lucfalva SK - TSK Etes-Bella Cassa. Szabadnapos: Karancsalja MSE. 10. forduló 10.17, szombat, 14.30: Mátraverebély-Szentkút SE - SK Karancsberény, Kazár KSE - Jobbágyi HSE, Mátraterenye SE - Vizslás AC. 10.18, vasárnap, 14.30: Kisterenyei SE - Varsány SE, Karancskeszi SE - Karancsalja MSE, Ságújfalu KSE - Lucfalva SK, TSK Etes-Bella Cassa - Mihálygerge SE. Szabadnapos: Zagyvarónai SE. 11. forduló 10.24, szombat, 14.30: Vizslás AC - Zagyvarónai SE, Karancsalja MSE - Kisterenyei SE, Jobbágyi FISÉ - Mátraverebély - Szentkút SE. 10.25, vasárnap, 14.30: Varsány SE - Kazár KSE, Mihálygerge SE - Ságújfalu KSE, SK Karancsberény - TSK Etes-Bella Cassa, Lucfalva SK - Mátraterenye SE. Szabadnapós:Karancskeszi SE. 12. forduló 10.31, szombat, 13.30: Zagyvarónai SE - Lucfalva SK, Mátraverebély-Szentkút SE - Varsány SE, Kazár KSE - Karancsalja MSE, Kisterenyei SE- Karancskeszi SE, Mátraterenye SE - Mihálygerge SE, Ságújfalu KSE - SK Karancsberény, TSK Etes-Bella Cassa - Jobbágyi HSE. Szabadnapostizslás AC. 13. forduló 11.07, szombat, 13.30: Karancsalja MSE - Mátraverebély - Szentkút SE, Jobbágyi HSE - Ságújfalu KSE. 11.08, vasárnap, 13.30: Varsány SE - TSK Etes-Bella Cassa, Lucfalva SK - Vizslás AC, Karancskeszi SE - Kazár KSE, SK Karancsberény - Mátraterenye SE, Mihálygerge SE - Zagyvarónai SE. Szabadnav pos: Kisterenyei SE. 14. forduló 11.14, szombat, 13.30: Vizslás AC - Mihálygerge SE, Zagyvarónai SE - SK Karancsberény, Mátraverebély-Szentkút SE - Karancskeszi SE, Kazár KSE - Kisterenyei SE. 11.15, vasárnap, 13.30: Mátraterenye SE - Jobbágyi HSE, Ságújfalu KSE - Varsány SE, TSK Etes-Bella Cassa - Karancsalja MSE Szabadnapos: Lucfalva SK. 15. forduló 11.21, szombat, 13: Karancsalja MSE - Ságújfalu KSE, Jobbágyi HSE - Zagyvarónai SE. 11.22, vasárnap, 13: Varsány SE - Mátraterenye SE, Kisterenyei SE - Mátraverebély - Szentkút SE, Karancskeszi SE - TSK Etes-Bella Cassa,' Mihálygerge SE *•' Lucfalva SK, SK Karancsberény - Vizslás AC. Szabadnapos: Kazár KSE. Nyugati csoport 1. forduló 08.15, szombat, 17 óra: Unicum FC Mohora - Nógrád- sáp SE, Szügy SE - Nagyoroszi HBB SE.' 08.16, vasárnap, 17: Patak SE - Nézsa SE, Roma SE Varsány - Szendehely FC, Bércéi KSK - Rétság VSE, Borsos-berény SE - Bánk SE, Romhány SE - Őrhalom SE. Szabadnapos: Dejtár SE. 2. forduló 08.22, szombat, 17: Őrhalom SE - Borsosberény SE, Szügy SE - Roma SE Varsány, Szendehely FC - Patak SE. 08.23, vasárnap, 17: Nézsa SE - Unicum FC Mohora, Nógrádsáp SE - Bércéi KSK, Nagyoroszi HBB SE - Bánk SE, Dejtár SE - Rétság VSE. Sza badn após: Ro m h á ny SE. 3. forduló 08.29, szombat, 15: Szügy SE - Patak SE, Borsosberény SE - Romhány SE, Unicum FC Mohora - Szendehely FC. 08.30, vasárnap, 17: Roma SE Varsány - Bánk SE, Nagyoroszi HBB SE - Őrhalom SE, Dejtár SE - Nógrádsáp SE, Bércéi KSK - Nézsa SE. Szabadnapos:Rétság VSE. 4. forduló 09.05, szombat, 16.30: Romhány SE - Nagyoroszi HBB SE, Őrhalom SE - Roma SE Varsány, Szendehely FC - Bércéi KSK, Unicum FC Mohora - Szügy SE. 09.06, vasánap, 16.30: Patak SE - Bánk SE, Nézsa SE- Dejtár SE, Nógrádsáp SE - Rétság VSE. Szabadnapos: Borsosberény SE. 5. forduló 09.12, szombat, 16.30: Unicum FC Mohora - Bánk SE. 09.13, vasárnap, 16.30: Patak SE - Őrhalom SE, Roma SE Varsány- Romhány SE, Nagyoroszi HBB SE- Borsosberény SE, Dejtár SE - Szendehely FC, Bércéi KSK - Szügy SE, Nézsa SE - Rétság VSE. Szabadnapos:Nógrádsáp SE. 6. forduló 09.19, szombat, 16: Szügy SE - Dejtár SE, Szendehely FC- Rétság VSE, Borsosberény SE - Roma SE Varsány, Romhány SE - Patak SE, Őrhalom SE - Unicum FC Mohora. 09.20, vasárnap, 16: Bánk SE - Bércéi KSK, Nézsa SE - Nógrádsáp SE. Szabadnapos: Nagyoroszi HBB SE. 7. forduló 09.26, szombat, 16: Szügy SE - Rétság VSE. 09.27, vasárnap, 16: Dejtár SE - Bánk SE, Bércéi KSK - Őrhalom SE, Patak SE - Borsosberény SE, Roma SE Varsány- Nagyoroszi HBB SE, Nógrádsáp SE - Szendehely FC, Unicum FC Mohora - Romhány SE. Szabadnapos:Nézsa SE 8. forduló 10.03, szombat, 15: Borsosberény SE - Unicum FC Mohora, Romhány SE - Bércéi KSK, Őrhalom SE - Dejtár SE, Szügy SE - Nógrádsáp SE, Szendehely FC - Nézsa SE. 10.04, vasárnap, 15: Bánk SE - Rétság VSE, Nagyoroszi HBB SE - Patak SE. Szabadnapos: Roma SE Varsány. 9. forduló 10.10, szombat, 15: Unicum FC Mohora - Nagyoroszi HBB SE, Őrhalom SE - Rétság VSE. 10.11, vasárnap, 15: Patak SE - Roma SE Varsány, Nézsa SE - Szügy SE, Nógrádsáp SE- Bánk SE, Dejtár SE - Romhány SE, Bércéi KSK - Borsosberény SE. Szabadnapos: Szendehely FC. 10. forduló 10.17, szombat, 14.30: Borsosberény SE - Dejtár SE, Romhány SE- Rétság VSE, Őrhalom SE - Nógrádsáp SE. 10.18, vasárnap, 14.30: Bánk SE - Nézsa SE, Roma SE Varsány - Unicum FC Mohora, Nagyoroszi HBB SE - Bércéi KSK, Szügy SE - Szendehely FC. Szabadnapos: Patak SE. 11. forduló 10.24, szombat, 14.30: Rétság VSE - Borsosberény SE, Unicum FC Mohora - Patak SE„ Szendehely FC - Bánk SE. 10.25, vasárnap, 14.30: Nézáa SE - Őrhalom SE, Nógrádsáp SE ,-r Romhány SE, Dejtár SE- Nagyoroszi HBB SE, Bércéi KSK - Roma SE Varsány. Szabadnapos: Szügy SE. 12. forduló 10.31, szombat, 13.30: Borsosberény SE - Nógrádsáp SE, Romhány SE - Nézsa SE, Őrhalom SE - Szendehely FC, Bánk SE - Szügy SE, Patak SE - Bércéi KSK, Roma SE Varsány - Dejtár SE, Nagyoroszi HBB SE - Rétság VSE. Szabadnapos: Unicum FC Mohora 13. forduló 11.07, szombat, 13.30: Szügy SE - Őrhalom SE, Szendehely FC - Romhány SE, Rétság VSE - Roma SE Varsány. 11.08, vasárnap, 13.30: Nézsa SE - Borsosberény SE, Nógrádsáp SE - Nagyoroszi HBB SE, Dejtár SE - Patak SE, Bércéi KSK - Unicum FC Mohora. Szabadnapos: Bánk SE. 14. forduló 11.14, szombat, 13.30: Unicum FC Mohora- Dejtár SE, Borsosberény SE - Szendehely FC, Romhány SE - Szügy SE, Őrhalom SE - Bánk SE. 11.15, vasárnap, 13.30: Patak SE - Rétság VSE, Roma SE Varsány - Nógrádsáp SE, Nagyoroszi HBB SE - Nézsa SE. Szabadnapos: Bércéi KSK. 15. forduló 11.21, szombat, 13: Szendehely FC - Nagyoroszi HBB SE, Rétság VSE - Unicum FC Mohora, Borsosberény SE - Szügy SE. 11.22, vasárnap, 13: Nézsa SE - Roma SE Varsány, Nógrádsáp SE - Patak SE, Dejtár SE - Bércéi KSK, Bánk SE - Romhány SE. Szabadnapostrhalom SE. 1 > t f T Lionel Messi ^ristian^önald^^