Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-28 / 198. szám
A kormány döntése értelmében az autistákat, illetve a fogyatékossággal élőket ellátó, civil fenntartású intézmények két pályázat keretében 95-95 millió forint támogatást kapnak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Csömörön. Csömör. Czibere Károly tájékoztatása szerint a pályázatok keretében 37, illetve 71 intézmény nyert el támogatást, a folyósítás szeptember végén kezdődik. Az Egyenlő Esélyekért Alapítvány lakotthonában tartott sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta, hogy azokat a nem egyházi és nem állami fenntartású intézményeket kívánják segíteni, amelyek folyamatos működésükhöz nem tudnak stabilan forrást biztosítani. Kiemelte, hogy a támogatással a biztonságos háttérhez kívánnak hozzájárulni, a pályázatokkal szeretnék kiegyensúlyozni a civil fenntartású intézmények működését. Czibere Károly jelezte: ebben az évben a második pályázat esetében jelentősen emelkedett az egy intézményre jutó támogatás összege, a támogatás reálértéke egy intézményre és egy fogyatékos emberre vonatkozóan jelentősen növekedett. Az államtitkár megjegyezte, hogy ha arra lehetőség lesz, akkor 2017-től egy új finanszírozási rendszer váltaná fel a pályázatit. Ez folyamatos támogatást tenne lehetővé, s ezáltal még kiszámíthatóbbá tenné a működést - fogalmazott. Szólt arról is, hogy a kormány az előző ülésen elfogadta az országos fogyatékosügyi program intézkedési tervét. Felidézte: a parlament tavasz- szal szavazta meg a programot, amely a 2014 és 2025 közötti időszakra, középtávra határozza meg a kormányzati lépéseket, az intézkedési terv ennek a középtávú stratégiának a következő négy évre szóló lebontása. Elmondta, ez meghatározza a prioritásokat a szociális szolgáltatások, a képzés, a foglalkoztatás, az egészségügy területén. Czibere Károly közölte: mivel az intézkedési terv rendkívül komplex és számos ágazat együttműködését igényli, a kormány döntött a fogyatékosügyi tárcaközi bizottság létrehozásáról, ez a koordinációs fórum végzi a kormányzati szintű összehangolást, az első ülése szeptemberben lesz. Ha kell, egészítsék ki a törvényt! Egészítse ki a jövő héten az Országgyűlés a Quaestor-károsultak megsegítéséről szóló törvényt, és kerüljön bele az állam készfizető kezessége, hogy a károsultak a pénzükhöz jussanak - mondta Szakács László (MSZP), a költségvetési bizottság és a brókerbotrányokat vizsgáló albizottság tagja a Quaestor-károsultak csütörtöki demonstrációján, az Igazságügyi Minisztérium előtt. Budapest. A politikus emlékeztetett: írásbeli kérdésére TrócsányiLászló igazságügyi miniszter azt válaszolta, hogy a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló törvény végrehajtását nem hátráltatja az Alkotmánybíróság eljárása. Szakács László jelezte: korábban több államtitkár is azt mondta, az Alkotmánybíróság döntéséig nem lehet a törvényt végrehajtani, ám Trócsányi László válaszában lerántotta a leplet a kormány hazugságairól. A képviselő felszólította a kormányt, hogy tegyen meg mindent a törvény végrehatása érdekében, és ha kell, a jövő héten - amikor egy másik törvény módosítása miatt úgyis ülésezik az Országgyűlés - módosítsák a jogszabályt, és tegyék bele, hogy az állam készfizető kezességet vállal. Hozzátette: biztos benne, hogy a törvénymódosítási javaslatot ugyanolyan támogatottsággal fogadják el, mint a törvényt, hacsak időközben nem változott meg a Fidesz-frakció álláspontja. A politikus firtatta a Magyar Nemzeti Bank felelősségét is a kialakult helyzetért. A Quaestor Károsultak Csoportja nem sokkal a szocialista politikus sajtótájékoztatója előtt kezdett demonstrációt az Igazságügyi Minisztérium (IM) épülete előtt, a Quaestor-törvény betartását és teljes kárrendezést követeltek. Petíciót adtak át a minisztériumban, amelyet Kaleta Gábor, az IM sajtófőnöke vett át. Követeléseik között szerepel a többi között a valódi kárrendezés 30 millió forintig és az, hogy a készfizető kezesség kerüljön be a törvénybe. Tiltakoztak a Quaestor Financial Hrurira törvénytelen végelszámolása ellen is, mert álláspontjuk szerint ha ez a cég megszűnik, pem lesz kit perelni a pénzek visszaszerzéséért. A tüntetésen mintegy 50-60 ember vett részt, közülük többen olyan feliratú táblákat, zászlókat tartottak a magasba, mint „Hová tűnt 150 milliárd forint?, Hol a lé, fiúk?” vagy „Ha Magyarországon akarsz kormányozni, tartasd be a törvényeket a bankokkal és a Quaestor Alappal is.” A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy eddig mintegy 30 ezer Quaestor-ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, ebből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel. A tájékoztatás szerint ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban. Az LMP törvénnyel állítaná meg Budapest. Az LMP egy az albérletekről szóló törvény- javaslat benyújtását tervezi, amely akár meg is akadályozhatja a bérleti díjak további emelkedését - jelentette be Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a közelmúltban felrobbant az albérleti piac, a fővárosban és néhány vidéki városban ugyanis néha több mint másfélszeresére emelkedtek az árak. Az LMP szerint mindezek miatt lakhatási válság alakult ki Magyarországon, ráadásul a magas albérletárak nagy szerepet játszanak abban is, hogy a fiatalok tömegével hagyják el az országot. Schmuck Erzsébet szerint olyan új jogszabályra van szükség, amely a bérlőknek és kiadóknak szóló garanciák mellett - berlini és más nyugati példák alapján - akár meg is akadályozzák a bérleti díjak további emelkedését. Az LMP emellett továbbra is szükségesnek tart egy szociális és közösségi bérlakásprogramot, amellyel akár már rövid távon is több ezer embernek épülhetne új otthon - fűzte hozzá. Álljon fel bevándorlásügyi válságstáb! Budapest. A Jobbik azt kéri, hogy mielőbb hívjanak össze bevándorlásügyi válságstábot Budapesten. 1 Stummer János, az ellenzéki párt budapesti regionális igazgatója az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében látszatintézkedésként jellemezte a fővárosi tranzitzónák áthelyezését. Értékelése szerint a főpolgármester ökölrázós, demagóg tirádáktól hemzsegő reggeli tévéinterjúi helyett valódi megoldásokat várnak a budapestiek. A jobbikos politikus szerint ha Tarlós István bocsánatot kért volna a tranzitzónák miatt vagy személyesen kilátogatott volna a Közel-keleti pályaudvarra, akkor a zónák költöztetését is csak kes- kenyre húzott szájjal tette volna meg. Ez a város nem menekülttábor - emelte ki Stummer János, hozzátéve: a Jobbik szerint állandó vagy ideiglenes menekült- táborok, tranzitzónák kizárólag zártak lehetnek, és lakott területen kívül kell helyet kapniuk. Az uniós átlag háromszorosával nőtt Budapest. Két éve bővül a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, a júniusi növekedés a negyedik leggyorsabb volt az Európai Unióban, és több mint háromszorosa az uniós átlagnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A tárca a fogyasztás bővülésével számol az év hátralévő hónapjaiban is. A kiskereskedelmi forgalom szerkezete egyre kiegyensúlyozottabb, az élelmiszerkereskedelem, valamint az üzemanyag forgalom mellett a nem élelmiszer-kereskedelemben is erőteljes a növekedés - emelte ki elemzésében az NGM. Az elmúlt időszak adatai és a legfrissebb számok világosan alátámasztják, hogy a vasárnapi pihenőnap bevezetése nem okozott forgalomcsökkenést, az emberek alkalmazkodtak a nyitva tartás változásához, a forgalom áttevődött a hét többi napjára - mutat rá a minisztérium. A növekvő forgalom a foglalkoztatottak számára is pozitív hatást gyakorolt: a kiskereskedelemben a legalább 5 fős vállalkozásoknál mintegy 4400-zal többen dolgoztak idén júniusban, mint egy évvel korábban, míg az ágazatban betöltetlen álláshelyek száma meghaladta az 5500-at a július 20-i adatok szerint. Az NGM a lakossági fogyasztás érdemi bővülésével számol az év hátra lévő hónapjaiban is. Hűsítő érintés a nyárban Minőségi klímák elérhető áron HIRDETÉS H!||" , ^ ^ ^ ^ / HrH I k ^ M Ivafii t:i:i vT Maii 11*. [ IIJBI